Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

A Nagy Tükör megjelenését követő szemlék

Az első szám megjelenése után szintén a Budapesti Viszhang, a Pesti Napló és a Hölgyfutár szemlézte A Nagy Tükröt. A Budapesti Viszhang, amely az első szám előtt még meglehetősen semlegesen nyilatkozott, ezúttal már támogató hangnemben jósolta, hogy ha A Nagy Tükörnek csak harmadannyi előfizetője lesz, mint a Fliegende Blätternek, ki fogja állni a versenyt a külföldi lapokkal.1 A Fliegende Blättert nemcsak ez a szemle, de az irodalomtörténeti hagyomány általában is A Nagy Tükör mintájának tekinti. Maga Jókai is lelkes olvasója volt a német élclapnak. A lapról alkotott véleményét A magyar néphumorról című székfoglaló beszédében fejtette ki, külön kitérve a német nemzet lelkületének megjelenítésére, valamint a közönség bevonására a „tartalomgyártásba”:

„A német irodalom szerencsés egy oly sok éven át folytatott nagybecsű gyüjteménynyel bírhatni, minő a »Fliegende Blätter«, melynek adataiban a német nemzet életét, jellemét, szokásait sokkal hívebben látjuk lefestve, mint azt bármely »gründlich« tudós doktor ethnographiája elénk birná rajzolni. Azon folyóirat nem egyes humorizáló szerkesztő teremtménye, minők aztán vannak többen, melyek azonban az egyoldalúság mellett néha csak helyhez és időhöz alkalmazott humorral táplálkoznak; – hanem ezt az egész német nemzet elménczei segítik összeállítani, élethű daguerreotypokban, miket a nép maga rajzolt, a nép maga autographizált.”2

A Budapesti Viszhang kritikusa is kiemeli, hogy remélhetőleg nemcsak az élclap írói, de annak közönsége is aktív részesévé válik majd a tartalom előállításának – ahogyan ez a mintaként említett Fliegende Blätter esetében működött. 1848-ban már Lauka is abban a reményben indította el a Charivarit, hogy kap a közönségtől írásokat. Ezt támasztja alá egy felhívása is: „A fennkitett szellemben szólítom fel a két haza ismert, s eddig talán ismeretlen, de e genreben képzett iróit szíves közremunkálásra felkérvén: hogy munkáik beküldése mellett, feltételeiket is közöljék.”3 Jókai 1856-ban már második alkalommal fordult azzal a magyar olvasóközönséghez, hogy küldjenek neki adomákat. 1855-ben a rendkívül nagy előfizetői táborral rendelkező Vasárnapi Ujságban egy felhívásában,4 ezúttal pedig A Nagy Tükörben. Bár ez utóbbi még új és kevésbé ismert lap volt, rögtön a címlapján olvashatók voltak Jókainak a „haza művészeihez” intézett szavai, hogy juttassanak el hozzá rajzokat, karikatúrákat, hisz így veheti majd fel a versenyt A Nagy Tükör a hasonló külföldi vállalatokkal.5

Újabban Landgraf Ildikó foglalkozott Jókai anekdotagyűjtő tevékenységével. Nemcsak azt állapította meg, milyen időintervallumban gyűjtötte Jókai az anekdotákat A Nagy Tükör utódja, Az Üstökös hasábjain, hanem azt is, hogyan reagált a beküldött szövegekre.

„1858–1880 között szerkesztett, [Az] Üstökös című élclapja számára a lap népes olvasótábora rendszeresen küldött be történeteket. Jókai a szerkesztői sub rosa üzeneteken keresztül mondott kritikát a beküldött szövegekről, tanácsot adott, fogalomhasználata így szűkebben a beküldőkre és tágabban az olvasókra is hatott.”6

A közönség hozzájárulása a humorisztikus lapok tartalommal való ellátásához tehát elengedhetetlen volt. Feltételezhető, hogy a Charivari megjelenése idején az olvasók még nem küldtek elegendő anyagot Laukának, Jókainak A Nagy Tükör és főleg Az Üstökös kiadása időszakában azonban már igen. Ezt maga Jókai is igazolta 1883-as, hagyományosan „hivatalosnak” tekintett önéletírásában, a Negyven év viszhangjában:

„De őszintén be kell azt vallanom, hogy segitségem is van. Maga a közönség. Ami csak jellemző adat, ötlet fölmerül a napok történetében, azt nekem mindenünnen beküldi maga az ismeretlen jóbarát. Sok éven át az általam szerkesztett humoristikus lapot ugy szólván maga a közönség irta tele; s ezeken a lapokon van a magyar népélet minden rétegeiben s fázisaiban ismertetve.”7

A Pesti Napló kritikusa, állítása szerint, nem „Jókai iránti collegiális tekintetből” hívta fel a közönség figyelmét az első lapszám megjelenésére, a tartalom ismertetésén és néhány dicsérő szón túl azonban nem fogalmazott meg valódi, érdemi véleményt A Nagy Tükörről.8 A második füzet megjelenésénél is csupán a késedelemre és a közéleti kérdések mellőzésére mutatott rá.9 A Pesti Napló ez utóbbi észrevételét nem kommentálta Jókai, de a késedelem vádját igen rossz néven vette. Még aznap levelet is írt Pompéry Jánosnak, a lap akkori felelős szerkesztőjének:

„Mai lapodban elmésen rovatik meg, hogy a Nagy Tükör 2. füzete nem épen oly kérlelhetetlen pontossággal jelent meg. Ha szeretsz számitani, vesd össze, hogy a Nov. 9én ünnepelt vasárnaphoz következő ötödik vasárnap nem épen Dec. 14re esik e? a mikor e füzet pontosan meg is jelent s másnap szétkűldetett.”10

Levelének következő mondata a kiadók közötti konfliktusra utal (A Nagy Tükör Heckenastnál, a Pesti Napló Emichnél jelent meg), amelyben Jókai nem szeretett volna részt venni, de amelybe szerinte Pompéry ezzel az elmés reflexiójával bevonta:

„Ha a Heckenast elleni hadjáratot azzal akarod megkezdeni, hogy egy jó barátodbol, – minden alkalmas incidens nélkül, – jó ellenséget csinálj; hát legalább ezt elébb izend meg, a hogy minden tisztességes háborúban szokás; ha pedig csak tévedés a dolog, hát akkor vonasd vissza azt az élczet vagy mit?”11

A Hölgyfutár az első és a második számot is tüzetesen szemlézte. Először azt kifogásolta a kritikus, hogy bár a tartalma „igen mulattató, kiállítása csinos, s a szövegbe nyomott freskóképek szerfölött sikerültek [...] az a kár, hogy oly régi elkopott adoma is van benne […]”.12 A Hölgyfutár recenzense is célzott arra, hogy a lap jövőjét az biztosíthatja, ha az olvasók rendszeresen küldenek be adomákat. Ez azt mutatja, hogy A Nagy Tükör azért nem tudott még hetilappá válni, mert induláskor Jókainak nem volt elegendő anyaga – hiszen csak egy évvel korábban kezdte el gyűjteni az adomákat. Ebben a három évben azonban, 1855-től 1858 kezdetéig ez az anyaggyűjtés erőteljesen fellendült. Ahogyan azt Landgraf is kimutatta, az adomatár gyarapodása többnyire nyomon is követhető a Vasárnapi Ujság „Szerkesztői sub rosa” című rovatában, ahol a szerkesztőség rendszeresen kommentálta a beküldött szövegeket. A humoros kommentárokra néhány példa: „Virág Lajosnak. Az adomákat köszönjük. Bizony kár volt azokat hamarább nem küldeni.”13; „Deésről küldött adomák. Jók, jók, de több kellene.”14; „A bűnös czigány. Jó vers és jó adoma; de a »Vasárnapi ujság« számára kissé csiklandós.”15 Az adomatár lendületes bővülését az a tény is alátámasztja, hogy Az Üstökösbe Jókai már hetilapként mert belevágni 1858-ban. A magyar néphumorról című 1860-as akadémiai székfoglaló előadásában a gyűjtés sikerességét és a közönség szerepét külön is kiemelte:

„Három év alatt egy gyüjteményben, egy folyóiratban és egy másfél éves hetilapban, eddigelé harmadfélezer eredeti magyar adomát volt alkalmam közrebocsátani. Közel ezerre megy és folyvást növekszik a közlésre várakozók száma, legalább még ennyi, a mit nagyon ismert volta, vagy csiklandós természete, vagy egyéb tekintetek miatt félre kellett tennem.”16

A Hölgyfutár a második szám után már határozott álláspontot képviselt: magát a „buffo-programot” alapvetően még nem, de a létrejött produktumot méltatlannak tartotta Jókai nevéhez és tehetségéhez:

„Sokan mondák, hogy Jókaihoz a nemzet egyik első irójához nem volt méltó ily buffo-programmal lépni a közönség elé, de mi e véleményben nem osztozánk; hanem annyival inkább osztozunk azon újabb véleményben, hogy ez az egész mű nem méltó Jókai nevéhez és nagy tehetségéhez.”17

1	N. n., „Hírcsengettyü”, Budapesti Viszhang 1, 47. sz. (1856): 386.
2	Jókai Mór, „A magyar néphumorról”, Vasárnapi Ujság 7, 6. sz. (1860): 61–63, 63.
3	Lauka, „Program: Dongó...”, 157.
4	„Öt darab aranyat tüzünk ki a tiz legjobb adomára (anecdota), mellyek sehol közölve nem voltak és magyar tárgyuak. Beküldési határnap 1856. feb. 1.” N. n., „Pályajutalmak!”, Vasárnapi Ujság 2, 23. sz. (1855): 184. [Kiemelés az eredetiben.]
5	A Nagy Tükör (Pest, 1858). [A Petőfi Irodalmi Múzeum periodikagyűjteménye], pim.hu, hozzáférés: 2025. 10. 27, https://pim.hu/en/node/47287
6	Landgraf Ildikó, „Jókai anekdotái”, in Jókai & Jókai, szerk. Hansági Ágnes és Hermann Zoltán, 135–151 (Budapest: L’Harmattan Kiadó – Károli Gáspár Református Egyetem, 2013), 145.
7	Jókai Mór, „Negyven év viszhangja”, Nemzet, 1883. aug. 19., [5–7.], [5.]
8	N. n., „Pest. nov. 11.”, Pesti Napló, 1856. nov. 11., [2.]
9	„A »Nagy Tükör« második füzete, valamivel engedékenyebb pontossággal s szivesebb késedelemmel mint a kérlelhetetlen halál – végre megjelent. E füzet is legtöbbet foglalkozik irodalmi, tudományos és műintézményeikkel, mint jelenbeli közélményeink tárgyaival.” N. n., „Pest, dec. 17.”, Pesti Napló, 1856. dec. 17., [2.]
10	„Jókai – Pompéry Jánosnak”, in Jókai Mór, Levelezése (1833–1859), szerk. Kulcsár Adorján, Jókai Mór összes művei: Levelezés 1, 185–186 (Budapest: Akadémiai, 1971), 185. [Kiemelés az eredetiben.]
11	Uo., 186.
12	N. n., „Hirharang”, Hölgyfutár, 1856. nov. 12., 1057–1058, 1057.
13	N. n., „Szerkesztői mondanivalók”, Vasárnapi Ujság 3, 8. sz. (1856): 68. [Kiemelés az eredetiben.]
14	N. n., „Szerkesztői mondanivalók”, Vasárnapi Ujság 3, 11. sz. (1856): 96. [Kiemelés az eredetiben.]
15	N. n., „Szerkesztői mondanivalók”, Vasárnapi Ujság 3, 17. sz. (1856): 148. [Kiemelés az eredetiben.]
16	Jókai, „A magyar néphumorról”, 76.
17	N. n., „Hirharang”, Hölgyfutár, 1856. dec. 20., 1103–1104, 1103.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero