A Képes Világ elsősorban novellák, „beszélyek” és hosszabb elbeszélések közlésére szakosodott,6 egy-egy lapszám túlnyomó részét az aktuálisan közölt folytatásos regény és a hozzá kapcsolódó illusztrációk tették ki.7 Innen nézve nem meglepő, hogy a csőd szélén álló kiadó 1873-ban lapkiadás helyett inkább regények közlésére váltott. A Képes Világ megszűnt, helyette indult a Képes Regénytár című füzetes, illusztrált regénysorozat. A két kiadvány közötti folytonosságot a fejléc, betűtípus és a címben szereplő „képes” jelző azonossága is kifejezte; a megszűnt lap előfizetőinek automatikusan kiküldték a Képes Regénytárat az előfizetés lejártáig. Az új, füzetes regénysorozat első kiadványa Kiss József Budapesti rejtelmek című nyolckötetes regénye volt. Második – és utolsó – projektként a Képes Világ olvasói által már ismert és szeretett Mary Elisabeth Braddontól közölték az Éva leánya című regényt, szintén Kiss József fordításában. A Képes Regénytár tehát folytatta a Képes Világ sikeresnek bizonyult projektjeit, a mellékesnek tekintett ismeretterjesztő, szórakoztató cikkeket, rövidebb elbeszéléseket és költeményeket elhagyva, képes hetilapból biztos sikerre számító regényújsággá alakult. A lírai szövegeknek a Képes Világban inkább funkcionális szerepük volt: két hosszabb elbeszélő szöveg között vizuális határként működtek, vagy hangulati váltást jelöltek. Kiss saját versei mellett egy szűk költői kör művei olvashatóak a lapban: Prém József, Endrődi Sándor, Gáspár Imre, Benedek Aladár, Csengey Gusztáv, Komócsy József, Udvardy Géza, Ábrányi Emil a visszatérő szerzők; a külföldi lírát egy-két Puskin-, Goethe- és Heine-vers mellett túlnyomórészt Longfellow, Wordsworth és William Motherwell képviselik.

A Képes Világ majdnem minden tekintetben eltért a húsz évvel később induló A Héttől. Az a sajtótörténeti közhely, hogy Kiss szerkesztői jártasságát a Képes Világgal folytatott munka során szerezte,8 csak részben állja meg a helyét. Ács Gábor amellett érvel, hogy Kiss József a Képes Világhoz „beküldött művek ér­tékelésével kialakíthatta pontos és szilárd kritikai elveit, melyeket nem csupán a maga költészetében igyekezett kamatoztatni, ha­nem ezek juthattak érvényre később […] A Hétnek a szerkesztésében is”.9 Bár a „Szerkesztő póstája” rovat alapján a Képes Világ esetében is rekonstruálható néhány esztétikai elvárás, más esztétikai elvek alapján működött, így más szerkesztési gyakorlatot kívánt, mint majd A Hét. Fontos megjegyezni, hogy a „Szerkesztő póstája” Kiss József kinevezésekor jelent meg a lapban.10 Mint az az előfizetési felhívásokban és a szerkesztői üzenetekben többször olvasható, a Képes Világ – profiljából fakadóan – elbeszélő szövegeket várt, Kiss pedig minőségi magyar nyelvű elbeszéléseket szorgalmazott. Szerkesztői megjegyzéseinek jelentős része így epikus szövegekre vonatkozott (verses és prózai formában írt beszélyekre, novellákra, regényekre) és általában magasabb fokú komplexitást vagy gondosabb kidolgozást várt a beküldőktől. Műfajra vonatkozó megjegyzései is inkább eszerint értendőek: „A mese még nem novella”;11 „Egy eczetes tintával feleresztett anecdota elbeszélése még nem elbeszélés.”12 A tömör, axiomatikus megjegyzések mellett olykor találkozunk részletesebb, elemző kritikával is, ezek elsősorban szerkesztési kérdésekkel és narrációs problémákkal foglalkoznak.13 Ehhez képest A Hét tartózkodott a hosszabb elbeszélő szövegek közlésétől, bár minden lapszámban találunk egy vagy több novellát, regényrészletet. A lap aktualitásra figyelő, az újdonságot felértékelő szemléletével nehezen fért össze az, ahogyan egy hónapokon át húzódó folytatásos regény tagolja az időt. Kiss József Ambrus Zoltánnak írott leveléből tudjuk, hogy egyenesen „károsnak” gondolta a hosszú folytatásos regények közlését:

A Képes Világ „Szerkesztő póstája” rovatában megfogalmazott, költészetre vonatkozó megjegyzések mégis több ponton hasonlítanak az érett Kiss elveire. Mindkét lap szerkesztőjeként óva intette a beküldőket az európai (rém)romantikus vershagyományt idéző toposzoktól, pontosabban azoknak túlzó, mértéktelen használatától:

Kiss nem sokkal a Képes Világ szerkesztése után az eltérő hangulatú szövegek egymás mellé helyezéséről egy Gáspár Imrének címzett levelében is írt, amikor a fiatal költőnek egy antológia szerkesztésében nyújtott segítséget. Bár megjegyzései antológiára vonatkoznak, ugyanez az elv látszik érvényesülni a Képes Világban és bizonyos fokig A Hétben is: „Iparkodjék ön a gyűjteményébe egy-két humoros verset is felvenni, mert különben igen egyhangú lesz. Képzelem, hogy tömérdek fájdalom lesz együtt: egy egész nemzedék világfájdalma!”18 A monotónia feloldására négy versét is felajánlotta Gáspárnak – „valamennyi egymástól merőben elütő tárgy és hangulat”. Periodikában vagy antológiában közölt szövegek esetében tehát nem pusztán a műalkotás önértékére figyelt (nemcsak a „nyelvi kódra”), hanem arra is, hogyan illeszkedik a vers a lap vagy kötet által megteremtett materiális (és egy hetilap esetében aktuális politikai-társadalmi) kontextusba, vagyis tudatosan számolt azzal, ahogy a „könyvészeti kód” befolyásolja a befogadást.19 A hangulat és tárgy sokféleségével a folyamatos újdonság élményét teremtette meg, egyetlen kiadványon belül is dinamikus korpuszt állított össze. Ez az igény ismét a hatáshoz mint központi elváráshoz kapcsolható. Az egymás mellett olvasható, eltérő hangoltságú szövegek éppen különbözőségük által erősítik egymást. Egy egész kötetnyi „világfájdalom” ugyanúgy hiteltelen (hiszen redundáns), ahogy a temetőjárás elhasználódott toposza képtelen a várt hatást kiváltani a romantika hajdani kontextusa nélkül.

Az a szerkesztői hang tehát, amelyet a Képes Világ „Szerkesztő póstája” rovatából ismerhetünk meg, több okból is eltér A Hét homológ rovatában megszólalótól. A szerkesztő kora, státusza, a lap profilja, ebből fakadóan az olvasóközönség és a potenciális szerzők elvárásrendszere, illetve művészetfelfogása mind meghatározó tényezők a szerkesztő beszédpozíciójának létrejöttében. Amikor A Hét 1889 decemberében megindult, már hiteles volt az a költő-tanári pozíció, amelyből Kiss József megszólalt. Saját verseit aránylag ritkán publikálta A Hétben (bár összességében sok szövege megjelent a lapban), inkább alkalmi költeményeket vagy köteteinek megjelenését reklámozó úgynevezett „mutatványokat” olvashatunk tőle, néhány sikeresebb, a Petőfi Társaságban bemutatott balladáját közölte. Költészeti ideálját így nem a lapban közölt versein keresztül ismerhetjük meg, hanem az általa kiválasztott szövegeket és a „Heti posta” mentori üzeneteit olvasva. Cikkek is ritkán jelentek meg tőle szerzői névvel együtt. A Kiss József vagy „K-s” aláírás (amely a Képes Világban gyakori volt) A Hétben főleg jubileumi visszaemlékezések vagy előfizetési felhívások után olvasható. Kiss a saját lapján belül nem költő, hanem szerkesztő és „mester” volt,20 egy-egy saját neve alatt közölt szöveg eseménynek számított. Míg a Képes Világ és a Zsidó Évkönyv21 szerkesztése közben rászorult, hogy jóformán önállóan töltse fel a lapot, A Hét indulásakor már válogathatott a beérkező szövegek közül. A lap hasábjain vagy olyan költők versei olvashatók, akikkel évtizedek óta jó szakmai és baráti kapcsolatot ápolt – mint Endrődi Sándor, Ábrányi Emil, Kozma Andor, Komócsy József –, vagy olyan fiatal tehetségek alkotásai, akikben felfedezni vélte az új, modern költészet lehetőségét.