Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

A havilapból kétheti, majd hetilappá váló kiadvány jellemzői

Az Élet nyitottságát mutatja, hogy a szerkesztőség olyan cikkeket is közölt, amelyek tartalmával nem értett egyet, és számos egymásnak ellentmondó vagy egymást kritizáló szövegnek is teret nyújtott. 1892-ben például négy lapszámon keresztül közölte Edmond Demolins A szocializmus című értekezését,1 amelyet hat lapszámon keresztül Mezőfi Vilmos Az igazi szocializmus című szövege cáfolt és gondolt át.2 A lapban több antiklerikális cikk is a szabadság (vallás- és véleményszabadság, felekezetnélküliség) lehetőségeit vizsgálta, az ötödik évfolyamtól pedig „[a katolikus papság] alattomos, képmutató elem hatalmának, tekintélyének, befolyásának megtörésére, a társadalmi szabadság, a liberalizmus megmentésére vállalkozott […] irodalmi úton, irodalmi eszközökkel”.3 Fennállása alatt határozott véleményt képviselt a polgári házasság, a zsidó- és nőemancipáció, az egyre égetőbb szociális kérdésekkel (például az ivóvíz, a béremelések) vagy a munkásüggyel (például a nyolcórás munkanap) kapcsolatban is – kiváltva a katolikus sajtó élénk ellenkezését.4 Igazat kell adnunk Lengyel Bélának, aki szerint az Élet a „szabadgondolkodó” munkatársak szellemi tevékenységének megnyilvánulása volt, s a lap az első hazai „nem politikai értelemben vett radikalizmus”5 számottevő orgánuma. A szerkesztők a szabadság és nyitottság szellemében nem határozták meg a lap politikai elköteleződését, de az utalások, szerkesztői üzenetek, magánvélemények és a közölt szövegek egyértelművé tették azt. Ezt a kimondatlan elköteleződést nevesítette a Népszava 1891-es írása.6 Az Életben a szociáldemokrácia előhírnökét üdvözölték, és a cikk szerzője amellett érvelt, hogy ugyan ez az értelmezés még a munkatársakat is megdöbbentheti, az Élet iránya mégis nyilvánvaló az olvasók számára. Teret nyújtott arra is, hogy hasábjain többen kifejtsék eltérő véleményüket a nők oktatásának kérdéséről (mint Hampelné Pulszky Polyxéna, Dr. Hugonnai Vilma, Veres Pálné Beniczky Hermin), Varga P. Ildikó kutatásaiból pedig tudjuk, hogy az 1892-től Vikár Béla által szerkesztett lapnak kiemelkedő szerepe volt a hazai leánygimnáziumok és nőemancipációs törekvések népszerűsítésében.7 Ha innen közelítjük meg az Életet, akkor olyan lap áll előttünk, amely egész fennállása alatt provokatív volt és aktuális közéleti kérdésekben határozott szerepet vállalt.

A második évfolyamot szinte ugyanazok szerkesztették, mint az elsőt,8 noha néhány korábbi tag háttérbe vonult, illetve olyan új személyek is érkeztek a munkatársak körébe, mint például Kúnos Ignác orientalista, egyetemi tanár; Sármai József ügyvéd, jogtudós; Ambrozovics Dezső újságíró, műfordító. A főszerkesztői feladatokat Vikár Béla és Katona Lajos vállalta (viszont utóbbi a második évfolyam 8. számától már lemondott erről a tisztségről9), de a kiadótulajdonosok az első évfolyam adósságai miatt Vikár és Sármai József lettek.10 Mivel a harmadik évfolyamtól a lapszámok borítójára csak az Életben publikáló szerzők, a főszerkesztők és a kiadótulajdonosok neve került fel, nem tudhatjuk pontosan, hogy a továbbiakban pontosan kik segédkeztek a lapszámok összeállításában. Sármai az 1894. március 1-i számban adott hírt távozásáról.11 Így lett egy személyben Vikár Béla egy éven keresztül az Élet főszerkesztője és kiadója az 1895. március 3-i számig. A főszerkesztői és kiadói munkálatok ekkortól Aczél Endre, Lenkei Henrik és Vikár Béla között oszlottak meg, majd a főszerkesztést Lenkei Henrik vette át a lap 1895. december 29-i utolsó számáig. Vikár Béla a hatodik évfolyamtól már a kiadóbizottságnak sem volt tagja; helyére Engel Lajos lépett.12 Az előző főszerkesztők azonban nem távolodtak el a laptól – például Katona Lajos továbbra is publikált itt (talán éppen ezért nem írt elköszönő levelet),13 és Vikár Béla is jelen maradt írásaival. Utóbbi háttérbe szorulását többek között a Westöstliche Rundschau német nyelvű lap szerkesztése és kiadási nehézségei körüli problémák eredményezhették, ami miatt már nem jutott ideje az Élet szerkesztésére.14

A megjelenés gyakoriságának változása (havilapból kétheti, majd hetilap) más-más arculatot hozott magával, jóllehet a lapnak mégis megmaradt az az ismérve, hogy nem használta ki a vizuális tartalmak nyújtotta előnyöket és kevés kivételtől eltekintve csak szöveget közölt.15 Ennek természetesen anyagi okai is lehettek, hiszen így a szerkesztőség alacsonyan tudta tartani a lap költségeit. Az első évfolyam egyedüli díszítőeleme a tipográfiában merült ki (például a betűtípus és a -méret váltakoztatása), majd a második évfolyamtól a lapszámok vinyettákkal, rovatokat jelző mintákkal, kisebb ábrákkal gazdagodtak. Borítója egyszerű volt, rendszerint csupán a nevet emelték ki, így az Élet történetében rendhagyónak számított a második évfolyam füzetborítóinak lapszámonként eltérő színű illusztrációja. Az eredeti alkotás valószínűleg Pap Henrik festőművészt dicséri.16 A metszeten egy favágó férfi néz szembe az olvasóval, míg a mellette hajoló, csemetét öntöző nő félrefordul – az egyszerre a halált és életet, régi és új viszonyát ábrázoló kép igazodik a második évfolyamban hangsúlyosabban előkerülő szociális kérdésekhez. A borító a hatodik évfolyam lapszámainak esetében is megváltozott: ezeken az „Alakok” rovatban tárgyalt népszerű személyek karikatúraszerű arcképei láthatók.

Az Élet a „legmodernebb és legolcsóbb magyar review”-ként utalt magára hirdetéseiben, amely elsőként sürgette a nők helyzetének javítását, leánygimnáziumok létrehozását, miközben szépirodalmi alkotások és minőségi fordítások mellett politikáról, társadalmi kérdésekről is írt.17 Később a már bejáratott jellemzéssel élt, amely szerint „a modern eszmék és áramlatok független szóvivője, a legszabadelvűbb és legműveltebb magyar értelmiség lapja” volt.18 A sokféle területen kompetens kiadói gárda biztosította a rovatok színességét és színvonalát. A lapszámok egyharmadát mindvégig politika-, társadalom- és irodalomtudományi munkák tették ki; a második harmadában eredeti és fordított szépirodalmi alkotások jelentek meg (elbeszélések, versek); az utolsó harmadban pedig olyan rovatok töltődtek fel hírekkel, illetve könyvismertető, élménybeszámoló és elemző írásokkal, mint a „Szemle”, „Irodalom”, „Zene”, „Képzőművészet”, „Színház”, „Közgazdaság”. E felosztás ugyan a gyakoribb megjelenéssel is megmaradt, a váltakozó rovatokat kevesebb és rövidebb tartalommal töltötték fel: amíg az első évfolyam egy-egy száma öt-hat ív volt, addig a kétheti megjelenéssel ez három ívre csökkent, majd hetilapként egyre. Az utolsó évfolyam meglehetősen eltért a korábbi szerkesztési gyakorlattól: például a „Szemle” csipkelődő versidézetei és az „Alakok” rovat frappáns jellemzései azt sugallják, hogy a hatodik évfolyam első lapszámától kezdve a szerkesztőség új, „cizelláltabb és fokozottabb ízlésű”19 olvasói réteget akart meghódítani, de a lap megszűnése miatt erre már nem igazán kerülhetett sor.

1	Edmond Demolins, „A szocializmus”, Élet 2, 1. sz. (1892): 34–36; 2. sz. (1892): 73–75; 2. sz. (1892): 121–123; 4. sz. (1892): 159–163. Fordító feltüntetése nélkül. Érdekessége, hogy a szerkesztői lábjegyzet szerint a szerző úgy adta át a kéziratot az Életnek, hogy magyar nyelven egyidejűleg jelenjen meg a francia eredetivel, illetve az angol, olasz, spanyol, orosz, cseh, román és görög fordításokkal.
2	Mezőfi Vilmos, „Az igazi szocializmus”, Élet 2, 10. sz. (1892): 389–394; 11. sz. (1892): 428–433; 12. sz. (1892): 457–460; 13. sz. (1892): 483–485; 15. sz. (1892): 550–553; 17. sz. (1892): 613–617. Mezőfi írása különnyomatban is megjelent 1893-ban, amely 1894-ig három kiadást ért meg, és 15 000 példányban adták ki. Ld. Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, 14 köt. (Budapest: Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése, 1891–1914), 8:1207–1208. Ld. még: Palágyi Lajos, „A szocializmusról”, Élet 2, 19. sz. (1892): 681–683.
3	N. n., „[c. n.]”, Élet 5, mutatványszám (1894): [borító].
4	Dersi, Századvégi…, 307–399; illetve Dersi Tamás, A századvég katolikus sajtója, Irodalomtörténeti Füzetek 81 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973).
5	Lengyel, Nietzsche…, 22.
6	Anthropos, „»Élet«”, Népszava 19, 16. sz. (1891): [2]–[3].
7	Varga P. Ildikó, „Vikár és a nőképzés ügye az 1890-es években”, Erdélyi Múzeum 75, 3. sz. (2013): 176–192, 177; a lánygimnázium ügyéről ld. Viharos-Gerő, „A harminc…”, 4. Vikár Béla munkásságával kapcsolatban: Volly István, Somogyi „Kalevala”: Vikár Béla Somogyban, Somogyi Almanach 4 (Kaposvár: Somogy Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya, 1959); Laczkó András, szerk., Vikár Béla nyomában, Kaposvári Kiskönyvtár 2 (Kaposvár: Kaposvári Városi Tanács V. B. Művelődési Osztálya, 1984).
8	Ld. a második évfolyam lapszámainak borítóját.
9	Ld. N. n., „[c. n.]”, Élet 2, 8. sz. (1892): [borító].
10	Ld. Az Élet szerkesztői és kiadói, „Az ÉLET t. olvasóihoz”, Élet 2, 1. sz. (1892): [1]–3; Viharos-Gerő, „A harminc…”, 4.
11	Ld. Sármai József, „Az »Élet« t. olvasóihoz”, Élet 4, 5. sz. (1894): [157].
12	N. n., „[c. n.]”, Élet 6, 1. sz. (1895): [borító].
13	Katona Lajos, „A karácsony-ünnep történetéhez”, Élet 3, 2. sz. (1893): [70]–74; Katona Lajos, „Venus tavasz-ünnepe (Pervigilium Veneris)”, Élet 3, 9. sz. (1893): [293]–297; K. L. [Katona Lajos?], „A Gyurkovics-lányok: Írta Herczeg Ferenc”, Élet 3, 8. sz. (1893): [286]–287; Katona Lajos, „Sulpicia”, Élet 3, 11. sz. (1893): [373]–376; Katona Lajos, „Genfi levél”, Élet 3, 16. sz. (1893): [523]–525; Katona Lajos, „Buddha a keresztyén szentek sorában”, Élet 3, 19. sz. (1893): [624]–628; 20. sz. (1893): [651]–655. A felsoroltak mellett valószínűsíthető, hogy azonosítatlan monogramok alatt is közölt, pl. -a -s., „Gerecze Péter: A pécsi székesegyház”, Élet 3, 21. sz. (1893): [700]–702.
14	Varga P. Ildikó, „The personal is political – a személyes egyben politikai: A Westöstliche Rundschau alapításának és szerkesztésének hátteréről”, Erdélyi Múzeum 76, 2. sz. (2014): 69–89, különösen: 85–87.
15	Pl. Vikár népies elbeszélésének részletéhez mellékeltek néhány metszetet, ld. Vikár Béla, „Az arany ember vagy a rongyos bankó”, Élet 3, 8. sz. (1893): [264]–270.
16	„Pap H.” aláírás olvasható a képen. A Magyar Iparművészet című lap számára is készített borítót: N. n., „[c. n.]”, Magyar Iparművészet 5, 2. sz. (1902): [borító]; illetve rajzokat Bartók Lajos történeti drámájának díszkiadásához: Bartók Lajos, Mohács után (Budapest: Athenaeum, 1898).
17	Pl. N. n., „[c. n.]”, Budapesti Hirlap, 1892. dec. 25., 21.
18	Pl. N. n., „[c. n.]”, Borsszem Jankó 27, 23. sz. (1894): 12.
19	N. n., „Előfizetési felhívás”, Élet 6, 1. sz. (1895): [1].

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero