Az adatok egyik fő forrása a Magyar Generatív Történeti Szintaxis projekt korpusza (Simon–Sass 2012), azon belül pedig a morfológiailag elemzett kódexszövegek. Ez ugyan jelentősen szűkíti a merítési tartományt (az alábbi vizsgálat tulajdonképpen hat kódex szövegén alapul), ugyanakkor a morfológiai kategóriára történő keresés ebben az esetben elengedhetetlen volt. Ebből a csoportból kikerestem az összes olyan szubjunktív igealakot, amelyek igekötősek voltak akár úgy, hogy az igekötő közvetlenül az ige előtt állt, akár úgy, hogy mögötte. A további címkézés már kézi elemzésen alapult: kizártam a vizsgálatból a tagadó felszólító (azaz tiltó) mondatokat, valamint csak az olyan találatokat tartottam meg, amelyekben a szubjunktív igealak főmondatban jelent meg, nem pedig beágyazott felszólításban vagy kötőmódú mellékmondatban (hiszen az utóbbi két grammatikai környezetben más lehet, ill. a kötőmódú mellékmondatban más is a kétféle szórendi változat megoszlása). Szintén szerepet kapott a vizsgálatban az ige száma és személye. Hasonló módszereket alkalmazva átnéztem továbbá a Történeti magánéleti korpusz (Dömötör et al. 2017) 16. századi anyagát is. A bibliai részleteknél használtam a parallelbible.nytud.hu címen található párhuzamos bibliaolvasó felületet is (Simon–Kalivoda 2020). Az alábbiakban a példamondatok normalizált változatát idézem, előfordulási helyüket a korpuszokban található információk alapján tüntetem fel.