Márpedig a régi Belváros olyan közösségekből tevődött össze, amelyeknek tagjai ismerték egymást. A Váci utcai korzónak, Gerő Ödön 1914-ben publikált visszaemlékezése szerint, még volt valami szalonjellege, járókelői ismerősök voltak, vagy legalábbis tudtak egymásról.6 A történelmi Belváros, „valamikor maga a város”, „maga a régi Pest”7 területe korántsem a mai Pest területével volt egyenlő. Határait a Vigadó tér, a Deák Ferenc utca és a Deák tér, a Kiskörút (akkor a Széna teret közrezáró Ország út és Mészáros utca), illetve a Duna képezte. E nem túl nagy lakóterület közösségei tehát könnyen ismerhették egymást, és e területen csoportosult a korabeli lapszerkesztőségek, kiadók és nyomdák zöme.

A belvárosi utca a közlekedő ember szemével nézve száraz időben poros, esőben sáros és piszkos volt. A reformkor óta, a már Széchenyi által kárhozatott pesti por (és sár) Arany János levelezésének is vissza-visszatérő témája.16 Szász Károly 1860 nyarán így üdvözölte Pestre költözését: „Gratulálok, hogy végre a kőrösi homokból kievíckélhetsz s át zarándokolsz a pesti – porba!”17 Arany családjáról 1862 nyarán azt írta Tompának, hogy „rég vágynak Szalontára, kivált ebből a forró, büdös, poros Pestből, ohajtanak üdülni menni valahova már egyszer, s pihenni”.18 Szabó Károly 1868 júliusában, a magyar orvosok és természetvizsgálók marosvásárhelyi nagygyűlését megelőzően pedig azt gondolta, hogy Arany semmi jobbat nem tehetne, mint ha „e jó alkalmat használva a pesti porból egy pár hétre a székely föld bérczei közzé” menekülne.19 A porhoz az ablakokból gyakran az utcára öntött szemét és szennyes víz, a kóbor kutyák, a városon áthajtott állatok nyoma és a bérkocsiállomások tisztátlansága társult.20 A szűk utcákban egy kiadós eső tovább nehezítette a közlekedést, hiszen a háziurakat csak 1868-ban kötelezte egy tanácsi rendelet, hogy ereszcsatornával lássák el házukat.21 Az utcák forgalmát gyümölcs- és virágárusok tarkították, illetve a kor olyan tipikus figurái, mint a fenyves madaras tót, a gesztenyesütő, a Duna-vizes, a pesti hordár, a kintornás, az olajos, a drótos tót és a csizmatisztító, a Hal téren, a Lipót, Cukor és Reáltanoda utcákban gombozó gyerekek, a vásártereken, a színházban, a Városligetben és népmulatságokban feltűnő gaminok (pesti utcagyerekek), illetve a csirizes bögrével meg egy nyaláb hirdetéssel közlekedő cédularagasztó.22 Pest kereskedőváros lévén, az utcai élethez a vásárok szorosan hozzátartoztak: az évi négy nagyobb vásár mellett csak a Belvárosban 12 hetivásárt tartottak, kedden és pénteken.23 A belvárosi hetivásárok helyszínei közül a Városház téri és a Széna téri piac emelendő ki, az utóbbin például rőfös- és ruhakalmárok, cipészek, hentesek és mészárosok kínálták árujukat, és kapható volt itt dohányzószer, sajt, szappan, pacal, parasztkalap, sütemény és kenyér, zöldség, vaj, tejföl, burgonya, hüvelyes és veteményes áruk.24 A Duna-partot a piaci kofák gyékényerdői kísérték végig: gyümölcs- és dinnyeárusok, tojásos- és zöldségeskofák, halasok, rőfösök, cipészek és játékszer-kereskedők kínálták portékájukat.25

A Belváros építészete az 1860–1865 közötti időszakban gyakran ellentmondásos, sőt kaotikus látványt nyújtott a járókelők számára. Az utcák képét (egészen a 19. század végéig) a földszintestől négyemeletesig terjedő házak váltakozása határozta meg, melyek sok esetben nem álltak az utca vonalával egy síkban.26 Az 1837–1847 között épült klasszicista Nemzeti Múzeum épülete körül 1870-ben még olyan házikók nyomorogtak, melyeknél a Fővárosi Lapok szerint a hortobágyi csapszék is különb volt.27 A század második felének nagyarányú gazdasági fejlődése ugyanakkor éppen az 1860-as években indult, és a városkép átalakulására nagy hatással volt. A párizsi és bécsi példákat eklektikusan alkalmazó bérpalota-építési láz 1853-tól 1872-ig 29 százalékkal növelte a pesti házak számát.28 Ebben az időszakban készült el több középület: az Akadémia palotája, a Képviselőház Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcai épülete, illetve a Hentzi generális által 1849-ben lebombázott Vigadó (Redoute) felújított épülete.29 Arany János lakhelyének közvetlen szomszédságában, a Széna tér, illetve a Nemzeti Múzeum körül is jelentős építkezési munkálatok folytak. A Múzeum háta mögött a Nemzeti Lovarda két oldalán 1865-ben készült el a Károlyi- és a Festetics-palota; 1863–1864-ben épült a Széna tér első, Ybl Miklós által tervezett nagyvárosias bérháza, a Geist-ház, Geist Gáspár sertésnagykereskedő számára.30 A Duna-part kiépítése és szabályozása szintén az 1860-as évek első felében kezdődött el.