Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

A Nagy Tükör indulása

A forradalom és a szabadságharc alatt, illetve az önkényuralom első felében az élclapirodalom majdhogynem teljes némaságra kényszerült. Miklóssy Jánosnál olvashatjuk, ezután hol lehetett humorisztikus szövegeket találni a sajtóban: „a Hölgyfutár Hirharang rovatába degradálódik [...] a terét vesztett humor és szatíra”.1 Ez a tény azért ellentmondásos, mert az élclapok intézményének támadásában lényegében a Honderü szerepét vette át a Hölgyfutár az 1850-es évektől. A humorisztikus sajtó hagyományát az évtized közepétől Jókainak sikerült tartósan életre keltenie. Ezt az érdemét leggyakrabban az ismert és hosszú életű Az Üstökössel szokták összefüggésbe hozni, és ritkán kerül szóba, hogy A Nagy Tükör milyen szerepet töltött be ebben az újrakezdési folyamatban. A humorisztikus folyóirat 1856 novemberétől 1858 februárjáig jelent meg Heckenast kiadásában, Landerer és Heckenast nyomdájában. Sándor István Adomák és adomafunkciók Jókai életművében című tanulmányában arra világított rá, hogy A Nagy Tükörnek a terjedelme meghatározott volt, Jókai az elejétől kezdve egy tízfüzetes „vállalatot” tervezett csupán.2 Ennek az lehetett az oka, hogy az 1852-es sajtórendelet értelmében ezzel a megjelenésszámmal egy lap még nem számított periodikumnak: „Időszaki nyomtatványnak azon nyomtatvány tekintendő, a melly vagy naponként, vagy legalább is havonként egyszer, habár nem egyforma időszakokban is, jelenik meg.”3 Ezáltal számos olyan előfeltételt meg tudott kerülni Jókai, ami késleltette volna vagy akadályozta volna A Nagy Tükör megjelentetését. Ilyen előfeltétel volt többek között egy különös engedély igénylése, vagy a különböző szerkesztők nevének és lakhelyének megnevezése. Révész Emese kutatásaiból pedig azt lehet megtudni, hogy azért tudta megalapítani Jókai éppen ekkor az élclapot, mert a Vasárnapi Ujság 1854 óta tartó elsöprő sikere Heckenastot egy újabb olcsó, fametszetes képesújság kiadására ösztönözte, ebben pedig társra talált Jókaiban.4 Az előfizetési felhívás szerint A Nagy Tükör öthetente jelent volna meg, Jókai és a kiadó azonban nem tudta tartani az előzetes tervet: a késések miatt a lap elején vagy a Politikus csizmadia, vagy Kakas Márton próbált magyarázkodni – előbbi a rovatában,5 utóbbi pedig versben.6 Jókai ezzel a két élcfigurájával játékos (poli)pszeudonimitást űzött: ideiglenesen, csak meghatározott kontextusban, kilétét fel nem fedve használta őket, és ez a szövegek értelmezését nagyban meghatározta.7 A két alak megalkotásánál Jókai legerősebb mintája Kisfaludy Károly Tollagi Jónás8 című kötetének címadó karaktere volt, aki a nagyvárost józan paraszti bölcsességgel szemléli, megszólalásmódját pedig a tapasztalatlan vidéki naivitás jellemzi. Jókai élclapfiguráinak megalkotása kapcsán Gaál József Peleskei nótáriusát9 és annak közvetlen előzményét, Gvadányi József – elsőként névtelenül megjelent – művét, az Egy falusi nótáriusnak budai utazását is a mintái között kell említeni, de a már említett Furkáts Tamás alakja is követendő példaként állhatott Jókai előtt. Ezekből a példákból jól látszik, hány műfajban (elbeszélésben, színműben, élclapban) volt kedvelt az az egész Európában nagy népszerűségnek örvendő karakter, aki éppen megérkezett vidékről, és aki az urbánus viszonyokat friss szemmel igyekszik kontextusba helyezni.10

Jókai 1860-ban keletkezett, Ki hát az a Kakas Márton? című írásában úgy emlékezett vissza, hogy A Nagy Tükörnek kezdetben mindössze harminchat előfizetője volt, és csak Kakas Márton buzdítására nyomtatott belőle hatezer példányt, ami kétszáz darab kivételével el is kelt.11 Szabó László – mint oly sok minden mást – a hatezer példányról szóló történetet kritika nélkül átvette Jókai-életrajzába,12 ami a későbbiekben is meghatározta A Nagy Tükör indulásáról szóló narratívát. Morlin Adorján sem vizsgálta felül ezt az kijelentést,13 Miklóssy János azonban már pontosabb adatokkal szolgált: „A 2. számmal egyidejűleg az elsőből 2. kiadást kellett kibocsátani.”14 Ezt a Budapesti Viszhangnak A Nagy Tükörről szóló jelentése alapján állította: „Irodalmunk története ritkaságául följegyezjük, miszerint egyik humoristikus időszaki folyóiratunk első kiadásából annyira elfogytak a példányok, hogy ujranyomtatása szükségessé vált. Értjük a közkedvességgel fogadott »Nagy Tükört«.”15 A siker tehát nem kérdéses, az ahhoz vezető út kikövetkeztetéséhez azonban érdemes nagyobb hitelt adni a Budapesti Viszhang egyidejű tudósításának, amely azt állítja, hogy az első szám újranyomtatására volt szükség. Jókai elbeszélése szerint az állítólagos hatezerből maradtak meg példányok, azonban a tények ismeretében tudjuk, hogy ez nem igaz. A Heckenast Kiadó ugyanis nem számíthatott arra, vagy nem reménykedhetett abban, hogy ha az első számból sok példányt nyomtat, el is tudja adni, hanem csupán reagált a nagy érdeklődésre, és utólag döntött úgy, hogy utánnyomás szükséges A Nagy Tükör első számából. Jókai szempontjából érthető, miért alkotta meg ezt a narratívát 1860-as elbeszélésében: Kakas Mártont olyan „üzlettársaként” akarta bemutatni (felvázolva ezzel alapvető karakterjegyeit), aki egy rendkívül kockázatos, kvázi hazardírozó lépésre biztatta, és akinek köszönhetően sikeres lehetett első közös vállalkozásuk. Ez azonban nemcsak kevéssé hihető, hanem meg is cáfolható a korabeli újságcikk alapján. Ezen a ponton érdemes elgondolkodni azon, hány hasonló Jókai-szöveghelyet kezelt tényként az irodalomtörténet. ezt azért húznám ki, mert szerintem csak a disszertáció kontextusában jelentéses, itt túlságosan kimutat a szövegből, nem?

1	Miklóssy János, „Jókai élclapjairól”, Irodalomtörténet 15, 4. sz. (1983): 956–965, 956.
2	Sándor, „Adomák és adomafunkciók…”, 77.
3	Magyar sajtójogi szabályok annotált gyűjteménye 1848–1989, szerk. Paál Vince (Budapest, 2017), 59.
4	Révész Emese, Mentés másként: Könyvillusztráció tegnapról mára (Balatonfüred: Balatonfüred Városért Közalapítvány Kiadó, 2020), 110.
5	„Nem voltam én beteg. Hanem a mióta a principálisom maga is felcsapott politicus csizmadiának (már mint én? Szerk.) ugy elállt a szavam, mint a palóczleánynak, a ki a padlás ablakából egyenesen kilépett az utczára.” Politikus csizmadia [Jókai Mór], „Politikai körút gyalog”, A Nagy Tükör 3, 6. sz. (1858): 121–123, 121.
6	„Megkövetem, a biz igy van. / Elmaradtam, sok bajom volt. / A rosz utak, a fagyos tél. / A critica is meggyomrolt. / Grippe bántott, attentátok / Intéztettek életemre, / Ilyen módon tréfálózni / Az ördögnek volna kedve, / Bár az egész igazán áll / Hogy nincs szebb a pontosságnál.” Kakas Márton [Jókai Mór], „Pirongatorium”, A Nagy Tükör 3, 9–10. sz. (1858): 190–191, 190.
7	Genette, „A szerzői név”; McHale, „A Poet May Not Exist…”
8	„Barátom! [É]n nagy világba megyek. [...] [A]tyámnak velem szörnyű nagy plánumai vannak. [...] Fiam Jónás! […] utazni küldelek; először is járd el a fővárost, szerezz tapasztalást s több e félét. [...] mindazonáltal leveleimmel felkereslek s híven napról-napra mindent leírok, mi történik velem.” Kisfaludy Károly, „Tollagi Jónás viszontagságai: Tulajdon leveleiből”, in Kisfaludy Károly, Minden munkái I., szerk. Bánóczi József, bev. Galamb Sándor (Budapest: Franklin-Társulat Kiadó, 1903), 163.
9	A Peleskei nótárius című darab harmadik szakaszának első felvonásában (annak hetedik jelenetében) erre a naiv falusi gondolkodásmódra igen látványos példa, mikor Zajtay első színházi élménye során a színpadra ugrik, hogy megmentse az „ártatlan magyar menyecskét” az Othellót játszó színésztől, aki a darab szerint épp meg akarja gyilkolni Desdemonát. Zajtay nem tudja elkülöníteni a diegetikus szinteket, így azt hiszi, hogy a „szerecsen” meg akarja ölni a színésznőt. Ezt nevezi Genette „metaleptikus agressziónak”, és Metalepszis című kötetében nagyon hasonló esetet idéz Stendhal egy anekdotikus színezetű történetéből 1822-ből. Gérard Genette, Metalepszis: Az alakzattól a fikcióig, ford. Z. Varga Zoltán (Pozsony: Kalligram Kiadó, 2006), 44–45.
10	Miklóssy, „Jókai élclapjairól”, 959.
11	Jókai Mór, „Ki hát az a Kakas Márton?”, in Jókai Mór, Életemből I: Igaz történetek. Örök emlékek. Humor. Útleírás, (Budapest: Révai Testvérek, 1898), 433.
12	„A szatirikus levelek sikere fölbátoritotta Jókait, s meginditotta a Nagy tükör cimü humorisztikus vállalatot; harminchat előfizetője volt csak, de azért hatezret nyomtatott a Nagy tükörből, s ez a nagy mennyiség kétszáz darab kivételével mind elkelt.” Szabó László, Jókai élete és művei (Budapest: Budapesti Hirlap Ujságvállalata Kiadó, 1904), 159.
13	Morlin, „A magyar nyelvű élclapok…”, 181.
14	Miklóssy, „Jókai élclapjairól”, 958.
15	N. n., „Hírcsengettyü”, Budapesti Viszhang 1, 48. sz. (1856): 394.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero