Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Versillusztráció: költészeti örökség

A Petőfihez kapcsolódó versillusztrációk csak az 1870-es években jelentek meg igazán nagy mennyiségben. Az 1860-as évektől – Jankó János, Than Mór, Marastoni József vagy Irinyi Sándor alkalmi munkái mellett – Lotz Károly készített rendszeresen versillusztrációkat, például a János vitézhez, a Befordultam a konyhára, A négyökrös szekér, A kinn a ménes, kinn a pusztán vagy a Szilaj Pista című költeményekhez.1 A szabadságharc utáni években azonban csak elvétve jelentek meg egy-egy Petőfi-vers közé tördelt fametszetben. Példaként említhetők Az alföld, A csikós, A Tisza, a Megy a juhász szamáron című költeményekhez készített, olcsó, életképeket és tájakat ábrázoló grafikák.2 Orlai kompozíciója tehát – a versillusztráció műfajában értelmezve – olajfestményként és műlapos formában is rendkívül színvonalas, párját ritkító kuriózumnak számított.

A korabeli sajtó műismertetései mellett belső motivikus kapcsolatok is nyilvánvalóvá teszik az Egy telem Debrecenben és a Petőfi Debrecenben rokonságát: a költemény és a műlap is a kopott gubájában ücsörgő, fűtetlen kemence mellett pipáját szorongató költő képét eleveníti meg. Ezen túlmenően a kompozíció akár a Boldogtalan voltam… című vers illusztrációjaként is felfogható, hiszen a versszületés egy pillanatát ábrázolja, mely érthető a költeményben lezajló fiktív lírai deklamáció egy mozzanataként is. Orlai későbbi (Várady Antal idézett kritikájára reagáló) véleménye szerint ő maga is kifejezetten versillusztrációnak tekintette művét: „[…] oly képnek, melyhez az eszme egy költeményből van merítve, nem főfeladata a hű arcképezés, hanem a költemény szellemének visszaadása s csak is a költemény illusztrációjának tekinthető.”3 A festő 1879-ben írt Petőfi-esszéjét olvasva úgy tűnik, a költő nélkülözésének romanticizált ábrázolása valójában az illusztrált költemény elmélyült interpretációjának eredménye:

„[…] a szükség a legbüszkébb lelket is megtöri. Mély részvétünket kelti föl azonban az, hogy hazájára annyi fényt árasztó szellem, nemzete kebelén oly nyomorral volt kénytelen küzdeni. Azonban áldásnak tarthatjuk azt, hogy a legsúlyosabb szenvedés töviseit is megtompítja az idő, s a visszatekintés dúló fájdalom helyett édes bánattal vonja be leélt rossz napjainkat. Petőfi is ilyesmit érezhetett, midőn sorsa változtával visszaemlékezett Debreczenben töltött telére, s dalban fölsóhajtott […]”4

Könnyen belátható, hogy a kompozíció – versillusztrációként – Petőfi költészetével teremt kapcsolatot, a költő lírai munkássága válik benne művészi reflexió tárgyává.

Petőfi emléke reflektálható irodalmi hagyományként, lírai hatásviszonyként jelenik meg Szelestey László Hölgyfutárban megjelent, Petőfi Debrecenben című költeményében is. Az irodalomtörténet-írásban szintén Petőfi-epigonként ismert Szelestey nem tematizálja expliciten képzőművészeti ihletforrását, melyre pusztán a vers és a műlap címazonossága utal. Azonban irodalmi élménnyé alakítja (vissza) az Orlai által képiesített Petőfi-lírát, elrugaszkodva a kép által illusztrált konkrét Petőfi-verstől. A paratextuson kívül a költő neve nem jelenik meg, mivel a szöveg fő szervezőelve, hogy Orlai kompozícióját új (viszont a festmény által is ábrázolt, azt újragondoló) perspektívából láttassa. A poémát Petőfi költészetének játékba hozása, parafrazeálása és egy következetes perspektívavezetés működteti: a naplemente leírásával kezdődik, a János vitéz nyitányát megidézve és kifordítva; egy távoli, külső, égi látószögből közelítve a költő debreceni szállása felé.

„Vagyon a téli nap már lemenő félben

Madarak serege száll a levegőben –

[…]

Téli nap, téli nap aranyos sugára!

Nézz vissza még – egy szív vigasztalására –

Annak a kis háznak picin ablakára. –”5

A lírai beszélő a lenyugvó égitestet és az elszálló madarakat megszólítva dicsőíti a hideg szobában üldögélő boldogtalan költőt. S csak a verszárlatban utal az Orlai képéről ismert beltéri beállításra (az ablakon besütő fényre, a költő tekintetére és a széken heverő kéziratra):

„Betakarta magát a nap a felleggel

S messze elbujdosott a madár sereggel;

De azért a költő még sincsen magába,

Itt maradt ő vele boldogtalansága!

[…]

Benn a sugár játszik a hideg teremben,

Gyászemlék a sziven, nehéz köny a szemben –

»Boldogtalan voltam teljes életemben…«”6

1	Az 1850–60–70-es évek versillusztrációiról bővebben: Nagy Zsuzsa, „Petőfi-illusztrációk”, in A magyar művészettörténeti munkaközösség évkönyve, szerk. N. Újvári Magda, 139–165 (Budapest: Művelt Nép, 1952); Keserü Katalin, „A Petőfi-arckép változásai: Adalékok romantikus művészetünk korszakolásához”, Ars Hungarica 15, 1. sz. (1987): 59–64. E. Csorba Csilla, „A halhatatlanság suttogásai: A Petőfi-illusztrációk történetéből”, Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16–18.
2	Pl. Petőfi Sándor, „Tisza”, Vasárnapi Ujság 1, 4. sz. (1854): 25–26, 25; Petőfi Sándor, „Az alföld, A csikós”, in Magyarország és Erdély képekben, 1. köt., szerk. Kubinyi Ferencz és Vahot Imre, 40–41 (Pest: Vahot Imre Könyvnyomdája, 1853); Petőfi Sándor, „Megy a juhász szamáron”, in Vahot Imre, Nagy képes naptára 1855-re, 222. (Pest: Geibel Ármin, 1854).
3	N. n., „A Petőfi életrajzára és arcképeire”, Fővárosi Lapok, 1874. szept. 17., 921.
4	Orlai Petrich Soma, „Adatok Petőfi életéhez II”, Budapesti Szemle 19, 38. sz. (1879): 360–369, 361.
5	Szelestey László, „Petőfi Debrecenben”, Hölgyfutár, 1857. dec. 23., 1271. [Kiemelés az eredetiben.]
6	Uo.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero