Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Az életmű újraolvasásának szükségességéről

Áttekintésünk abban a reményben született, hogy az életmű irodalom- vagy sajtótörténeti pozicionálása kedvezőbb lehessen, és kiemelkedhessen mai, elfeledett státuszából.

Az életmű újraolvasására1 azok a monográfiák sem ösztönöznek, amelyek a korszak történelmének, társadalmának és szellemi életének szintézisszerű bemutatására vagy éppen kiemelkedő egyéniségeik és pályaképük feltárására vállalkoznak. Csupán két fontos kiragadott példát említve: Ormos Mária Kozma Miklósról írott kiváló monográfiája főhősének az írónőre vonatkozó bíráló véleményét reflektálatlanul idézi; Romsics Ignác Bethlen Istvánról szóló, már hivatkozott monográfiája pedig kissé sematikusan kezeli, és voltaképpen megkerüli, negligálja – nyilván annak mellőzöttsége, adatolatlansága miatt – az írónő életművét. A korszak irodalmában kevésbé tájékozottak így azt a téves következtetést vonhatják le, hogy Bethlen Margit nem több kedvtelésből írogató miniszterelnök-feleségnél, akinek irodalmi tevékenysége valamiképpen összefonódott férje politikai-hatalmi pozíciójával. A korabeli sajtórecepciót átvizsgálva azért látszik, hogy Bethlen Margit sokszínű és -műfajú életműve a maga korában (el)ismert volt mind külföldön – leginkább Olaszországban –, mind idehaza. Látásmódjával, a hagyományra és újításra egyaránt nyitott, szellemes és lényeglátó megszólalásával érdekes színfoltja a két világháború közötti irodalomnak.

Némi elismerést a közelmúlt irodalomtörténete is juttatott neki. Bánhegyi Jób Magyar nőírók című munkájában szolidan méltatja és mutatja be a nőírók között:

„Bethlen István gróf volt miniszterelnök felesége, nem annyira lírai regényével (Egy élet) és társadalmi drámáival (A szürke ruha, Cserebogár), mint inkább modern meséivel, életképeivel és novelláival nyújtott egyénit és eredetit (Mese a szomorú városról, Nagy és kis betűk, A boldog sziget istene és egyéb elbeszélések, Pitypang). Ezekben nyilatkozik meg legjellemzőbben kissé keserű, fölényes és kiábrándult, de mégis emberszerető és az erkölcsi értékek válságán finom iróniával és humorral elmélkedő világnézete.”2

Igaz, korábban drámaírói sikereit – ahogy Hatvany Liliéit is – Bánhegyi előnyös társadalmi helyzetükkel magyarázta.3

Tanulmányunk nyitókérdésére, hogy Bethlen Margit írói pályájában mennyire játszott szerepet az a tény, hogy választott hivatása mellett a miniszterelnök, illetve ismert közéleti személyiség felesége volt, azt a választ adhatjuk, hogy a vele készült interjúk mellett a csekély számú értékelés is azt sugallja, hogy ez inkább hátrányt jelentett, mert értelmezői körökben is bizalmatlanságot kelthetett írásaival szemben. Talán éppen ezért volt fontos számára külföldi elismertsége: a Vígszínházban Gombaszögi Fridával és Törzs Jenővel a főszerepben sikerrel játszott darabja, A szürke ruha 1929-es milánói bemutatója a politikai körökben nem járatos olasz művészek elismerését vívta ki, s külföldi felolvasóestjeit is több ízben meg kellett ismételnie. (Ezen alkalmakkor kitért a hazai irodalom és a nők helyzetének problémáira is, melyek írásaiban is foglalkoztatták.)4 Mindvégig szuverén személyiség maradt, aki, bár részt vett a kötelező protokoll megkívánta rendezvényeken, vacsorákon, fenntartotta a közvetlen kapcsolatot írótársaival, akikkel többnyire még a századelőn barátkozott össze.

Persze hivatalos körökben sok kritikusa is akadt. Ormos Mária Kozma Miklósról írott könyvéből az is kiderül, hogy a magyar külpolitikát befolyásolni kívánó és a magyar önképet külföldön népszerűsíteni próbáló médiavezér Bethlen Margitnak a protokollal olykor nem egyező magatartását helytelenítette, s ez magyarázhatja negatív – és bizonyos vonatkozásban korunkra is átöröklődött – véleményét is. Ormos idéz is egy esetet: 1930-ban, Bethlen István németországi útja után Kánya Kálmán szóvá tette Kozmának, hogy Bethlen Margit viselkedése

„sokat rontott a miniszterelnök által teremtett kellemes atmoszférán. ’Margit’ ugyanis fittyet hányt minden politikai érdeknek, és még a protokollt se tisztelte. Mivel több eseményen egyszerűen nem jelent meg, jó néhány német dámát vérig sértett, majd Bethlen hazatérte után kinn maradt Berlinben, és »végiglumpolta« Berlin összes lokálját.”5

Hasonló problémákat fogalmazott meg Bethlen-monográfiájában Romsics Ignác is. Amikor a miniszterelnököt felesége elkísérte külföldi útjaira, 1927-ben Rómába és 1930-ban Londonba, valamint Berlinbe, folytonos „határátlépéseket” követett el:

„Bethlen Margit ilyenkor sem tagadta meg önmagát. Élénk, jókedvű, szellemes és mulatságos volt, s a protokollra nem sokat adott. A férfiakra ezért nemcsak itthon, hanem külföldön is jó benyomást tett. A hozzá hasonlóan temperamentumos olaszokat, köztük Mussolinit Kozma Miklós szerint egyenesen elbűvölte. Az éltesebb hölgyek körében viszont ritkán aratott sikert. Seeckt tábornok porosz feleségét például 1930-ban Berlinben vérig sikerült sértenie, amiért ügyet sem vetve rá a fogadásokon állandóan a férfiakat, sőt – uram bocsá’ – az újságírókat részeltette megkülönböztetett figyelemben.”6

Nem véletlenül foglalkozott azzal a kérdéssel íróként, milyennek kellene lennie egy politikus feleségének.7

Az írónő hivatásához kötődő környezetében érezte otthonosabban magát. Persze ezek a közegek nem különültek el átjárhatatlanul egymástól. Bethlen Margit szívesen vett részt külföldi és hazai felolvasásokon, amikor nemzetközi irodalmi-kulturális eseményeken kellett reprezentálnia, így miniszterelnök-feleségként Thomas Mann 1922-es budapesti látogatásakor a német író tiszteletére adott vacsorán.8 1929 februárjától saját jogán, alkotóként a PEN Club igazgatósági tagjává választották Schöpflin Aladár és Drasche-Lázár Alfréd mellett.9 Számtalan helyre és előadásra invitálták, részt vett többek között a PEN Club hivatalos találkozóin, így az 1932-es budapesti, a Gellért Szálló fürdőcsarnokában rendezett banketten, majd nemzetközi kongresszuson, ahol Felix Salten, Jules Romains, Filippo Tommaso Marinetti, John Galsworthy társaságában értekeztek irodalomról, művészetről, Európa egységéről és a békéről.

Különféle portréi rendszeresen kerültek a címlapra, az újságírók minden lépését figyelték. A sajtóreflexiók és a visszaemlékezések szerint jókedvvel és általános jó benyomást keltve vett részt ezen eseményeken. A róla szóló visszaemlékezők kiemelték szépségét és intelligenciáját is. Bethlen István inkei birtokának vezetője, Szondi Pál rajongással nyilatkozott róla:

„És Bethlen István felesége? Gróf Bethlen Margit?

– Ő nagyon szép nő volt. Egy időben azt mondták róla, hogy az ország legszebb asszonya. Derék, széles vállú, kiváló alakú asszony volt, szénfekete hajjal, égszínkék szemmel. Mondom: csodálatos! Láttam egyszer, amikor a fürdőre ment, alig volt rajta valami… Hát, kérem szépen, szoborszerűen szépséges teremtés volt!”10

1	Epikus művei közül itt nem tárgyaljuk azokat, amelyek közírói színre lépése után születtek, illetve jelentek meg.
2	Bánhegyi Jób, Magyar nőírók (Budapest: Szent István-Társulat, 1939), 202.
3	Uo., 214.
4	N. n., „Bethlen Margit »Szürke ruhá«-ja…”, 5; N. n., „Bethlen Margit grófnő új darabjáról és amerikai útjáról”, Budapesti Hirlap, 1931. júl. 7., 11.
5	Ormos Mária, Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. Pokoljárás a médiában és a politikában (1919–1941), 2. köt. (Budapest: Polgart Könyvkiadó, 2000), 215–216.
6	Romsics, Bethlen István, 313.
7	„Szerintem két tulajdonság az, amely nélkül a politikusfeleség meg sem lehet: a tapintat és a hallgatni tudás. Soha senkit akaratlanul meg nem sérteni, és soha semmit el nem mondani, amit jobb volna elhallgatni. Azért mondom, hogy akaratlanul, mert vannak esetek úgy az életben, mint a politikában, amikor igenis hasznos és szükséges valakit úgy kezelni, hogy megsértődjék, de ezt csak öntudatosan, hidegen, mintegy büntetésképpen szabad megcselekedni. A túlzott szerénység és elnézés nem mindig célszerű. Sok emberben azt a képzetet kelti, hogy félünk tőle, és ettől vérszemet kap. Ami pedig a hallgatást illeti, abból még sohasem lett baj, vagy legalábbis ritkán ártott, ha néhány szóval kevesebbet mondtunk a kelleténél […]” Bethlen Margit, „Milyen legyen a politikus felesége?”, Ünnep 4, 33. sz. (1937): 5.
8	Kecskés Péter, „Divináció és divinizáció: Teles, teológia, teleológia és asztrális kauzáció”, Kapu 25, 9–10. sz. (2012): 108–109. „(Thomas Mann ünneplése). Bethlen István gróf miniszterelnök és felesége, Bethlen Margit grófnő vasárnap [jan. 15.] este Thomas Mann német iró tiszteletére félkilenc órakor ebédet adtak, a melyre hivatalosak voltak Thomas Mann és felesége, Teleki Pál gróf és felesége, Klebelsberg Kunó gróf és felesége, Herczeg Ferenc, Hadik Béláné grófné, Salamon Gézáné és Bánffy Miklós gróf. Este 10 órakor fényes szoaré volt, a melyre hivatalos volt a magyar iró és müvésztársaság számos tagja.” [Kiemelés az eredetiben – R. Zs.] N. n., „Thomas Mann ünneplése”, Budapesti Hirlap, 1922. jan. 17., 6.
9	N. n., „Bethlen Margit grófnőt a Pen Club igazgatósági taggá választotta”, Budapesti Hirlap, 1929. febr. 17., 22.
10	Bokor Péter, „A nagyúr leghűségesebb embere: Beszélgetés Szondi Pállal”, Mozgó Világ 18, 9. sz. (1992): 17–33, 26.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero