Szabó Imre jogfilozófiai munkássága is meghatározó volt a magyar szocialista jogtudomány fejlődésében. Kezdetben a marxista jogelmélet alapjainak lefektetésével foglalkozott. 1948-as írásában A marxista jogszemlélet előkérdéseihez címmel a nyugati jogfilozófia kritikáját fogalmazta meg, hangsúlyozva a jog osztályjellegét és gazdasági meghatározottságát. Az 1955-ben megjelent A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon című műve kijelölte a két világháború közötti polgári jogbölcseleti hagyomány kritikájának irányait. A kötet második, javított kiadása 1980-ban jelent meg.

Az 1960-as években a szocialista jogelmélet és a marxista jogelmélet szintézisére törekedett, amelyben a jog társadalmi beágyazottságát hangsúlyozta. Kiemelkedő művei közé tartozik a Szocialista jogelmélet – népi demokratikus jog és A jogelmélet alapjai. Ezekben a munkákban az osztályharc és a szocialista törvényesség jelentőségét emelte ki, miközben kritikával illette a Visinszkij-féle szocialista normativizmust. Szabó érvrendszere a jog filozófiai, szociológiai és normatív megközelítését kívánta ötvözni.

Szerkesztői tevékenységének egyik kiemelkedő eredménye az 1963-ban megjelent Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről című kötet, amely egyszerre mutatta be a polgári jogi irányzatok kritikáját és a nyugati jogi gondolkodás legfrissebb eredményeit. Az intézetben folyó munka jelentősen hozzájárult a nyugati jogtudomány eredményeinek megismeréséhez és a magyar jogtudomány nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséhez.

Szabó a jogot olyan magatartási szabályok összességeként határozta meg, amely az uralkodó osztály akaratát fejezi ki, és ennek érvényre juttatását az államhatalom kényszerítő ereje biztosítja. A jog fogalmának két lényegi eleme így a jog gazdasági, társadalmi, történelmi meghatározottsága és akarati jellege. Jogelmélete szerint a társadalmi, gazdasági, politikai problémák az állami jog eszközével kezelhetőek. 1967-ben, a Szocialista jogelmélet – népi demokratikus jog című munkájában felvetette, hogy a túlzott normativizmus azonban veszélyes, mert nem veszi figyelembe, hogy a jogi normák a társadalmi viszonyokba ágyazottak. Bár Szabó maga kutatásai során nem fordul a jogszociológia irányába, gondolkozása ezt a hagyományt támogatja munkásságának kései időszakában. Az 1978-ban megjelent A jog és elmélete című kötetében írja: „A marxista-leninista jogelméletnek az alapkérdés felvetését illetően tulajdonképpen vissza kell térnie az igazi, a réginek nevezhető jogi szociológiához, azaz a jog lényegét annak társadalmiságában kereső és azt abban meg is találó tudományként kell léteznie. Hogy ezt a tudományt azután jogi szociológiának vagy jogelméletnek nevezzük, az szinte már mellékes”. Az általa kidolgozott elvek máig a magyar jogbölcseleti hagyomány részét képezik.

Szabó főszerkesztői tevékenysége mellett jelent meg az 1949-ben alapított Állam- és Jogtudomány folyóirat, illetve 1980-ban intézetigazgatói munkásságának záróköveként a kétkötetes Állam- és Jogtudományi Enciklopédia című lexikális munka, amely tükrözi a jogrendszer sajátosságainak átfogó és szisztematikus feldolgozására irányuló igényét.