Egy 1846-ban megalkotott, s 1853-ban hatályba lépett császári pátens értelmében a Petőfi Debrecenben immáron – az irodalmi művek kiadási jogaihoz hasonlóan – kizárólag az alkotó, Orlai Petrich tulajdona volt, tehát a szerzői jogaival is ő rendelkezett.1 A Hölgyfutár szerkesztője 1856 óta az irodalomtörténet-írásban leginkább Petőfi-epigonként ismert Tóth Kálmán volt. 1857 áprilisában írt először a hír szerint még készülő képről, sokat sejtető retorikai kérdéssel zárva tudósítását: „Ki ne óhajtaná birni e kedves képet, mely a müegyletnek bizonyosan egyik legbecsesb festmény-darabja leend?”2 A divatlap május 2-án újra tudósított a képről, melyet a beszámoló szerint a szerkesztő ekkor tekintett meg először.3 Gyaníthatóan szintén ez idő tájt, májusban vagy júniusban kerülhetett sor a megvásárlására is 231 forint és 50 krajcár áron.4 (Viszonyításképpen elmondható, hogy a korban egy hivatalnoki átlagfizetés évi 800, egy irodaszolgai 250–300, míg egy tanítói évi 150 forint volt.)5 A Nővilág maliciózus beszámolója szerint Tóth Kálmán csak „ily drága dolog vételével arányban nem álló pénztára megerőltetésével” tudta megszerezni az alkotást, melyet emiatt „mint szent ereklyét, őrzi szerény lakásán”.6 Azonban a szerkesztőt Petőfi iránti rajongása ellenére sem pusztán műgyűjtői hajlamok vezérelték, s a képet a szélesebb közönség is megtekinthette a Műtárlat június 16-án induló, jelentős sajtóvisszhangot kapott havi kiállításán. Június 17-én és július 2-án a Hölgyfutár bejelentette, hogy megvásárolták Orlai festményét, melyet hónapok múlva be fognak mutatni a szélesebb közönségnek is.7 A napilap ígéretét követően a tárlatról tudósító sajtócikkek egynémelyike nemcsak a kép tulajdonosváltásáról, hanem a Hölgyfutár jövőbeli jutalomképéről is informálta az olvasóit.8

 

 

A kompozíció becsét az is növelte, hogy készítője, mint azt a felhívás hangsúlyozta, „Petőfi egyik legjobb barátja”15 volt. (A szoros barátság mellett rokoni szálak is összefűzték őket, hiszen másod-unokatestvérek voltak.) A hezitáló olvasók a saját szemükkel is meggyőződhettek a jutalomkép színvonaláról. A Hölgyfutár az ország tizenhat nagyvárosába küldött egy-egy példányt a reprodukcióból, „[h]ogy a közönségnek alkalma legyen uj évi […] nagy mülapunkat megismerni, s méltányolni az áldozatot, melyet e kép kiállitása körül kifejténk”.16

 

 

Január 29-én „számos új előfizető kívánatára” a lap ismét publikálta a kommentárokat, „hogy mindazok kik mülapunkat birják, egyszersmind e költői képmagyarázatokat is olvashassák”.27 1858 februárjában, az előfizetési akció végén a képtulajdonosok elégedettségéről, a lap sikeréről, olvasókörének bővüléséről tudósított: „»Petőfi Debrecenben« köztetszést arat, s több lelkes hölgy elhatározta, hosszú időkig hű maradni a Hölgyfutárhoz.”28 Végezetül megemlítendő a költő testvérének, Petőfi Istvánnak egy március 30-án megjelent, Bátyám Debreczenben című költeménye is, amely szintén a Hölgyfutárban jelent meg, noha a lap kampányához már nem kapcsolódott – ellenben ekkor indult meg a litográfia könyvárusi úton való terjesztése.