Jókai Mór 1825. február 18-án született Komáromban az ógyallai származású nemes ásvai Jókay József ügyvéd és hitvese, nemes Pulay Mária legfiatalabb gyermekeként. A család őse, Jókay Sámuel I. Lipót királytól nyert címeres nemeslevelet, mint Esztergom várának zászlótartója és egyik hős védője.

Jókai Mór alsó- és középfokú tanulmányait szülővárosában, a pozsonyi evangélikus gimnáziumban, később pedig a nagy múltú Pápai Református Kollégiumban végezte. Ezekben az években tehetségét mind a festészet, mind pedig az irodalom területén megmutatta. Irodalmi szárnybontogatása már kisgyermekként megkezdődött, írásaival később iskolai díjakat is nyert. A pályakezdés pontos időpontjának bizonytalanságairól egyebekben sokat árulkodik, hogy mind a kortársak, mind a jelen irodalomtörténészei, de maga Jókai Mór sem tudta azt egyértelműen meghatározni.

Jókai Mór felsőbb szintű tanulmányait 1842 és 1844 között a Kecskeméti Református Jogakadémián folytatta, ahol jogászoklevelet, -diplomát szerzett. Tanulmányai végeztével hazatért szülővárosába, ahol Asztalos István ügyvéd mellett kezdte meg joggyakorlatát, amelyet hamarosan Pesten Molnár József, illetve Wrhovszky Sándor ügyvédeknél fejezett be. Ügyvédi vizsgáját „dicséretre méltó” minősítéssel tette le 1846-ban. A pesti joggyakornokság ideje azonban más okból bizonyult sorsdöntőnek. Jókai Mór pápai diákbarátsága Petőfi Sándorral ekkor a fiatal jogászt nem a törvényszéki folyosókra, sokkal inkább a Pilvax kávéház szabadelvű közösségéhez vezette el. A fiatal fővárosi írók társaságában Jókai Mór kiteljesedett, és az irodalom mellett kötelezte el magát. Jókai Mór – akit egyébként a Budapesti Ügyvédi Kamara 1893-ban dísztagjának választott – ügyvédi praxisának leírására így a közmondásos „egy ügyű, ügye fogyott, ügyetlen” humoros hármas jelző volt alkalmazható, hiszen egyetlen per – egy szerződés teljesítése és járulékai iránt indított per – sikeres vitelét leszámítva később nem dolgozott gyakorló ügyvédként.

A rövid ideig tartó joggyakorlattól függetlenül azonban Jókai Mór későbbi munkásságát mind országgyűlési képviselőként, mind íróként jogászi képzettsége mindvégig élő forrásként táplálta: politikai megnyilvánulásait és a regényeiben megelevenedő történeteket élő és alakító elemekként szővik át a magyar jogtörténet kincsei, törvényhozási öröksége feltárta évezredes jogfejlődésünk intézményeit. Az író, a képviselő és a jogász hármassága tehát Jókai Mór személyében egy, amely hármas szerep jellemzőit sajátos humorával ekként foglalta össze az 1895-ben megjelent – alig ismert –Tégy jót című regénye Első rész. VII. fejezetében:

A szabadságharc bukását követően bevezetett osztrák neoabszolutizmus a hagyományos magyar államberendezkedés megsemmisítését megtorló politikával és önkényuralommal fokozta, amellyel szembeni reakcióként a passzív ellenállás útját választotta a korabeli politikai és társadalmi elit többsége. Jókai Mór ebben az időszakban elsősorban szépirodalmi tevékenységével állt ki az 1848-ban vallott eszméi mellett, alkotó ereje új lendületet nyert. Sorra jelentek meg regényei, elbeszélései, versei, színdarabjai, humoros írásai, miközben 1858-ban megalapította élclapját, az Üstökös t, 1863-ban politikai napilapját, a Hont. Jókai Mór munkásságát a közönség mellett a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is nagyra értékelte, az előbbi 1858-ban, az utóbbi 1860-ban tagjává választotta.

Az 1850-es évek végén a politikai élet radikális fordulatot vett, különösen az összbirodalom kormányzásának nehézségei, valamint a külpolitikai kudarcok a neoabszolutizmus feladását eredményezték az udvar részéről. Az alkotmányosságra való visszatérés ekkor lehetőséget teremtett a magyar országgyűlés összehívására és az országos népszerűséggel bíró Jókai Mór politikai szerepvállalására egyaránt.

Jókai Mór első képviselői mandátumát az 1861. évi országgyűlésben a siklósi kerület képviselőjeként nyerte el, amelyet az 1865. évi országgyűlésben is megőrzött. Kezdetben a Határozati, majd a Balközép Párt híveként politizált. Képviselőként az 1869. évi országgyűlésen Terézváros, az 1872. évi országgyűlésen a dárdai kerületet mandátumát nyerte el. Tisza Kálmán barátjaként Jókai Mór rövidesen a kormányzó Szabadelvű Párt soraihoz csatlakozott. Jókai Mór az 1875. évi országgyűlésben Józsefváros, 1878. évi országgyűlésben az erdélyi Erzsébetváros, 1881. évi országgyűlésben az illyefalvi, majd 1884 és 1892 között Kassa képviselőjeként volt a képviselőház tagja. Utolsó országgyűlési mandátumát 1892-ben nyerte el Oravicán. Jókai Mór képviselőházi munkáját kiváló szónoklatok jellemezték, amely mellett továbbra is vezércikkekkel, illetve regényeivel szolgálta a kormányzati politikát. Jókai Mór saját képviselői alapállását a tisztelt Ház előtt 1879. február 19-i beszédében ekképpen foglalta össze:

Jókai Mór képviselői munkásságának végén a képviselőház 1889. november 26-i ülésén tartott nagyívű beszédet, amelyben büszkén vallott arról, hogy a törvényhozás tagjaként részt vehetett azokban a kivételes jelentőségű törvények megalkotásában, amelyek új alapokra helyezték Magyarországot. A beszéd valójában a kiegyezés korának és eredményeinek katalógusaként is felfogható, amelyben összefoglalta a dualizmus eredményeit, értve azalatt különösen de nem kizárólagosan Ausztria-Magyarország nagyhatalmának és ezzel a Magyar Királyság területi integritásának megteremtését, a magyar alkotmányosság helyreállítását, a jogegyenlőség, a lelkiismereti és vallásszabadság, a sajtószabadság intézményeinek rögzítését, a jobbágyság felszámolását, a nemzetiségi egyenjogúság törvényi kereteinek letételét, a kereskedelmi jog kodifikációját, a vármegyerendezést, a vasúti infrastruktúra fejlesztését, a mezőgazdaság, az ipar, a telekkönyvi rendszer, a közoktatás új alapokra helyezését, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás elválasztását, a büntetőjog kodifikációját, az új adórendszert, a kulturális terület támogatását – mindezeket a magyar történeti jog tiszteletben tartásával és folyamatos fejlesztésével. Annak ellenére, hogy a kormányzó pártban betöltött szerepe, illetve Tisza Kálmánnal való barátsága okán többen is személyeskedő támadásoknak tették ki személyét, elvei és a kiegyezés keretei mellett végig kitartott. Ennek a folyamatnak jelképes állomása a trónörökössel, Rudolf főherceggel kötött barátsága és annak gyönyörű emlékműve Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban És Képben címet viselő gazdagon illusztrált kiadványsorozat, amelynek magyar főszerkesztőjévé maga a trónörökös jelölte ki.

Jókai Mór élete ezekben az időkben csendes és békés családi életet élt felesége 1886-ban bekövetkezett haláláig. Özvegysége terheit fogadott leánya, Jókai Róza és férje Feszty Árpád enyhítette. Írói és közéleti pályája fél évszázados ünnepén, 1894-ben országszerte ünnepelték személyét, amelynek elemeként magas színvonalú közéleti és irodalmi munkássága elismeréseként a Budapesti Tudományegyetem Tanácsa doktorrá avatta a legmagasabb szintű királyi jóváhagyással 1894. február 19-én. Ezt a doktori címet haláláig nemcsak büszkén viselte, hanem művei újabb kiadásain is szerepeltette. A nemzet hódolata jeleként ekkor adták ki egységes kiadásban összes munkáit is.

A századfordulóhoz közeledve Jókai Mór ismét az országos figyelem középpontjába került, és első házasságához hasonló országos meglepetést – okozott döbbenetet– 1899 őszén, amikor családja nyilvánosság előtt sem titkolt hangos tiltakozása ellenére feleségül vette a nála 54 évvel fiatalabb Grosz, azaz Nagy Bella színésznőt. Az idős író népszerűsége csökkenése mellett azzal is kénytelen volt szembesülni, hogy rokonai, barátai többsége elfordult tőle. Társadalmi megbocsátást csak öt évvel később, halálakor nyert 1904. május 5-én, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel majd kísérték később utolsó útjára.