Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

A’ tudós palótz, avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor-urához írtt levelei

Az élclapoknak jellemzően állandó karaktereik, élclapfiguráik voltak. Jókai ismert élclapfigurái, Kakas Márton,1 a Politikus csizmadia2 és Tallérossy Zebulon3 már egy meglévő nemzetközi tradíció folytatásaiként jelentek meg. A központi figurák szerepeltetése ugyanakkor nemcsak a külföldi, hanem a magyar élclapirodalom előzményeire is jellemző volt – előzmények ezek, ugyanis a kezdetekkor még aligha lehet hagyományos értelemben vett élclapokról beszélni. 1848-ig három magyar humorisztikus vállalkozást tart számon a sajtótörténet: 1803-tól 1804-ig jelent meg összesen hat füzetben A’ tudós palótz, avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor-urához írtt levelei.4 Szerzője, Gaál György a bécsi Eipeldauer Briefe című kiadványt5 tekintette mintának, amelynek tartalmáért Joseph Richter felelt. Richter a bécsi nép nyelvén írta lapját, és állandó karaktere volt a „félig vadember”,6 az a paraszti figura, aki „a maga együgyüségében a társadalom kitűnő bírálójának bizonyul [...], a maga naiv módján sok igazságot mond el a fővárosról és annak társadalmáról”.7 Richter lapja leginkább a kevésbé képzett társadalmi rétegekben volt népszerű.8 Gaál ezt a figurát és tematikát a bécsi színtérről a pest-budai közegbe helyezte át: élclapfigurája, a mónosbéli Furkáts Pestre költözik tapasztalatgyűjtés céljából, és onnan írja leveleit. Furkáts is egyszerű, józan észjárású karakter, aki beszámol a pesti mindennapokról, azok „ferdeségeit, bohóságait, nevetséges oldalait ostorozza”.9

Gaál név nélkül jelentette meg a füzetsorozatát, így saját édesapja is élvezettel olvasgatta anélkül, hogy tudta volna, ki annak a szerzője.10 Anonimitása kényszerű, Németh Zoltán álnévtipológiája alapján az álneveknek abba a csoportjába tartozik, amikor a szerző társadalmi bizonytalanságból nem használja elsődleges szerzői nevét.11 Azt a jelenséget képviseli, amikor a szerzők – különböző okokból – szükségesnek érezték eltávolítani „komoly” irodalmi munkásságukat a humorisztikus, szatirikus szövegeiktől.

„A szerzői név a szövegek között is kapcsolatot létesít [...] az a diskurzus, amely egy szerző nevét viseli, amelyről elmondhatjuk, hogy »ez és ez írta«, »ez a valaki a szerzője«, nem csupán közönséges és közömbös, elszálló, elfogyasztható és elfelejthető szavakból áll – olyan beszéd ez, amelyet egy adott kultúrában meghatározott befogadási mód, meghatározott státus illet meg.”12

Gaál György legnagyobb érdemeként mesegyűjtői és műfordítói tevékenységét szokták kiemelni: Kisfaludy Sándor és Kisfaludy Károly műveit ültette át németre.13 Ha Gérard Genette A szerzői név című tanulmányában ismertetett terminológiáját vesszük alapul, Gaál esetében „illendőségi szempontú” anonimitásról beszélhetünk, vagyis arról, amikor a szerző úgy gondolja, olvasói előtt leértékelődne irodalmi munkássága, ha egy rá nem jellemző közönséges művet magáénak ismerne el.14 A Brian McHale-i fogalmakat is figyelembe véve valódi átverés [genuine-hoax] Gaál anonimitása, hiszen nem állt szándékában felfedni biográfiai személyét, polgári és mesegyűjtői-műfordítói szerzői nevét.15 A’ tudós palótz a humorisztikus sajtónak inkább csak az első jelensége, mintsem első igazi terméke volt, hiszen nem rendszeresen, havi vagy heti füzetekben jelent meg, hanem előzetes időmeghatározás nélkül, és hat füzet után meg is szűnt.

1	Jókai Kakas Márton figuráját 1856-ban teremtette meg a Vasárnapi Ujságban, akit először A Nagy Tükörbe, majd a Kakas Márton Albumába, végül pedig Az Üstökösbe „költöztetett át.” Ld. Kiss A. Kriszta, „Egy »nyelvi álarc« születése és kiteljesedése: Kakas Márton, Jókai »házi szelleme«”, Acta Historiae Litterarum Hungaricarum 35, 4–5. sz. (2020): 259–275.
2	A Politikus csizmadia karaktere A Nagy Tükörben született meg.
3	Tallérossy Zebulont 1861-ben alkotta meg Jókai Az Üstökös hasábjain, majd 1869-ben A kőszívű emberi fiai egyik karakterének tette meg. Tallérossy egy „hosszúképű, nagyszakállú, kedélyesen furfangos felvidéki nemes”. Erről bővebben: Morlin Adorján, „A magyar nyelvű élclapok első évtizedei (1848–1858)”, Magyar Könyvszemle 67, 2. sz. (1943): 166–183, 394.
4	Gaál György, A’ tudós palótz, avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor-urához írtt levelei, 6. köt. (Pest: Konrád Adolf Könyvtáros, 1803–1804).
5	Az Eipeldauer Briefe többször megszűnt és módosított címekkel indult újra: 1785-től 1797-ig Briefe eines Eipeldauers an seinen Herrn Vetter in Kakran über d’ Wienstadt címen jelent meg, majd kétévi szünetelés után 1801-ig Der wiederaufgelebte Eipeldauer, Mit Noten von einem Wiener címen, ezt követően 1802-től Richter 1813-ban bekövetkezett haláláig Briefe des jungen Eipeldauers an seinen Herrn Vetter in Kakran címen, Richter halála után pedig Briefe des jüngsten Eipeldauers címen jelent meg Bécsben, Christoph Peter Rehmnél. Ld. Morlin, „A magyarnyelvű élclapok…”, 170.
6	„A természetes egyszerűség eutópikus eszméjét erősítették azok a művek is, amelyeknek pozitív hőse a romlott európai civilizációval szembeállított »jó vadember« (bon sauvage). Ezeknek előképe már a 16. sz.-ban Montaigne esszéiben, J-B. du Tetre Antillák-leírásában vagy A. de Guevara fejedelmi tükrében is megtalálható volt; a 18. sz.-ban Voltaire A vadembere (1768) tette híressé nagy nemzetközi hatással, amely Mo.-on Bessenyei Gy. (Der Amerikaner, 1774; Tarimenes utazása, 1804), Verseghy F. (Gróf Kaczaifalvi László avagy a természetes ember, 1808) műveiben is tükröződött.” Kuczka Péter – Szerdahelyi István, „Utópisztikus irodalom”, in Világirodalmi lexikon, főszerk. (I–XI.): Király István, (XII–XIX.): Szerdahelyi István, felelős szerk. (I–XI.): Szerdahelyi István, (XIII–XIX.): Juhász Ildikó, 16:258–259. 19 köt. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970–1996). [Kiemelés az eredetiben.]
7	Köpeczi Béla, „A vadember jelképe Közép- és Kelet-Európában”, Irodalomtörténet 11, 1. sz. (1979): 79–89, 84.
8	Morlin, „A magyar nyelvű élclapok…”, 170.
9	Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, 3. köt. (Budapest: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, 1980), 896.
10	Zvara Edina, „Gaál György (1783–1855), a mesegyűjtő tudós könyvtáros: Egy javított életrajz”, Ethnographia 126, 3. sz. (2015): 79–92, 82.
11	Németh Zoltán, „Az álnév mint álnév”, Irodalmi Szemle 38, 8. sz. (2014): 12–25, 14.
12	Michel Foucault, „Mi a szerző?”, ford. Erős Ferenc és Kicsák Lóránt, in Michel Foucault, Nyelv a végtelenhez: Tanulmányok, előadások, beszélgetések, szerk. Sutyák Tibor, 119–145 (Debrecen: Latin Betűk Alapítvány, 2000), 126.
13	Zvara, „Gaál György…”, 83.
14	Gérard Genette, „A szerzői név”, ford. Saly Noémi, Helikon 38, 3–4. sz. (1992): 523–535, 526.
15	Brian McHale, „A Poet May Not Exist”, in The Faces of Anonymity: Anonymous and Pseudonymous Publication from the Sixteenth to the Thwentieth Century, szerk. Robert Griffin, 233–252 (New York: Palgrave Macmillan, 2013).

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero