A magyar irodalmi piacon a 19. század közepétől egyre általánosabb gyakorlattá vált a hosszabb prózai műveket először napilapban tárcaregényként, vagy hetilapban, folyóiratban folytatásos regényként közölni; ezt követte később a kötetes megjelenés. Hansági Ágnes a tárcaregényről szólva a napilapos közlés három fő funkcióját különíti el a könyvkiadók szempontjából: reklámozza a majdani könyvet; felmérhetők általa az olvasói igények, illetve ezáltal csökkenthető a kiadó befektetési kockázata.4 A sajtópiaci helyzet ugyanis az 1850-es és 1860-as években kedvezett az olyan többfunkciós kiadói vállalatoknak, mint a Landerer és Heckenast, később Heckenast vagy Emich Gusztáv vállalatai, amelyek egyszerre foglalkoztak könyvkiadással, könyvkereskedéssel és lapkiadással.

Jósika Miklósné Podmaniczky Júlia, az 1849 után Brüsszelbe, később Drezdába emigrált írónő leghíresebb, legnagyobb sikerű és kiadástörténeti szempontból is legérdekesebb könyve az 1863-ban megjelent Pályavezető: Jó tanácsok a világba lépő fiatal leányok számára5 című nőnevelési tanácsadója volt. Egy korábbi tanulmányomban feltártam, hogy ez lehet az első eredeti, a nyugat-európai conduct book műfajának megfelelő, magyar nyelvű női tanácsadókönyv.6 A kiadvány magyar és külföldi műfaji előzményei, fogadtatása és társadalmi bázisa mellett csak érintőlegesen foglalkoztam a Pályavezető fejezeteinek első, hetilapos közléseivel és a mediális váltás szövegre gyakorolt hatásával. Jelen tanulmányomban ezt a feladatot fogom elvégezni.

Jósika Júlia 1857-ben kezdte meg újságírói működését a Vajda János szerkesztette Nővilágnál, főmunkatársi minőségben. A lap tulajdonosa a Jósika Miklós és Jósika Júlia könyveit is kiadó Heckenast Gusztáv volt, aki a Nővilágot a Vasárnapi Ujság női párjának tekintette.7 Jósika Júlia 1860-ig maradt a lapnál, és ez alatt az idő alatt állandó rovatában divattudósításokat, életvezetési tanácsadó cikkeket, illetve alkalmanként folytatásos novellákat közölt. Ezek közül jelen téma szempontjából csupán az életvezetési tanácsadó cikkek lesznek érdekesek, melyek nem csupán előképei, de szövegszerű előzményei voltak a későbbi tanácsadókönyvnek. A cikkek jelentős része ugyanis több-kevesebb módosítással, új sorrendbe szerkesztve bekerült a Pályavezetőbe. A kötet előszavában Jósika Júlia nem reflektál erre a tényre, a kézikönyv szerkesztésmódjáról szólva a könnyű használhatóság vezérelvét említi:

A Pályavezető szerkezete nemcsak a tematikus egységekbe nem rendezett nevelési munkáktól tért el. A korabeli olvasó még emlékezhetett Jósika Júlia három évvel azelőtt lezárult cikksorozatára a Nővilágban. A hetilap hétköznapi olvasója azonban, aki nem gyűjtötte a lapszámokat, nem vágta ki és illesztette össze az őt érdeklő cikksorozat darabjait, nem tudott odalapozni az őt aktuálisan érdeklő témához, így a könyvbeli megjelenés a sajtóközlés szerkezetétől is különbözött. Az előszóból azt is megtudjuk, hogy a könyv ötlete Heckenast Gusztávtól származott: „Midőn e könyvnek tisztelt kiadója fölszólított, hogy irjak oly munkát, mely fiatal leányoknak utmutatásul szolgálhasson az életnek olykor elég bonyolódott s döczögős pályáján, sokáig haboztam megfeleljek-e a felszólitásnak, vagy nem?”11

Heckenast tehát az általános kiadói gyakorlat szerint feltehetően felmérte a hetilapjában a könyvmegjelenésre is érdemes szövegcsoportot, felismerte a piaci rést – a nyugati típusú, de eredeti magyar nőnevelési kézikönyv hiányát –, és egy témában tapasztalt szerzőre bízta a kötet összeállítását. A Nővilág főmunkatársaként Jósika Júlia gyakran szerepelt az előfizetési felhívásokban is, sőt nevét olykor már Jókai Móréval azonos betűméretben szedték,12 ami természetesen nem esztétikai értékazonosságot sugall, hanem a piaci igényeket tükrözi. A betűméretek jelentőségének kérdésére Vajda maga is reflektál, amikor a Nővilágban hírt ad a Nefelejts indulásáról, de értetlenkedését fejezi ki, amiért az előfizetési felhívásban Kozma Vazul kiadó-tulajdonos és Bulyovszky Gyula felelős szerkesztő neve mellett az általa ismeretlennek mondott Friebeisz Ferenc szerkesztőtárs nevét is feltüntették: „Sőt, nem is foghatjuk meg, mi czélból áll a neve a programm alatt, miután előfizetési felhivások alá csak oly nevet szoktak nyomatni, melyekben a közönség vagy szellemi, vagy anyagi előny igéretének biztositékát látja.”13 A Nővilág felhívásai Jósika Júlia divatrovata mellett életvezetési tanácsadóit is a népszerű cikkek közé sorolják: „Eredeti divattudósitásainkat hetenkint jövőben is az e részben páratlannak ismert b[.] Jósika Júlia irandja; ezenkivül általánosan kedvelt élettani irányczikkeit is folytatni fogja lapunk szépirodalmi részében.”14

A kiadó tudatosan törekedett a magyar nyelvű tankönyvek és az ifjúsági irodalom piacának bővítésére, eredeti művek kiadásával és fordítások megrendelésével egyaránt. Az eredeti magyar ifjúsági irodalmi művek közé nem csupán a szórakoztató irodalom sorolható, hisz a 19. század derekán ez nem is vált egyértelműen külön az erkölcsnemesítő, nevelő célzatú művektől. A Pályavezető korántsem az első, és nem is az utolsó hasonló vállalkozása volt a kiadónak. Két illusztratív példát említek: 1840-ben adta ki a Landerer és Heckenast Bezerédj Amália eredetileg családi használatra szánt, nagy sikerű gyerekirodalmi művét, a Flóri könyvét;15 1842-ben pedig a debreceni protestáns hittudós és leánynevelő intézeti igazgató, Steinacker Gusztáv Női hivatás- és társalkodástan című tankönyve jelent meg.16 A világirodalmi ifjúsági regények terén Szász Károlyt például az Utazás a Holdba című Verne-regény fordítására kérte fel Heckenast, amelyet 1869 és 1870 között előbb folytatásokban közölt a Vasárnapi Ujságban, három évvel később pedig – a sikerre való tekintettel – bővített, átdolgozott formában, de az eredetihez képest még mindig rövidítve, könyvben is kiadta.17 A Verne-művek magyar nyelvű kiadási jogait később a Franklin szerezte meg.18

A Pályavezetőt az 1863-as kiadás után, immár a Franklin Társulat gondozásában, dátum nélkül, változatlanul újranyomták. A datálás kérdéseit korábban már vizsgáltam,19 az eredményeket azonban fontosnak tartom a jelen tanulmány számára is összegezni. Heckenast Gusztáv 1873-ban visszavonult, nyomdáját és kiadói vállalatát az ugyanebben az évben megalakult Franklin-Társulatnak adta el.20 Szintén 1873-ból valók a Franklin gondozásában megjelent Pályavezetőt ideális „confirmatiói ajándékként” hirdető reklámok a Politikai Ujdonságokban.21 Ennek alapján valószínűsítem, hogy a Franklin ebben az évben nyomtatta újra a könyvet. Különös ízt ad a történetnek, hogy még az eredeti szerzői előszót is benne hagyták a könyvben, a kiadói felkérésre vonatkozó kitétellel együtt, ami így már nem Heckenast Gusztávra, hanem a Franklin-Társulatra vonatkozott – habár a kezdeti időszakban igazgatósági tagként Heckenast még maga is részt vett a Franklin-Társulat munkájában.22

Mivel nemhogy kritikai kiadás, de még modern újrakiadások sem születtek Jósika Júlia műveiből, ezért a „legjobb szöveg” kérdése nem textológiai értelemben merül fel a Pályavezető esetében, hanem legfeljebb a korai recepcióval kereshetünk összefüggést. Az önmagában obskúrus könyv csekély szakirodalmában mellőzött tény, hogy a Pályavezetőnek voltak 1863 előtti előzményei és 1863 utáni későbbi kiadásai is. A mégoly alapos Szinnyei József második, bővített kiadásként az 1885-ös, Kuliffay-Beniczky Irma által „korszerűen átdolgozott” (szinte teljesen átírt) kiadványt nevezi meg, és nem tesz említést az évszám nélkül a Franklin-Társulatnál megjelent második kiadásról. Mégsem Szinnyei az, aki a kiadástörténeti tényt hiányosan közli, ugyanis a Franklin maga tüntette fel az 1885-ös változatot „második, bővített kiadás”-ként.23 Szaák Lujza az 1880-as évek végétől behatóan tanulmányozta a Jósika házaspár munkásságát. A Győri Hírlap 1888-as évfolyamának hasábjain Jósika Júlia ifjúsági irodalmi tevékenységéről közzétett cikksorozatában, ahol az 1863-as Pályavezető új kiadását szorgalmazza, nem látszik tudomást venni sem a – vélhetően – 1873-as megjelenésről, sem az 1885-ös átdolgozott változatról.24 Jósika Miklósról szóló monográfiájában Dézsi Lajos szintén csak az 1863-as kiadást említi,25 és a későbbi, nőírókkal foglalkozó szakirodalom is kizárólag az első megjelenéssel azonosítja a könyvet. Mivel a változatlan utánnyomás főként kiadástörténeti szempontból érdekes, a Kuliffay-Beniczky Irma által átdolgozott munka pedig már csak nyomokban tartalmazza Jósika Júlia eredeti szövegét, így a jelen tanulmányban az egy kéztől származó, de egymásól eltérő szövegvariánsok, mindenekelőtt a sajtó- és könyvközlés összevetésére fókuszálok.

A publicisztikai közlések könyvvé alakulása és a mediális váltás okozta új írói és befogadói stratégiák szerencsére gazdag szakirodalommal bíró, de nem kimerített téma. Legtermékenyebbnek magától értetődő módon a tárcaregény műfaja bizonyult e kérdés vizsgálatai során. Jókairól szóló monográfiájában Szajbély Mihály igen plasztikusan ragadja meg a napilap és a könyv olvasási stratégiáinak különbségeit:

A Pályavezető fejezetei közt nincs folytatólagosság, a koherenciát a tanácsokat adó, ismétlődő retorikai fogásokkal élő, jól felismerhető stílusú narrátor hangja teremti meg. A szerző nem él szépirodalmi fogásokkal egy elbeszélői alteregó megteremtésére: saját nevében, saját tapasztalataira hivatkozva, közvetlenül szólal meg, váltogatva az egyes szám első személyű és többes szám első személyű megszólalást. Ez többnyire igaz a Nővilágban megjelent cikkeire is, azonban ott akadnak kivételek, ahogyan ezt majd a fiktív rokoni levelekből összeállított Világba vezetés című fejezet tárgyalásakor be fogom mutatni. A hetilapban nem mindig kiszámítható módon következtek egymás után az életvezetési tanácsok. A kezdetekkor, 1857-ben még minden második számban a divattudósítás helyett állt ilyen típusú cikk,27 később – a szerkesztőségi közlemény szerint olvasói nyomásra – Jósika Júlia rovata kibővült, és nem maradtak el a divattudósítások sem az életvezetési cikkek mellől:

Ezek a Jósika Miklós által „improvisált”-nak nevezett életvezetési tanácsadó szövegek a lehető leglazább kapcsolatban állnak egymással. Szorosabban köthetők aktuális kontextusukhoz, vagyis a hetilap többi cikkéhez és az eseményekhez, amelyekről hírt adnak, mint a rovat előző vagy következő darabjaihoz. A szövegek közti koherenciát a rovat és a szerző neve teremti meg. Kizárható, hogy a cikkek megírásakor eleve számított volna a későbbi könyvmegjelenésre. A mediális váltás így a korpusz újrarendezését, újraírását és műfajváltását is eredményezte: vélhetően külföldi minták alapján jött létre egy használatközpontú, egymástól függetlenül olvasható, de egységes retorikával megírt, tematikus fejezetekből álló nőnevelési tanácsadókönyv. A cikkeket és fejezeteket a mediális váltás okozta módosulások jellege és mértéke szerint soroltam négy fő kategóriába: (1) egyezés: szinte változatlanul átemelt szöveg; (2) részleges egyezés egy forrással: jelentős módosítással átemelt szöveg; (3) részleges egyezés több forrással: kompilált szöveg; (4) nincs egyezés: nem átemelt cikk és előkép nélküli új fejezet. A következőkben e négy típusból vett példákat fogok bemutatni.

Az összevetéshez a kiindulópontot George Bornstein Hogyan olvassunk könyvoldalt?30 című, a könyv materialitásáról szóló tanulmánya képezte, melyben John Keats, Emma Lazarus, W. B. Yeats és Gwendolyn Brooks egy-egy szonettjének kiadásonként eltérő változatait veti össze egymással a szövegek kontextusa és a kontextus sugallta olvasatok szerint. Bornstein megállapítja, hogy „az irodalmi szöveg nemcsak a szavaiból áll (ez a nyelvi kódja), hanem materiális megvalósulásainak szemantikai jellemzőiből is (ez a könyvészeti kódja)”.31 Walter Benjamin művészeti aura fogalmát a könyvészeti kóddal azonosítja, melybe beletartozik például az oldalterv, kötetterv, betűtípus, előszó, fülszöveg és minden olyan kísérőszöveg, amely a művet körülveszi, de részét képezi ennek a kiadó és a célközönség is. A szövegek aktuális megjelenési helyei ezek szerint befolyásolják a szövegek jelentését is:

Mindez a politikai tartalom eltűnik a szövegből az 1859-es cikk aktualitásának feledésbe merülésével – Bornstein fogalmával élve: a korábbi aura elsorvadásával. A szövegben bekövetkezett változások mértéke elenyésző, inkább stilisztikai jellegű. Például a cikk egyik mondata: „Az ember mindig bizonytalanságban él” a kötetben így alakul át: „Semmisem állandó és bizonyos az életben”; a cikkben: „És ha győzünk”, a kötetben: „De ha végre győzünk”. A kötetben szereplő szöveg fiatal lányokat készít fel arra a sok nyomorúságra, amellyel életük során meg kell majd küzdeniük – általában, bármely korban. A sajtóellenőrzés és a női lapokkal szembeni elvárások miatt explicit politikai tartalmakat törlő, azokra csak rejtjelesen utaló szöveg ily módon szinte változtatás nélkül átemelhető volt egy serdülő lányoknak íródott életvezetési tanácsadó könyvbe. Az egyetlen belső utalás a szöveg előéletére az, hogy bár a kötetben Bátorság cím áll fölötte, egy értelmező szerkezetben Jósika Júlia beemeli a korábbi cím lélekerő kifejezését is, a polgári bátorság szinonimájaként: „[…] polgári bátorságra, – más szóval lélekerőre – okvetlen szükség van […]”.38 Ebben a kontextusban a fejezetről lefoszló politikai tartalom más jelentésmezőnek adja át a helyét. Az egymás után álló fejezetek a könyvben tematikus közelségben erősítik egymás üzenetét azáltal, hogy a lelkierő és gyengeség különböző aspektusait tárják fel. A Bátorságot közvetlenül megelőző fejezet a Béketűrés (a Nővilágban 1857-ben, azonos címmel jelent meg39), amely itt a Bátorsághoz sok tekintetben hasonló erőt, türelmet dicséri a sorscsapások elviselésében: „Pedig a mit béketűréssel szenvedünk s vagy tűrünk, korántsem esik oly nehezen, mintha békétlenkedünk; mi által enmagunkat s körözetünket szoktuk gyötreni […].”40

A második kategóriába tartozik a Bátorság után álló írás, az Egy nagy betegség, amely korábban Korunknak divatbetegsége41 címmel, 1857-ben jelent meg a Nővilágban. A sajtóközlés itt több módosítással, hosszabb elhagyott és betoldott részekkel került be a Pályavezetőbe. Könyvfejezetté válva nemcsak tematikusan kapcsolódik az előző témához, hanem a felütés révén szövegbeli kohézió is létrejön közöttük:

A cikk szarkasztikus zárlata sem szerepel a könyvben – ami akár tréfás Jane Austen-utalás is lehetne:46

A Pályavezető alcíme: Jó tanácsok világba lépő fiatal leányok számára kiemelt helyet biztosít a kötetben a Világba vezetés című fejezetnek, mely egyúttal remek példa a kompilált szövegre is. Ez az egyik legjobban átformált anyag a könyvben, mégis felfedezhetők benne az eredeti sajtóközlések nyomai. Jósika Júlia a Levél unokahugomhoz48 és a Levél öcsémhez49 című, a Nővilágban megjelent, rendhagyó életvezetési cikkeit a Pályavezetőben tartalmilag újrarendezte, összefésülte; nyelvileg átformálta őket, és további kiegészítéseket toldott hozzájuk. A mai olvasó számára félrevezető cím ellenére szó sincs arról, hogy a hetilapban lányokat és fiúkat külön-külön megszólító fiktív leveleket közölt volna, a Levél öcsémhez szintúgy fiatal lányhoz szól. Erről már a második-harmadik bekezdés bizonyosságot szolgáltat: „Azt hallom, hogy jól mulatsz, tánczosok dolgában fogyatkozásod nincsen, s hogy sürög forog körületted néhány fiatal ember. Mindez természetes. Tizenhét éves korában minden hölgy ha nem is szép, az ifjuság bájával bir […].”50 A magyar nyelv értelmező szótára szerint a régies „öcsémasszony” kifejezéssel idősebb nő szólíthat meg fiatalabb nőt; s habár az „asszony” utótag jelen esetben hiányzik, több mint valószínű, hogy ennek a formulának a részleges alkalmazásáról van szó.

A Nővilág cikkeit nemritkán színesítették fiktív levelek, ezek többnyire a jelen példához hasonlóan életvezetési tanácsokkal szolgáltak. A kis kerettörténet, a levélíró és a megszólított közti könnyen behelyettesíthető kapcsolat és a hétköznapi kommunikáció illúziója népszerűvé tette e műfajt. Vas Gereben a Nővilág első évfolyamában indította az Egy feleséges embernek levelei című sorozatát, melynek megszólítottja szintén egy nőrokon („Kedves asszonynéném!”),51 tárgya pedig a családi és társasági életnek, különösképpen a nők viselkedésének megfigyelése férfiszemmel. Humorosan, kedveskedő-csipkelődő hangnemben mutat be különböző bírált és elfogadott viselkedésformákat. Az első levél például rögtön a gyermeknevelés buktatóit karikírozza – humorosan távolságtartó, főleg utcai élmények alapján. Jósika Júlia divattudósításaiban az első számtól kezdve alkalmazta a levélformát („Kedves barátném!”), azonban ezekben a szövegekben nem fektetett hangsúlyt a beszélő és a megszólított közti viszony tisztázására, nincs kerettörténet, épp csak apró kiszólások jelzik, hogy a brüsszeli levélíró tisztában van az olvasó magyarországi helyzetével – ami a divatot illeti. Már ennyi is elég a bizalmas „nők egymás közt” beszédmód felépítéséhez. A forradalmi újdonságnak számító acélvázas abroncsszoknya megjelenéséről például így nyilatkozik:

A Pályavezetőben Jósika Júlia mind a levélformát, mind a bensőséges, rokoni hangnemet elvetette, a szövegeket a tanácsadókönyv többi fejezetéhez illeszkedve formálta át. A szöveg mozaikszerűen áll össze átemelt és új részletekből. A forrásszövegek és a kötetben közölt fejezet koncepciója egységes: a fiatal lány feladata a társasági és a családi élet közti megfelelő arányok bölcs kialakítása. A két fiktív levélben olvasható személyes tanácsok a kötetben általános igazságokká válnak. Így szól a házi kötelességekre vonatkozó tanács a Levél unokahugomhoz című cikkben: „[…] végy erőt magadon; térj vissza, ha olykor nehezen is, a csendes házikörbe, mely valódi honod, azon büvös fénykörből, melyben estéidet töltöd, de mely mindig csak csemege maradjon az élet lakomája után”.55 A Pályavezető ezzel szemben általánosít, egyben kitágítja a megszólítottak körét: „A ház a hölgynek valódi hona, a világba csak kirándulásokat teszünk néha néha, melyek olykor sok élvezetet nyujtanak, de melyekből mindig örömest, s ujitott élvezettel térünk vissza csendes tűzhelyünkhöz.”56 A világba vezetés nem más, mint a serdülő lányok első nyilvános társasági megjelenése és bemutatása többnyire – de nem szükségszerűen – táncmulatságon vagy estélyen. Ez az a pont, amikortól a felnőtt társasághoz tartozik, és rendszeresen összejövetelekre, mulatságokra járhat. A fiatal lányok esetében az elsődleges cél a szülők és idősebb rokonok felügyelete alatti,, társadalmilag jóváhagyott ismerkedés, a kívánt eredmény pedig a házasság – vagy több magányos szezont követően a vénlány státusz. Persze a házassággal nem szükségszerűen ér véget a társasági élet élvezete, de lezárul az a sorsfordító szakasz, amikor a fiatal lány jó híre a legtöbb csorbát szenvedheti. Szó sincs arról, hogy Jósika Júlia tanácsadása betarthatatlanul szigorú követelményeket támasztana, a hangsúlyt az életszerűségre helyezi. Ismét a Levél unokahugomhoz című cikket idézem:

A Levél öcsémhez elsősorban különböző társasági viselkedésminták alkalmazásával foglalkozik a minél tökéletesebb beilleszkedés érdekében. Ennek egyik fontos eleme az idősebbek tisztelete, pártfogásuk elnyerése: „Mindenesetre, akár szépségnek tesznek téged, akár nem, – mert ez csupán izlés, olykor csak a szeszély dolga – igyekezzél főleg az idősebb nőket megnyerni; mi igen könnyen sikerülend, ha mindig udvarias és előző vagy irányukban.”60 A levélszöveg hangsúlyosan egy idősebb, tapasztaltabb nő hangján szólal meg, és már az első soraiban finoman leckézteti a fiktív lányrokont: „Bár nem vettem tőled választ, még is irok ismét; talán kifogytál az időből, most midőn annyi uj foglalatosságaid s mulatságaid vannak.”61 Így kétszeresen is közvetíti a saját életkori csoportja iránti tekintélytisztelet fontosságát. A Pályavezető beszélőjéről is tudható, hogy idősebb, a világ dolgaiban jártasabb nő; de a távolságtartó megfogalmazásban elmosódik a beszélő személye: „Első gondja legyen a világba lépő leánynak, az idősb hölgyek pártfogását megnyerni, és magaviselete ezekkel legyen mindig a legudvariasabb s legelőzőbb.”62 A Világba vezetés fejezet számos olyan bekezdést, kiegészítést is tartalmaz, amelyek az előzményszövegekben még nem olvashatók, tehát nem tisztán kompiláció. A változtatások jelentős része a könyv hangnemének szükségszerű egységesítéséből ered.

A negyedik csoportba olyan szövegeket soroltam, amelyeknek nincs előzményük a Nővilágban, illetve nem kerültek át onnan a kötetbe. Az előzmény nélküli fejezetek beillesztése a kötet szerkezetének vizsgálatán keresztül könnyen tisztázható. A Pályavezető feszes kompozíció szerint épül fel. A fiatal lányt körülvevő világ a szűk családi kör felől tágul a családon kívüli tényezőkön (nevelő, tanító) keresztül a társasági élet nyilvános terei felé, majd apránként a házi körbe tér vissza, ahonnan ismét a világ és a felnőtt élet irányába halad. A kötetet nyitó három fejezet: A fiatal leány és szülei, A fiatal leány és testvérei, A fiatal leány nevelőivel és tanítóival szemközt mind új szöveg. A Világba vezetés az első olyan szövegrész, amelynek már voltak előzményei. Ezután – még mindig a társas életnél maradva, de az otthonba visszatérve – A házi kisasszony című, vendégfogadásról szóló, szintén új fejezet következik. Ezután még két társas viselkedésre vonatkozó fejezet olvasható: a Társalgás – szövegelőzménnyel; illetve A fiatal hajadon magaviselete férfiakkal szemközt – szövegelőzmény nélkül; majd megint a családi kötelességekhez kanyarodik vissza A nap felosztása című, a Nővilágból már ismert fejezettel. A koncentrikus körökben alakuló struktúra azután nemcsak a család és nyilvánosság terei közt működik, hanem az egyén és a környezete vonatkozásában is. Például a Levélírás fejezet a világ felé nyit, azt ezt követő Engedelmesség ismét a család körébe tér vissza; ezután a Csinosság és tisztaság az öltözetben az egyén külső megjelenését tárgyalja, majd a Lelki tisztaság az egyén belső értékeivel foglalkozik. Ezen a ponton vissza is fordul a test irányába: az Egy rossz szokás a szoros derékfűzésről szól, majd a felnőtt élet megkezdésének nehézségei felé veszi az irányt Az első lépés című fejezet. A felsorolt fejezetek majdnem mind rendelkeznek folyóiratos szövegelőzménnyel, azonban a kompozíció centrumában álló Lelki tisztaság új szöveg.

Bizonyos fejezetek kulcsmotívumai megjelentek ugyan az életvezetési cikkek némelyikében; de teljesen más kontextusban, más irányból megközelítve, így ezek még részleteikben vagy retorikájukban sem ismerhetők fel a Pályavezetőben. A Pár szó hazánk gazdag embereihez I–II63 című kétrészes írás a jótékonykodás fontosságáról szól, s habár a kötet a Jótékonyság című fejezettel zárul, ennek semmi köze a hetilapban közölt fenti szöveghez. A Pár szó… ugyanis a felsőbb társadalmi rétegek nyilvános kultúra- és művészetpártolását propagálja, nyugat-európai példákkal alátámasztva. Önállóan gazdálkodó, felnőtt embereknek szól, tehát a célközönség is egészen más. A Jótékonyság című fejezet ezzel szemben az adakozásra, segítésre való hajlandóságot mint belső értéket, emberi erényt mutatja be; fő üzenete a kis erszényű ember szemérmes nagylelkűségének felsőbbrendűsége a gazdagok tömjénezett adakozásával szemben. Ez sokkal jobban illik az önálló jövedelemmel még nem bíró, a felnőtt élet küszöbén álló fiataloknak szóló útmutatóba.

Hasonlóan a megszólítottak körének eltérése lehet az oka annak, hogy a tematikusan egyébként illeszkedő Könnyelmüség című cikk is kimaradt a kötetből. Ez az írás ugyanis közvetlenül anyáknak és nevelőknek szól:

Nyilvánvalóan nem ez az első és nem is az egyetlen példa az ilyen jellegű mediális váltásra. Jósika Júlia könyve még az 1850-es, 1860-as évek magyar irodalmára szűkítve sem sorolható a hatástörténetileg fontos művek közé, de éppen a szerző marginalizált pozíciójából adódóan, a könyv kiadás- és recepciótörténete átlátható és tanulmányozható anyagot nyújt. A bornsteini értelemben vett könyvészeti kód a nagy szerzők nagy művei esetében ideális terepet kínál általános mechanizmusok vizsgálatára. Bornstein nyomán azonban néhány más következtetés is adódik: a szöveg több, mint a szavainak összessége, hiszen a materialitásában horgonyzik az olvasat. A kontextus pedig még ennél is jelentősebb: a könyvészeti kód nem csupán a szöveg aktuális tárgyi megjelenését foglalja magában, hanem a szöveg gravitációs mezejébe kerülő más szövegeket, filológiai adatokat, történelmi tényeket is, melyek mind hatással vannak az aktuális olvasatra.

Az eredeti kontextus és az eredeti olvasat soha nem rekonstruálható tökéletesen, de már a megismerhető körülmények összejátéka is elegendő ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon néhány tanulság: az első szövegcsoport vizsgálata beigazolta, hogy a médiumot váltó szöveg még akkor sem azonos az első változatával, ha a nyelvészeti kódja történetesen egyezik. A mediális váltás emellett képes kikényszeríteni a nyelvészeti kód megváltozását is, ahogyan ezt a második és harmadik típusú szövegek illusztrálják. Az új médium új szövegeket is von az értelmezői mezőbe. Egy regény esetében ez gyakran csak egy előszó, fülszöveg stb. formájában jelenik meg, de gyűjteményes kötetekbe addig ismeretlen művek is bekerülhetnek. A Pályavezető bővelkedik ilyenekben, és ez vetette fel a következő nagy kérdést: a kompozíció problémáját. A tudatos rendezőelv olyan szövegeket hoz játékba egymással, melyek az első megjelenésükkor másként voltak egymásra olvashatók; mindamellett egy nagyobb ívet is kirajzol, szerkezeti szinten erősítve a kötet egységes célját – jelen esetben a társadalmi normák indoktrinációját.