Ezt a gondolatmenetet azért tartom problémásnak, mert azt sugallja, hogy a jelzett szó határozottsága befolyásolja a jelző minőségét, akár át is sorolhatja azt más kategóriába. Ezt azonban semmi nem látszik alátámasztani, meglátásom szerint az összefüggés éppen fordított irányú: a jelző, azaz a módosító tulajdonságai befolyásol(hat)ják a jelzett szó határozottságát. A határozottság alapvetően a főnévi kifejezés referenciális tulajdonságaival áll összefüggésben, a referencia pedig vagy szemantikailag eleve adott (mert a főnévi alaptag denotátuma inherensen egyedi, l. még alább), vagy a szövegkörnyezetben lehorgonyozható. A lehorgonyzás jelölésére különböző nyelvtani eszközök szolgálnak, például egy névelő, egy másik, jól azonosítható referens megjelenése birtokosként, vagy egy megszorító értelmű módosító. Ez utóbbiak körét igyekszik jelen vizsgálat is pontosabban meghatározni.1

S. Hámori később egy különálló, rövid tanulmányt is szentelt a kérdésnek Jelzős szerkezetek és határozottság címmel, melyben többek között így fogalmaz:

„Nem gondolom tehát, hogy van a határozottság szempontjából eleve kiemelt mondatrész vagy szerkezet. Egyébként mindegyik mondatrész esetében megvan a kapcsolódási pont. A jelzői bővítményeké az, hogy gyakori szűkítő, megszorító vagy egyedítő, kiemelő jellegük a határozottság felé mozdít általában, és ezért a határozottsági eszközök is szívesen társulnak hozzájuk” (S. Hámori 1999, 46). Természetesen a minőség- és mennyiségjelzőkre általánosságban ez nem igaz: a módosítók csak szűkítik a lehetséges referensek halmazát, de önmagukban egyáltalán nem teszik lehetővé a referensek azonosítását.2 Ehhez az kell, hogy a referens eleve jelen legyen a diskurzusban, vagy valamilyen relációban álljon egy a diskurzusban már jelenlévő entitással. A hagyományos értelemben jelzőként leírt kategóriának csak egy speciális csoportjára igaz, hogy „egyedítenek” vagy „kiemelnek” (pl. a birtokos jelzők, mutató névmások). A névelő terjedését vizsgálva éppen egy fordított összefüggés figyelhető meg, mint amit S. Hámori ír. Az adatok úgy értelmezhetők, hogy minél inkább hozzájárul egy módosító a referencia azonosításához, annál később jelenik meg mellette a névelő, hiszen a névelő csak akkor szükségszerű, ha nincsen más elem a szintaktikai környezetben, amely ellátná a határozottság nyelvtani kódolását.

Imre Samu is megállapítja az említett tanulmányában (Imre 1953), hogy „melléknévi jelző előtt általában névelőt találunk (ti. a Bécsi Kódexben), ha a szerkezet kifejezte fogalom határozott”. Azt is megfigyeli, hogy névelő áll „akkor is, ha a szerkezetet olyan szó vezeti be (pl. tulajdonnév vagy az isten szó), amely előtt a kódexben egyébként általában nem találunk névelőt.” Pl. az babilloniaba vitètet fogloknac, továbbá előfordul a névelő jelzős tulajdonnevek előtt, illetve az isten, úr, úristen, király szavak jelzős alakja mellett. A megfigyelések helytállóak, de egymástól független okokra vezethetők vissza, ezt tárgyalja a következő, 5. rész. Először is bemutatjuk, hogy Imre Samu legáltalánosabb állítása csak a nem-egyedi nevekre igaz, majd két további alpontban vizsgáljuk meg a megfigyelt jelenségek mögött húzódó szerkezeti, illetve szemantikai tulajdonságokat.