Bizonyos megközelítések a szamizdatot orális jelenségként is számba veszik, amellett érvelve, hogy a gyűjtőnévként használatos „önkiadás” voltaképpen multimediális, de legalábbis orális praxisokat is implikált.1 Cseh-Varga Katalin a szamizdat orális regisztereinek három vetületét különítette el. Először is az orális performanszt, vagyis egy titkos tartalom testet öltő reprezentációját, amelynek példájaként a szerző a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján, Magyarországon létrejövő „élőfolyóiratok” közül a Lélegzetet említette.2 Másodszor Cseh-Varga a szóbeliség hagyományát és a szóbeli cserét, vagyis az írott információ szóbeli közvetítését hozta szóba – erre példaként a Rajk-butik szolgál, amely egyszerre teremtette meg a szamizdatok elosztási központját, és funkcionált „szalonként”. Itt a szerző a Bruno Latour-féle cselekvő-hálózat elméletre utalva azt emelte ki, hogy az illegális kiadványok maguk is olyan cselekvőként léptek fel, amelyek átalakították a társadalmi, kulturális és politikai kapcsolatokat.3 Harmadszor pedig az orális médiát, vagyis a szamizdat újraközvetített formáját említette a szerző, amellyel kapcsolatban A magyar forradalom hangja című magnókazetta merült fel példaként. A szóban forgó – egyébként Krassó György nevéhez fűződő – kazetta az eleven tapasztalat szimulációjaként funkcionált, amely az 1956-os forradalom hangdokumentumait és élő felolvasások – például Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, illetve Petri György A kis októberi forradalom 24. évfordulójára című versének – felvételeit is tartalmazta. Megjegyzendő, hogy a szamizdat orális regisztereinek számbavételét a szamizdat kultúra is megelőlegezte, hiszen maga is reagált a médiumok sokszínűségére, különben nem jöhettek volna létre olyan „rokon” fogalmak, mint a magnókazettával történő másolásra utaló magnitizdat vagy a rádióadások lejegyzett változatát takaró radizdat. E kontextusban az is megemlíthető, hogy Szilágyi Sándor úgy definiálta a hetvenes évek második felében létrejövő (és általa is szervezett) Hétfői Szabadegyetemet, hogy az a „szóbeli szamizdat fóruma volt”.4 Az „orális szamizdat” jelensége továbbá más szocialista országokra is jellemző volt, elég csak a kelet-európai experimentális művészet törekvéseire, a lengyel repülőegyetemre vagy a bolgár Szeminárium és Szintézis csoport tevékenységére gondolni.5