Zsigmond Gábor az Élet munkatársainak közös látásmódját hangsúlyozta,1 amelyet a szerkesztők Georg Brandes munkássága iránti érdeklődésében vélt utolérhetőnek. 1890 novemberében Diner-Dénes József levélben fordult a dán kritikushoz és irodalomtörténészhez, hogy „az ifjú Magyarország” nevében a „modern irodalomkritika nagymesterétől” útbaigazítást – és közölhető szöveget2 – kérjen az induló Élet számára.3 Brandes az 1890-es évekre nemcsak íróként és kritikusként, hanem az európai szellemi áramlatok közvetítőjeként, a szabad gondolkodás egyik képviselőjeként is népszerű volt, törekvései sok szempontból megegyeztek az Élet programjával.4 Az elsők között foglalkozott írásaiban Nietzsche filozófiájával,5 s ez érthetővé teszi, hogy a munkásságát jól ismerő kiadóbizottság számára miért volt fontos mindkét szerző, miért közöltek az első évfolyamban szövegeket tőlük. Magyar nyelven egyébként – a fordító feltüntetése nélkül – itt lehetett először Friedrich Nietzsche-szemelvényeket olvasni.6 Noha az utókor Katona Lajost azonosította e szövegek fordítójaként7 – amit Gerő Ödön visszaemlékezése is megerősít8 –, de az Életben persze nem csupán a főszerkesztő látott el ilyen feladatokat. Vikár Béla a finn szerzőnek, Juhoni Ahonak írt levelében például arról biztosította az írót, hogy az Életben közölt szövegei eredetiként fognak megjelenni anélkül, hogy őt (Vikárt, az akkori főszerkesztőt) fordítóként jelölnék. Kiemelte, hogy hasonlóan jártak el a svéd Ola Hansson novelláival is, amelyeket a fordító nevének elhagyásával közöltek.9 Hansson szövegéről, a Meddő virág című elbeszélésről mégis tudjuk, hogy Gerő Ödön fordította.10 Ezt a tartalomjegyzékben nem, de az elbeszélés végén feltüntették. Gerő később azzal magyarázta ezt a furcsa eljárást – a fordítókat ritkán nevezték meg, ha az Élet munkatársairól volt szó –, hogy a lap azért tagadta meg az írói hiúságot, mert „nagy, modern erőgyülemlések megszólalása”11 kívánt lenni. A látszat fenntartása érdekében a belső munkatársak nem akarták saját nevükkel megtölteni a kiadványt, ezért vagy elhagyták a fordítók nevét, vagy álneveket, monogramokat használtak.12

 

 

Ekkor Abonyi csupán huszonhat éves volt – tehát a generációs érvelés egy jól bejáratott szempontra, az értékrendbeli eltérésre utalt, s nem a polemizálók életkorára. A lap nyitottságát pedig bizonyítja, hogy Abonyi novellái később megjelentek a lapban,20 ami jól példázza azt a korabeli eljárást, hogy a hasonló, olvasóknak szánt éles viták nem eredményeztek hosszan tartó ellenségeskedést a felek között.

 

 

Aki eddig az Élettel foglalkozott, leginkább Katona Lajos főszerkesztőségének idejét, tehát hangsúlyosan az első évfolyamot emelte ki a lap történetéből. Ezt az időszakot – s alapvetően a másodikat is – következetesen jellemezte a lap kollektív szerkesztése és a modern művészeti irányzatok melletti kiállás, noha a szellemi élet modernizálása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a társadalom megreformálásának célja.