Felsőőri Nagy Ernő 1853. augusztus2 17-én született Székesfehérváron (Fejér vármegye), és 1921. augusztus 29-én hunyt el Kishantoson (Fejér vármegye). Csekey István rámutat, hogy Nagy régi nemesi családból, a felsőőri (felső-eőri) Nagyok közül származott, akik Vas vármegyében 1327-ben bírták Felsőőrt és Alsóőrt. (Felsőőr3 jelenleg Oberwart néven, tőle 2 kilométerre Alsóőr pedig jelenleg Unterwart néven jelenleg Ausztriában található). A család Rudolf királytól új adományt (lat. nova donatio) nyert (1582), melyet II. Mátyás megerősített (1610).4 Nagy Ernő születése időszakában a család nemcsak Vas vármegyében, hanem Fejér vármegyében és Pest vármegyében is tevékenykedett.5 Atyja, Nagy György, Pest vármegye monori járásának főszolgabírája volt, aki gyermeke születését követő egy évvel elhunyt.6 Innentől fogva a kis Ernő nevelése az 1919-ben elhunyt erős kezű édesanyára, az elszegényedett dunántúli nemesi családból származó perlaki Horváth Franciskára maradt, aki 1919-ben hunyt el.7 Elemi8 iskolái a gyermeket a fővároshoz kötötték, továbbá a gimnáziumi tanulmányait a szellemdús ifjú ugyanitt, a Budapesti Főgimnáziumban végezte.9 Ifjúkori életéveire jellemző volt még, hogy az édesapa halálával beállt meglehetősen szerény anyagi viszonyok miatt édesanyjával sokat tartózkodott Fejér megyében, Hantoson (Kishantoson) nagybátyjainál, koltai Tóth Istvánnál, illetőleg Nagy Gyulánál. Azonban mivel a felsőfokú tanulmányait10 a fiatal Nagy Budapesten folytatta, addigra a család is oda költözött.11 Államtudományi és jogtudományi stúdiumainak kezdőidőpontja nem ismeretes, ugyanúgy lehetséges 1871 vagy 1872-es, mint 1872-es vagy 1873-as kezdés. (A Pázmány Péter alapította magyar egyetemet 1784 és 1873 között Pesti Királyi Tudományegyetemnek, 1873 és 1921 között Budapesti Tudományegyetemnek, azt követően Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemnek nevezték). Nagy 1877-ben szerezte meg jog- és államtudományi doktorátusát. Ugyanebben az évben a „jogtanári pályára készülés” céljából külföldre ment, és a kormánytól nyert 2200 forint ösztöndíjjal egy-egy félévet a lipcsei egyetemen, valamint a berlini egyetemen töltött (1877-1878), majd másfél évre Párizsba ment (1878-1880),12 az École libre des Sciences politiques-ra.13 Párizsban a társadalomtudományi és felsőoktatási körökkel lépett kapcsolatba: a Société pour l’étude des questions de l’enseignement supérieur rendes tagja illetve a Société internationale des Études d’Économie Sociale levelező tagja lett, ez utóbbi szervezet magyarországi tudósítás készítésével bízta meg. A La réforme sociale folyóirat munkatársa volt itthon is (1881-1884), hazai viszonyokat itt is ismertette.14 A Société pour l’étude des questions de l’enseignement supérieur-rel kapcsolatos első, nyomtatásban megjelent tudományos munkája is.15 Az École libre des Sciences politiques szervezetét, az ottani oktatási gyakorlatot is ismertette.16 Tagja volt egy másik kiváló külföldi tudományos társaságnak (ang. learned society), mégpedig a brüsszeli székhelyű, közigazgatás-tudományi irányultságú Commission permanente des Congrès internationaux des Sciences administratives-nak.17

Miután az ifjú visszatért Párizsból, őt 1880. szeptember 29-én Trefort Ágost kultuszminiszter pályázat mellőzésével kinevezte a nagyváradi királyi katolikus jogakadémián a jog- és államtudományi enciklopédia, a magyar közjog és a politika helyettes rendkívüli tanárává. 1883-ban ugyanitt rendkívüli tanár, 1885-ben rendes tanár, ugyanakkor a legújabb kori politikai történelem jogosított tanára.18 Magántanári értekezése alapján 1881 decemberében habilitálták a Budapesti Tudományegyetemen, melyet a kor szokásainak megfelelően kéziratban nyújtott be,19 ennek egy rövidített változata jelent meg20 nyomtatásban.21 Jelentősek idegen nyelveken megjelent dolgozatai is.22 Ehelyütt érdemes számot adnunk Nagy Ernő nyelvtudásairól. Külföldi tanulmányai alapján a francia- és némettudása kiemelkedő volt. A különféle munkákról írt recenziói nyelvi vizsgálata alapján23 angol nyelven is tudott.

1887-ben jelent meg első kiadásban24 élete fő műve25 a Magyarország közjoga (államjog) című munka. Ez a mű Paul Laband (1838–1918), illetve az általa vezetett új, alkotmányjogi dogmatikus iskola módszerének alkalmazása miatt újat hoz a korábbi magyar (magyarországi) történeti alapú latin, német, illetve az 1840-es évektől magyar nyelvű közjogokkal szemben ez a kötet a magyar alkotmányjog tudományában határkőként van jelen, és ennek kapcsán szokás a korábbi magyar (vagy inkább magyarországi), 1844-től 1846-ig latinul, illetőleg németül író közjogászok problémája említendő, amely e körben részletesen nem vizsgálható.26 Nagy Ernő korához közeledve, a Virozsil Antal elvi tételei alapján álló Korbuly Imre (Pest,1871);27 Boncz Ferenc (Budapest, 1877);28 Kiss István (Eger, 1880);29 munkái említendőek.

Nagy Ernő közjogának dogmatikai irányultságát súlyos kritika érte Concha Győző, a korszak vezető jogelmélet-, közjogtudósa részéről a kötet második kiadásának megjelenését követően (1891). Ebből alakult ki az ún. Nagy–Concha-vita.30 A vita részletes elemzésének31 nem a jelen írás a terrénuma, így csupán néhány meglátást közlünk. Eöttevényi szerint Concha bírálata utalt rá, hogy a korábbi korabeli közjogok csupán Cziráky könyvének feldolgozásai, megtoldva az 1848-as és az 1867-es törvényekkel. Kiemelte a munka szabatos, magyaros stílusát, a törvény fogalmának egyedülálló precizitását, azonban kárhoztatta, hogy a kötet nem a szólásszabadságot, és nem értett egyet a főhatalom terminus technicus használatával, és zavarosnak találta a király szerepének bemutatását a hatalmi ágak között, a képviseleti monarchia fogalommeghatározása pedig „példátlanul pongyola”.32 Polner szerint e kritika egy, Polner művének írásakor elhunyt (akadémiai – K.Gy.) tagtárs (Concha 1933-ban halt meg – K.Gy.) igen erős bírálata Nagy felé. Concha Nagy műve irányát és célját helyeselte, de szerinte a kötet a kijelölt célokat nem érte el, sőt, meg sem közelítette. Megállapításai bizonytalanok, határozatlanok, német minta után készültek. Ugyanakkor Polner szerint Nagy munkája nem utánozta szolgailag Labandot. A bíráló Concha Polner szerint a dogmatikai alapú magyar közjogírást nem kárhoztatta, helyesnek ismerte el. Polner felveti, hogy a bíráló szerint Nagy rendszere a fogalmak összezavarására némileg alkalmas. A kritikák kapcsán az elemzés kiemeli, hogy Werbőczy István ismeretes meglátásai (az állammal kapcsolatos nézetei és a Szent Korona–tan) nem mások, mint vitához képest egykorú (azaz a XIX. század végi) magyar államfelfogás jelképes (középkori – K.Gy.) jogi nyelven előadva.33 Csekey, a vita másik elemzője azt emeli ki a vitából, hogy bár a célt, a dogmatikai alapteremtést Concha is helyesli, ám ez együtt jár a közjog specifikus magyar jellegének sutba dobásával. Továbbá a nem vegytiszta külföldi irodalom fogalmainak behozása egyben az ott lévő szembenállások behozatalát is jelenti, így a fogalmak nem tisztábbak, csak kuszábbak lesznek. (Hozzá kell tenni, hogy Concha a külföldi alkotmány- és közigazgatási jogi tanok egyik legjobb ismerője volt.) Csekey annyiban megvédi Nagy Ernőt, és Concha bírálatát túlzónak találja, hogy a dogmatikus közjog megírásánál teljesen úttörő, „egész világgal… szakító” munkát kellett végeznie.34 Nagy Ernő válaszában Concha kritikájára megjegyzi, hogy a tárgyilagos bírálat szükséges, de a szubjektív nem, és sajátosnak tartja, hogy ötödik éve meglévő művének kritikája épp az akadémiai tagválasztás előtt történt.35 Nagy maga sorolja fel azokat a tanokat és alapfogalmakat, amelyeket a magyar közjog kifejteni elmulasztott: az állam és a tartomány jogi fogalmát; az államhatalom fogalmát, és annak alanyát; az államhatalmak egymáshoz való jogi viszonyát; a törvény, a kormányrendelet, és a nemzetközi szerződés jogi természetét; a törvény és a szokásjog viszonyát; az államterület és az állampolgárság jogi fogalmát; a magyar-osztrák, és a magyar–horvát közjogi viszony. Concha viszonválaszában elismeri Nagy a két fentebb említett közjogi viszony kutatásában kifejtett érdemeit, de mind ezen, mind más tételeit olyannak találja, amelyek nagyon függnek a külföldi jogtudománytól. Nyilván ez a specifikus magyar intézményekre igaz, a nemzetközileg használt alapfogalmak akkor jók, ha minden országban ugyanaz az értelmük, de ilyenkor is azt a megoldást kell választani „amely a kor bírálatát leginkább kiállja”. Nagy Ernő végszava csupán rövid összefoglalás volt.36 Végül az álláspontok közeledtek, ugyanis Nagy a dogmatikai módszer mellett nem tagadta a korabeli hazai közjogtudomány sajátos, angolhoz hasonló helyzetét, és hogy a történelmi nézőpontokat nem lehet olyan módon kiküszöbölni, ahogy Laband tette „civilisztikus” (azaz magánjog – dogmatikai példákon alapuló, a magánjog dogmatikáját eszményítő) módszerével.37 Végül is a modus vivendit egy, Csekey által dinamikus szemléletnek nevezett történeti alapú dogmatikai közjogművelés hozta el,38 és nyilván soha többé nem volt olyan a magyar alkotmányjog tudománya, mint korábban.

A Magyar Tudományos Akadémia az említett 1891-es tagválasztást követően, 1895 májusában levelező tagjainak sorába emelte.39 Akadémiai székfoglalóját 1897. január 11-én,40 Az ausztriai császári cím fölvételéről címmel tartotta.41

Mintegy 27 év várakozást követően, 1902. július 13-án a professzor a Kolozsvári Egyetem Közjogi és Közigazgatási Tanszékére kerül közel 50 évesen, a nagyváradi esztendők után. Polner szerint Lechner Ágost (tévesen Gusztávnak írja – K.Gy.) halálával megüresedett a budapesti tanszék, de oda más került. Polner szerint Nagynak volt erre legjelentősebb rátermettsége („nála több jogcíme akkor senkinek sem volt erre”), de ő maga Kolozsvárt maradt, és a tanszékre más jutott be.42 Nagy Ernő az őt ért mellőztetést méltósággal és nyugodt önmegadással viselte. 1911-től változás következett be a Budapesti Tudományegyetemen tanszéki ügyekben. Ez évben nem őrá való tekintettel és nem is az ő utánajárása folytán második Közjogi és Közigazgatási Jogi Tanszéket szerveztek, a többi pályázó mellőzésével őt hívták meg, 1912. augusztus 16-i kinevezéssel. 32 év tanárkodás után érte az elégtétel, csaknem 60 évesen. Idő előtt megöregedve már csak gyengülő erővel tudott jóval nehezebbé váló kötelezettségeinek eleget tenni. Tanári hivatása teljesítésére irányuló buzgalma 1921. augusztus 29-én bekövetkezett haláláig tartott.43