Társadalmi problémákat tematizálnak a fővárosi színházakban és külföldön is sikerrel játszott A szürke ruha és a Cserebogár című színművei is, melyekről a színházi szakma mérvadó személyiségei – például Hatvany Lili, Laczkó Géza, Rédey Tivadar, Schöpflin Aladár – írtak méltatásokat. A szürke ruha – melyen érződik Bethlen kedvelt írójának, Strindbergnek a hatása – egy szerelmi háromszög története. Az unalmas élet szimbóluma a főhős, Klára által viselt, férjétől, Károlytól kapott ruha. A házaspár már csak rutinok által működtetett, megszokott életébe csöppen bele Károly egykori, nagy politikai karriert befutó iskolatársa, Béla, aki miatt az asszony elhagyni készül korábbi életét, férjét, aki végül cselekvésképtelensége miatt az öngyilkosságba menekül. A darab nem csupán itthon, hanem Olaszországban is nagy sikert aratott, amiről a hazai lapok tudósításokat közöltek.2 Az 1934-ben a Nemzeti Színházban bemutatott, etikai problémákat boncolgató Cserebogár hazánkban először foglalkozott az eutanázia problémájával. A darab főhőse a Bajor Gizi által alakított asszony, Ágnes, aki altatóval halálba segíti balesetet szenvedett, úrilovas férjét, hogy megkímélje őt a további szenvedésektől. A Cserebogárról hozzávetőleg egy tucat színikritika született, melyek közül kiemelkedik Rédey Tivadar a darab pszichológiai problematikáját is értelmező és a rendezést, valamint a színészi munkát is értékelő kritikája,3 Hatvany Lili pedig a Hatvany Lili Színházi levele című rovatban fényképekkel illusztrált beszámolóban méltatta Bethlen Margit mélylélektani húrokat megpendítő darabját.4 Természetesen azok a beszámolók sem maradhattak el, amelyek az irodalmi és színházesztétikai közelítés helyett a sikerét ünneplő írónőt prominens szerzők és közéleti személyiségek körében mutatják be.5

Kisprózai kötetei közül kiemelkedik a szinte kritikai visszhang nélkül maradt Impressziók,6 mely valós és gondolati utazások, kalandozások, illetve azok révén keletkezett benyomások – miként erre a cím is utal – rögzítései rövidprózában, karcolatok formájában. Ezen impressziók magunkba foglalják angliai, franciaországi és olaszországi utazásait, hazai, budapesti sétái nyomán támadt benyomásait, valamint rögzítik maradandónak bizonyult színházi élményeit is. Hasonlóan kiválik esztétikai értékével az 1933-ban publikált, huszonkilenc rövidebb írást tartalmazó, az előbbinél határozottabb kompozíciójú Nagy és kis betűk, melynek szövegei a kötetet recenzeáló Szinnyei Ferenc szerint rajzforma elbeszélések, rövid, tömör nyelvezetű alkotások egy markáns, mindentudó, egységes látószögű, az eseményeket pszichológiai meglátásaival kommentáló elbeszélő, narrátor által közreadva.7 E kötetek szövegei korábban már lapokban közzétett szépprózai műveiből való válogatás eredményeként láttak napvilágot, s csupán egy-két publikálatlan mű került be a kompozíciókba. A 19. századi prózairodalmunkra inkább jellemző, kissé régiesnek ható modor ellenére a kortársak egy része felfigyelt az elbeszélések és mesék modernségére, és a társművészetekkel való sikeres összekapcsolhatóságára, s ihletforrásként szolgáltak számos mozgásművészeti előadásnak. A Mozdulatkultúra Egyesület szervezésében 1929. június 28-án három allegorikus meséjének mozdulatművészeti feldolgozását Dienes Valéria, Madzsar Alice és Szentpál Olga növendékei adták elő Fehér királylány, Két angyal és Összeforrt lelkek címmel, mely a Szomorú város meséjére épülő improvizációval egészült ki. Az előadásokból A szerelem örökké él címmel film is készült 1930-ban Lázár Lajos műhelyében, mely egyúttal az első magyar hangosfilm is volt.8 Az Ufa mozi vetítette, a Szinházi Élet közölte néhány képkockáját,9 de berlini bemutatását Kozma Miklós megakadályozta. Ormos Mária idézi erről Kozma Mecsér Andrásnak írt leveléből: „[A mű] a még nem létező magyar filmgyártásnak is a szégyene. Eltekintve attól, hogy egy kis mesét rettenetesen hosszúra széthúz, és ezáltal agyonüti, technikailag olyan naiv és csapnivaló, hogy ezzel a film európai fővárosába menni egyenesen szemtelenség. Bosszantó az, hogy a miniszterelnök kimegy, nagy sikere van és azt, illetve annak utóhangulatát olyasmire akarja valaki kihasználni.”10