A folyóirat koncepciójának ugyancsak lényeges része és gondolati eleme az önreflexivitás, a folyamatos (ön)interpretációs aktusok és bizonyos értelemben a mítoszteremtés, jóllehet a szerkesztők fontosnak tartják a legendákkal, mítoszokkal, sőt a magánmitológiával való leszámolást, a kritikai attitűdöt, a tradíció és a tekintély megkérdőjelezését. Nem kivétel maga az Apa-lap, az Új Symposion sem, amint ezt több tematikus szám (pl. Új Symposion, Domonkos) bizonyítja. Mindezek a vajdasági magyar irodalom dinamikus, folyamatosan módosuló recepciójának, az irodalomnak és történetének mint leendésnek, az egyetemes magyar irodalomba való elhelyezéséhez járulnak hozzá, és inspiratív szövegkorpuszként szolgálnak a kisebbségi magyar irodalom ismertetéséhez/tanításához is. Fontos kiemelni a dinamizmust, a mozgékony szemléletet, a mindenféle ideologikus emlékműállítástól, kultuszépítéstől ódzkodó attitűdöt, a nosztalgia hazug ábrándjának a tudatosítását. Ehhez kapcsolódó ironikus és profanizáló, deszakralizáló gesztus a folyóirat tematikus lapszámainak a „fenséges” („komoly”) és az „alantas” („humoros”, „nonkonformista”, „hétköznapi”) között finoman oszcilláló címadása, pontosabban az, hogy az európai kultúrtörténet vagy a magyar irodalom „nagy alakjairól” (Friedrich Nietzsche, Ivo Andrić, Mészöly Miklós, Balázs Béla, Sziveri János stb.) egy-egy lapszám címébe emelő összeállításokat jelentéstartományukban pejoratív konnotációval rendelkező vagy deficiteket megnevező címadások váltogatják (talajvesztés, pletyka, falufólia, gyüttmentek, kuka, káromkodás, bohóc, krízis). Ugyanakkor maguknak a „nagyalakoknak”, a „fenséges” témáknak a tárgyalása is gyakran történik nonkonformista megközelítésből. Így az Ivo Andrić-számban (2007/61–62) olyan tanulmányt olvashatunk, mely az író ideologikus kisajátításának veszélyeivel foglalkozik.1 Vagy a Mészöly Miklós hommage-nak szentelt Sólyom-számban (1995/13–14) Tolnai Ottó A Sólyom őrs című prózájának poétikai elve Mészöly vagy a Magasiskola megidézése helyett egy Mészölyhöz képest radikálisan másfajta szöveghagyományon, a Tolnai Világlexikonán és az idegenlégiós ponyvairodalmon (Rejtő Jenőn) keresztül jut el a saját, autonóm sólyomtradíció (a két ókanizsai cserkészcsapat, a „Szarvas” és a „Sólyom”) kiépítéséig. A Tolnai-prózában megjelenő magyartanár pedig, ironikus módon, megadja a Tolnai-szövegek megközelítésének, befogadásának a mikéntjét is: „Ahhoz, hogy a te dolgozataidon (szabad témáidon különösen) átverekedje magát az ember […], bozótvágó késre (machetára) van szüksége az embernek.”2

 

„[Ilia Mihály] magától értetődően kezelte egyként a magyar irodalom és kultúra szétszabdalt térségeit, mintha valami egyedi csiszolású lencse lett volna a szemüvegében, amivel egynek látta a széjjelszórtat, a másikról alig tudót. Erdélytől a Felvidéken át a nyugatinak nevezett emigráns irodalmakig, népiestől a neoavantgárdon át a posztmodernig.”6

 

Az Ex Symposion ezt az irodalomfelfogást, „az emberek és a szövegek szabad közlekedését”7 követi.

 

 

A folyóirat filozófia iránti érzékenységét Mesés Péter és Pató Attila, miután a lap szerkesztőivé válnak, tovább erősítik. A Hannah Arendttel is foglalkozó, A gonosz banalitása című számnál (1999/26–27) még vendégszerkesztők. Vajda Mihály a 70. születésnapja alkalmából két hommage-számot is kap: Vajda (2004/49), Misu (2004/50). Losoncz Alpár filozófus mellett pedig (aki nemcsak az Új, hanem az Ex Symposion szerkesztőségi tagja) a fia, Losoncz Márk is helyet kap a Gerusija-számban (2013/81), majd önálló lapszámokat szerkeszt Újrealizmusok (2018/99), illetve Komplexitás (2019/102) címmel, melyek a filozófiai gondolkodás aktuális, újszerű csoportosulásait, irányait mutatják be. Az identitásjelölés, az önidentifikációs tevékenység vagy a couleur locale-hoz való viszonyképzés jelen van az olyan tematikus lapszámokban is, melyek címe mindössze egy vagy két köznév, s az emigrációhoz, a periférialéthez, valamint az egykori szocikulturális és geográfiai miliőhöz kapcsolódik. Ilyenek a Talaj-vesztés (1993/5–7), a Gyüttmentek (2005/53), a Kuka (2005/54) és a Földön futók (2006/58) című számok, de ide sorolható még a Vándor (2002/40–41), az Exjugó lexikon (2013/82) és a Bácskatáj (2015/92) is.