A magyarországi német nyelvű sajtó történetének kutatása, illetve az akadémiai kézikönyv1 kapcsán helytálló az a megállapítás, amely szerint a magyar sajtó történetét 1892-ig tárgyaló kiadvány a magyar és a német nyelvű sajtó kezdeteit „arányosan tárgyalja, sőt, a szimbiózis részleteit is megvilágítja”.2 1848 felé haladva viszont az elemzések egyre ritkábbá válnak, és ez a tendencia a század utolsó harmadában csak fokozódik. A korszakkal foglalkozó tanulmányok érintenek ugyan párhuzamokat, de „egyetlen esetben sem térve ki érdemben a német kezdeményezésekre, az ország újságírásának »túloldalára«. Így a közös fejlődés egyik féltekéje szinte teljesen homályban marad.”3 Egy évtizeddel később T. Szabó Levente már arra mutatott rá, hogy a magyar irodalomtörténeti tradícióban „nem ritka az alapos, érdekfeszítő, módszertanilag is széles látókörű értelmezés az irodalmi kétnyelvűség helyzetéről”.4 Csak a germanisztika szempontját illetően Fried István számtalan tanulmányban foglalkozott magyar irodalmi és komparatisztikai kérdésekkel, a hazai germanisták kutatásai révén a magyarországi német nyelvű irodalom intézményesülésére, a lapok irodalom- és kultúraközvetítő szerepének jelentőségére van rálátásunk. A vizsgálódások azonban erőteljesen behatároltak, mivel hiányoznak a többnyelvűséggel kapcsolatos alapkutatások. Magyarázható ez azzal a szemléletmóddal, amely a magyar irodalomtörténetben sokáig jelen volt, nevezetesen „azok a nemzetszemléleti és nemzeti irodalmi nézetek, amelyek szervetlenként, némiképp »idegenként«, netán egyenesen fenyegetőként, károsként tekintettek a nem magyar nyelvű magyar irodalmi tradíciókra. Így kallódott el és szorult huzamosan háttérbe egy sor értékes szöveg, a teljes magyar irodalomtörténet szempontjából beszédes hagyomány.”5