Kazinczy Gábor 1818. július 18-án birtokos nemesi családból született a Zemplén vármegyei Berettőn. Édesapja Kazinczy István, Kazinczy Ferenc unokatestvére, édesanyja Boronkay Rozália volt. Hétéves korában Sárospatakra került, ahol tanulmányaiban szorgalmával tűnt ki, osztályelső lett. Édesapjának 1827. december 17-én történt halála után egészségi állapota romlani kezdett, ezért 1828-ban Sárospatakról Késmárkra került. Tanulmányait Késmárkon a felsőbb iskolában folytatta, ahol szinte mindent latinul tanítottak. Itt kezdett el intenzíven érdeklődni a német irodalom iránt. Romló egészségi állapota miatt ismét levegőváltozást javasoltak orvosai, ezért 1829-ben Eperjesre ment, ahol 1832 közepéig tanult. Itt ismerkedett meg a tanulmányait szintén ugyancsak Eperjesen folytató Pulszky Ferenccel is. Már tizenhárom éves korában elhatározta, hogy nagybátyja, Kazinczy Ferenc (1759–1831) példáját követve író lesz. Az 1832. évi hosszas betegeskedése után ismét Sárospatakon folytatta tanulmányait, ahol a Nyiry István tanár vezetése alatt levő irodalmi egyesület egyik titkára lett. Első verseskötetét 1835-ben a Szerelem könnyei címmel Sárospatakon adták ki, ahol 1835-ben fejezte be tanulmányait.

Sárospataki évei után 1835 novemberétől sógora, Lónyay Gábor zempléni követ jurátusaként részt vett a pozsonyi országgyűlésen. Pozsonyi tartózkodása alatt figyelme a politikai irodalom felé fordult. A lengyel szabadságharc iránti lelkesedés adta a kezébe Mickiewicz műveit, olvasta, majd lefordította a francia filozófus és teológus Lamennais (1782–1854) vallásos, szocialista eszméket hirdető röpiratát (Paroles d'un croyant). Megismerkedett Heine és az Ifjú Németország (Junges Deutschland) irányzatához tartozó írók munkásságával.

Kapcsolatba lépett az országgyűlési ifjúság radikális szellemű körével, a Lovassy László által 1834-ben alapított, s az általa vezetett Társalkodási Egylettel. Kölcsey és Wesselényi kitüntető barátsággal fogadták a tehetséges ifjút. Az országgyűlési ifjúság tevékenységének hatására Kazinczy Gábor ezen pozsonyi évek alatt vált igazi politikussá és a társadalmi problémák iránt érdeklődő íróvá. Az országgyűlés után 1836–1837-ben ügyvédgyakornok (jórészt a neves politikai védőügyvéd, Benyovszky Péter mellett). 1836–1838 között jórészt Pesten tartózkodott, itt ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal, Toldy Ferenccel és Fáy Andrással is.

Dolgozatai 1834-től kezdődően jelentek meg a Felső Magyar Országi Minerva (1825–1836 között Kassán megjelenő folyóirat) és a Társalkodó (a Társalkodó a Jelenkor című, 1832-től 1848-ig Pesten kiadott politikai lap társlapja volt) című lapokban. Hamarosan a kor legnagyobb tekintélynek örvendő irodalmi folyóirat, a Bajza József által szerkesztett Athenaeum is közzétette írásait. Ebből a korból főként a lengyel és az orosz irodalmat népszerűsítő publicisztikája emelhető ki.

A fenti folyóiratokban való publikálással nem érte be, és saját lapot kívánt alapítani a maga és a radikális eszméket valló társai számára. A tervezett folyóirat címe először a Táborozások az élet és a literatura köréből lett volna, majd ezt a tervet később megváltoztatva 1839-ben Népbarát (alcíme: Táborozások a népérdek és a mozgalomliteratura érdekében) címmel indította el. A lapot Kassán kívánta kiadatni, de a budai Központi Könyvvizsgáló Hivatal bekérte Kassáról a kéziratot és letiltotta a megjelenését. A Népbarát című folyóirat kézirata fennmaradt, s tervezett első számának előszava tartalmazta Kazinczy Gábor és írói körének politikai nézeteit és esztétikai célkitűzéseit.

Kazinczy Gábor a radikális politikai átalakulás szükségességének tudatában volt. Felismerte az 1830-as francia júliusi forradalom és a lengyel felkelés évének korszakindító szerepét és jelentőségét az új világ megszületésében. A tervezett folyóirat fiatal munkatársai a polgári átalakulás hívei voltak, Kölcseyt vallották eszményképüknek, s Széchenyi István reformterveit támogatták. Összekapcsolta őket, hogy mindannyian tiszántúliak voltak és a szabadabb levegőjű református iskolákban folytatták tanulmányaikat. Szerettek volna a politikai fejlődésnek gyorsabb ütemet diktálni és radikálisabb követelésekkel léptek fel. Közéjük tartozott Tóth Lőrinc, Erdélyi János, Kuthy Lajos, Szánky Károly. A Népbarát – bár nem jelent meg – mégis jelentős vállalkozás volt.

Az 1837-es évben Kazinczy Gábor vezetésével új írónemzedék jelent meg a forradalmi irányzatosság elvi programját („mozgalom literatúrának” is nevezik) képviselve. A Kazinczy Gábor köré csoportosuló írók, a nemesi és plebejus értelmiség, akiket világnézetük, politikai felfogásuk hasonlósága kötött össze, gyűltek az Ifjú Magyarország táborába. 1839 márciusában már ötvenöt társat mondhatott a kör magáénak. Közéjük tartozott a politikus Szontagh Pál, Csengery Imre és Madarász József, valamint a fiatal költő Kerényi Frigyes. E tábor a Népbarát betiltása és a következményektől való jogos aggodalom miatt lassan szétesett. Legtöbbjük a negyvenes években is folytatta itt megkezdett munkásságát és aktívan részt vállalt a forradalom és szabadságharc közvetlen előkészítésében.

Kazinczy Gábor 1838 után ideje nagyobb részét vidéken, zempléni otthonában töltötte, de a pesti irodalmi élettel való kapcsolata nem szakadt meg. Odahaza tevékenyen részt vett vármegyéje politikai küzdelmeiben, és egyike volt azoknak, akik Kossuth letartóztatásának időszakában a legenergikusabban kiálltak mellette. Emellett az ellenállást is szervezte. Egyre nagyobb szerepet játszott Zemplén vármegye életében: 1843-tól a vármegye táblabírája, 1847-től pedig szolgabírája volt.

Az ellenzék egyik legnépszerűbb alakjának tekintették. A Petőfi által is magasztalt szónoki tehetsége kortársai véleménye szerint Kossuthéval vetekedett. Az 1847–1848. évi utolsó rendi országgyűlésen Zemplén vármegyei követként vett részt. 1847. július 11-én Sátoraljaújhegyről elindulva Petőfi Sándorral Széphalomra utaztak, hogy tisztelegjenek Kazinczy Ferenc síremléke előtt. Ennek az utazásnak az emlékét őrzi Petőfi „Széphalmon” című verse. Petőfi Sándor 1847 októberében Koltón verset írt „Kazinczy Gáborhoz” címmel, amelyben pályatársának, lelki rokonának nevezte Kazinczyt. 1848–1849-ben országgyűlési képviselővé választották, ahol Kossuth ellenzékének, a Békepártnak lett a képviselője, s emiatt népszerűségét elvesztette.

A forradalom és szabadságharc bukása után őt is perbe fogták, haditörvényszék elé állították és elítélték. A börtönbüntetést azonban elkerülte, és több követtársával együtt ő is amnesztiát kapott. Ezt követően egy ideig Pesten tartózkodott az ide internált barátai körében, majd Bánfalvára (Borsod vármegye) költözött. Ebben az időszakban kezdett el történeti stúdiumokkal foglalkozni. Jelentős forráskiadványokat tett közzé (Gr. Zrínyi Miklós munkái. Pest 1852.; Csery Mihály históriája. Pest, 1853.; Mátyás király kortársai tanusága szerint. Pest, 1862.; Gr. Illésházy István nádor följegyzései 1592–1603 és hidvégi Mikó Ferencz históriája 1594–1613: Biró Sámuel folytatásával. Pest, 1863.). Több kötetet kiadott nagybátyjának, Kazinczy Ferencnek a munkáiból. Fordított Molière vígjátékaiból, Marcus Tullius Cicero, Tacitus és Goethe műveiből. Toldy Ferenccel együtt kiadta Gaál György mesegyűjteményeit.

Munkásságának elismeréséképpen a Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én tartott közgyűlésén levelező tagjának választotta. A Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya tagjaként fejtette ki tudományos működését. Az elismerések sorát 1860-ban a Kisfaludy Társaság rendes tagjává történő megválasztása követte.

Kazinczy Gábor 1861-ben ismét képviselő lett, ezúttal a Felirati Párt színeiben. A magyar országgyűlésben 1861. május 27-én tartott beszéde kiváló szónoki teljesítmény, amelyben politikai nézeteit foglalta össze. Felszólalásában magát az alkotmányos monarchia hívének tartotta. Az 1848/1849. évi forradalmat és szabadságharcot nem népi-szociális felkelésnek, hanem inkább az értelmiség cselekvésének tekintette. Beszédében a magyar történeti alkotmány részét képező sarkalatos törvényeknek (leges cardinales) tiszteletben tartását követelte széles történeti-politikai összefüggésbe, kontextusba helyezve az Ausztria és Magyarország közötti korabeli viszonyokat.

Az országgyűlés 1861-ben történő feloszlatása után Kazinczy Gábor újra reményvesztett lett, és visszavonult Bánfalvára. Itt hunyt el 1864. április 18-án. Halála után a Magyar Tudományos Akadémia Jókai Mórt kérte fel, hogy Bánfalvára utazzon Kazinczy Ferenc és Kazinczy Gábor irodalmi hagyatékának átvétele és biztonságba helyezése céljából.