Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből


A Nagy Tükör tartalma

 
A Nagy Tükör verbális szintjével szinte egyenrangú az élclap tartalmának ikonikus szintje, így megkerülhetetlennek tartom, hogy az élclap áttekintését a címlap elemzésével kezdjem.
 
 
Sándor István értelmezése a következő: „Kakas Márton, fején kakastollas süveggel, gúnyos tekintettel tartja a hatalmas tükröt, előtte különféle rendű-rangú férfiak és nők; a tükör pedig saját arcuk helyett különböző állatok képét mutatja!”1 Ehhez fontosnak tartom hozzátenni, hogy a tükörben megjelenített állatok közül nem mind „teljes állat”: a középső alak egy kos és egy ember hibridje, vagyis a „félutat” mutatja az állati (animális) és az emberi (humán) létezés között. Az élclap központi figurája, Kakas Márton is olyan alak, aki az animális és a humán ismertetőjegyeket egyszerre hordozza magán. A címlapon látható alakok a szatüroszokra (szatírokra) utalnak, az antik mitológiában félig állat – félig ember alakú erdei démonokra, Dionüszosz kísérőire. Bár a tükör többségben az emberek állatalakú „tükörképét” mutatja, ez fordítva is jelen van a címlapon: a kutya tükörképe egy földművesként ábrázolt emberi alak. Schöpflin Aladár az írások szatirikus karakterének jelzését fedezi fel a címlapon.2 Az illusztráció szorosabb értelemben tehát azt igyekszik ábrázolni (vagy előrevetíteni), hogy A Nagy Tükör szövegeit olvasva az emberek felismerik magukban állati mivoltukat (animalitásukat), egyes írások pedig ezzel ellentétesen, az állatokat ruházzák fel emberi (humán) tulajdonságokkal. Érdemes ezt összevetni Jókai székfoglaló beszédében megfogalmazott véleményével az állati alakok néphumorban való szerepéről::
 
„Aesop és Phaedrus, az állatok megszólaltatói bölcsen oldák meg azt a kérdést, hogyan kell a hatalmasoknak szemükbe mondani azt, a mit az ügyefogyottak gondolnak magukban; hogyan lehet hibákat megostorozni, a mik vagy olyan finomak, hogy az igazság istenasszonyának serpenyőjén sulyt nem vetnek, vagy olyan magasan vannak, hogy az ugynevezett istennő pallosával odáig nem ér.”3
 
A „kizárólag” emberi alakok között az élclap egy-egy jellegzetes figurája, a földműves paraszt és a háziasszony ismerhető fel.
 
1 Sándor, „Adomák és adomafunkciók…”, 78.
2 Schöpflin Aladár, „Jókai és A Nagy Tükör”, Tükör 5, 4. sz. (1938): 298–299, 298.
3 Jókai, „A magyar néphumorról”, 62.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave