A Magyar Lányok első száma 1894. december 16-án jelent meg. A hetilap egy programszöveggel indul, amelyben Tutsek Anna egy fiktív lánykarakterrel dialógust folytatva a lap önmeghatározását és célkitűzéseit vázolja fel. Tutsek a hetilapot hiánypótló médiumként írja körül, érvelése alapján a Magyar Lányok megjelenéséig a pubertáskorú lányoknak nem volt lehetőségük életkoruknak megfelelő szövegeket olvasniuk.

 

 

A programcikk csak a hetilap művészi és közszolgálati intencióit emeli ki, az üzleti szempontok (érthető módon) rejtve maradnak. Pedig nemcsak az irodalom társadalmi szerepe, hanem gazdasági érdekek is közrejátszottak a Magyar Lányok létrehozásában: a Singer és Wolfner Kiadó egy új irodalmi teret aknázott ki a lányok számára „biztonságos” szövegeket kínáló Magyar Lányok megjelentetésével. A sajtóban a 19. század utolsó harmadától egyre élénkebb polémiát váltott ki a lányoknak szóló olvasmányok kérdése.2 A vitairatok szerzői nagyrészt egyetértettek abban, hogy válogatni kell a lányok olvasmányaiban, és a védelmi mechanizmus okaként a fiatalság lelkének érzékenységét, kifejletlenségét jelölték meg.3 A Singer és Wolfner Kiadó a Magyar Lányok elindításával állást foglalt egy aktuális társadalmi diskurzusban: azáltal, hogy kizárólag „illendő” olvasmányokat kínált, a szülők a kamaszlányok nevelésének hathatós eszközeként tekintettek rá. Számos pedagógus és szülő ismerte el írásban is Tutsek Anna és lapja érdemeit.

 

 

A gyerek- és ifjúsági irodalmi munkák a felnőtt közvetítőkkel való kommunikációból eredően „kettős megszólítással” (Doppeltaddressiertheit) élnek,6 mivel nem csupán az elsődleges célközönség, hanem a felnőtt közvetítők is jelen vannak a szelektálás, vásárlás és olvasás folyamatában. Bár a Magyar Lányokat serdülőknek címezték, tényleges olvasóközönsége sokkal szélesebb életkori skálát mutat: kisebb gyermekek és felnőttek is olvasták.

 

 

A hetilapon generációk nőttek fel: asszonyok, anyák, nagyanyák is szívesen forgatták fiatalkori lapjukat. Az olvasóközönség életkori összetételének változását Tutsek meg is jelölte, amikor a Magyar Lányokat 1933-tól Lányok és anyák képes hetilapja alcímmel jelentette meg.9 A Magyar Lányok életkori értelemben vett széles olvasóközönségére a hetilap hosszú pályafutása és a szövegek morálisan megszűrt, könnyed-érzékeny tartalma szolgálhat magyarázatul. A hetilap ifjúsági irodalmi szövegeiben ugyanis örömüket lelhették azok az idősebb olvasók is, akik a nyitott struktúrájú, reverzibilis, a befogadót komoly értelmezői, percepciós munkára hívó (esztétikaiként számontartott) művek helyett egyszerűbb nyelvezetű és narratívájú, boldog és egyértelmű befejezésű populáris szövegek olvasására vágytak.

 

 

A 19. században újonnan létrejövő olvasói közösségeket (többek között a nőkét és gyermekekét) a professzionalizálódó kiadók különböző típusú nyomtatott médiumokkal célozták meg.17 A folyóirat-kiadás gyakorlatában a gyermekeket nemileg semleges, homogén csoportként kezelték, míg a serdülőket biológiai nemük mentén különítették el két olvasói csoportra. A tendencia megértéséhez fontos adalékul szolgálhat, hogy a 19. századi gyermek- és ifjúsági irodalmi szövegek döntő többsége, legyen szó ismeretterjesztő, tanácsadó vagy szépirodalmi szövegekről, szocializációs funkciót is betöltött, vagyis a korszak konvencionális szerepmintáinak közvetítésével a fiatalok társadalomba történő integrálását szolgálta.18 A férfiaknak és nőknek más-más szerepeknek kellett megfelelniük,19 ezért a szerkesztőségek eltérő szövegtípusokkal célozták meg a fiúkat és lányokat – érvényesítve ezzel a bináris férfi/nő kódban elhelyezett nemiség kulturális koncepcióját. A kor lánynevelésében jelentékeny szerepet játszó György Aladár nézete szerint a kamasz korosztály esetén azért van szükség az olvasmányok nemek szerinti szétválasztására, mert a gyermek és felnőtt olvasóközönséggel szemben a serdülők csoportja nem egységes, a fiúk és lányok szellemi fejlettsége és érdeklődési köre között számottevő különbség húzódik.20 A Singer és Wolfner Kiadó ezt a bejáratott gyakorlatot folytatta: amikor Az Én Ujságom műfajai és témái már nem elégítették ki maradéktalanul a lapon felnövő, idősebb lányok életkori igényeit, akkor a kiadó egy új folyóiratot jelentetett meg számukra.

 

 

Tévútra vihetne azonban, ha az idézett passzust szó szerint véve a Magyar Lányokat a gyermeklap folytatásaként értelmeznénk. Az Én Ujságomban kisebbeknek szóló műfajok (mesék, mondókák, versikék, játékleírások, tréfák, kották) és témák (állatok, növények, gyermekek, egzotikus tájak) dominálnak,22 míg a Magyar Lányok hosszabb lélegzetvételű, komplexebb narratívájú és nyelvezetű folytatásos regényei, elbeszélései, költeményei, nőnevelő és ismeretterjesztő szövegei túlnyomórészt az idősebb korosztályt célozzák. Pósa cikkében egy olyan sajtóorgánum körvonalazódik, amely nem a műfajok, hanem az ideológia szintjén mutat rokonságot Az Én Ujságom által kínált tartalmakkal. A felhívás nyomán megállapítható, hogy Tutsek Anna és a Magyar Lányok főmunkatársaként tevékenykedő Pósa Lajos a gyermekirodalmi szövegekre vonatkozó, széles körben elfogadott és népszerűsített követelményeket, úgymint az erkölcsösségre, vallásosságra, a család és az otthon szeretetére, illetve a honleányi szerepre nevelést igyekeztek a serdültebb ifjúság olvasmányaira is kiterjeszteni.23 A szocializációs funkciót betöltő ifjúsági fikciós szövegek létrehozására azért jelentkezhetett ilyen mértékű társadalmi igény a század végéhez közeledve, mert a szabadidő térnyerésének és a könyvpiac fokozódó termelésének következtében a serdülők immáron szabadon hozzáférhettek a közbeszédben számukra káros olvasmányként megjelölt irodalmi munkákhoz. Az 1880–1890-es évektől kezdett megváltozni az a társadalmi gyakorlat, „amely az olvasni jól tudó és az olvasásra vágyó kamaszokat automatikusan a belletrisztika potenciális közönségéhez sorolta”,24 vagyis az ifjúsági irodalom a századfordulóhoz közeledve vált önálló irodalmi kategóriává. Hansági érvelése alapján az ifjúsági irodalom elkülönülése nemcsak az irodalmi piac, hanem a társadalmi nyilvánosság és a nevelésben érintett állami és egyházi intézményrendszer reakciójaként is értelmezhető.25 A tömegmédiumok megjelenésével és a közkönyvtárak elterjedésével a szelekció már nem csak az iskola és a nevelők kezében összpontosult. A napilapok és a könyvek hálózatának összekapcsolódása miatt elvileg bárki számára elérhetővé váltak olyan olvasmányok, amelyekhez korábban nem, vagy csak bizonyos szűrőkön keresztül férhettek volna hozzá. Ennek folyományaként a szerkesztő és a hetilap egyes szerzői korlátozó gesztusokkal igyekeztek a serdülő lányok olvasmányait körülhatárolni. Tutsek Anna leginkább az anyákat tartotta érdemesnek a lányaik kezébe kerülő kiadványok kiválogatására („Mindenesetre úgy tegyen, a hogy az édes anyja tanácsolja. Az anya a legjobb tanácsadója minden leánynak”),26 Szomaházy István a művelt és/vagy az adott lány érdekét szem előtt tartó felnőttek közbenjárásának lehetőségét vázolta fel: „Mindenkinek van egy gondos anyja, egy szerető bácsija, egy irodalmi dolgokban járatos ismerőse, a ki okosan ki tudja válogatni számára az olvasásra érdemes könyveket.”27 Hentaller Emma az ifjúsági irodalmi szalonok, beszélgetőkörök előnyeire hívta fel a figyelmet, amelyek magyarországi bevezetésével – véleménye szerint – csökkenhetne a könyvek (magányos olvasásból fakadó) félreértésének veszélye.28

 

 

A Magyar Lányok szerzőköre tehát azért tartotta szükségesnek a lányok olvasmányainak ellenőrzését, adott esetben felülvizsgálatát, mert tartottak attól, hogy olvasóik egyrészt nem tudják megkülönböztetni a hétköznapok valóságát és az olvasmányok világát, másrészt úgy fogadják be a populáris szövegeket (akár a romantikus, gótikus, lélektani regényeket), mint a didaktikus szövegek interpretációs hagyományába illeszkedő, viselkedési, cselekvési és életvezetési mintákat nyújtó alkotásokat. Chartier értelmezésében például a regényt azért övezte társadalmi ellenszenv, mert „felizgathatta a szenvedélyeket […] Táplálhatta az irracionális romantikus elvárásokat, s a tisztaságot és a rendet fenyegető erotikus képzeteket kelthetett”.34

 

 

Ahogyan Tutsek Anna női hivatást érintő állásfoglalása is tükrözi, a Magyar Lányok fikciós és nem fikciós szövegei egyaránt az anya-, háziasszony- és feleségszerep betöltésére készítették fel a lányokat. A hetilap szerzői a serdülők mozgásterét mégsem szűkítették le kizárólag a „családi tűzhelyre”, hiszen a nőemancipáció mindazon vívmányait pártolták, amelyek a bakfisok honleányi szerepének kiteljesítéséhez járultak hozzá. Tutsek írói és szerkesztői önmeghatározása is a honleányi szerep felől értelmezhető: magát a magyar ifjúsági irodalom misszionáriusaként tünteti fel, aki közszolgálati feladatot lát el a lányok megfelelő nevelésének biztosításával. A Magyar Lányok szépirodalmi, illetve lánynevelő, tanácsadó, ismeretterjesztő cikkei hol rejtetten, hol vállaltan a középosztálybeli nők legfontosabb szerepei (anya, feleség, háziasszony) közé tartozó, vagy más értelmezésben a hagyományos női szerepeket szervező honleányi ideológiát közvetítik.40 Kemechey Jenő Magyarország nagyasszonyai című ismeretterjesztő sorozatában a múlt jelentős nőalakjainak állít emléket. A korabeli nőlapokban és antológiákban megjelenő női életrajzok gyakorlatával megegyezően41 cikkeiben uralkodónőket vagy felsőbb státuszú arisztokrata nőket helyez példaképként az olvasó elé. Kemechey szövegei fenntartják a rendi-patriarchális berendezkedés ideáját, de nőalakjai akár hagyományos férfiszerepeket is ellátnak, amennyiben a közélet úgy kívánja. Lónyay Anna fejedelemasszony férfi álruhában szabadítja ki férjét a tatár fogságból, Patócsi Zsófia várának megvédése érdekében maga is páncélt ölt, Kanizsay Dóra a szerelmi házasságról lemondva hozzámegy a nádorhoz, és a harcba is követi urát. Ám szinte mindegyik protagonista sorsa egy női szerepmintákat megerősítő cselekményelemmel zárul: legtöbbször az ideiglenes maszkulin rendeltetés beteljesítése után visszavonulnak családi körükbe, és életüket a jótékonykodásnak, betegápolásnak, gyermeknevelésnek szentelik.42

 

 

A Magyar Lányok emancipációs szempontból nem végzett úttörő tevékenységet, de reflektált a már bejáratott és a korszakban széles körben elfogadott szereplehetőségekre. A hetilap egyes szerzői kiálltak a lányok edukációs lehetőségeiért és egyes munkakörök (pedagógus, ápoló, író stb.) kiterjesztéséért folytatott küzdelem mellett – bizonyos megkötésekkel. Bozsoki Petra kutatásai nyomán láthatóvá vált, hogy a honleányi szerepnek azok a lányok és nők felelnek meg a dualizmus korában, akik még egyéninek tűnő tetteikkel is a nemzet érdekeit szolgálják.44 Ebben a keretben válik érthetővé, hogy például Hentaller Emma a fiatalok pályaválasztását tárgyaló cikkében a honleányi szerepkör részének tekinti a lányok továbbtanulását, amennyiben a művészi tálentummal bíró lányok „lángeszüket” a közművelődés előmozdítására használják. Óva inti azonban a művészi pályára lépéstől azokat a lányokat, akik hajlamához és kedvéhez nem járul tehetség. A színészi, írói, festői, zenész karrierutak mellett egyenrangúként mutat be hagyományos női szerepeket igénylő hivatásokat. A hetilap tehát olyan művészetfelfogást közvetít, amely értelmében a nők nem a siker, a pénzszerzés vagy az önmegvalósítás érdekében lépnek kulturális pályára, hanem nemzetjobbító küldetésük tudatában.

 

 

Számos további edukációs célzatú cikket találunk a hetilapban, például a szerzők kezdeményezték a lányok sportolási lehetőségeinek kiszélesítését, író-olvasó találkozók szervezését, illetve a tudatosabb egészség- és testkultúra bevezetését.46 A közbeszédből átszivárogtak társadalmi, politikai és gazdasági változások kapcsán felmerülő kérdések, így párhuzamosan a tradicionális női modell eszményítésével, a Magyar Lányok reagált a lányok életének és érdeklődésének átalakulására is. Az olvasóközönség összetételének megváltozásához igazodva a szövegek a törékeny, porcelánbőrű és szabadidejét kizárólag önműveléssel töltő női ideál helyett egy újfajta testkép- és egészségkultúrának megfelelő lánymodellt kezdtek el közvetíteni, amely az edzett, pirospozsgás, életerős lányokat eszményíti. Ennek a mentalitástörténeti változásnak, a testhez és a szabadidőhöz való hozzáállás átalakulásának, valamint a koedukáció irányába történő elmozdulásnak a lenyomataként is olvasható a „Doktor” álnevet viselő szerző Makra kis lány című elbeszélése.47 Eleonóra és Auróra, a 13 és 14 éves elkényeztetett testvérpár apjuk kényszerítésére széltől is védett életet él, egészen Boronkay Erzsi „rózsás arczú, ragyogó szemű” kislány feltűnéséig, aki bevezeti a serdülő lányokat az általa preferált kalandosabb, mozgékonyabb életvitelbe:

 

 

Azzal, hogy a lányokat tájékoztatták továbbtanulási és munkavállalási lehetőségekről, egészségkultúráról, valamint a szövegek konkrét példákat mutattak nekik a cselekvőképességre és különböző megküzdési stratégiákra, a Magyar Lányok szövegei valójában árnyalták a „hagyományos” női modellekről alkotott képet, és elősegítették a lányok alkalmazkodását az átalakuló női szerepekhez.