A manapság Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjaként ismert Kálvin (Széna) tér Aranyék fővárosba költözése idején a Pest Belvárosát körülvevő egykori középkori városfal határán, az ekkor már lebontott Kecskeméti kapunál helyezkedett el. A Három pipa utca, illetve az Üllői út tehát a várfal helyén húzódó Ország úton (ma Kiskörút) kívül esett, és a vidékies Ferencvároshoz tartozott.5 Ekkor még a Széna tér, az Üllői út, a Három pipa utca nem volt lekövezve. Egy korabeli visszaemlékező szerint az Üllői út falusias jellegű utca volt, többnyire földszintes házakkal, itt-ott falusi kocsiknak való állásos vendégfogadókkal, kezdeténél a híres Két Pisztoly csárdával.6 A Széna (Kálvin) térről induló Soroksári úton (ma Ráday utca) még „csupa földszintes viskók” álltak, a Mészáros utca (ma Vámház körút) szintén kövezetlen volt.7 Az 1860-as években nyaranta homoksivataggá, télen sártengerré változó Széna téren (mely a rajta álló kálvinista templomról 1874-ben kapta mai nevét) hétről hétre nagy mennyiségű nyerstermény és ipari cikk cserélt gazdát, vásárosok piszkos sátrai borították, tarka seregben mozgó kofák és kirakataik előtt elnöklő szatócsok tarkították, az Üllői úton keresztül pedig tekintélyes csordák és óriási forgalmat lebonyolító terményeket szállító szekerek érkeztek ide.8 Mindez tehát Arany János 1860–1865 közötti pesti szállásaitól, az általa szerkesztett folyóiratok „szerkesztőségétől” néhány lépésre zajlott, így Arany méltán érezhette magát külvárosinak az itt eltöltött évek alatt.

A nyomtatási kultúra közösségteremtő erejére vonatkozó elgondolások közül talán legismertebb Benedict Anderson elképzelt közösségekre vonatkozó eszmefuttatása, mely a „nyomtatáskapitalizmus” révén a sajtónak és az irodalomnak (főként az olvasás, tehát a befogadás révén) a modern nemzettudat megszületésében játszott szerepét hangsúlyozza.10 Ez az elmélet az íróknak és lapszerkesztőknek a potenciális olvasókkal való kapcsolatteremtése szempontjából különösen hasznos a tanulmány számára is. Azok a személyek azonban, akik részt vettek a nyomtatványok létrehozásában, legtöbb esetben tényleges, személyes érintkezéseken keresztül tették ezt, egymással szoros kapcsolatban álló hálózatokból, ám gyakran rivalizáló közösségekből érkezve. Az angolszász periodikakutatásban a nyomtatási hálózatokra vonatkozó újabb javaslatok ezért a hálózatok funkciójának és mindennapi működésének megértését tűzték ki célul.11 Laurel Brake például, egyik gyakran idézett tanulmányában az újságírói hálózatok vizsgálatát önmagáért érdemes kutatási problémaként kezeli, és az írók, szerkesztők, újságírók, nyomdászok, kiadók és illusztrátorok közötti interakciók fokozottabb kutatását szorgalmazza.12 A városi tér, esetünkben a történelmi Belváros nyomtatási kultúrájának szemrevételezése a felsorolt résztvevők együttes vizsgálatára ad lehetőséget. A tanulmány tehát azt kívánja feltárni, hogy az írók, szerkesztők, kiadók és nyomdák hálózatai hogyan keresztezték egymást különféle lapok és társadalmi körök között a Belváros fizikai környezetében. Az épületek és utcák térbeli elhelyezkedésének az interakciók lehetőségeire és dinamikájára tett hatására, a kapcsolatok váratlan hatáskörének kiterjedésére, az egymásba fonódó mintázatok komplexitására kíváncsi. A régi Pest nyomtatási kultúrájának tanulmányozása ily módon időszaki kiadványok és könyvek, magas és populáris irodalom, nők és férfiak, irodalom, újságírás és színház viszonyára, az irodalom és a sajtó intézményi működésének mindennapi feltételeire irányítja a figyelmet. Mindez pedig végső soron Arany János szerkesztői tevékenységének megértését szolgálja.

A tanulmány célkitűzésének megvalósításához Arany János folyóirataiból és a velük párhuzamosan, tehát 1860–1865 között megjelenő szépirodalmi és divatlapokból, ismeretterjesztő képes hetilapokból, humorisztikus lapokból, illetve politikai napilapokból gyűjtöttem adatokat. Kiindulópontként a kiadványok kolofonjában feltüntetett információkat vettem figyelembe, melyek a szerkesztői irodák/szerkesztőségek, a kiadók, illetve a nyomdák elhelyezkedésére vonatkozóan nyújtottak tájékozódási pontokat. A tanulmány keretei azonban nem tették lehetővé minden, Arany lapjaival egykorúan megjelenő időszaki kiadvány figyelembevételét. A Vasárnapi Ujság éppen 1861-től kezdett el oldalain a magyar hírlapirodalomra vonatkozó, évente megjelenő sajtóbibliográfiát közölni. A bibliográfiában a néplapok, szaklapok, vidéki lapok csoportosításban feltüntetett időszaki kiadványokkal jelen írás nem foglalkozik. A tanulmány elsősorban az Aranyéval azonos laptípusba tartozó időszaki kiadványokat vette figyelembe, illetve a politikai és egyéb lapokból azokat, amelyeket Arany gyakran használt információforrásul saját lapjaihoz. A német nyelvű sajtó tekintetében a század második felében alapvetően egy politikai lapkultúrával számolhatunk.13 A legtöbb német nyelvű politikai lap azonban 1867 után indult, a vizsgált periódusban csupán a Pester Lloyd (1854–1945) volt a lappiacon. Ezért a tanulmány nem foglalkozik a német nyelvű sajtóval sem. A korabeli könyvkereskedések, könyvesboltok feltérképezéséhez szintén Arany folyóiratai nyújtottak kiindulópontot, hiszen ezek rendszeresen tudósították olvasóikat nemcsak a megjelent új könyvekről, hanem arról is, hogy azokat Pesten hol lehet megvásárolni.

Az alábbiakban tehát a régi pesti Belváros utcáin és terein való virtuális sétán keresztül tárja fel a tanulmány az 1860-as évek irodalmi és politikai lapszerkesztőinek munkakörülményeit, a szerkesztőségek, a kiadók és a nyomdák térbeli elhelyezkedését, illetve a kiadványok terjesztésének és nyilvános fogyasztásának olyan helyszíneit, mint a könyvesboltok és a korabeli kávéházak. Módszertanilag a legnagyobb kihívást az a probléma jelentette, hogy az egykori dinamikus interakciók a maguk totalitásában a narráció révén megragadhatatlanok, és az ellaposítás veszélye fenyegeti őket. Ezért mindvégig igyekeztem tudatában maradni annak a ténynek, hogy az utcák és terek komplex formációk, hogy a városi tér az építkezések, az átnevezések, az átszámozások révén folyamatosan változik, ezért egyetlen virtuális sétába nem sűríthető bele az 1860–1865 közötti belvárosi terek folyamatos változása.