Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Portré: a személyiség

A sajtó csak az 1850-es évek második felétől közölt nagyobb mennyiségben portrékat Petőfiről; hiszen a szabadságharc után az osztrák kormány tiltotta a politikai üldözöttek ábrázolásainak forgalomba hozását,1 s a forradalmárt még 1854-ig keresték a hatóságok. A Bach-korszakban elsőként a Hölgyfutár – Barabás által készített, 1856-os – arcképalbumában jelent meg; majd Vahot Imre 1856-ban szintén szerepeltette arcképcsarnokában, illetve egy évre rá a Napkelet félbeszakadt, „életnagyságú” képes panteonjából sem maradhatott ki. Ugyanígy Heckenast Gusztáv 1858-as és a Délibáb 1859-es arcképalbuma is megjelenítette a költőt. Emellett olykor a különböző folyóiratok hasábjai között is megjelent egy-egy metszet, például a Vasárnapi Ujság és a Budapesti Viszhang 1856-os számaiban.2 Az első Petőfi-szobrot Alexy Károly készítette 1850-ben, ezt azonban a közönség nem ismerhette.3 Az első sokszorosított és forgalomba is hozott Petőfi-szobrot Czélkúti Züllich Rudolf alkotta meg 1857-ben.4 1860-ban Dunaiszky László készített mellszobrot, majd 1864-ben álló szobrot a költőről.5 1862-ben Kiskőrösön állították fel a Gerenday Antal nevéhez kötődő, első nyilvános, nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó, köztéri Petőfi-mellszobrot.6

E dolgozatban nincs lehetőségem kitérni a költő életében készült, terjedelmes szakirodalommal bíró képmásokra,7 ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy azok alapján készültek az előbb felsorolt, 1850-es években közölt ábrázolások is. Ismereteim szerint a Petőfi Debrecenben volt az első olyan festmény, amely nem valamelyik 1849 előtti elődjére hagyatkozott. Noha Orlai tiltakozott a költő arcát és megjelenését középpontba állító értelmezés ellen, a képet sokan portréként értelmezték. Mindez nem meglepő, hiszen a műfaj konjunktúráját élte ekkoriban, s különösen nagy igény mutatkozott Petőfi küllemének és arcképének élethű bemutatására. Így a Hölgyfutár mindenekelőtt az arckép hitelességével reklámozta a műlapot az előfizetési felhívásában, amit a költővel közeli (rokoni) kapcsolatot ápoló festő személye garantált.8 A portré a legelterjedtebb képi műfaj volt a korszakban, melynek az elsődleges funkciója egy-egy személy identitásának eszményített vagy élethű rögzítése volt. Emellett jelentős szerepet töltött be a magyar nemzetközösségi tudat formálásában is, mivel képes volt a polgári erényeket megtestesíteni és reprezentálni az olvasóközönség számára.9 Ahogy azt Várady Antal már idézett levele vagy Kertbeny 1879-es tanulmánya is mutatja, Petőfi emlékének kiemelt jelentősége volt e panteonizációs folyamatban, s még évtizedekkel később is párbeszéd folyt a költő „hiteles” arcképéről.10

Petőfi István Bátyám Debrecenben című költeménye érzékletesen megmutatja a portré műfajának közösségi és személyes hatásmechanizmusait. A vers különlegessége, hogy az eltűnt költő egyik legközelebbi hozzátartozójának – műlap által kiváltott – művészi reflexióit olvashatjuk benne.11 Az elsősorban portréként befogadott (tehát az ábrázolt személy arcára, megjelenésére, identitására fókuszáló) műlapon szereplő fivér látványa mindenekelőtt hangsúlyozottan nem a társadalom elképzeléseit, hanem a privát, személyes emlékeket, traumákat és gyászt mozgatja meg a lírai énben. A híres költő nem a kollektív emlékezet és a nemzeti történelem hőseként, hanem családtagként, a személyes emlékezet szereplőjeként jelenik meg.

„Kinek volna több oka mint énnekem,

– Függvén szeme átszellemült képeden –

Hogy könnyezzen, s fájjon szive, kebele

Érted anyám, édes anyám gyermeke!

Elragadja lelkemet a gondolat,

S átalfutja a már távol múltakat […]”12

Az Orlai-kompozíció is egy bizalmas, bensőséges, elérzékenyítő szándékú családtörténeti kontextusban látható viszont:

„Hideg szobádon keresztül szél sivit,

Megfagynál, ha égő lelked nem hevit;

S ki megfoldná kopott szálú rosz gunyád…

Tőled távol, könyez érted – jó anyád!

S ha elmerengsz boldogtalanságodon,

Nem magadért fáj az neked, jól tudom!...

Lelkedet egy szent fájdalom kinozza:

Boldogtalan szüleidnek balsorsa.”13

Érdemes szem előtt tartani, hogy ez a személyes perspektíva csak egyetlen eleme, kiegészítő aspektusa a költőről szóló közösségi elbeszélésnek. Nem véletlen, hogy a verszárlat kimozdul a tisztán személyes pozícióból, kollektív igényű szempontokkal ütköztetve a testvérgyászt. S a lírai én – Petőfi forradalmi látomásköltészetének idézésével – a saját halálát megjósoló váteszköltő ismeretlen sírja fölött panaszolja el bánatát:

„Nem égtél el lassan, mint a mécsvilág –

Ismeretlen sirodon nem nő virág.

Kóró födi; s csak az éji fergeteg

Zugja el ott testvér búját feletted!”14

Megemlítendő, hogy Keserü Katalin szintén a személyes emlékezet és a gyászélmény felől közelíti meg a festményt: „Petőfi alakjában is a visszavonhatatlan veszteség fájdalmát fogalmazta meg Orlai: Petőfi Debrecenben 1844-ben című képén”.15

1	Adrovitz Anna, ARC poetica: Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), 89.
2	Vahot Imre, Petőfi Sándor, Budapesti Viszhang 4, 2. sz. (1856): 16; J. M., „Petőfi Sándor”, Vasárnapi Ujság 3, 9. sz. (1856): 69–70, 69.
3	A szobor felfedezéséről: Vayer Lajosné, „Petőfi Sándor első szobra – Alexy Károly ismeretlen alkotása”, in A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959, szerk. Vargha Balázs, 37–41 (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum – Képzőművészeti Alap Kiadó, 1959); Adrovitz, ARCpoetica: Petőfi Sándor…, 89–91.
4	A megosztó fogadtatású mellszobor egy-egy bronz példányát 15–20 pengőforintért lehetett megvásárolni, s az alkotást a pesti műtárlat is bemutatta. Vajda János szintén érzékelte a szobor hibáit, azonban tárgya miatt jóval elnézőbb volt vele: N. n., „Hirvásár: Budapest?”, Nővilág 2, 27. sz. (1858): 427. A Vasárnapi Ujság szerint a műtárlati kiállítást követően már 20 pengőforint volt a szobor ára. N. n., „Irodalom és művészet.”, Vasárnapi Ujság 5, 28. sz. (1858): 332. A mellszobor későbbi sorsáról, szoborteremben való elhelyezéséről Jókai írt: [Jókai Mór], „Kakas Márton levelei: CXVI. Furcsa ötletek”, Vasárnapi Ujság 6, 50. sz. (1859): 597. Veress Endre negatív bírálatot idéz a szobrászról írt átfogó tanulmányában: Veress Endre, „Czélkuti-Züllich Rudolf szobrász élete és munkái (Második közlemény)”, Erdélyi Múzeum 6, 2. sz. (1911): 1–32. Kempf Ferenc, „A magyarországi szoborművekről”, Budapesti Hirlap, 1959. okt. 14., 2. Züllich egyéb munkáinak megosztó megítéléséről lásd: Praznovszky Mihály, „A beolvasztott kegyelet”, in Kegyelet és irodalom: Kultusztörténeti tanulmányok, szerk. Kalla Zsuzsa, A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei, 123–129. (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1997).
5	Előbbit egy londoni kiállításon is bemutatták, az utóbbinak viszont kissé elutasító visszhangja volt. Ld. N. n. „Ipar, gazdaság, kereskedés”, Politikai Ujdonságok 8, 8. sz. (1862): 121; N. n., „Fővárosi Hírek”, Fővárosi Lapok, 1864. jún. 24., 605.
6	A kiskőrösi szoborállításról: N. n., „Napi Ujdonságok”, Sürgöny, 1862. aug. 19., 2. N. n., „Vegyes tudósítások”, Pesti Napló, 1862. aug. 19., 2; Sárkány János, „A Petőfi-emlék felállítása Kis-Körösön”, Vasárnapi Ujság 9, 33. sz. (1862): 393.
7	A Petőfi-ikonográfia kutatása már az 1870-es évektől megindult, ld. Kertbeny Károly, „Petőfi arcképeiről”, in Koszoru: A Petőfi-Társaság havi közlönye 1, 1. sz. (1879): 10–22. A terjedelmes diskurzus ismertetése helyett csak a legfrissebb szakirodalmi munkákra utalnék, melyek remek áttekintést kínálnak a költő életében készült portrékról: Adrovitz, ARCpoetica: Petőfi Sándor…; Szalisznyó Lilla, „A Petőfi-dagerrotípia és az Egressy család: a szakirodalmi hagyomány és a források”, Irodalomismeret 29, 4. sz. (2018): 35–61.
8	Tóth Kálmán, „Előfizetési fölhívás a »Hölgyfutár« Szépirodalom, társasélet, művészet és divat körébeli napilap 1858-dik évi folyamára”, Hölgyfutár, 1857. nov. 28., 1185.
9	Révész, Kép, sajtó…, 314–317.
10	N. n., „Petőfi élet- és jellemrajzához”, Fővárosi Lapok, 1874. szept. 5., 882; Kertbeny, „Petőfi arcképeiről”.
11	Önálló tanulmányt igényelne annak vizsgálata, hogy a Bach-korszak irodalmi szereplői miként igyekeztek a Petőfivel való rokonságukat, szoros viszonyukat, egykori ismeretségüket kamatoztatni; esetleg az eltűnt költő poétikai vagy megjelenésbeli megidézésével érvényesülni. Elképzelhető, hogy egy ilyen kutatásnak Petőfi István is szereplője volna, aki 1857 májusában szabadult a hároméves börtönfogságát követő kötelező katonai szolgálat alól. A szabadulása után a legkülönbözőbb irodalmi lapok és társaságok – köztük Lisznyai Kálmán, Székely József vagy Balázs Sándor – nagy érdeklődéssel és nyitottsággal fogadták a költő bizonytalan egzisztenciájú testvérének irodalmi próbálkozásait. Bajza József, „Petőfi István”, in Petőfi István versei, szerk. Bajza József, Petőfi-Könyvtár 17, 17–19 (Budapest: Kunossy, Szilágyi és Társa, 1909).
12	Petőfi István, „Bátyám Debrecenben (A »Hölgyfutár műlapjához.«)”, Hölgyfutár, 1858. márc. 30., 285.
13	Uo.
14	Uo.
15	Keserü, „A Petőfi-arckép…”, 60.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero