Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Charivari-Dongó

A Lauka Gusztáv és Szerelmei Miklós szerkesztésében 1848-ban rendszertelenül kiadott („Dongó” alcímű) Charivari mintája az azonos nevű, 1832-ben indult francia élclap. Szini Gyula nemcsak a cím azonosságára mutatott rá, hanem számos más hasonlóságot is észlelt:

„A »Charivari« neve örökre be van írva nemcsak a francia szellem történetébe, hanem az európai karikatura multjába. Hogy Magyarországon is milyen hatása volt ennek a szatirikus hetilapnak, mutatja az, hogy az első magyar vicclapnak is »Charivari« volt a neve. Utánozta a francia lapnak még a címét is, amelynek betüi emberi alakokból voltak fonva. A beosztása is egészen a francia testvéréé. A harmadik oldalán van a karikaturás kőrajz, amely az egész oldalt borítja.”1

A cím jelentése „macskazene, értelmetlen lárma”, ami csúfolódó népszokást takar.2 A Charivari-Dongó már a humorisztikus hírlapirodalom első valódi terméke volt: programleírásában heti egy megjelenést ígért,3 de a tervtől eltérően végül heti két alkalommal (ugyanakkor nem rendszeres időközönként) jelent meg, összesen száz lappal.4 A Charivari a „konzervativizmus bírálatával, a reakciós politikusok pellengérre tűzésével jeleskedett”.5

A Charivari élclapfigurája Butter Flórián. Lauka álnévhasználata annyiban tért el a szokásos gyakorlatoktól, hogy azoknál a szövegeknél, amelyeket nem a Charivariban adott közre, az aláírásban feltűnt Lauka szerzői és álneve is az alábbi birtokos jelzős szerkezetben: „Lauka Gusztáv Butter Flóriánja.”6 Ez azt mutatja, hogy az élclapfigura nem vált alteregóvá, hiszen Laukának nem volt célja eltávolítani biográfiai neve alatt megjelenő írói munkásságától élclapszerkesztői vállalkozását. Nem „bújt el” álneve mögé, hogy másképpen szólalhasson meg, „komoly” tárgyú és hangvételű műveitől eltérő szövegeket jelentessen meg alatta. Lauka nyilvánosan vállalta fel álnevét és az ahhoz köthető irodalmi diskurzust, amely a populáris regiszterbe tartozott. Az élclapfigura rendkívül ismert és kedvelt volt: Lauka Butter Flórián című gúnyos verse, „amivel a korabeli szenvelgő romantikusokból üzet csúfot, annyira népszerű lett széles e hazában mint valami népdal”.7 A Honderü kritikusa azzal vádolta a szerkesztőt, hogy az irodalom „hitelességét” sodorja veszélybe az élclappal:

„A kritikának ily irókat nem szabad behunyt szemmel néznie – ki kell kárhoztató itéletét annál élesben, nyiltabban mondania, minthogy irodalmunk ily nemtalentumokkal elárasztva veszélyben forog, hogy: minden hitelét elveszítse.”8

Az éles kritika egyik oka, hogy Lauka 1848-ban megjelentetett egy Petrichevich-Horváth Lázárt és az általa szerkesztett Honderüt támadó röpiratot Dongó címen, majd a Charivariban is folyamatosan gúnyt űzött a Honderü irodalmi ízléséből.9 Jókai Az én kortársaim című visszaemlékezésében tematizálta Lauka nem nyugvó küzdelmét a Honderüvel: „A Honderü szerkesztőjével együtt, kiment a divatból, mihelyt a szellem kifogyott belőle s olvasó nélkül maradt; tépett rongyaiból Lauka Charivarija csinált még madárijesztőt […].”10 Jókainak ez a megfigyelése arra enged következtetni, hogy nem a Honderü által képviselt „szellemtelen” irodalmi ízlés, hanem az ezzel szemben álló Lauka, és az ő élclapirodalmi munkássága a követendő példa számára. A Charivari humorfelfogását az első szám Bevezetésül című programszövegében fogalmazták meg a szerkesztők.11 A Charivari A’ tudós palótzhoz hasonlóan nem volt hosszú életű: megszűntének oka elsősorban a szerkesztők egyéb elfoglaltsága és a nyomda túrterheltsége volt. Az állandó szerzők – Tompa Mihály, Vajda János, Lisznyay Kálmán, Dobsa Lajos és A Nagy Tükörbe is rendszeresen publikáló Bernát Gáspár – egy idő után nem küldtek több munkát. A lapnak nem voltak jó rajzolói sem – a kezdetleges karikatúrákat Szerelmei Miklós készítette –,12 és a vállalkozás végül veszteségessé vált.13

1	Szini Gyula, „Régi lapok fölé hajolva”, Nyugat 4, 1. sz. (1911): 36–43, 38.
2	Voigt Vilmos, „Charivari”, in Király István szerk., Világirodalmi lexikon, 2. köt. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1972), in Világirodalmi lexikon, főszerk. (I–XI.): Király István, (XII–XIX.): Szerdahelyi István, felelős szerk. (I–XI.): Szerdahelyi István, (XIII–XIX.): Juhász Ildikó, 19 köt. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970−1996), 2:174–175, 174.
3	„Az új Dongó julius 1ső napjától 1848 minden héten egyszer csinos fametszettel ellátott boritékba negyedrét másfél íven jelenend meg, drolatik, gúnyos, s elménczes fa vagy kőmetszvényekkel.” Lauka Gusztáv, „Program: Dongó (magyar charivari)”, Marczius Tizenötödike 1, 39. sz. (1848): 157.
4	Morlin, „A magyar nyelvű élclapok…”, 176.
5	Miklós Elemér, „Lauka Gusztáv I”, Pedagógiai Műhely 8, 4. sz. (1982): 39–43, 42.
6	Lauka Gusztáv, „Vidéki szemle”, Pesti Divatlap 14, 49. sz. (1847): [1–2], [2.]
7	Szőke Oktáv, „Lauka Gusztáv”, Magyar Géniusz 11, 36. sz. (1902): 580–581, 580.
8	Severus [Zerffi Gusztáv], „Irodalmi ABC Severustól: XXXVII. Lauka Gusztáv”, Honderü 5, 2:12. sz. (1847. szept. 21.): 229–230, 229. [Kiemelés az eredetiben.]
9	Morlin, „A magyar nyelvű élclapok…”, 176–177.
10	Jókai Mór, „Az én kortársaim”, A Kisfaludy-Társaság Évlapjai: Új Folyam 7, (1871–1872): 239–280, 264.
11	„A’ magyar eddig többnyire búsult, vagy csak a’ lehető legvastagabb elménczségeken nevetett. Mi nevettetni, és mulattatni akarjuk hazánk fiait, de egyszersmint ovakodni kivánunk a’ nagyon vastag elménczkedésektől. A’ valódi charivarinak humor az éltető eleme, nem a’ Satyra. [...]” N. n. [Lauka Gusztáv], „Bevezetésül”, Charivari 1, 1. sz. (1848): 1.
12	Gosztola Annamária, „Szeremlei [sic!] Miklós litográfus (1803–1875)”, Művészettörténeti Értesítő 34, 1–2. sz. (1985): 11–31, 20.
13	Lauka Gusztáv, „Nyilatkozat a »Magyar Charivari« tárgyában”, Kossuth Hirlapja, 1848. nov. 9., 501.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero