Véleményem szerint a *‑ś(A) a proto-uráliban nem vált általános múltidő-jellé. Emellett felhozhatók elsődlegesen azok az érvek, amelyek a *‑s másodlagos kialakulását igazolják a szamojéd nyelvekben, a finnugor nyelvek közül pedig a mariban és a mordvinban is felmerült elfogadható magyarázat a *‑s múlt idő más, névmási eredeteztetését illetően, de még csak hasonló grammatikalizációs folyamatot sem találunk. Ha ezt elfogadjuk, akkor lényegben az obi-ugor és a szamojéd nyelvek azok, amelyekben kialakult egy *‑s-re épülő, minden bizonnyal participiumi eredetű múltidő-jel. Az is igazolható az enyecben és a nganaszanban, hogy a *‑sa nem egy deiktikus jelen idővel, hanem a jelölt vagy már jelöletlen aorisztosszal szemben jött létre. Ugyanakkor a finnugor nyelvekben viszont mindenhol találunk jelen időt. Az obi-ugor nyelvekben más forgatókönyv szerint alakult az időjelölés, noha a befejezett jelen és a ‑s múlt idő közötti viszony funkcionális szempontból hasonló a szamojéd befejezett aorisztosz és *‑sa múlt idő közötti viszonyhoz. Ami további kérdésként felmerül, az a jelölt jelen idő (finnugor?, obi-ugor) kialakulása mögötti motiváció, illetve a proto-szamojéd jelölt aorisztosz kialakulásának motivációja.1