Az előfizetők a lapszámokat félévenként – összesített tartalomjegyzékkel kiegészítve – beköttethették, s a hirdetések és szerkesztői üzenetek tanúsága szerint erre volt is igény.2 A tartalomjegyzékek anyagát az egyes számok tartalmával összehasonlítva azonban olykor kisebb eltéréseket, kihagyásokat és apróbb pontatlanságokat is találni, ezért a szépirodalmi alkotásokra vonatkozó statisztikák összeállításakor (amely során a tartalomjegyzékekből indultam ki) nemcsak Galambos Ferenc repertóriumait3 használtam az ellenőrzéshez és kiegészítéshez, az esetleges hibák javításához és hiányok pótlásához, hanem tételesen átlapoztam a két és fél évtized egyes lapszámait is.4 Emellett figyelembe kellett venni a műfaji besorolás következtelenségeit is. Az természetesen könnyen érthető, hogy egy induló lap rovatai kezdetben (sőt, olykor még később is) változnak, sőt, a besorolás is mutat bizonytalanságokat, de áttekintve a tartalomjegyzéket, évekkel később is felfedezhető műfaji következtelenség (például a tárcák besorolása esetében).5 A statisztika összeállítása során megtartottam a lap kettős felosztását, de a költemények mellett a novellák, rajzok, regények és jelenetek megnevezésére összefoglalóan a „prózai művek és jelenetek” elnevezést használtam az évek alatt változó megjelölések („Novellák és rajzok”, később „Novellák, rajzok és szindarabok”) helyett.6 A különböző tárcarovatokba sorolt írásokat nem vettem át a szépirodalmi művek közé,7 kivéve azt a regényrészletet, amelyet 1894-ben Camille Flammarion akkor megjelent A világ vége című könyvéből közölt a lap.8

Két további alapvető szempontot is figyelembe kellett venni és a belőlük fakadó kérdésekre választ találni: az egyes művek terjedelmének és megjelenésük időpontjának megjelenítésére. Míg a költemények általában egy-egy adott lapszámban jelentek meg,9 a prózai alkotások igen gyakran folytatásokban láttak napvilágot. Bár a lap regényeket ritkábban közölt, és általában rövidebb terjedelmű elbeszéléseket, novellákat tett közzé, sokszor ezek is folytatásokban, több számban áthúzódva jelentek meg. Ezért a statisztikában a műcímek száma mellett külön jeleztem a terjedelmet is (zárójelben megadtam, hogy összesen hány lapszámban jelentek meg a közlemények).10 Önálló címnek (teljes közleménynek) vettem az egyes művekből közölt részleteket (különösen színdarabok esetében van erre példa), az összefoglaló cím alatt közölt önálló műveket azonban külön számoltam (elsősorban amikor egy költő új kötetéből vagy újabb költeményeiből összefoglaló cím alatt több művet is közöltek, de olykor prózai művek esetében is van erre példa). Végül a megjelenés dátumának szempontját az összefoglaló statisztikákban nem vettem figyelembe.11

A művek kigyűjtésekor további kérdések és problémák is felmerültek.

Mindenekelőtt a külföldi szövegeknél nemegyszer hiányzik a szerző neve, és csak annyi szerepel: „spanyolból”, „németből”, esetleg: „szerb népballada”, „angol dal”, „francia beszély” vagy „újgörög népmonda”. Máskor a szerzők egyértelmű azonosítása problematikus. Amikor nem sikerült egy-egy álnevet feloldani (ez a magyar szerzők esetében is előfordult) vagy például névazonosság esetén nem egyértelmű, hogy melyik szerző művéről van szó, akkor a „bizonytalan” vagy „azonosítatlan” nevek közé került. A statisztikában ezeket a műveket is szerepeltetem. A „bizonytalan” arra vonatkozik, hogy olykor, ha a név nem azonosítható is egyértelműen, a nemzetiség feltételezhető (ilyenkor, „bizonytalan” megjelöléssel, az adott nemzetiségnél tüntettem fel). Ez a kérdés pedig már egy következő problémára világít rá.

A külföldi szerzők nemzetiség szerinti megoszlását vizsgálva azonnal felmerül a kérdés, hogy a születési hely, a lakóhely, a választott állampolgárság vagy a nyelv alapján határozzam-e meg, hogy ki hová tartozik. És bár mindenképpen célszerű (lenne) azonos kritériumok szerint felállítani a különböző csoportokat, néhány esetben ettől eltértem, és figyelembe vettem más szempontokat is, egyebek mellett például a korszakot vagy az alkotás nyelvét. Bár A Hét szerkesztői elsősorban kortárs szerzők műveit adták közre, a fordítások között olykor klasszikusok is helyet kaptak, legyen szó ókori, középkori vagy kora újkori alkotókról. S bár a görögök esetében nem tettem különbséget a szerzők működési ideje között és Anakreónt az évszázadokkal később működő alkotók, így például Karkavicza András, azaz Andréas Karkavítsas (1865‒1922) mellé soroltam, az itáliai irodalomnál megkülönböztettem a(z ókori) római szerzőket (Horatiust és Martialist) a későbbi korok olasz szerzőitől. A zsidó származású alkotókat nem soroltam külön, kivéve a középkori héber költőket és a jiddis nyelven alkotó szerzőket: Manuello/Manoello (1262‒1328), Charizi (1170–1235) és Jehuda Halévi (1075?–1141?), valamint a Lengyelországban született amerikai költő, Morris Rosenfeld (1862–1923) és a szintén Lengyelországban született Schalom Asch/Salom As (1880–1957) író. Itt kell megemlíteni, hogy a külföldi szerzők között szerepeltettem az idegen nyelven alkotó magyar(országi) szerzőket is, mint Michael Albert erdélyi szász költőt, írót, tanárt (1836–1893), a Baján született Karl Becket (1817–1879) vagy az írónő és lapszerkesztő Bárdi Ráhelt (?–?). Különlegesebb a magyarul és németül is verselő író, költő, műfordító Mohácsi Jenő (1886–1944) esete, akinek több magyar nyelvű költeménye mellett egy német nyelvű versét is kiadták Kosztolányi Dezső fordításában 1914-ben. A verset szerepeltettem a külföldi művek között, a szerzőt azonban a magyarok közé számítottam.

Az említett példák mellett néhány további esetben is döntést kellett hoznom, hogy az adott szerzőt milyen nemzetiségűnek tekintsem. A múlt századforduló és századelő óta jó néhány országhatár megváltozott, máskor pedig egy-egy alkotó nem a születési helyén vált ismertté. Példaként említhető a Kubában spanyol apától és francia anyától született francia költő, José-Maria de Heredia (1842‒1905) vagy a lengyel származású orosz író, Barancevics (1851‒1927).12 Szemléletes példa Lafcadio Hearné (1850‒1904), aki egy görög szigeten látta meg a napvilágot és Japánban halt meg, aki egyes források szerint angol apától és görög anyától született, más források szerint „[a]pja ereiben cigány és ír, görög születésű anyjáéban arab vér is folyt”,13 aki Dublinban, Angliában és Franciaországban is nevelkedett és tanult, majd Amerikába költözött, ahonnét Japánba utazott. Ott végleg letelepedett, megnősült, megkapta a japán állampolgárságot, és felvette a felesége családi nevét. Bár angolt tanított és több nyelvről fordított, választott hazája miatt a japánok közé számítottam.14

Már az előbbi példán is látható, hogy olykor a kézikönyvek, adatbázisok sem egységesek egyes szerzők tekintetében.15 Ez különösen akkor jelent nehézséget, ha ma már kevéssé ismert írókról és költőkről van szó. Nemcsak az okozhat problémát, hogy A Hét nem mindig adta meg az alkotók keresztnevét, hanem az elírás, sajtóhiba, régebbi névírási gyakorlat lehetőségét is figyelembe kell venni a nevek azonosításánál. Több szerzőről pedig – egyelőre – nem találtam életrajzi adatot. Ilyenkor a magyarul megjelent műveket, antológiákat igyekeztem használni, ami azonban olykor szintén óvatosságra int. 1908-ban jelent meg Kosztolányi Dezső fordításában Luciano Croci16 egyik költeménye. Róla mind ez ideig nem sikerült pontosabb életrajzi adatokat találnom, Kosztolányi Idegen költők anthológiája szerint azonban „az olasz parnassien-ek közé számítható. Finom és kész szonetteket, színes, festői verseket ír”,17 így őt egyértelműen az olaszok közé számítottam. Ezzel szemben a Német költők vagy a Lalla Radha és egyéb műfordítások régi és modern angol költők verseiből című kötetek az alkotás nyelvét veszik figyelembe, és osztrák, német, svájci, illetve angol és amerikai költők verseit egyaránt tartalmazzák, egyéb (születési vagy nemzetiségi) adatok megadása nélkül.18 Arra is van példa, hogy maga a lap mutatta be néhány mondattal az adott szerzőt. 1900-ban például több szöveget adtak közre egy bizonyos Lynkeus akkor megjelent könyvéből. „Hogy ki rejlik ez álnév mögött, magunk se tudjuk, de bizonyos, hogy a német litteratura egy ritka képességü, nagy eszü irója az, aki fényes talentumát e pseudonym révén revelálta.”19 A szerkesztői megjegyzésben megadott könyvcímre (Phantasien eines Realisten) rákeresve kiderül, hogy az álnév a Csehországban született osztrák írót (tudóst, feltalálót), Josef Poppert (1838‒1921) rejti. A hetilap tartalomjegyzéke az Egy érdekes könyvből című (két) szöveget név nélkül adja meg, három további írást azonban Lynkeus műveként jegyez, ezért végül úgy döntöttem, hogy bár mind az öt írás egy kötetből való, mindet önálló műnek tekintem. A Hét a német irodalomhoz sorolta a művet (és szerzőjét), én az osztrákok közé vettem fel. Az író- és költőnők között is találni álnév mögé rejtőzőket. A Carmen Sylva írói nevén is jól ismert, német származású román királyné mellett (1843‒1916), akit a nemzetiségi besorolásnál a román irodalomhoz számítottam, szintén német származású volt a Marie Madeleine álnév mögé rejtőzött Puttkamer, született Günther író- és költőnő (1881‒1944) is (őt a németek között szerepeltettem).20 Bár a költeményekkel ellentétben a prózai műveknél több esetben nem adták meg a műfordítók nevét, máskor azt is jelezték, hogy mely nyelvről fordítottak, ami iránymutatást jelenthet, de egyértelmű azonosítást nem, hiszen nem zárható ki, hogy a fordítás nem az eredeti nyelvről, hanem egy fordításból és közvetítő nyelvről készült.

Természetesen olykor különböző típusú hibák is előfordulnak. A tartalomjegyzék a külföldi szerzők költeményeit a fordító nevével jelzi, és zárójelben adja meg az eredeti szerzőjét, olykor azonban ez tévedésekhez vezet. Több esetben is feltételezhető, hogy a zárójel nem külföldi szerzőre utal, hanem alcímre, így Ignotus, Rédey Tivadar és Sebestyén Károly egy-egy költeményénél. 1902-ben jelent meg Ignotus Addio című verse A Hétben. A tartalomjegyzékben „Agostino Accosta”, a vers alatt pedig „Agostino Accorto” szerepel ott, ahol rendesen a külföldi szerzők neve. (A költemény néhány további lapban is megjelent akkor, néhol „Agosfino Accorio” szövegváltozattal.)21 Ilyen nevű szerzőt azonban nem sikerült találnom. Olasz nyelven az „accorto” jelentése: „okos”, ezért feltételeztem, hogy esetleg nem szerzőről, hanem alcímről lehet szó, és nem műfordításról, hanem eredeti költeményről. Ezt a feltevést támasztja alá, hogy néhány évvel később a Nyugat négy verset adott közre, amint írták, a költő Napraforgó című, megjelenés előtt álló kötetéből, ahol Isten veled címmel saját versként szerepelt a költemény.22 Ilyen című kötetet nem találtam, a közel egy évtizeddel később, a Nyugat gondozásában megjelent kiadványban azonban – a Napraforgók című fejezetben ugyanezzel a címmel – szintén saját költeményként olvasható a vers.23 A kötet bevezetéseként megjelent néhány sorban sem utal arra a szerző, hogy bármelyik mű fordítás lenne.24 Hasonló a helyzet Rédey Tivadar 1909-ben megjelent Scirocco című költeményével is, amelynél szintén az általában a külföldi szerzők jelzésére szolgáló zárójelben szerepel: „A Puntizzán”, de itt sem idegen költőről van szó, hanem Abbázia tengerparti sétányáról.25

A prózaírók között is találni félreértésre okot adó nevet. A tartalomjegyzék az elbeszélések, rajzok között szerepelteti és Maud Phipps munkájának tekinti az Egy dollárkirálykisasszony levelei a mamájához című írást.26 Galambos Ferenc a repertóriumában Maud Philipps szövegeként a francia tárcák közé sorolja, a szöveg alapján azonban inkább egy magyar szerző munkájának tűnik. A levél formájában közölt szöveget a magyar prózához soroltam, a nevet pedig (mindeddig feloldatlan) álnévnek tekintettem.27 Végül érdemes megemlíteni azt a szövegrészletet, amely 1905-ben jelent meg Elga címmel. A tartalomjegyzék Pásztor Árpád műveként adja meg, azonban Gerhart Hauptmann új drámájáról van szó, amelyet a recenzens foglalt össze. „Megpróbálom elmondani ezt az érdekes drámát, rövid novellává tömöritve, de mindenütt szóról-szóra a szerző dialógjaival és utasitásaival.”28 Noha nem közvetlen fordításról van szó, hanem a cikkíró összefoglalásáról, az eredeti szerző neve alatt a külföldi szépirodalom (próza) csoportjába soroltam (szemben a tartalomjegyzék és a Galambos-repertórium besorolásával).29

Végül érdemes néhány szót szólni a szerzői statisztikákkal kapcsolatos nehézségekről is. Ahol a név nélkül megjelent szövegeknél jelezték az idegen átvételt, ott a külföldi szövegek közé soroltam az adott művet (például „angolból”, „oroszból”, „kínai dal”). Az álnéven közzétett alkotások szerzőit igyekeztem azonosítani (ahol sikerült, ott az adott szerző műveihez számoltam az álnéven írt munkáit is). S bár a művekre vonatkozó statisztikáknál külön számoltam a költeményeket és prózai műveket/jeleneteket, a szerzőknél – a dupla felvétel elkerülésére – önálló kategóriát állítottam fel azoknak az alkotóknak, akiktől mind költeményt, mind prózai művet és/vagy jelenetet közöltek (akkor is ez utóbbiba soroltam az adott szerzőt, ha egy népszerű prózaírótól csak egyetlen – alkalmi – rigmust, egy rendszeresen publikáló költőtől pedig csak egyetlen szépprózai munkát/jelenetet tettek közzé). Természetesen a (még) nem azonosított álnevek esetében előfordulhat, hogy a későbbiekben kiderül, hogy egy más néven már felvett szerzőről van szó, ami csökkentheti az alkotók számát. Néhány esetben előfordul, hogy egy művet többen is jegyeznek. Heltai Jenő, Makai Emil, Bakonyi Károly és Szécsi Ferenc egyéb önálló munkával is jelentkezett, két külföldi szerzőpáros esetében azonban csak egy-egy közösen írt szöveget adott közre a lap. Ekkor mindkét alkotót felvettem a szerzők közé, a művet azonban csak egyszer számítottam. Ez az Agnes (1860‒1922) és Egerton Castle (1858‒1920) házaspár esetében jelenthet annyiban problémát, hogy őket a női, illetve a férfi prózaírók között tüntettem fel, ebben a két kategóriában azonban a művüket (egy huszonöt részben közölt regényt) nem számoltam. A társszerzős írások számításánál további problémákat is figyelembe kellett venni: minden esetben kérdésként merült fel, hogy melyikük alkotásai közé számítsam a közös művet, hogy ne szerepeljen duplán a statisztikában, a fent említett külföldi házaspár esetében pedig ehhez két további szempont is járult: a közös regényt a külföldi férfi vagy a külföldi női alkotók művei között szerepeltessem-e, illetve az ír feleség vagy az angol férj származását vegyem-e figyelembe a nemzetiségi besorolásnál.

Mindezek alapján jól látható, hogy bár konkrét statisztikai adatokat és számokat adok meg, ezek a további kutatás során újabb eredmények hatására némiképp módosulhatnak (egy-egy feloldott álnév stb. miatt). Természetesen a problematikus kérdések esetében az itt választottól eltérő döntés is árnyalhatja a számadatokat (például a nemzetiség más szempontú meghatározása, műfaji besorolás stb. tekintetében). A főbb tendenciák azonban a kérdések ellenére is jól kirajzolódnak.