Angyal Pálnak több tucat monográfiája, félezer tanulmánya átfogta a kriminológia a büntetőjog és a büntető eljárásjog szinte valamennyi részterületét. Felesége Késmárky Irén, négy gyermekük született.

Angyal középiskoláit Pécsett, a római katolikus főgimnáziumban végezte, 1891–1894 között a pécsi püspöki joglyceum hallgatója volt. A jogi és államtudományi doktori fokozatot a budapesti egyetemen szerezte meg. 1895-től pedig a Baranya vármegye tiszti ügyészségénél volt joggyakornok.

Angyal Pál 1898-tól 1912-ig a pécsi joglyceum tanára, 1900-tól magántanár. 1909-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1930-ban rendes tagjává választotta. 1912 szeptembertől 1944. augusztus 31-ig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanít. Az 1920/21-es és az 1921/22-es tanévben dékán, az 1933/34 tanévben az egyetem rektora. 1944. szeptember 1-jén professzorként vonult nyugállományba. Negyvenhat éven át oktatott, saját feljegyzései szerint összes megtartott előadásai száma 11 ezren felül volt, hallgatói száma pedig megközelítette a hatvanezret. Budapesten, 1949. január 18-án hunyt el.

Angyal Pál 1902-től büntetőjogi törvényjavaslatokat készített elő, véleményezte a törvénytervezeteket, rendeleteket. Részt vett az 1913. évi XXI. törvénycikk (A közveszélyes munkakerülőkről) kidolgozásában. 1916-ban az igazságügy-miniszter megbízásából dr. Degré Miklóssal és dr. Finkey Ferenccel elkészítették a büntető törvénykönyv tervezetét. Mint büntetőjogász, a klasszikus büntetőjogi iskola híve volt, de sok szempontból túllépett azon. Az ún. közvetítő iskola képviselőjeként is tekinthetünk rá Finkey Ferenccel és Balogh Jenővel együtt; közreműködésükkel született meg hazánkban a fiatalkorúak büntetőjoga. Az általuk kidolgozott 1908. évi XXXVI. tc. tekinthető az első olyan speciális jogszabálynak, amely a megtorlás és szabadságvesztés helyett lehetővé tette a megmentés és javító-nevelés intézkedéseinek alkalmazását. Emellett a megelőzésnek is fontos szerepet tulajdonítottak. Angyal Pál 1908-ban Pécsett, majd országosan is megszervezte az ún. patronázsügyet, kezdeményezte a Patronage Egyesületek Országos Szövetségének megalakulását. A patronázsegyletek feladata a fogházlátogatáson túl a fogvatartottak családjának erkölcsi és anyagi támogatása, munkaalkalmak és munkaeszközök biztosítása is volt.

1909-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1930-ban rendes tagja lett. 1916-tól a Szent István Akadémia rendes tagja, 1944-ben alelnöke, majd Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás halálát követően a Szent István Akadémia elnöki (társelnöki) tisztét töltötte be. 1920-tól a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának elnöke, 1939 és 1944 között a Magyar Jogászegylet elnöke.

Angyal Pál által írt büntetőjogi tankönyveket évtizedekig használták. Az 1937-ben Isaák Gyulával kiadott büntető törvénykönyv magyarázatos kiadásai a gyakorlatban nélkülözhetetlenek voltak.

Angyal szerkesztője volt többféle kiadványnak: 1908 és 1911 között a Pécs-Baranyai Múzeum Egyesület Értesítőjének, 1913 és 1919 között a Bűnügyi Szemlének, 1913 és 1915 között a Büntetőjog Tárának, 1916 és 1944 között az Angyal-szeminárium kiadványainak, 1920 és 1923 között az Ecclesiának, 1920 és 1944 között a Magyar Jogi Szemlének és a Magyar Jogi Szemle Könyvtárának. Munkatársa volt a Révai Nagy Lexikon 11–21. kötetének, a Napkelet Lexikonnak, a Gutenberg Lexikonnak, a Katolikus Lexikonnak és az Új Idők Lexikonának.

Angyal Pál számos hazai és nemzetközi kitüntetésben részesült: 1911-ben királyi, 1917-ben – kodifikációs munkája jutalmául – udvari tanácsosi címmel tüntették ki. 1934 novemberében XI. Pius pápától a Nagy Szent Gergely pápa lovagrendjének parancsnoka kitüntetést vehette át. Ugyanebben az évben a kormányzó a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. 1941-ben „a magyar tudomány terén szerzett kiváló érdemeinek elismeréséül” Corvin-koszorút kapott. 1944-ben a Finn Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották.

Angyal Pál tehát nemcsak az utókor, de a kortársak megbecsülését is kivívta. Tiszteletére 1933-ban 30 magyar jogi író Angyal-emlékkönyvet adott ki. 1938-ban professzori működésének 40. évfordulójára munkatársai megszerkesztették az Angyal Pál breviárium című kötetet, azért, hogy a szaktudomány körén kívül is megismertessék Angyal Pál gondolatait.

1943. február 5-én a kormányzó kinevezte a felsőház élethossziglani tagjává. Beválasztották az Igazságügyi, a Közjogi, az Igazoló és a Mentelmi bizottságba, és tagja lett az Országos Legfőbb Fegyelmi Bíróságnak is. A nyilas hatalomátvételt követően nyugállományba helyezését kérte, és 1944. szeptember 1-jével nyugállományba is vonult; ezt követően leginkább a Szent István Akadémia keretében volt aktív. Bár a világháborút követően igazolták és 1947-ben kinevezték a Szerzői Szakértői Bizottságba, azonban a kialakuló új rezsim szemében gyanús maradt, így 1949 januárjában bekövetkezett haláláról a korabeli lapok csak rövid hírben emlékeztek meg.

Angyal Pál 1944-ben kiadott Emlékeimből című emlékiratában megtalálható saját gondolataival zárnám az emlékezést: „Az emlékezés a lélek szükséglete, az egyén, társadalom és állam éltető ereje. Amint ideálok nélkül nincs az életnek értelme, éppúgy emlékek hiányában elveszti az élet hangulatát, értékét és azt a folytonosságát, mely erőt kölcsönöz a küzdőnek, reményt ébreszt a csüggedőben és lendülettel tölti el az élni akarót.”