Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

A háború után

A negyvenes évek közepére pályája csúcsára érkezett írónő sem kerülhette el az arisztokraták sorsát.

A német csapatok 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, az ország a német megszállók, a Gestapo és a magyar szélsőjobb irányítása alá került (az országgyűlés tagjai közül többeket letartóztattak, majd német területre deportáltak, mások illegalitásba vonultak, több tucat képviselő kilépett az egyre jobbra tolódó kormánypártból, az országot irányító koalíciónak nemzetiszocialista pártok is a tagjai lettek, stb.), Bethlen Istvánnak, a legtekintélyesebb német-, illetve náciellenes konzervatív politikusnak illegalitásba kellett vonulnia. Sztójay Döme, az addigi berlini követ lett a miniszterelnök, a belügyminiszter pedig Jaross Andor. Első intézkedéseik egyike, hogy április 2-án betiltották a külföldi rádióadások hallgatását, majd április 7-én „az állami rend megóvása” érdekében bármely folyóirat – szám szerint 126 – betilthatóvá lett. Régi, kitartó és nagy olvasóbázissal rendelkező lapok szűntek így meg,1 köztük két, a Bethlen család érdekeltségébe tartozó orgánum: az 1915-ös alapítású 8 Órai Ujság, mely Bethlen István politikáját támogatta, és amelynek főszerkesztője a volt miniszterelnök és az írónő fia, Bethlen András volt, valamint Bethlen Margit Ünnep című képes havilapja.2

Van arra vonatkozó forrásunk, hogy a nyilas hatalomátvétel napjaiban az írónőt is fogságban tartották. Jávor Pált ekkoriban saját lakásában, a Pasaréti úton őrizték, ahová másokat is begyűjtöttek; a házmesterné szerint a padláson kommunisták, a pincében zsidók voltak. (Tudni kell persze, hogy a nyilasok katolikus papokat is „kommunista tevékenység” miatt tartóztattak le, volt, akit deportáltak is.) Emlékezésének abban a részében, ahol az is szerepel, hogy Papp Álmos külügyminiszteri titkárt a szomszéd szobában véresre verik, ezt írta Jávor: „Az ebédlőben Bethlen Margit, Hatvani Ferencné és még sokan. Összetolt székeken s a földön feküsznek.”3

A második világháborút követően a félreállítás, vagyonának elvesztése és a kitelepítés traumája egymás után érte. Férjét a szovjetek elhurcolták, fogságban halt meg. Őt magát Tiszasülyre telepítették ki, ahol a falu termelőszövetkezetének földjein dolgozott. A helyi lakosok, értelmiségiek, Eszes Máté4 és Szives Zoltánné visszaemlékezéséből tudhatunk e nehéz évekről:

„Néha betért hozzánk Tiszasülyön sorstársunk, gróf Bethlen Istvánné, Magyarország egykori miniszterelnökének az özvegye, nekünk csak Margit néni. Csodáltam őt. Benne járt a korban, de tartása volt! Méltósággal viselte balsorsát. Étele, ha szűkösen is, de megvolt, magántulajdonának »luxusdarabjai«: egy körgallér, egy viharlámpa, egy sétabot. Ezeket használva sétálgatott minden este a faluban, nyomában a tanyavilágból hozzászegődött kutya. Soha zokszót nem ejtett a mostoha körülményekről. Azt a kis szobát, mely osztályrészéül jutott, függönyökkel négy részre osztotta, így lett »fürdőszobája«, konyhája, hálója és nappalija. Mindennap úszott a Tiszában; meg is őrizte testi tartását is.”5

Bárdossy Pál testőrszázados Claire Kenneth néven írónővé vált felesége, azaz Kölcsey Kende Klára nyilatkozataiból és Ház a rizsföldek között6 című elbeszéléséből is kiviláglik, tartással, másokat támogatva, zúgolódás nélkül viselte sorsát.7 A helyi termelőszövetkezet rizsföldjein dolgozott gróf Csáky István, Bárdossy Pál, gróf Teleki László, gróf Eszterházy Lajos és Ambrózy Gyula társaságában kemény fizikai munkát végezve: a vetés tisztogatása és minden más földmunka volt a feladatuk. A kitelepítés időszakáról, majd az azt követő hazatérésről is vall Kende Klára: „A kitelepítés után, mikor amnesztiát kaptunk, Budára költözhetett, ahol a Bajvívó utcában, egy szerény kis udvari szobában húzódott meg…”8

A nyolcvannyolc évet megélt írónő pályája még feltárásra vár. Az mindenesetre elmondható, hogy az élet minden területén értékőrző és értékteremtő, alkotó módon volt jelen. Írásművészetének legizgalmasabb része éppen a múlt és a jövő kontinuitását észrevevő, de a változásokra érzékenyen reagáló próza, illetve publicisztika, melynek alaphangjában mindvégig érződik az intelligencia és élettapasztalat birtokában lévő elbeszélő én bölcsessége. Bár az életút önmagában is érdekes, az életmű még inkább az.

1	A megszüntetett lapok között volt például az 1887-ben indult Kis Ujság, az 1925-ben alapított Ujság, a Rassay Károly szerkesztette, 1923-tól megjelenő Esti Kurir, az 1938-ban Pethő Sándor által alapított Magyar Nemzet, a szociáldemokrata Népszava.
2	N. n., „Lapbetiltások”, Reggeli Magyarország, 1944. ápr. 16., 5; Tomán László, „Az első csapás a sajtót érte”, Napló, 1994. ápr. 20., 19.
3	Jávor Pál, Egy színész elmondja… (1944–45) (Budapest: Magyar Írás, 1946), 13. [Kiemelés az eredetiben – R. Zs.]
4	Eszes Máté, „A hindu herceg”, in Eszes Máté, A hindu herceg, 19–31 (Budapest: Curiosa Nova Kiadó, 2003).
5	Leskó László, „Naphegytől Csillagosig: Száműzetésben a grófnőkkel [Interjú Szives Zoltánnéval]”, Szabad Föld 56, 7. sz. (2000): 21.
6	Claire Kenneth, „Ház a rizsföldek között”, in Claire Kenneth, Kék kanári, 185–195 (Budapest: Magyar Világ Kiadó, 1991).
7	Hasonló sorsról és túlélési stratégiáról számolt be visszaemlékezésében Bethlen Károlyné Nemeskéri Kiss Margit is a közelmúltban megjelent naplójában: Nemeskéri Kiss Margit, Emlékeim: 1891–1973 (Budapest: Kairosz Kiadó, 2007). Egyikük sem hagyta, hogy a testi gyötrelem eluralkodjék a szellemük felett – segítette ebben mindkettejüket egész életen át tartó sportos életmódjuk és tudatosan karban tartott szellemi frissességük.
8	Claire Kenneth, „Két találkozás”, Új Világ 9, 29. sz. (1980): 8, 11, 8.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero