Az első A Holnap-antológia kritikájával vitázó írásában Fenyő Miksa „filiszterként” írta le Rákosi Jenőt1 – ezt a jellemzést (Fenyő megkérdőjelezhető elemeket is tartalmazó cikkének kontextusából kiemelve) nagyjából helytállónak vélem. Rákosi felfogása abban az értelemben alighanem valóban nevezhető nyárspolgárinak, hogy a művészetet utilitarisztikus keretben helyezte el, és megkövetelte a társadalom stabilitásának tiszteletben tartását. A Holnap-kör számos tekintetben szembement Rákosi koncepciójával: mint az eddigiekből kiderülhetett, a zenei hatásokkal és az esztétikai öncélúsággal való kísérletezés, a csoportos fellépés, az előszavakban deklarált Ady-követés, a közönség ítéletének elutasítása és megértőképességének kétségbevonása, az ország fejletlenségének és a nehéz költősorsnak a felhánytorgatása, a tájékozódás „szociatív” politikai irányokban mind alapvető pontokon irritálhatták Rákosi meggyőződéseit. E kérdések szétszálazása azonban – amire elemzésemben kísérletet tettem – úgy vélem, igazolja Sipos Balázs álláspontját, aki szerint az elterjedt vélekedéssel ellentétben „nem állítható, hogy [Rákosi] esztétikai tévítéleteit politikai okok motiválták volna – pontosabb úgy fogalmazni, hogy politikai támadásainak oka a művek (szerinte veszélyes) politikai jellege volt”, és aki szerint általában is téves az a nézet, amely szerint Rákosi az irodalmat „közvetlenül és eltéphetetlenül a nemzeti politika ügyéhez kapcsolja«”, így annak „»semmiféle önértéket nem tulajdonít”.2 A fentebbiek valamelyest láthatóvá tették talán a közvetítések hálózatát irodalom és politika között Rákosi gondolkodásában. Mindemellett igen egyoldalúnak gondolom azt a képet, amely Rákosit csak mint a századelős modernség ellenfelét mutatja be. Rákosi számos olyan elvet fogalmazott meg, így pedig a Budapesti Hirlap számos olyan ideologémát terjesztett nagy tömegek felé, amelyek utóbb alapvető szerepet játszottak a Nyugat pozíciójának megalapozásában, művészetfelfogásának legitimálásában. Az egyéniség felértékelése, a szabályok, a racionalitás devalválása az alkotás és az értékelés terén, az alkotói szabadság elvi védelme, a formai lehetőségek mellérendelő szemlélete mind olyan eszmék, amelyek hangsúlyosan jelentek meg például Ignotus írásaiban is, bár alapkarakterében természetesen másfajta koncepció részeivé válva.