Bethlen szépírói, publicisztikai és szerkesztői pályájáról nem született összefoglalás, csupán féltucat 3-4 flekkes kortárs visszaemlékezés szólt róla. A vele készült interjúkból következtethetünk írói indulására. Ezek az interjúk azonban nem mindig a szépírói tevékenységet, hanem közéleti státuszát firtatták, s inkább mint celebritást állították a figyelem középpontjába. Önmagáról ritkán szólt írásaiban, az írói pálya mögötti személyes történet másokat megidéző esszéi, alkotóportréi (Emlékezzünk régiekről I–V., Három emlék, Néhány találkozóm Herczeg Ferenccel, Tisza Kálmán, Emberismeret) segítségével készíthető el – így is csupán vázlatosan. Ritka kivételként idézhető meséinek olasz nyelvű kiadása alkalmából adott nyilatkozata, mely nem csupán a pályát indító mesék születésére, hanem a pályakezdésre is reflektál:

 

 

Bethlen Margit íróvá válásában jelentős szerepet játszott, nyilatkozatai alapján szisztematikusnak nem nevezhető olvasottsága mellett, a műveiben sokat emlegetett nagynénje, Bánffy Györgyné Bethlen Margit szalonjában megismert művészvilág. Az Emlékezzünk régiekről címmel megjelent portrévázlatai szerint Bánffyné kelenhegyi villájában gyakori vendég volt Gyulai Pál, Munkácsy Mihály, Lukács György és családja.2 Az írókkal és művészekkel folytatott diszkussziói hathattak tehát alkotói kibontakozására, voltaképpen azonban Herczeg Ferenc fedezte föl Bethlen Margitot, és tette közzé írásait 1913-tól a Magyar Figyelő,3 majd 1917-ben az Uj Idők4 hasábjain. Herczeg családi kapcsolatai révén került összeköttetésbe az akkor még amatőr írónővel, elolvasván a gyermekeinek szánt meséit tartalmazó, a rokonság körében ismert füzetét, üzent neki, hogy közölné az írásait. Ezek Mese a szomoru városról és egyéb történetek címmel 1916-ban jótékonysági céllal, egy székely ezred árváit megsegítendő láttak napvilágot, visszhangot szinte alig keltve.5 (Épp azzal egy időben, hogy Bethlen Margit a román betörés alatt Kolozsvárról elindult barátnőjével, Szilvássy Carolával és Bánffy Miklóssal az ágyútűz alatt álló, már kiürített Nagyszebenből árvaházi csecsemőket menekíteni.) Ezek a korai, előbb folyóiratokban, majd a kötetben egybegyűjtött írások, az első publikációs fórum „Figyelő” álnevű kritikusának értő jellemzése szerint a mese modern reinkarnációi:

 

 

A húszas évek elején írt szimbolista-szecessziós, lírai hangvételű meséit 1925-ben komponálta kötetté, s „A Napkelet könyvtárá”-ban A boldog sziget Istene címmel tette közzé.