Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

A divat mint a nemzetépítés eszköze

Ahogy arra az első megjelent szövegéből következtethetünk, Szlávy Sarolta saját divattudósítói szerepét a magyar nyelv ápolására irányuló honleányi feladatként értelmezi: „Ugyis annyit zsémbeskednek azok a’ férfiak ellenünk, hogy olly keveset teszünk nyelvünk körül; azért elszántam magamat, mikor időm engedné, legalább divat dolgában, segitni az irodalmat.”1 A divattudósítások egyik hangsúlyozott célja a magyar nyelv ápolása, a nyelv művelése volt. Mivel korábban a magyar nyelvű sajtóban nem volt jellemző a divatról való beszéd, Szlávy Saroltának hasonló problémával kellett szembesülnie, mint a nyelvújításban részt vevő íróknak: bár szeretné igényesen használni anyanyelvét a divat leírására, nem létezik vagy erősen hiányos az a szakszókincs, amelyre ehhez szüksége lenne. A nemzeti nyelv használatának eszméjével ellentétes lett volna a francia vagy adott esetben német szabászati, textilipari szakszavak használata, ezért ’Sarolta’ megalkotta a hiányzó magyar szavakat. Az idegen kifejezéseket gyakran tükörfordítással szerette volna magyarítani, így jöttek létre olyan szavak és szóösszetételek, mint a lebeny („volán”2), redőnyözött anyag („drappirt” – [sic!]3) és a toldvány-szelme („Einsatzstreifen”4). Hogy a magyarul olvasó közönségnek ismeretlenek voltak ezek az új kifejezések, arra abból is következtethetünk, hogy ’Sarolta’ a legtöbb esetben az újonnan alkotott magyar szavak mellé zárójelben hozzáfűzte az eredeti francia vagy német megfelelőt. (Ez egyes szómagyarítások esetében elmarad, például a csücsmellény/csúcsmellényke5 szóösszetételek eredetije ismeretlen.) A megalkotott szavakat beillesztette saját írói szótárába: használatukat rendszeresítette, az idegen kifejezést azonban csak az első alkalmazásuknál adta meg. Előfordul az is, hogy egy szót az idegen kifejezés fonetikus átírásával szeretne magyarosítani. (Például a géz textilnevet adott esetben gáz-ként írja a német „die Gaze” szó kiejtése alapján.6) A saját nyelv kialakítására Szlávy maga is reflektál, például a dús cikornyák („arabesques”) szókapcsolattal összefüggésben – a jelzős szerkezethez fűzött lábjegyzet a „cikornyák” szó metonimikus használata mellett érvel: „Miért ne használhatnók e’ szót anyagi értelemben is, melly eddigelé leginkább szellemi értelemben a’ nyelvre, stylusra alkalmaztatik, ’s igen rokon fogalmat fejez ki?”7

Bár Szlávy célja a divat magyar szókincsének megalkotása (legalábbis a folyamat megindítása) lehetett, az általa létrehozott szavakat, kifejezéseket mégsem sikerült a divatlevelek segítségével elterjesztenie a magyar köznyelvben. A legtöbb esetben egyszeri, alkalmi szóalkotásokról beszélhetünk; legsikeresebb magyarítása a lebeny, amely 1849 után, bár eltűnt pár évtizedre (az 1850–1860-as évek sajtójában általában az idegen eredetű volánt használták a népszerű női lapok, például a Divatcsarnok vagy a Nefelejts divattudósítói), az 1880-as évek környékén újból feltűnt a Hölgyek Lapja és a Nefelejts hasábjain.

Szlávy Sarolta a nemzeti divat megteremtésében is a nők által végezhető hazafias cselekedetet látott. „Az öltözködés formanyelve politikai állásfoglalást tett lehetővé a társaságban való megjelenéskor, egyetlen szó kimondása nélkül.”8 Rájött, hogy a divat kérdése az identitásdiskurzus fontos részét képezi, s így a honleányság feltételévé válhat a magyaros szabású öltözék viselete – mintegy a „magyarság” mércéjévé lehet. „A kortársak számára a magyar nemzeti öltözet – a nyelvvel, a nemzet erkölcseivel és szokásaival együtt – a magyar nemzeti jelleg kifejezésének eszköze, a nemzetet reprezentáló jel, egyúttal a nemzet megőrzésének egyik biztosítéka, egyesek szemében egyik kritériuma volt.”9

Bár ’Sarolta’ általában deskriptív módon, egy-egy öltözék, ruhadarab leírása köré szervezte divattudósításait, az 1845-ös évfolyamtól nagyobb figyelmet szentel a magyar textilipar és a nemzeti divat kapcsolatának, és ennek a kérdésnek az előtérbe kerülése az írónő stratégiáján is változtatott. A korábban leíró modalitás hamar preskriptívvé, előíróvá vált, Szlávy személyes küldetésének tekintette a hazai kelmék és szabásminták népszerűsítését. Ebből a szempontból tevékenysége szervesen kapcsolódik a nemzeti gazdasági protekcionizmus eszméihez.10 A magyar textilkereskedőket előszeretettel reklámozta, gyakran a bolt nevének és címének pontos megadásával igyekezett üzleteiknek a vásárlókat megnyerni.11 (Például: „Szeretnélek elvezetni Memlauer gazdag raktárába […] Klaus divatárusnénál mindig a’ legujabb izlés szerintiek [áruk] találhatók.”12; de ’Sarolta’ meglátogatja a Síp utcai Politzer-gyárat is, és erről tudósításban számol be az olvasóknak.13) Egy idő után tehát a divattudósítások célja módosulni látszott: ’Sarolta’ a divat diskurzusán keresztül tematizált olyan kérdéseket, amelyek hagyományosan kívül estek a női témákon, például a nemzeti textilipar fejlesztésének politikai vetületét. Az aktuálisan népszerű ruhadarabok és anyagok leírása kiegészül a Szlávy által követendőnek tartott magyaros divat népszerűsítésével. 1845-től már nemcsak arról ír, hogy milyen a divat – hanem arról is, hogy milyennek kellene lennie. Ez a preskriptív szemlélet azonban ellentmond a divatlevelek kezdeti célkitűzéseinek és magának a divat működésének is.

A divat jelrendszerként való értelmezésének elméleti hátterét elsőként Roland Barthes dolgozta ki. Az öltözködés elemeit, a divat nyelvének működését a saussure-i nyelvelmélet mintájára írta le. Ez alapján a fölöttes language kategóriájának az öltözködés [vêtement] felelne meg; a használt készlet, a langue a viselet [costume], és a megvalósult parole a divat nyelvén öltözetként [babillementként] lenne értelmezhető.14 Barthes azonban arra is rámutat, hogy a divat mint rendszer tényezői közötti relációk éppen ellentétesen működnek a nyelv tényezőinek saussure-i relációival. Vagyis hogy a parole – öltözet szintjén egyre jobban elterjedő jelenségek normává válva nem kerülnek be a langue – viselet rendszerébe: „inkább jellemző rá egy fentről diktált, mesterségesen létrehozott változás, mint az alulról, organikusan szerveződő […] mechanizmus”.15 A divat működési elvére Szlávy Sarolta is reflektál: a háromszor megismételt, retorikus kérdés arra enged következtetni, hogy bár Szlávy a divat mindennapi működésében felismeri a Barthes által is megfogalmazott törvényszerűségeket, ezeket azonban nem rendszerszintű szabályszerűségként értelmezi. Kérdései azt a vágyát tükrözik, hogy a nők változtassák meg a divatot, de ez a divat rendszeréből adódóan nem lehetséges:

„Itt van tehát a’ rövid ’s olly sopánkodva várt farsang, ’s a’ tánczvigalmak szaporodnak, ’s a’ divatra nézve végre kitünt az általánosb szokás, – ámbár öltözék és diszités tekintetében soha sem volt szabadabb a’ választás, mint épen most. – Nem is látom át, miért nem lehetne e’ választás mindig szabad? Miért nem emelkedünk már fel annyira a’ divat fölé, hogy rajtunk ne zsarnokoskodjék? Nem válhatnék-e divattá, semmi divat által nem kényszerítetni? Oh, igen, csak akarni kellene; de az ember nem mindig elég erős az akarásra.”16

A hazai kelmék népszerűtlenségére ’Sarolta’ maga is magyarázatot talál: ezek az anyagok a hazai textilipar fejletlensége miatt sokszor silányabb minőségűek vagy durvábbak, mint a külföldről importált áruk, bizonyos cikkek pedig teljesen hiányoznak a piacról. Bár az írónő ezt elismeri, de a cikkek azt sugallják, hogy az igazi honleányok készek áldozatokat hozni a haza érdekében:

„Fogadd el mentségemet, Rózám, midőn felszólitásodnak, a’ honi kelméket illetőleg, csak tökéletlenül tehetek eleget, mert gyárosaink eddigelé csak igen szűken elégitik ki hölgyeink öltözéki szükségeit. Legnagyobb hiányt láttunk eddig könnyű nyári kelmékben ruhákra, – mert nehéz van elég, – de a’ jelen évszak könnyed kelméket igényel. […] De mégsem tagadhatni a’ haladást, ’s illy rövid idő alatt elég figyelem ébred a’ hazai gyártmányok iránt. Lenfonal-, gyapju- és selyemszövetek, szalagok, csipkék, sőt shawlok is, itteni gyárakban készültek, állnak szolgálatunkra, habár nem olly pompájával is a’ szineknek, minővel a’ külföldiek. De hiszen iparunk ezen uj korszakában, mellynek előnyeit dús fogékonysággal, mellynek baloldalát – ha mégis apró nélkülözéseket annak nevezni szabad – egész minőségében megismertük, alája vetők magunkat a’ lemondásnak, az ész meggyőződése ’s a’ szív hőségénél fogva, ’s most azt látjuk, hogy csak ott van hiány, hol nincs szilárd akarat.”17

1	S** barátnéd [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 2, 1:1. sz. (1844. d. n.): 60–62, 60.
2	Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 3, 2:8. sz. (1845. aug. 23.): 2:260.
3	Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 5, 1:4. sz. (1847. jan. 23.): 125–126, 125.
4	Uo., 125.
5	A „csücsmellény” vagy ”csúcsmellényke” szavak 1846 februárjától kerülnek be Sarolta szótárába: Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 4, 1:6. sz. (1846. febr. 7.): 196; Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 4, 1:9. sz. (1846. febr. 28.): 291–292; Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 5, 1:4. sz. (1847. jan. 23.): 125–126.
6	Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 4, 1:18. sz. (1846. máj. 2.): 575–576, 576.
7	Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 5, 1:4. sz. (1847. jan. 23.): 125.
8	Kerpics Judit, „»A mit külföldi divatlapok adni nem képesek«: A nyugati és a nemzeti divat vetélkedése a Nővilág hasábjain az 1850-es és 1860-as évek fordulóján”, Forrás 51, 1. sz. (2020): 73–81, 73.
9	Lukács Anikó, Nemzeti divat Pesten a 19. században (Budapest: Budapest Főváros Levéltára, 2017), 9.
10	T. Szabó Levente a jelenséget „hazafias konzumerizmusnak” nevezi. T. Szabó Levente, „A fogyasztható hazaszeretet: Az irodalmi nemzetépítés fordulata Petőfinél és társainál az 1840-es évek közepén”, in Poétai ökonómiák: Költészet és gazdaság az irodalomtörténetben, szerk. Balogh Gergő, Hites Sándor és S. Lackó András, 59–76 (Pécs: Verso könyv, 2023), 70.
11	Konkrét kereskedőket és üzleteket említ az alábbi szövegekben: Sarolta [Szlávy Sarolta], „C. n.”, Életképek 2, 1:7. sz. (1844. d. n.): 344; Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 2, 1:12. sz. (1844. d. n.): 564; Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 2, 1:13. sz. (1844. d. n.): 36; Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 3, 1:1. sz. (1845. jan. 4.): 32–33; Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 3, 1:20. sz. (1845. máj. 17.): 645–647; Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 3, 2:12. sz. (1845. szept. 20.): 387–388; Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 4, 1:9. sz. (1846. febr. 28.): 291–292.
12	Sarolta [Szlávy Sarolta], „C. n.”, Életképek 2, 1:7. sz. (1844. d. n.): 344.
13	Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 3, 2:12. sz. (1845. szept. 20.): 387.
14	Roland Barthes, „Az öltözködés története és szociológiája”, ford. Klaniczay Gábor, in Divatszociológia, szerk. Klaniczay Gábor és S. Nagy Katalin, 106–119 (Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont, 1982), 111–113.
15	Kerpics Judit, Jósika Júlia irodalmi munkássága. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2025. https://doi.org/10.1556/9789636640958 (Letöltve: 2025. 10. 27. https://mersz.hu/dokumentum/m1272jjim__10/#m1272jjim_8_p3)
16	Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 3, 1:4. sz. (1845. jan. 25.): 128–129, 128.
17	Sarolta [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 3, 1:20. sz. (1845. máj. 17.): 646.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero