Vincze Ferenc A karikatúrától a képregényig című tanulmányát azzal kezdi, hogy az „első képes történetek, melyeket a magyar képregénytörténeti szakirodalom a mai értelemben vett képregény előzményének tekint, az 1800-as évek közepe táján egyre-másra megjelenő élclapokban kaptak helyet”.4 Vincze A Nagy Tükörből (is) vesz példákat annak szemléltetésére, hogy a 19. századi élclapok illusztrációi miképpen voltak előzményei a képregényeknek. Megállapítja, hogy a „karikatúrák jelentős része jellem-, vagy helyzetkomikumból építkezik”.5 A jellemkomikum az emberi tulajdonságok felnagyítására épül, ennek megfelelően A Nagy Tükörben is többségében a túlzás-torzítás a karikatúra alapvető retorikai eszköze.

A „Caricaturák” rovatban a jellemkomikum működése legjobban a Jó helyre utasították6 című rajz és szöveg kombinációján figyelhető meg, ahol a humor forrása az ikonikus és a nyelvi szint kommunikációja. Egy csépkarokkal ábrázolt kritikus és egy parasztember interakcióját mutatja be a karikatúra. A nyelvi szint önmagában még nem humoros: „– Megtisztelem tekintetes uram, – szól a gazda, belépve a kritikus szobájába: engem egy úr ide utasitott, hogy itt kapok cséplögépet: uraságodnak van igen jó.”7 Vincze fő humorforrásként az ikonikus szinten történő azonosítást jelöli meg: „[a] csépkarú kritikus és a cséplőgép azonosítása történik meg, és [...] a kritikus vagy műítész bírálatának hogyanja és módja van felnagyítva”.8 A kép-szöveg kombináció az „elcsépel” ige három jelentését hozza összefüggésbe: azt mutatja be, hogy ha a kritikus „elcsépel”, vagyis erősen kritizál valakit, akkor cséplőgépként (amelynek alkatrészei a kezei helyén láthatók, vagyis az embert gépként ábrázolja) elveri, elnáspángolja az illetőt.9 A lap általános gyakorlatával ellentétben a rajz nem a falusi figurát karikírozza, hiszen ez a figura semleges helyzetben látható, hanem a kritikus alakját, zilált haját, divatos öltözetét, illetve tevékenységét, vagyis gépszerű, megsemmisítő munkáját. Hasonló módon válik a paródia célpontjává a kritikus itt, mint a Kakas Márton néven jegyzett Minta szinbirálat című szatírában.