Atyja Id. csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula nagybirtokos, politikus, a Magyar Királyság harmadik miniszterelnöke és egyben honvédelmi miniszter (1867. február 17. – 1871. november 14.);3 az Osztrák–Magyar Monarchia második közös külügyminisztere (1871. november 14. – 1879. október 2.).4 Időközben átmenetileg közös pénzügyminiszter is volt (1871. november 14. – 1872. január 15. és 1876. június 11. – 1876. augusztus 14. között).5

Id. Andrássy Gyula 1856. július 9-én, Párizsban vette nőül malomvízi gróf Kendeffy Katinkát (1830–1896), aki egy ősi erdélyi arisztokrata család tagja volt. Kendeffy Katinka az 1867-es koronázás után Erzsébet királyné főudvarmesternője, valamint belső bizalmasa lett.6 A házaspár gyermekeik közül a legidősebb gróf Andrássy Tivadar (1857–1905) nagybirtokos, politikus, országgyűlési képviselő a Szabadelvű Párt színeiben, műgyűjtő, az MTA igazgatósági tagja (1894. május 3.). Leányuk volt a hosszú életű gróf Andrássy Ilona (1858-1952), a szintén magas kort megért ifj. gróf Batthyány Lajos (1860–1951), Fiume7 kormányzója, később Győr vármegye főispánja felesége. Legkisebb gyermekük volt ifj. gróf Andrássy Gyula.8

Ifj. Andrássy Gyula 1860. június 30-án született Tőketerebesen (Zemplén vármegye),9 a fentebb körülírt, római katolikus10 főnemesi famíliában.

Az Andrássy gyermekek ideiglenes nevelője 1870-ben négy hónapig Concha Győző (1846–1933) államtudós, a közigazgatástan művelője, jogbölcsész volt [az MTA levelező tagja (1886. május 6.); az MTA rendes tagja (1900. május 4.); az MTA igazgatósági tagja (1914. május 6.); az MTA tiszteleti tagja (1931. május 15.)], aki a köztestület másodelnöki tisztségét is betöltötte (1922. május 11. – 1925. május 7.).11 Az Andrássyak jelentőségével foglalkozott továbbá Id. Báró Wlassics Gyula (1852–1937) [az MTA levelező tagja (1886. május 6.); az MTA rendes tagja (1892. május 5.); az MTA igazgatósági tagja (1901. május 10.); az MTA tiszteleti tagja (1919. október 23.)], aki Conchához hasonlóan szintén az MTA másodelnöke volt (1898. május 6. – 1901. május 10.).12 A korabeli visszaemlékezések szerint id. Andrássy Gyula nagyon szerette a családját, gyermekeit. A két fiú, Gyula („Duci”) és Tivadar olykor lakosztályába mehettek, és sokat játszhattak vele. A gyermekek alap- és középfokú tanulmányaikat ifjúságuk egésze folyamán magántanárok mellett végezték, alapvetően Bécsben éltek, id. Andrássy Gyula külügyminiszterként a Ballhausplatzon tevékenykedett. 1871 decemberétől a gyermekek nevelője Bolgár Mihály (1835–1879) piarista szerzetes, paptanár volt. Tivadar és Gyula érettségi vizsgáikat a pesti piaristáknál tették le.13

Az ifjú Andrássy Gyula jogi14 tanulmányai végeztével (a berlini Friedrich-Wilhelms-Universitäten is tanult) diplomáciai vizsgát tett, külügyi pályáját az Osztrák–Magyar Monarchia Konstantinápolyban lévő követségén kezdte (apjához hasonlóan),15 majd Berlinben folytatta, mindkét helyen az attasé cím birtokosaként. (A diplomáciai vizsga letétele előtt Konstantinápolyban fogalmazóhelyettes volt). 1881-től a 4. huszárezred tartalékos hadnagyává nevezték ki, katonai kötelezettségeinek a szolgálat vállalásával tett eleget. 1885-ben a Szabadelvű Párt színeiben a csíkszentmártoni kerület országgyűlési képviselőjévé választották. Első parlamenti beszédét a regáléválság ügyében tartotta.16 Összesen 147 parlamenti felszólalása volt politikai pályája során.17 Az 1887-es ciklusban szintén a csíkszentmártoni kerület országgyűlési képviselőjévé választották. Az 1892-es időszakban Budapest VI. kerülete (Terézváros) kerületének mandátumát nyerte el.18 Az első Wekerle-kormány megalakulása után,19 1893-ban belügyi államtitkár lett. Ezt követően 1894. június 10-én a király személye körüli miniszter lett, és a tárcát a Wekerle-kabinet lemondásakor, 1895. január 15-én „tette le.” Az 1896-os választások alkalmával nem kapott mandátumot, és csak 1897-ben, a gróf Andrássy Géza (1856–1938) visszalépése folytán megüresedett rozsnyói választókerület képviselőjeként jutott a parlamentbe. Az 1896. évi XXXIII. törvénycikk a Bűnvádi Perrendtartásról életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat 16. §-a miatt készülőben lévő obstrukció lefegyverzésére közvetítő indítványt tett. Ezt követően 1898 őszén az ún. lex Tisza [egy, a kormány felhatalmazásáról, illetve a közteherviselésről és az államháztartásról, valamint a költségvetés 1899. december 31-ig történő kiterjesztéséről szóló javaslat – K.Gy.] benyújtása következtében előállt obstrukció folyamán az ifjú Andrássy elhagyta a Szabadelvű Pártot, és az ún. „disszidensekhez” csatlakozott. Álláspontját a rozsnyói választókhoz 1898. december 18-án írott nyílt levelében fejtette ki. Társaival csupán a Széll-kormány20 megalakulása után, 1899 februárjában tért vissza a Szabadelvű Pártba. Még ebben az évben, 1899. szeptember 22-én valóságos belső titkos tanácsos lett.21 Az 1901-es évben Losonc városának egyhangúlag megválasztott képviselője lett. Az 1903. év során tagja volt egy vesztegetési ügyben kiküldött országgyűlési bizottságnak. 1903. szeptember 21-én I. Ferenc József (1830–1916) osztrák császár és cseh király (1848–1916), magyar apostoli király (1867–1916) ún. chlopyi hadparancsa deklarálta a hadsereg egységének változatlan fenntartását. Ezután alakult meg az új katonai program kidolgozására a Szabadelvű Párt ún. Kilences Bizottsága, melynek Andrássy szintén tagja volt. Gróf Tisza István (1861–1918) [miniszterelnök, (1903. november 3. – 1905. június 18.; 1913. június 10. – 1917. június 15.); a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja (1910. április 28.)] az ugrai levelében 1904 őszén a házszabályok szigorítását vetette fel. Ezen szigorított házszabályok megszavazására az 1904. november 18-i esti ülésen került sor. Ekkor Andrássy ismét kilépett a Szabadelvű Pártból, és ezt a lépését azzal okolta meg, „hogy meg kell akadályozni azt, hogy az erőszak jogforrássá váljék.”22

Tisza eljárását Andrássy a parlamentben is élesen bírálta 1904. december 14-én. Andrássy híveivel csatlakozott a szövetkezett ellenzékhez, mely az általános választásokon megsemmisítő győzelmet aratott a Szabadelvű Párt felett 1905. január 26-án. Ugyan Budapest belvárosi kerületében alulmaradt Tiszával szemben, néhány szavazattal, így végül Olaszliszka mandátumát nyerte el. A többségében a Függetlenségi Pártból és a 48-as Pártból kikerülő a „Koalíció” néven ismert egyesült ellenzék az uralkodóval való tárgyalásra ún. „bizalmi férfiúként” Andrássyt jelölte ki. Ő a katonai vezénylet magyar nyelvűvé tétele és a gazdasági függetlenség kapcsán felállított parlamenti követelmények vonatkozásában képes lett volna megszerezni a király hozzájárulását. Azonban e tárgyalások sajnálatosan meghiúsultak. Ezt követően jött létre Báró Fejérváry Géza (1833–1914) miniszterelnökségével az ún. Darabont-kormány (1905. június 18. – 1906. április 8.),23 melyet Andrássy alkotmányjogi okokból hírlapi úton is támadott.24

Az országgyűlésbe bekerült szabadelvű párti képviselők egy része csatlakozott a régebben kivált ún. „disszidensekhez,” és Darányi Ignác (1849–1927), majd Széll Kálmán (1843–1915) elnöklete alatt ekkor létrejött az Alkotmánypárt. A párt Andrássyt ismerte el vezérének, és a szervezet képviseletében őt küldték ki a koalíció ún. „vezérlőbizottságába.” Egyike volt az öt pártvezérnek, akik 1905. szeptember 23-án a király előtt megjelentek.25 Az 1906-os év januárja és februárja folyamán a király és a koalíció között folyt békítő tárgyalások során Andrássy ismét „bizalmi férfiúként” szerepelt. A tárgyalások azonban most sem vezettek eredményre, úgyhogy 1906. február 19-én az országgyűlést feloszlatták.26 Ezzel egyidejűleg hozzáfogtak az ellenálló törvényhatóságok megrendszabályozásához. Az abszolutizmus nyílt formáját közelítette, mikor 1906. április elején a korona és a koalíció között létrejött a megegyezés, mely alapján a király kinevezte a második (koalíciós) Wekerle-kormányt (1906. április 8. – 1910. január 17).27 A király kifejezett kívánságára Andrássy elvállalta a belügyminiszteri tárcát.28 (A többször felkínált miniszterelnöki tárcát elutasította.)29 Az 1906. május elején megtartott általános választásokon Andrássy Kassán, Olaszliszkán, valamint Tőketerebesen nyert mandátumot, melyek közül a kassait tartotta meg. Mint belügyminiszter, több fontos törvény alkotását kezdeményezte, és vitte teljesedésbe [A magyar királyi közigazgatási bíróság hatáskörének kiterjesztéséről szóló 1907. évi LX. törvénycikk; valamint A hatásköri bíróságról szóló 1907. évi LXI. törvénycikk].30 E törvénycikkek alkotmánybiztosíték-jelleggel bírtak. Ugyanakkor a gyermekvédelem, a kivándorlás, valamint a közegészségügy terén is fejlesztette a jogalkotást. A budapesti államrendőrség, a vidéki csendőrség és a határőrség is fejlődött regnálása idején. Végül 1908 őszén a képviselőház elé terjesztette a választójog reformjáról szóló törvényjavaslatot, amely belga mintára a pluralitás elvét hangsúlyozta, ugyanakkor tárgyalásra nem került.31

A koalíció bomlásnak indult, és 1910. január 17-én a király Andrássyt is felmentette a kormánnyal, az „összkabinettel” együtt. Ez alkalommal nyerte el az Aranygyapjas Rendet. Az 1910. február 14-én feloszlott Alkotmánypárt tagjai a Nemzeti Munkapárt néven újjáalakított korábbi Szabadelvű Párt utódjához csatlakoztak. Maga Andrássy az 1910-es választások alkalmával párton kívüli programmal nyerte el Nagymihály helység mandátumát. Az új országgyűlésen Andrássy a véderőtörvény javaslatának beterjesztése során a Nemzeti Munkapárt és az ellenzék közötti ellentétek elsimításán fáradozott. Amikor a kormány a konkrét javaslat beterjesztésére kerített sort, akkor Andrássy a Kilences Bizottság álláspontján maradt, így szembekerült a kormánnyal. A kiélesedő helyzet megmentése céljából 1912 áprilisában a döntéshozatal (rezolúció) keretei között kívánta elhárítani a problémát, ebben keresve a kibontakozás útját. Terve azonban mind a Justh Párt, mind az uralkodó ellenállásán megbukott.32 A gróf Khuen-Héderváry Károly (1849–1918) a Magyar Királyság tizenhetedik miniszterelnökeként alakított másodszor kormányt (1910. január 17. – 1912. április 12.).33 Ennek bukása után Andrássy arra akarta rábírni Lukács Lászlót (1850–1932), a Magyar Királyság tizennyolcadik miniszterelnökét (1912. április 22. – 1913. június 10.), hogy a véderőjavaslat előtt tárgyaltassa le a választójogi javaslatot, de kérése nem talált meghallgatásra. Így folytatódott az ellenzéki obstrukció, melynek megakadályozása céljából az új házelnök, gróf Tisza István az ellenzéki képviselőket az ülésteremből karhatalommal vezettette ki. A Mentelmi Bizottság javaslatára a többség Andrássyt is kitiltotta az ülésekről. Ennek a határozatnak Tisza rendőri karhatalommal szerzett érvényt. Andrássy 1913 szeptemberében újból megszervezte az Alkotmánypártot, amely 1867-es alapokon állott, és alkalmassá vált a kormányzati szerepre. Az első világháború 1914. július 28-i kitörése folytán beállt ún. pártközi béke következtében erre a rezsimváltásra nem került sor. Andrássy 1915 októberében azért járt Berlinben, hogy rávegye a német politikai vezetőket az Amerikai Egyesült Államokkal készülő szakítás elkerülésére.34

Andrássy 1916-ban tagja lett a külügyek és a hadügyek ellenőrzésére kiküldött három tagból álló ellenzéki bizottságnak, de megbízatásáról Burián István (1851–1922), az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere (1913. június 10. – 1915. január 13.) rideg magatartása következtében lemondott. Amikor gróf Esterházy Móric lett a miniszterelnök (1917. június 15. – 1917. augusztus 20.), Andrássy segítségére volt a baloldali politikusokkal való megegyezésben.35 Amikor a harmadik Wekerle-kormány (1917. augusztus 20. – 1918. október 31.) a Nemzeti Munkapárttal való megegyezés miatt az eredeti választójogi tervezetet módosította, de miután nem járt sikerrel, kilépett a Negyvennyolcas Alkotmánypártból, és ellenzékbe vonult.36 Ezt követően 1918. október elején IV. Károly (1887–1922; ur. 1916. november 21.-1918. november 11.) Svájcba küldte Andrássyt az antant hangulatának megismerésére. Visszatértét követően 1918. október 25-én kinevezte őt közös külügyminiszterré. (E tárca utolsó betöltője volt.)37 Különbékét kívánt kötni, de a polgári forradalom, és mostohaveje, Gróf Károlyi Mihály hatalomra jutása miatt tisztségéből távozni kényszerült.38

Andrássy azonnal megtette a különbéke megkötésére irányuló lépéseket, de mielőtt eredményeket érhetett volna el, 1918. október 31-én kitört a polgári forradalom. Andrássy ekkor lemondott a miniszterségről, és a Sopron megyei Dénesfára vonult vissza. Innen 1919 januárjában Svájcba ment, hogy ott Magyarország érdekeit szolgálja. Innen csak az 1919-es bolsevik mozgalom bukása után tért vissza. 1920 januárjában párton kívüli programmal Miskolc I. kerületének nemzetgyűlési képviselője lett. Később, 1921. február 22-én a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjához csatlakozott, melynek vezetője lett. IV. Károly első, 1921 húsvéti visszatérési kísérlete során (1921. március 27. – 1921. április 5.) Horthy Miklós kormányzó (1868–1957; kormányzóként 1920. március 1. – 1944. október 16. között)39 megbízásából részt vett a tájékozódó tárgyalásokon, melyek az uralkodót tervei feladására bírták. A király visszatérésére vonatkozó nemzetgyűlési vitában Andrássy 1921. április 21-én nagy beszédben fejtette ki legitimista álláspontját.40 Amikor IV. Károly 1921. október 20-án újból átlépte Magyarország határát, az ekkor Dénesfán tartózkodó Andrássy Sopronba utazott, és jelentkezett az uralkodónál, aki felszólította, hogy a tervbe vett Rakovszky-kormányban vállalja el a külügyi tárcát. E megbízást csak arra az esetre vállalta el, ha a király Budapestre jön, és az uralkodást ténylegesen átveszi. A kísérlet azonban nem sikerült, így IV. Károly Tatán a kormányhű csapatok fogságába jutott. Andrássy 1921. október 24-én autón érte utol az uralkodót, és osztozott annak sorsában. A király kíséretében Tihanyba, majd onnan több más politikussal együtt a Budapestvidéki Törvényszék Fő utcai fogházába került, ahol meg is betegedett. Innen csak 1922. január 8-án szabadult ki.41

Röviddel kiszabadulása után a Keresztény Egyesülés Pártjában nagy beszédben ismertette az októberi eseményeket, és miután a Gróf Bethlen István (1874–1946) vezette kormány (1920. április 14. – 1931. augusztus 24.)42 további támogatását a történtek után magára nézve lehetetlennek tartotta, ezért bejelentette kilépését a pártból, melynek elnökségéről már letartóztatása napján lemondott. A nemzetgyűlés feloszlatását megelőző napokban ezután több legitimista képviselővel együtt a Friedrich István (1883–1951) vezetése alatt álló Keresztény Nemzeti Párthoz csatlakozott, s az 1922-es választásokon a Keresztény Nemzeti Földmíves és Polgári Párt elnevezése alatt indultak.43 Az új pártnak Andrássy lett az elnöke. Két helyen is indult. Sopronban Hébelt Edével (1879–1961) szociáldemokrata politikussal szemben kisebbségben maradt. Budapest I. kerületében az Andrássy-Friedrich Párt vezetőjeként megválasztották képviselővé. A nemzetgyűlésen tartott beszédeiben és hírlapi cikkeiben erősen bírálta a Bethlen-kormány működését, és követelte a választójog titkosságának visszaállítását. Ezért a Bethlen-kormány mindent elkövetett, hogy az 1927-es országgyűlésről kimaradjon. Ez a törekvés sikerrel járt. Andrássy a váci kerületben indult, vele szemben a kormány jelöltje, Szabóky Alajos (1873–1931) statisztikus győzött 3532 fős többséggel. (A választás sajátosságaira jellemző, hogy az egyik községben a választási küzdelembe a csendőrség fegyveresen is beavatkozott).44

Fivére, Andrássy Tivadar (1857–1905) halála után nőül vette annak özvegyét, Zichy Eleonórát (1867–1945). Mostohalányaikat: Andrássy Ilonát (1886–1967), később Gróf Cziráky József (1886–1960) jogász, Vas vármegye főispánja feleségét; Andrássy Borbálát (1890–1968) családi nevén Boyt, később Őrgróf id. Pallavicini Antal nagybirtokos, legitimista politikus, huszárkapitány, dunántúli főkormánybiztos feleségét; Andrássy Katinkát (1892–1985); a „vörös grófnőt,” később Gróf Károlyi Mihály (1875–1955) miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök feleségét; Andrássy Klárát (1898–1941) családi nevén Káját, legitimista angolszászbarát újságírót angol, francia és német nevelőnők képezték, és a legelőkelőbb arisztokrata családokba igyekeztek őket beházasítani.45

Andrássy később mind súlyosabbá váló betegsége miatt teljesen visszavonult a közéleti szerepléstől. Őt az 1905–1906-os nemzeti ellenállás idején számos város és község díszpolgárává választotta. Illetve 1910. február 3-án Vázsonyi Vilmos (1868–1926) ügyvéd, országgyűlési képviselő, igazságügyminiszter (az Esterházy-kormányban: 1917. június 15. – 1917. augusztus 18.46 és a harmadik Wekerle-kormányban: 1918. január 25. – 1918. május 8.) Budapest székesfőváros Andrássyt díszpolgárai sorába emelte.47 Számos társaság elnöke volt [Társadalomtudományi Társaság (1902–1907); Országos Képzőművészeti Társulat (1905–1923); Nemzeti Szalon (1898–1929)].48

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1898. május 6.). Később az Akadémia rendes (1904. május 13.) tagjává, majd ezt követően igazgatósági tagjává (1913. április 24.) választották.49 Levelező tagi székfoglaló értekezése Miként tartotta fönn Magyarország a középkorban alkotmányos szabadságát? címmel 1900. május 6-án hangzott el;50 míg rendes tagi székfoglaló értekezése II. Rákóczi Ferenc címmel 1905. február 6-án került megtartásra.51 A történeti alkotmány kiváló ismerője volt,52 amit korszakos államtörténeti fő műve is bizonyít.53 A kiegyezésről szóló monográfiája szintén alapvető jelentőségű forrás.54 Andrássy a kortársi értékelés szerint afféle „politikai távollátó,” aki a jelen helyzeteit is politikatörténeti perspektívában képes szemlélni.55

Ifj. Andrássy Gyula a korábban említett, alapvetően a börtönévek során szerzett betegsége miatt elhunyt Budapesten 1929. június 11-én.56