Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

A Koszorú adminisztrációja

Arany tehát 1860 őszén, a Heckenast Gusztávval való előzetes megállapodás nyomán költözött Pestre, hogy a Szépirodalmi Figyelő szerkesztőjeként az egykorú irodalmi élet alakításában hangsúlyos szerepet vállaljon. Pesti egzisztenciájának megteremtéséhez lapszerkesztői minősége mellett a Kisfaludy Társaság igazgatói pozíciójáért kapott évi 800 forintos fizetés járult hozzá. Lapszerkesztőként a kiadóval kötött szerződés értelmében szintén meghatározott szerkesztői honoráriumot kapott, évi 3000 forintot, ez az összeg azonban a folyóirat munkatársainak járó szerzői tiszteletdíjakat is magában foglalta. Az éves honorárium kifizetését Heckenast Gusztáv azonban minimum 750 előfizető meglétéhez kötötte, az ennél kisebb mértékű érdeklődés ugyanis számára már nem tette rentábilissá a folyóirat kiadását. A Szépirodalmi Figyelő fennállása első évének a végén azonban e szám már távolról sem közelítette meg a kiadó által elvártat.1 Ennek ellenére Heckenast, mintegy mecénásként, még egy egész éven keresztül fedezte a folyóirat kiadásának költségeit, az év lejárta előtt azonban jelezte Aranynak, hogy tovább nincs módjában kiadni a lapot.2

Arany ebben az élethelyzetben gondolkodott el azon, hogy saját kiadású, módosított profilú folyóiratot jelentessen meg. Ehhez azonban bizonyos, a folyóirat előállításába befektethető pénztőkének a birtokában kellett lennie, s ezért nyilvánvalóan a pénzügyi kockázatot neki magának kellett vállalnia. Amikor 1862. október 21-én már azt írta Tompának, hogy „körömre kell állani, mind a tizre”, mert kiadója lapjának, levelében aláhúzással nyomatékosította, hogy ezúttal az ő saját és nem a kiadó befektetését érinti a folyóirat sikere vagy kudarca: „Ha megbukom – én bukom, pedig tudod, nem igen van miből.”3 Döntésével, hogy a Koszorút saját kiadásában jelentesse meg, Arany azonban nemcsak pénzügyi kockázatot vállalt, hanem a lapszerkesztés körüli adminisztráció is teljes mértékben az ő hatáskörébe került. Tehát a bevételi oldalon a példányértékesítés műveletét, a kiadási oldalon pedig a honoráriumok kifizetésén felül a nyomdai költségek és a terjesztés procedúráját magának kellett intéznie. A Szépirodalmi Figyelő szerkesztői adminisztrációjához viszonyítva ez már az indulást előkészítő hónapokban, 1862 őszén többlet-erőfeszítést igényelt részéről. Szász Károlynak, illetve Csaplár Benedeknek ekkor írt leveleiben szabadkozott, hogy a lap „anyagi dolgaival levén nagyon elfoglalva”, illetve „nyűglődve”, nem tudott korábban válaszolni leveleikre.4

A példányértékesítést szolgáló előfizető-toborzásnak Heckenast válasza után rögtön nekilátott. Tompának 1862. szeptember 24-én írt levelében terveiről számolt be: az új lappal kapcsolatos elképzeléseiről, arról, hogy az írókat köriratban tervezi megszólítani, hogy „kalkulusokat” végez, és ebben néhány „practicus ember” segíti, és ekkor még kiadóban is gondolkodott.5 Tompa válaszlevelében egyetértett a tervekkel, és tanácsokkal látta el barátját. Mint többek között írta: „Zajt kell ütni zajt az év utólsó hónapjában, hogy újévre előkészitve legyenek az elmék és praenumeráljanak a zsebek.”6 Az írókhoz intézett nyomtatott körirat, melyben az új folyóirat koncepciójáról és programjáról tájékoztatta Arany a megszólítottakat, 1865. október 15-i keltezéssel készült el.7 Célja munkatársak toborzása volt, akiknek a nevét a lap programjában már fel tudta tüntetni. A levél szétküldése után rendre érkeztek a közreműködést ígérő válaszlevelek, miközben Arany az előfizetők összegyűjtésének procedúráját is elkezdte.

Az előfizető-gyűjtésben természetesen meglévő társadalmi kapcsolathálójára támaszkodott, elsőként legközelebbi barátaihoz fordult, hogy segítsenek neki e folyamatban. 1862. október 21-én az akkor Kunszentmiklóson lelkész Szász Károlyt kérte ismerősei körében egy névsor összeírására, mely alapján előfizetési íveket küldhet nekik.8 Szász október 25-i levelében válaszként már küldött egy 46 névből álló listát.9 Szász mellett még ugyanaznap Tompának is írt, akit szintén egy névsor összeállítására kért.10 Tompa október 29-i válaszában egy 77 tételből álló listát küldött.11 Hasonló módon, a körlevélben megszólított írók közül többen ajánlkoztak segítőül előfizetőket gyűjteni: Nagy József Nyitráról, Győry Vilmos Orosházáról, Medgyes Lajos Dézsről, Lévay József Miskolcról (mintegy 50, Borsod megyei potenciális előfizető névsorával), Szemere Miklós Lasztócról (22 tételből álló listával), Tanács Márton Vácról, Mentovich Ferenc és Szabó Sámuel Marosvásárhelyről, P. Szathmáry Károly Nagyenyedről, Illésy György Debrecenből, Csaplár Benedek Szegedről (12 előfizetővel), Tóth Endre Vattáról stb.12

Az előfizetők gyűjtése érdekében folytatott levelezés mellett a megkapott névsorok alapján Arany nekiláthatott az új folyóirat programjának és az előfizetési ívek szétküldésének. A Szépirodalmi Figyelő szerkesztéséhez képest ez a folyamat jelentős mértékben megnövekedett adminisztrációs terheket jelentett számára, ezt a munkát ugyanis korábban a kiadó, illetve a kiadóhivatalban erre kijelölt alkalmazottak végezték. A Koszorú esetében maga Arany. Jól belefáradhatott már az elején, legalábbis ezt sejtetik 1862. november 16-án Tompának írt sorai: „Az egész múlt hetet programm hajtogatással, csirizeléssel, czímezéssel töltém. Már vagy 1200 röppent szét a hazában: s már szálingóznak is az előfizetések hirmondó fecskéi. Talán lesz belőlünk valami, egyébaránt az ellenkezőre is készen vagyok.”13

Míg a Szépirodalmi Figyelő előfizetési díja fél évre 5, egy évre 10 forint, a fél ívvel terjedelmesebb Koszorúé fél évre 6, egy évre 12 forint volt. Miközben tehát Arany a programot szétküldte, és az előfizetési íveket megcímezte, folyamatos számításokat végzett arra vonatkozóan, hogy kiadásaihoz képest hány előfizető tenné lapját rentábilissá. Mindemellett pedig nyomdát kellett keresnie, a nyomdai munkálatokra és költségekre vonatkozóan megegyeznie a nyomdavezetővel. Mindezen teendőire utalt a fent idézett, Tompának írt levél legelején: „Egyet lélekzem az iró- és publicum hajhászás, a kiadói calculusok, nyomda, szerződés &c keserves gondjai után, s e szünetet arra használom, hogy irjak neked.” A Koszorút Emich Gusztáv nyomdájában nyomtatták, Heckenast elutasító levele után Arany vélhetően már a nyomdai munkálatokat érintően sem keresett vele megállapodást. Emich nyomdájára viszont értelemszerűen eshetett a választása: egyrészt Emich Heckenast mellett a korszak másik vezető nyomdász-kiadója volt, kiadóhivatala és nyomdája Heckenasttéval szinte átellenben, a Barátok (ma Ferenciek) tere 7. szám alatt működött, tehát Arany Három pipa (ma Erkel) utcai lakásától azonos távolságra volt. Arany Emichet ráadásul szintén ismerte, hiszen a Kisfaludy Társaság szerződésben állt a kiadóval, és a Társaság kiadványai kapcsán folyamatos volt a kommunikáció közöttük.

A Koszorú nyomtatására vonatkozó megállapodást Arany János és Emich Gusztáv között szintén szerződés rögzítette. E szerződés szövege ma már nem áll rendelkezésre, viszont Arany levelezéséből következtethetünk egykorú létezésére. Feltételezhetően a nyomdai munkálatokkal járó költségekre, a papír és a nyomdai betűk minőségére, illetve a kiadó által nyújtott egyéb szolgáltatásokra vonatkozó megállapodást tartalmazta. A nyomdai munkálatokba beletartozhatott a szedés, a „nyomdabeli javitnok: a revisor” munkadíja,14 és mindenekelőtt a periodika előállításához elengedhetetlen papír költségei. Amikor 1865 nyarán az előfizetők számának jelentős csökkenése miatt Arany úgy döntött, hogy megszünteti a Koszorú kiadását, éppen amiatt tájékoztatta Emich Gusztávot döntéséről, hogy a papírvásárlás nehogy fölösleges kiadásokat okozzon a kiadónak. Mint írta: „Tisztelt Kiadó Úr! / Mint a Koszorú mai számában hirdetve olvasható: e lapot június végével megszűntetem. / Bárha ily esetben előleges felmondásra nincs szükség, mert szerződésünk, illető pontja szerint, magától megszűnik: mindaz által kivántam tudatni t.[isztelt] Kiadó úrral, nehogy nagyobb megrendelések (papir stb.) által károsodni találjon.”15

A nyomdának, illetve a kiadónak feltételezhetően olyan szolgáltatásokért is fizetnie kellett, mint például a szerkesztőség és a nyomda között ingázó futár munkabére. Amikor 1863 decemberében Arany Lauka Gusztávnak azért magyarázkodott, hogy Lauka korábbi, személyes látogatása során netán mogorvának tűnt volna, akkor azt is megjegyezte, hogy látszólagos mogorvasága mögött valójában nyugtalanság rejlett, mivel az asztalán heverő korrektúrát még nem fejezte be. Attól tartott, hogy a még befejezetlen korrektúráért a „gyermek”, vagyis a szerkesztőség és a nyomda között a kéziratokat szállító futár bármelyik percben megérkezhet.16

Mint ahogy arra a Koszorú fejléce utal, a kész folyóirat előfizetőknek való szétküldését, vagyis expediálását a kiadóhivatal végezte: „Előfizetést elfogad s a lap szétküldését is kezeli Emich Gusztáv kiadó-hivatala. Barátok tere 7. sz.” Tóth Kálmán Arany felszólítására válaszolva, még 1862 novemberében örömmel ajánlkozott a Koszorú munkatársául, és levelében már akkor ajánlott egy megbízható expeditort Aranynak, akivel ő maga 8 évig dolgozott együtt.17 Feltételezhető azonban, hogy Arany számára egyszerűbb volt a nyomdai szolgáltatások mellett egyszerre kifizetni a példányok szétküldéséért járó pénzt Emich kiadóhivatalának, mintsem külön erre a célra expeditort fogadni. Mindezen költségek azonban az előfizetők számának folyamatos csökkenése miatt jelentettek különös pénzügyi megterhelést a Koszorú szerkesztőjének.18 Tompának 1864 novemberében írt levelében tett említést erről:

„Nem is épeni gunyos csekély volna még az előfizetők száma – hiszen lassankint felgyűlt, felyűl 700-on, – csak az a baj, hogy engem nyomda, expeditio kiállitás stb rettenetesen húz, nem úgy mint az Emich v.[agy] Heckenast féle kiadót, a kinek nyomdája van, s ha bukik egyen, helyreüti 10 más vállalat. Nekem nincs több ez egynél, s borsosan kell fizetnem mindent, márcsak azért is: hogy mertem az ő üzletökbe vágni.”19

Mind a Koszorú fejléce, mind pedig Arany levelezése utal arra, hogy az előfizetési pénzek részben Aranyhoz, részben pedig a kiadóhivatalba érkeztek. Adminisztrációjukat az úgynevezett „előfizetők könyvei” segítették elő. E források, sajnálatos módon, ma már nem hozzáférhetők, de bizonyára olyan kéziratos összeírások voltak, amelyekbe az előfizetők nevét, lakhelyét és a beérkezett összegeket írták be.20 Ily módon, ha félreértés adódott – például valaki beküldte az előfizetést, viszont nem kapta meg a folyóiratot –, az előfizetők könyvében ellenőrizni lehetett a rögzített adatokat. Ilyen esetre utal Arany Csaplár Benedeknek 1863 szeptemberében írt levele. Egy szegedi előfizető ugyanis Aranynál a szerkesztőségben személyesen reklamált, hogy az adott félévi Koszorúból csak két számot kapott meg, holott előfizetését, más szegedi előfizetőkkel együtt, beküldte. Arany az előfizetők könyvében próbált utánajárni a félreértésnek, ám nem sok sikerrel. A „szerkesztő hitele” miatt azonban elengedhetetlennek tartotta a mulasztás tisztázását, Csaplárnak címzett levele e célt szolgálta:

„Igen tisztelt Hazafi! / Főtiszt.[elendő] Somhegyi Ferenc úr mai nap hozzám jövén, panaszlá, hogy az e félévi Koszorúból csak 2 számot kapott meg, holott előfizetését a többi szegediekkel együtt felküldötte. / Megvizsgálván előtte az előfizetések könyvét, Somhegyi úr nevét beírva nem találtam: de látván hogy az efélévi szegedi előfizetések nem egyenest hozzám hanem Emichhez küldettek be, azt vélém hogy ott nyomára jövök a tévedésnek. / Elmentem hát Emich kiadó hivatalába, s ott a Koszorú számára felvett előfizetések könyvében szintén csak azon neveket találtam, melyek nálam is be vannak írva[.] […] levelet vagy más iratot, melynél fogva a pénzt felvették volna, előmutatni nem tudtak. Azt álliták, nem postai úton érkezett. / Én, távolról sem kétkedve Somhegyi főtiszt.[elendő] nyilatkozatába, azonnal megrendeltem, hogy mind az elmaradt számokat, mind a követelendőket küldjék a részére; de mivel nincs reményem hogy itt a dolgot tovább nyomozhassam, mert azt mondják: többet nem vettek fel mint a mennyit beirtak: bátorkodom tisztelettel Kegyedhez fordúlni, ha volna benne tudomása, mi úton és ki által küldhetett fel a pénz? Nem lehetne-e valamikép documentizálni, hogy mennyi adatott át a kiadó hivatalnál? például [!] nyugta által, mit tartozik adni az átvevő, vagy személyes tanúbizonyság által? / Engem nem a 6 ft elmaradása bánt annyira, hisz a lapot küldeni fogom, a nélkül is, de szeretnék nyomába jönni az ilyes hibáknak, mert rontják a lap, a szerkesztő hitelét.”21

A kétfele – a szerkesztőségbe és a kiadóhivatalba – érkező előfizetési pénzek a szerkesztő és nyomda, illetve kiadó közötti pénzügyi műveletekre is hatással voltak. A nyomdai és kiadói szolgáltatásokat, vagy legalábbis ezek egy részét ugyanis Emich kiadóhivatala a befolyó előfizetési pénzekből visszatartotta, s feltételezhetően Aranynak csak annyiban kellett további összeget kifizetnie a kiadónak, amennyiben a költségek meghaladták az előfizetésekből visszatartott összeg mértékét. A pénzek ilyen irányú mozgására Arany egyik, a Koszorú megszűnése kapcsán írt leveléből következtethetünk. 1865 nyarán ugyanis, amikor akadémiai titoknoki kinevezése után végleg leszámolt a lapszerkesztéssel, a következő fél évre már beérkezett előfizetési pénzeket visszaküldte a befizetőknek. Ekkor írta gróf Bethlen Miklósnénak, hogy az 1865. július–decemberre beküldött előfizetési pénz „fölöslegét” küldi vissza, „minthogy könyvárusi úton 10% levonással” kapta azt meg.22

Bevételeiből, a Szépirodalmi Figyelő szerkesztői honoráriumából levont összegekhez hasonlóan, a munkatársak tiszteletdíját is fedeznie kellett. Voinovich Géza szerint 50 forintot fizetett Gyulai Pálnak segítségéért, Szász Bélának 10 forintot az újdonságok összeállításáért, Aigner Lajosnak pedig 5 forintot az új könyvek rovatáért. Voinovich adatai szerint Arany a Koszorú fennállásának első félévében összesen 1276 forintot fizetett ki tiszteletdíjként íróknak, saját jövedelme pedig 901 forint volt.23 Emich Gusztáv a nyomdai költségekért ezer ívenként 50 forintot kért, ezenkívül a körlevelek, az előfizetési felhívások nyomtatása, a nyomdai javítás és szétküldés tetemes összeget emésztett fel, a Koszorúban megjelentetett képekről nem is beszélve, melyeknek darabja 80–100 forintba került.24 1862 novemberében, a folyóirat indulása előtt Arany még azt tervezte, hogy az előfizetők számának mértékétől függően külföldi lapokat rendel, ha netán kézirathiányban szenvedne, azokból vehessen át cikkeket. Szász Károlynak írta: „Mihelyt látom az előfizetésekből, hogy a lap némi prosperitásra foghat vergődni, azonnal megrendelek 2–3 külföldi folyóiratot s azután könnyebb lesz »kéztül« is adni munkát[.]”25 Tudvalevő, hogy végül az Europa – Chronik der gebildeten Welt című lipcsei hetilapot járatta rendszeresen, melyből folyamatosan inspirálódott és vett át szövegeket a Koszorúba.26

A lapszerkesztői mellett a kiadói szerepkör sok vesződséggel járt. A tervezett és előrelátható költségek mellett folyamatosan számolni kellett a váratlan kiadásokkal. Tompának 1863 februárjában egész panaszáradatot írt Arany az épp elindított Koszorú első számainak nyomása körüli problémákról:

„A mi engem illet: most vesződöm igazán. Másfél iv munkát, csak türhetöt [!] is, hetenkint előteremteni, nem könnyü dolog. Ehhez a kiadói veszödség, az előre nem látott, nem számitott költségek, csalás, lopás minden részről (az elsö számokat 2-szor, némelyiket harmadszor kell újra szedetnem és nyomatnom a tolvaj kezelés miatt) – időm kedvem annyira elrabolták, hogy magam képtelen vagyok dolgozni. Különben az előfizetők száma haladja is pár százzal az ezeret; meddig tart, nem tudom, de a dijazást a sok utó-költség miatt melyet a szerződésen kívül kell tennem, fölebb nem bírom emelni. Mintha ezek az emberek [ti. a vállalkozó kiadók] összebeszéltek volna hogy számos előfizetővel is megbuktassák az irót, ki elég vakmerő volt az ő mesterségökbe vágni s kiadásra vállalkozni.”27

Ugyanezeket a bosszúságokat taglalta lánya, Arany Juliska a „Dalma” néven publikáló, akkor Nagykőrösön élő Lengyel Dánielnének írt levelében. Az anyja, testvére és saját egészségi állapotáról szóló tájékoztatás után kitért édesapja egészségére, majd részletesen beszámolt a Koszorú indulása körüli kellemetlenségekről és az azok jóvátételével kapcsolatos törekvésről. Tudósítását iróniától sem mentes velős megjegyzéssel zárta:

„Apám legjobban érzi magát köztünk, csak hogy neki ropant sok a vesződsége ezzel a lappal. Megátkozta már azt is, a ki a szerkesztést kitalálta. Különösen sok boszuságot szerzett neki az a csúf kiállitás, mellyel Emich uram bizony nem nagyon remekelt. Szépségesen megcsalta szegény Apámat, adván sokkal rosszabb papirt, ócska betűket stb. mint szerződve volt. A mennyire lehet, utólagosan helyre lesz hozva a baj, mit levelem vételekor bizonyosan már tapasztaltál. – Ha e lap közre-müködőit Isten és önerejök megsegiti, a kitüzött czél elérésére, ugy valóban, hiányt pótol ez irodalmunkban, s mindenki örömmel láthatja létre jöttét. Az anyagi pártolás most már lehetővé teszi a fönnmaradást, sőt virágzást, mert közel ezerötszáz előfizetője van, s még naponként szaporodik. / Enyit erről.”28

1	Arany Tompának 1862 szeptemberében írt levelében 400 körüli előfizetőről írt. Vö. „Arany János Tompa Mihálynak, Pest, 1862. szept. 24.”, in Arany János, Levelezése (1862–1865), szerk. Új Imre Attila, Arany János összes művei 18, 131–132 (Budapest: Universitas Kiadó – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, 2014), 131.
2	A lapszerkesztő Arany és Heckenast Gusztáv kapcsolatáról máshol írtam bővebben: Török Zsuzsa, „Arany János, Heckenast Gusztáv és a Szépirodalmi Figyelő”, in Szerzők, lapok – kiadók, szerk. Wirágh András, Reciti konferenciakötetek 26, 11–26 (Budapest: Reciti Kiadó, 2024).
3	„Arany János Tompa Mihálynak, Pest, 1862. okt. 21.”, in Arany, Levelezése (1862–1865), 147.
4	„Arany János Szász Károlynak, Pest, 1862. nov. 19.; „Arany János Csaplár Benedeknek, Pest, 1862. nov. 20.”, in uo., 207–209, 207; 209–210, 209.
5	„Arany János Tompa Mihálynak, Pest, 1862. szept. 24.”, in uo., 131–132.
6	„Tompa Mihály Arany Jánosnak, Hanva, 1862. okt. 1.”, in uo., 135–136, 135.
7	A Szilágyi Istvánnak címzett példányt az MTA KIK Kézirattárában őrzik. „Arany János az írótársaknak, Pest, 1862. okt. 15.”, MTA KIK Kt., K513/708. A gróf Mikó Imrének küldött példány alapján a szöveget kiadta: Kristóf György, „Hogyan lett gróf Mikó Imre munkatársa az Arany János folyóiratának?”, Pásztortűz 10, 7. sz. (1930): 150–152, 150–151. A Szabó Sámuel hagyatékában megőrzött példányt kiadta: Olosz Katalin, „»Iszonyu volt a’ harcz mely szívem és eszem közt folyt«: Arany Juliska és Szabó Sámuel kapcsolatának története korabeli levelek tükrében”, Irodalomismeret 32, 3. sz. (2022): 4–136, 99–102, a levél fotómásolata uo., 132–135. A levél a kritikai kiadásban: Arany, Levelezése (1862–1865), 141–145.
8	„Arany János Szász Károlynak, Pest, 1862. okt. 21.”, in Arany, Levelezése (1862–1865), 147.
9	„Szász Károly Arany Jánosnak, Kunszentmiklós, 1862. okt. 25.”, in uo., 149–152.
10	„Arany János Tompa Mihálynak, Pest, 1862. okt. 21.”, in uo., 148.
11	„Tompa Mihály Arany Jánosnak, Sátoraljaújhely, 1862. okt. 29.” in uo., 156–159.
12	„Nagy József Arany Jánosnak, Nyitra, 1862. okt. 28.”, in uo., 152–153; „Győry Vilmos Arany Jánosnak, 1862. nov. eleje” in uo., 168–169; „Medgyes Lajos Arany Jánosnak, Dézs, 1862. nov. 3.”, in uo., 179; „Medgyes Lajos Arany Jánosnak, Dézs, 1862. dec. 19.”, in uo., 236–237; „Lévay József Arany Jánosnak [Elveszett], 1862. nov. eleje”, in uo., 189; „Lévay József Arany Jánosnak [Elveszett], 1862. dec. vége”, in uo., 246; „Szemere Miklós Arany Jánosnak, 1862. nov. 10–11.”, in uo., 192–193; „Tanács Márton Arany Jánosnak, Vác, 1862. nov. 16.”, in uo., 202; „Mentovich Ferenc Arany Jánosnak, Marosvásárhely, 1862. nov. 11.”, in uo., 214–215; „Mentovich Ferenc Arany Jánosnak, Marosvásárhely, 1862. dec. 19.”, in uo., 237; „Mentovich Ferenc Arany Jánosnak, Marosvásárhely, 1863. jan. 7.”, in uo., 252–253; „Mentovich Ferenc Arany Jánosnak, 1863. jan. 13.”, in uo., 256; „Szabó Sámuel Arany Jánosnak, Marosvásárhely, 1862. dec. 10.”, in uo., 229–230; „P. Szathmáry Károly Arany Jánosnak, Nagyenyed, 1862. dec. 3.” in uo., 218–219; „P. Szathmáry Károly Arany Jánosnak, Nagyenyed, 1862. dec. 21.”, in uo., 242–243; „P. Szathmáry Károly Arany Jánosnak, 1863. jan. 9.”, in uo., 254–255; „Illésy György Arany Jánosnak, Debrecen, 1862. dec. 12.”, in uo., 231–232; „Csaplár Benedek Arany Jánosnak, Szeged, 1862. dec. 15.”, in uo., 233–234; „Tóth Endre Arany Jánosnak, Vatta, 1862. dec. 16.”, in uo., 235.
13	„Arany János Tompa Mihálynak, Pest, 1862. nov. 16.”, in uo., 199–201, 199.
14	Vö. ehhez „Arany János Szemere Miklósnak, Pest, 1862. jún. 29.”, in uo., 71–74, 73.
15	„Arany János Emich Gusztávnak, Pest, 1865. jún. 4.”, in uo., 604–605.
16	„Arany János Lauka Gusztávnak, Pest, 1863. dec. 9.”, in uo., 381.
17	„Tóth Kálmán Arany Jánosnak, Pest, 1862. nov. 17.”, in uo., 203.
18	Voinovich adatai szerint a Koszorú első számaiból 1800 példányt kellett nyomtatni, e szám a második félévben már csak 1200 volt, a második évfolyam 821 előfizetővel indult, 1865-re pedig 720-ra csökkent az előfizetők száma. Vö. Voinovich, Arany János életrajza…, 39–40. A magyar sajtó történetében szereplő számok nagyjából megegyeznek Voinovich adataival: a Koszorú indulásakor 1545 előfizető, az első számokból 1800 elkelt példány, második félévben 1200 prenumeráns, a félév végén viszont már csak 821. 1864 végén az érdeklődők száma 700. Vö. Kosáry Domokos és Németh G. Béla, szerk., A magyar sajtó története II/1: 1848–1867 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1985), 661.
19	„Arany János Tompa Mihálynak, Pest, 1864. nov. 21.”, in Arany, Levelezése (1862–1865), 534–537, 536.
20	Voinovich Géza még látta az előfizetők könyveit, illetve a honoráriumként kifizetett összegekről vezetett jegyzékeket. Arany-életrajzában, sajnos, érdemben semmit nem árul el ezekről: Vö. Voinovich, Arany János életrajza…, 39–40.
21	„Arany János Csaplár Benedeknek, Pest, 1863. szept. 12.”, in Arany, Levelezése (1862–1865), 359–360. [Kiemelés az eredetiben – T. Zs.] Az előfizetések egy részének a kiadóhivatalba érkezését Arany Fáy Andrásnak 1863 júliusában írt levele is említi. Arany ugyanis szeretett volna egy tiszteletpéldányt küldeni Fáynak, akinek egy elbeszélése épp akkor jelent meg a Koszorúban, és csak utólag értesült arról, hogy Fáy már a kiadóhivatalban prenumerált a folyóiratra. „Arany János Fáy Andrásnak, Pest, 1863. júl. 6.”, in uo., 337.
22	„Arany János gróf Bethlen Miklósnénak, Pest, 1865. jún. 1.”, in uo., 603.
23	1864. második felében, Voinovich szerint, 1102 forintja maradt tiszteletdíjak kifizetésére. Voinovich további adatokat nem közöl. Vö. Voinovich, Arany János életrajza…, 39–40.
24	Vö. uo., 39.
25	„Arany János Szász Károlynak, Pest, 1962. nov. 19.”, in Arany, Levelezése (1862–1865), 209, 207.
26	Arany átvételeit és az Europa széljegyzeteit tárja fel: Arany, Lapszéli jegyzetek: Folyóiratok I.
27	„Arany János Tompa Mihálynak, Pest, 1863. febr. 24.”, in Arany, Levelezése (1862–1865), 273–275, 274.
28	„Arany Juliska Lengyel Dánielnének, Pest, 1863. jan. 11.”, MTAK KIK Kt., K 376/16.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero