Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Útmutatók a nagyvárosi élethez

Náday tárcáiban a jelen természetesen nem csak a múlttal vagy a jövővel szembeállítva (és ezáltal a szimbolikus jelentések terét megnyitva) képez alapvető nézőpontot. Konkrét és jellemző nagyvárosi helyszínek és környezetek is feltűnnek, Náday tényleges, személyes városi jelene.

Ilyen többek között az újtéri sétány, a modern városi köztéri érintkezésnek és viselkedésnek ez a fontos helyszíne. Részletes leírást kapunk történetéről (mely természetesen szorosan összefonódik Ágai saját élettörténetével), és ugyanilyen részletesen beszámol a sétatér napirendjéről,1 részletesen bemutatva az öntözőkocsit húzó vak lovat, a téren hűsölő omnibusz-kocsisokat, a bakákat váró facér nőcselédeket, a kioszk pincéreit és a rendkívül finom érintkezési szabályok megszabta esti korzózást, a nagyváros e jellegzetes terének akkoriban kialakuló hétköznapi rendjét:

„Ügyes entrechat-val kikerülve a vak lovat [az öntözőköcsi vak lovát – T. B.], mely estefelé újból megkezdi peripatheticus őrjöngéseit, a sajátképi corsoban termünk, melyek sodra kettős, hol a tömeg mindig találkozik s az egyesek sohasem lelik meg egymást. A bevallott s be nem vallott találkák e köz helyén megjelen mindenki; mint a nyelv eltakarja a gondolatot, ugy a nyilvánosság a titkot s a legsokatmondóbb érintkezések szálait látszólag a véletlen szövi; a sétálás csak foliája az apró s nagy érdekeknek, akkár a bál, melyre ráfogják hogy táncvigalom. A sétányon oly sajátságok fejlődnek ki, melyek valódi kisvárosiasságuk által jellemzik a nagy várost.”2

A következő szakaszból kiderül, mennyire újak és bizonytalanok még a sétatéri ismerkedés és érintkezés szabályai. Ágai érdekes módját mutatja itt a nagyvárosi viselkedéssel kapcsolatos, sokat emlegetett orientációs mintáknak, amennyiben tárcájában megkérdezi mesterét, Kákay Aranyost, hogyan is kell ismeretséget kötni köztéren:

„A padra melléd ereszkedett anyával vagy apával, épen a padközösség alapján, kész az ismeretség; bemutatnak, miután néhány szó után megmondtad nevedet, a feleségnek vagy a lánynak; a nyár folytán meg is barátkoztok, ősz elejéig elválhatlanok vagytok, és – a bekövetkező tél fölötti őszinte panaszok közt – elváltok, a nélkül hogy az ismeretség folytatására fölszólitanának. Már régóta tünődöm e sajátosságon, s tünődésem oda lyukadt ki, hogy bizonyosan a »kisebbik« fél a hibás, kihez mint nevelt emberhez, illett volna – látogatási engedélyért folyamodni. Az a kérdés ugyan még nincs egészen eldöntve: az ismeretség bizonyos fokán fotográfiát adni vagy kérni felel-e meg inkább a finom emberségtudásnak? De arra nézve ugy hiszem semmi kétség nem áll fönn, hogy nevelt férfiúnak a meghívást várni kell. Ugy-e hogy ugy van? Önre hivatkozom, s ha ezt nekem irásban, mi több, nyomtatásban megadja, a bon tonnak s nekem igen nagy szolgálatot tett. Tegye meg hát.”3

Kecskeméthy (Kákay) pedig lábjegyzetben válaszol: „A világért sem engagirozzuk most magunkat egy oldalra sem. Lavirozás nagyban és kicsinyben. Sokat beszélni, semmit sem mondani. Igen is nem is. Alázatos szolgája. Szerk.”4 Ágai és Kecskeméthy szép példáját adják ebben a szövegben annak, hogy miképpen alakul a nagyvárosi társadalom hétköznapi rendje. Az egész szöveg a tér konkrét és szimbolikus rendjéről szól ugyanis; arról a folyamatról, hogy miként válik a gyerekek poros játszóteréből civilizált sétatér, melyen rendben, méghozzá nagyon finoman szabályozott rendben korzózik a városi lakosság.

Érdekes párdarabja ennek a szövegnek egy másik tárca, melyben szintén jellemzően nagyvárosi élethelyzet, a tömegközlekedés, az omnibusz jelenik meg, a modern városi élet egyik új tapasztalata. Olyan helyzet ez, amely – az idézet tanúsága szerint is – újfajta fegyelmet követel. Nádaynál azt láthatjuk, ez a fegyelem mennyire nem magától értetődő 1865-ben, a pesti omnibuszon:

„A társas-kocsikat, melyek téli álmukból fölocsudva, a »Két pisztoly«, »Zrinyi«, s az ev. templom közelében fölálltak, nemesebb dologra érdemes bátorsággal ostromolják. A ligetből visszajövet, a járműbe már a királyutca sarkán ugrálnak föl pesti tornászaink s tornászi műkedvelőink, s az élelmes kocsis tiltakozására, megrakodva érnek a kiindulási ponthoz, hol papák és mamák szép leányaikkal, a férj feleségével, s a dada karján azzal a csöpp emberi teremtéssel, várja »a jó alkalmatosságot«. S papa, férj és szerető, ha két órán át homeri csatákat víttak, életveszély közt elvégre mégis csak fölkapaszkodnak, remorquirozni maguk után a menyecskei fürgeségből rég kitanult matrónát, a crinoline vagy más ok szülte széles térfogatú feleséget, az uszály miatt röptében megakasztott lenge hajadont, s a termetes, keblenagy dajkát.”5

A sétatéren láthattuk a rendet, most pontosan ugyanazok a szereplők a rend hiányát mutatják be, amely ugyanakkor látványosság: „S mindez csak egy hatosba kerül. Olcsóbb pénzen nagyobb mulatságot ugyan sehol sem lehet szerezni.”6 Így mutatkozik meg a nagyváros hétköznapjainak alakuló rendje (és annak ellentéte), közlekedése, terei, utcái és jellegzetes alakjai a járda perspektívájában.

1	Uo.
2	Uo.
3	Uo.
4	Uo.
5	Bécsi Hiradó, 1865, 91. sz. [o. n.].
6	Uo.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero