Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

„S pedig kivált újabb időkben minő gombai bőségben keletkeznek az irónők?”1

’Sarolta’ tehát a negyvenes évek divatlapjainak írói közül elsőként tudta igazán sikeresen meghonosítani és népszerűvé tenni a divattudósítások szövegfajtáját. Négy éven keresztül, többnyire kiszámíthatóan jelentkezett a rovat. A sikerhez feltehetően hozzájárult, hogy Szlávy Saroltának megfelelő rálátása volt a pesti magyar divatra, motivált, és elkötelezett volt a téma iránt.2 Újítása, hogy szubjektív hangvételű levélformában közölte a tudósításokat,3 valószínűleg szintén magyarázza szövegei népszerűségét. Az Életképek divattudósításainak sikerére a konkurens divatlapok is felfigyeltek: 1844-ben ’Sarolta’ szövegeit élénk sajtófigyelem övezte. Mind a Pesti Divatlap, mind a Honderü reflektált a divattudósításokra – cinikusan közelítve a ’Sarolta’ írói névhez. Gúnyos nyílt leveleik mögött gazdasági érdekeket is feltételezhetünk: mivel az Életképek divatrovatát éppen a szubjektív, személyes hang és a levélforma különböztette meg a többi divatlap hasonló szövegeitől, az írói hang autentikusságának megkérdőjelezése adott esetben diszkreditálhatta volna a lapot és tartalmait. Az Életképek írónőinek „valódiságát”, nemi identitását megkérdőjelező sajtóvita az olvasókért folytatott küzdelem kontextusában értelmezhető.

A kérdést, hogy kit rejt valójában a ’Sarolta’ álnév, a Honderü Nyílt levél a Regélőhez címmel, 1844. március 2-án, ’Honderina’ aláírással megjelenő cikke tematizálta először. Az Életképek hivatalosan 1844 januárjában indult, tehát a cikk szerzője következtetéseit csak az első pár megjelent füzetre alapozhatta. A szövegformát, hangnemet és megszólalásmódot is másoló, gúnyos hangvételű írás címében a Pesti Divatlapot szólítja meg, ezzel akarván formálisan Vahot Imre, de valójában az olvasók figyelmét is felhívni az Életképekben publikáló női (ál)nevet használó írók nagy számára.

„S pedig kivált újabb időkben minő gombai bőségben keletkeznek az irónők? Hiszen csak egypár füzetében az Életképeknek hány új meg új irónő nem cseperedett föl a magyar irodalomnak? ott áll mindjárt á la téte: Pongrácz Nina, csábító Dudevantféle csintalanságaival, ott Ivánffy Malvina, Róza, Leona, Sarolta és Yolé. A gonosz világ ugyan, mint én is észrevettem, nem igen akarja hinni az Életképek’ Ninácskán kívüli irónőinek bajusztalanságát.”4

’Honderina’ nemcsak az Életképek levélírói (Sarolta és Róza, Yole és Leona), hanem a novellákat közlő Pongrácz Nina5 és Ivánffy Malvina6 személyazonosságát is megkérdőjelezi. (Ivánffy Malvina és Yole esetében bizonyítottan jogosan – ugyanis ezek mögött az írói nevek mögött valóban férfiak álltak.) A cikk írója egyedül Pongrácz Nináról véli hihetőnek, hogy tényleg nő; a „bajuszosság” vádja ténylegesen csak Saroltára nézve lehetett sértő.7 Ezzel is magyarázható Frankenburg gyors válasza: pár héttel később (valószínűleg „postafordultával”) nyílt levélben biztosítja ’Saroltát’ nagyrabecsüléséről. Kifejti, hogy a divatlevelek írójának kilétét szándékosan hallgatja el:

„Ah, mint szerettem volna eltitkolni e’ kedves nevet, mint szerettem volna látni a’ literariai járdataposók kiváncsi falkáját, a' betüzgetők csűrhe seregét utczáinkat benyargalni ’s ismerőst és nemismerőst nyakon ragadni, ’s lihegő ajakkal kirázni belőlök az utcza nevét, a’ ház számát, emeletet, ajtót és szobákat, mellyek nagysád érdekes személyét rejtik – ’s ha ezen ujság-Cartouche-ok a’ drága névnek még csak kezdőbetüit sem találhaták ki, thea-asztalaik számára pedig, szerződés szerint, masült, piquant, nevezetes ujdonság kivántatik – kétségbeesve lerogyni a’ török vagy liptómegyei szőnyegre ’s bélgörcsös kapkodások közt hirszomjas közönségöket azon szintolly sületlen, mint pakróczmodoru tréfácskával kielégiteni, hogy nagysádnak – ’bajusza’ van!”8

A sajtóvitához legutolsóként a Pesti Divatlap csatlakozott 1844 júliusában, a „Vidéki levelek” rovatban reflektálnak a témára a Honderü gúnyos cikkéhez hasonló módon és stílusban. (Levélformát használ: megszólítás, a levél keletkezésének helye és ideje, illetve a végén aláírás.) A cikk vidéki (jászberényi) levelező szerepébe helyezkedő szerzője szövegét ’Örzsi’ aláírással látta el, ám a lap hasábjain önmagára, mint női álnévvel publikáló férfi íróra reflektál („más Divatlapok levelezői példájára szándékom bőrömből kibujni, az az hölgy alakban irandok e vidékről.”9), és megnevezi a névválasztás okát is: „minthogy e lapok […] tisztán magyar szellem- s jellemüek, én is holmi franczia neveket mellőzve, egy kedves eredeti nevet választék.” Ezzel a gesztussal a cikk írója a korban divatos falusi témájú elbeszélések egyik zsánerkarakterére is rájátszik: a falusi leányszereplők tipikus neve általában Örzsike.10 Parodizálja a női levélírási stílust is: bonyolult mondatszerkesztést, szóismétléseket és zavaros képeket használ.

„Folyó hó 3kán estvefelé égi háboruval páros iszonyú orkán dulta e vidéket, a szénarendet Aeol haragja kedve szerint hordotta, és igy nem is csuda, hogy nálunk »sok embernek nincsen rendén a szénája.« – Mi hölgyek szeszélyesek vagyunk, s ha csak némileg is tarka szinü e közlésem, meg bocsát ön, jól tudva azt, hogy az élet rideg pályáján, tarka dolgok, tarka szempontból, tarkán biczegnek, e tarka világban.”11

A cikk végi aláíráshoz lábjegyzet is tartozik: „Köszöntöm Anda Rózát, Yolét és Saroltát.” ’Sarolta’ a divatlapok közötti polémiára nem reagált: levelei a korábbiakhoz képest változatlan módon, stílusban és gyakorisággal folytatódtak. A divatlapokban publikáló, női írói álnevet használó szerzők valódi kiléte, biológiai neme körüli vita arra enged következtetni, hogy a negyvenes években verseny folyt az igazi, autentikus női hangokért az irodalmi sajtóban. Minden divatlap büszkeséggel hirdette, ha sikerült megnyernie magának egy-egy írónőt,12 ugyanakkor az alapvetően férfiak uralta irodalmi sajtótérben a női írók száma még mindig elenyészőnek tekinthető.13

Az 1840-es évek magyar nyelvű divatlap-irodalmának fontos alakja Szlávy Sarolta (akinek az életéről nem sokat tudunk). Bár írói munkássága az Életképek 1848-as megszűnésével lezárult, hatása a magyar sajtóban közölt divattudósításokra és divatlevelekre a század végéig nyomon követhető. Az alapvetően női olvasóközönséget célzó magyar nyelvű divatlapok egyik deklarált célja volt a nemzeti nyelv ápolása és használatának népszerűsítése. Ez a hazafias feladat a szerkesztők szerint a honleányokra hárult: a férfiaknak a politikában, a nőknek a közéletben kellett kiállniuk a magyar nyelvért. A divatlapok ezért is igyekeztek olyan szövegtípusokat adaptálni, amelyek lehetőséget adnak a nőknek a magyar nyelv használatára, így került előtérbe a divat mint irodalmi téma. A negyvenes évek három meghatározó divatlapja közül az Életképeknek sikerült olyan divatrovatot létrehoznia, amely éveken át képes volt megőrizni népszerűségét. Ennek a divatrovatnak volt a szerzője Szlávy Sarolta. A ’Sarolta’ álnéven publikáló írónő sikerének kulcsa az autentikus női hang és az átesztetizált szövegnyelv mellett valószínűleg a divattudósítások műfaja lehetett: Szlávy fiktív levelek formájában fogalmazta meg gondolatait a divatról. A tárgyilagos, értekező stílusú „Modebericht” műfaját a szubjektív, személyes hangvételű „Modebrief”-hez közelítette. A nyílt levelek lehetőséget adtak a nemzeti nyelv művelésére: Szlávy szövegeiben igyekezett megteremteni, bővíteni a divat erősen hiányos magyar szókincsét. A divatlevelek adta nyilvánosságot azonban arra is használta az írónő, hogy rávilágítson a divat politikai jellegére, szorgalmazta a magyar nemzeti divat létrehozását. Emellett olyan témákkal is foglalkozott, amelyek hagyományosan kívül estek a női olvasók tájékozódásán, például a hazai textilipar fejlesztésének gazdasági előnyeivel. Ezáltal szövegei ismeretterjesztő funkciót is betölthettek, és szorosan kapcsolódnak a nemzeti protekcionizmus eszméihez.

1	Honderina, „Nyílt levél a Regélőhez”, Honderü 2, 1:9. sz. (1844. márc. 2.): 291–294, 293.
2	Ellentétben a Honderü divattudósítójával. Anda, „Anda Róza üdvözli…”, 100; N. n., „Divatcsörgetyü”, Honderü 1, 1:1. sz. (1843. jan. 21.): 38–40.
3	A többi divatlapban a divatról szóló szövegek – a Honderü „Divatcsörgetyű” rovata, vagy a Pesti Divatlapban a Műmelléklethez tartozó leírások – mind objektív, tárgyilagos hangon szólaltak meg. N. n., „Műmelléklet”, Pesti Divatlap 2, 2:20. sz. (1844. nov. 17.): 112; N. n., „Pesti Salon’ heti szemléje”, Honderü 1, 1:21. sz. (1843. nov. 25.): 668–674.
4	Honderina, „Nyílt levél a Regélőhez”, Honderü 2, 1:9. sz. (1844. márc. 2.): 293.
5	Pongrácz Anna 1817-ben született Felső-Turon. „[I]fjú korában nemcsak külsejével, de szellemével is az akkori fővárosi társas- és irodalmi körökben feltűnést keltett. Vörösmarty, Eötvös, Trefort, Jósika sat. emléklapokkal tisztelték meg; Császár Ferencz egy szonettel. A Kisfaludy-Társaságnak alapító-tagja lett.” Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, 10. köt. (Budapest: Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése, 1905), 1386. A Honderüben is publikált elbeszélést Nőszerelem címmel. Pongrácz Anna, „Nőszerelem I”, Honderü 4, 2:12. sz. (1846. szept. 22.): 224–227; „Nőszerelem II”, Honderü 4, 2:13. sz. (1846. szept. 29.): 245–248; „Nőszerelem III”, Honderü 4, 2:16. sz. (1846. okt. 20.): 306–308.
6	Valójában Adorján Boldizsár. 1820-ban született, pesti ügyvéd, Petőfi barátja. 1846-ban feleségül vette Lemouton Emília írónőt. Vö. Szinnyei, Magyar írók élete…, 1. köt., 71; Gulyás, Magyar írói…, 33.
7	Fazekas, „Olvasó honleányok…”, 86.
8	Frankenburg Adolf, „Levelek Saroltához”, Életképek 2, 1:25. sz. (1844. d. n.): 25–28, 25.
9	Örzsi, „Vidéki hírek”, Pesti Divatlap 2, 2:3. sz. (1844. júl. 21.): 85.
10	Hansági Ágnes, Irodalmi kommunikáció és műfajiság: A Jókai-próza narrációs eljárásai a romantikától a korai modernségig (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2022), 249.
11	Örzsi, „Vidéki hírek”, 85.
12	„Novellákat, elbeszéléseket’ stb. számra harminczkét eredetit; fordítottat tizenhatot, többek közt: […] Karacs Teréz és Lemouton kisasszonyoktul.” Garay János, „Irodalom: Visszapillantás első évi pályánkra”, Regélő Pesti Divatlap 1, 88. sz. (1842. nov. 3.): 987–988, 987; „Ezen benső becsét a Honderűnek (sic!) emelni fogják ez év’ folytában Anda Róza, Karacs Teréz s Lemouton Emília [...]” Petrichevich-Horváth Lázár, „Néhány szó a tisztelt olvasóközönséghez a Honderü ügyében”, Honderü 1, 1:15. sz. (1843. ápr. 15.): 489–492, 490.
13	Fazekas, „Olvasó honleányok…” Fazekas Júlia Olvasó honleányok, bajuszos írónők című tanulmányában gyűjtötte össze a negyvenes évek divatlapjaiban, női írók által publikált szövegeket.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero