Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

A meggyőzés mestere – hajsza a kéziratokért

Az eddigiekből jól látható, hogy A Hét az évtizedek alatt számtalan hazai és külföldi szerző műveit mutatta be, a lapot azonban nem mindig volt egyszerű feladat hétről hétre megtölteni. Egyrészt mindkét fél részéről tartani kellett a határidőt. A fennmaradt levelek és a visszaemlékezések jól tükrözik, hogy olykor igen szoros terminusokkal kellett dolgozniuk a szerzőknek, munkatársaknak, másrészt a szerkesztő is sokszor kellett kérjen (követeljen) egy-egy kéziratot a késlekedő szerzőtől. Nehézséget jelenthetett, hogy az írók és munkatársak (egy része) más lapoknál és más lapoknak is dolgozott, ami szintén befolyásol(hat)ta a kéziratok beérkezését. Végül sok utalást találni korabeli és későbbi írásokban arra, hogy nem lehetett mindig könnyű együtt dolgozni Kiss Józseffel. Nemcsak legendás igényessége miatt,1 hanem – ahogy Ambrus Zoltán írta egyik levelében – a szerzők időnként megelégelték a „válogatott szekatúrákat”.2

Hogyan sikerült mégis évtizedeken át hétről hétre színvonalas írásokkal megtölteni a lapot?

A szerkesztő levelezése rávilágít, hogy milyen módszerekkel igyekezett kéziratot kinyerni az íróktól: kért, könyörgött, fenyegetőzött, korábbi szívességekre „emlékeztetett”, sőt, olykor „üzletelt” a szerzőkkel. A teljesség igénye nélkül érdemes néhány példát idézni, mindenekelőtt a régről ismert Tóth Kálmán fiának, az Efendinek is becézett Tóth Bélának címzett egyik levélből, ahol a sorokon átütő baráti viszony és hangvétel mellett (és ellenére) a szerkesztői sürgetés, kérés és olykor zsörtölődés is érzékelhető:

„Önt is, kedves Efendi nagyon nehezen várom, hogy mikor köszönt már be. A Hét olyan árva Ön nélkül, mint a kitett gyermek. Fájdalom, még az sem áll módómban, hogy Önt minden héten legalább egyszer agyon bosszantsam. A hét vége felé szeretnék oly [oda] telegrafálni, de tudom, Ön megijed a sürgönytől, tehát kimélem. De megvallom, nem minden bosszuság nélkül veszem szombat=vasárnap a kezembe a Pesti Hirlapot, ahol sicherre veszem, hogy nevével találkozom. Akkor aztán hosszas reflexiókat füzök a hűségről, barátságról, kölcsönös becsűlésről és erőt vesz rajtam a Prédikator pessimismusa: minden csak hivság és elmulandó. Ugyan mért is hagyott Ön el engemet Kedves Efendi, holott mindig azt hajtotta, hogy engemet szeret? Mivel szolgáltam rá okot? De feleljen ám, mert isten bizony megharagszom, aztán fene mód tudok káromkodni, ugy hogy magam is megbánom.

Ultimatum: ezen a héten czikket akarok, ha törik, ha szakad.

Öleli és csókolja

maholnap a vén csataló: Kiss József […]”3

Kissé távolságtartóbbak, de a személyes kapcsolatot és jó viszonyt érzékeltetők a Herczeg Ferenchez szóló levelek is, amelyek közül szintén érdemes idézni egyet.

„Kedves barátom!

Az új darabod témájára annak idején én figyelmeztettelek és te nekem az ötletért 100 havannát kötöttél le. Ennek usque két esztendeje. Idő közben az orvosok eltiltottak a szivarozástól és én a szivarjaidat igénybe nem vehetem. Ha azonban a »Deryné ifjasszonyból« egy alkalmas korfestő részletet átengednél A Hétnek – ezzel kiegyenlitettnek tekinteném a szivar-kontónkat. Áll? Kegyes válaszodat várva

alázatos kész szolgád

Kiss József”4

Még számos példát lehetne hozni a levelekből, amelyek jól mutatják a munkatársakkal és szerzőkkel való viszonyt (és annak változásait), valamint szemléletes – és nemegyszer humoros és szórakoztató – részleteket idézni a munkatársak korabeli és későbbi, olykor kedvesen csipkelődő (vissza)emlékezéseiből a szerkesztő igényességéről és szerkesztői-szerkesztési módszereiről.

1	Ld. pl. Ignotus, „Kiss József…”, 127–128; Kóbor, „[Előszó]…”, 4–5; Krúdy Gyula, „Mese a varrógépről” [1925], in Krúdy Gyula, Irodalmi kalendáriom: Írói arcképek, 210‒218 (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989), 212–213; Szomaházy István, „[Cím nélkül]”, A Hét, 1899. dec. 24., 850.
2	Ambrus Zoltán levele Kiss Józsefnek, Budapest, 1890. jún. 26., Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára, V5239/41/1.
3	Kiss József levele Tóth Bélának, Budapest, 1898. okt. 10., OSZK Kézirattár, Fond 129/200, 4. sz. levél. Vö. még: „Kedves Efendi! Régi megszokásból jövök magához kéziratot kunyorálni A Hét karácsonyi számába; lehet hogy Ön ujabb megszokás révén azt fogja felelni: kotródjon az úr! de az is lehet, hogy eszébe jut, hogy nagyon rosz napokban, amelyekre se hivatkozni, se emlékezni nem jó, A Hét Önnek nagyon hűséges jó barátja volt. Könyörtelen Influenzába fekszem. Sejtelmem sincs, mi lesz A Hétben, mi lesz velem. Nagyon boldoggá tenne, ha alkalmilag ide nézne vagy legalább két barátságos szót írna. Régi hive Kiss József” Kiss József levele Tóth Bélának, [é. n.], OSZK Kézirattár, Fond 129/200, 12. sz. levél.
4	Kiss József levele Herczeg Ferencnek, [1907] február 3., OSZK Kézirattár, Levelestár, 6. sz. levél. Vö. még: „Kedves Ferikém! Köszönöm szives figyelmedet és nagy hálával fogadom jóságodat. Ott voltam a főpróba első felén és mondhatom rég nem mulattam olyan jól. Milyen bájos, graciosus, kedves darab! Mennyi ötlet! milyen biztosság a felépitésben! Mennyi verve! El vagyok ragadtatva. Fájdalom a 3 és 4 felvonásnál már nem voltam ott; egy kis baleset érte partnernőmet és haza kellett kisérnem; de tudakozódtam a fiuknál, akik ott voltak és azok ép oly elragadtatással beszélnek a darabról és különösen a negyedik felvonást [javítva a felvonás] dicsérik. Még egyszer köszönet. Szerdán pontosan elküldök hozzád, jelöld ki azt a részt vagy felvonást, melyet közlésre alkalmasnak tartasz. Teljesen megbízom benned. Gratulál neked régi szeretö híved Kiss József” Kiss József levele Herczeg Ferencnek, Budapest, [é. n.] jan. 16., OSZK Kézirattár, Levelestár, 2. sz. levél. Verve: lendület (fr.).

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero