Hasonlóképpen a járda perspektívájából mutatja meg nekünk a magyar nemzeti tudományosság szimbolikus épületét, a szintén akkor épülő Magyar Tudományos Akadémiát a Bécsi Hiradó 1865. február 4.-i számában. Por, gyékények, állványok és tót munkások itt is:

Már önmagának turistaként való aposztrofálása is kimondottan modern gesztus, a turista ugyanis nem más, mint a nagyvárosi környezetét ideiglenesen elhagyó modern városlakó – és mint ilyen, a modernitás tipikus szubjektuma. Náday itt nem pusztán geográfiai, hanem eszmei értelemben is turistaként viselkedik, mégpedig ahhoz a reformkori hagyományhoz képest, amelyet Vörösmarty eposza emblematizál. A Zalán futása első sorának tiszteletlen visszautasításával azt a hagyományt is visszautasítja, amely a Zalán futását nemzeti eposzként, a magyar nemzeti identitás eredetpontját megfogalmazó, szinte szakrális műként tartja számon. Náday ettől fordul el, hogy – határozottan modern gesztussal – a jövőbe, a haladás felé tekintsen. A régi dicsőségnél lényegesen fontosabbként tételezi a jövő lehetséges boldogságát, és ami ezzel szorosan összefügg politikailag: közjogi engedmények árán kiegyezni Ausztriával, 1848 részbeni feladása a polgárosult jövő kedvéért. Hogy mindezzel kapcsolatban semmi kétség ne maradhasson, Náday a következő hexameterekkel akarja felváltani a Zalán futásának kezdősorát:

Szintén a városi járda lenti, személyes perspektívájából mutatja meg az 1848-as forradalmat, azt a szimbolikus történelmi eseményt, amelynek értelmezése(i) a korszak szinte összes lehetséges magyar politikai állásfoglalásának kiindulópontját jelentették. Ágai a „nemzeti perspektíva”, vagyis a nemzeti emlékezet toposzai helyett személyes emlékeit idézi, nem kevés ironikus éllel tolva le, a gyerek(esség) szintjére az emlékezés fókuszát:

A fenti példák közös sajátossága a fontos kollektív szimbólumok és jelentések játékba hozása, többszörözése. A képviselőház, az akadémia, a Zalán futása által jelzett hagyomány és 1848/49 eseményei mind nyilvánvalóan a kor fontos politikai kérdéseit és vitatémáit képviselik, mind a nemzeti autonómia és a kiegyezés kérdéseihez kapcsolódnak. A képviselőház a magyar politika, az akadémia a magyar tudományosság intézményesülő autonómiájának garanciái, a Zalán futása által jelzett hagyomány („régi dicsőségünk”) és 1848/49 pedig a nemzeti emlékezet legfontosabb kérdései közé tartoznak. Olyan témák és intézmények ezek, melyek a nemzeti egységet hivatottak kifejezni és biztosítani. Ezt az egységet Ágai járdaperspektívája, láthattuk, meglehetősen ironikusan, és ami fontosabb: kontingens módon ábrázolja. A négy bemutatott példában közös, hogy Náday differenciákba állítja őket: a képviselőház és az akadémia a kifejezendő tartalom / nem megfelelő (méltatlan) környezet, a Zalán futásának kezdősorai a kókuszszappan mellől elővett hexameterek, 1848/49 kollektív emlékezete pedig Ágai személyes emlékeivel képez differenciát. Ezek a differenciák minden esetben lefelé (a járda felé) mutató „másik oldalt” állítanak a fennkölt, magasztos szimbolikus intézmények és hagyományok mellé, az utcára hozva le, deszakralizálva őket a por, a trencsényi dialektus, a parodisztikus hexameterek és az iskolás gyerekek harcaival való azonosítás által. Amit itt láthatunk, a magyar nemzet autonómiájának jövőbeni (akadémia, országház) és múltbeli (Zalán futása, 1848/49) nagy szimbólumaival való játék: a nagy szimbólumok egészlegességének és kizárólagos értelmének kontingenssé tétele, abszolút(um)-státuszuk lerombolása minden alkalommal a jelennel való differenciába állításuk által.