A lap története azonban jóval korábban, még a Bach-korszakban indult.3 A Pesti Lloyd-társulatba tömörült kereskedők lapja már a kezdetektől mérvadó gazdasági orgánumnak számított. A felelős szerkesztő 1867 végéig Weiszkircher Károly (1821–1883), őt Falk Miksa (1828–1908) követte, aki negyven évig (1867–1906) állt a lap élén. Falk alatt a lap változatlanul mérvadó gazdasági közlönyként funkcionált, ugyanakkor az irodalommal, zenével, képzőművészettel, színházzal kapcsolatos írásokra is nagy hangsúlyt fektetett. Ilyen tematikájú cikkek töltötték meg a tárcarovatot, amelynek sokat foglalkoztatott szerzője Dux és Silberstein-Ötvös Adolf mellett – a teljesség igénye nélkül – Sturm Albert, Max Nordau, Ágai Adolf, illetve a Bécsből tudósító Hevesi Lajos, zenekritika terén közel három évtizeden át Beer Ágost.4 A Pester Lloydnak az irodalom szempontjából elvitathatatlan érdeme, hogy megismertette a magyarul nem olvasó külföldet a hazai szépirodalmi terméssel, többek között Petőfi Sándor, Gyulai Pál, Jókai Mór, Eötvös József műveivel. A lap másfelől elérhetővé tette olvasóinak a világirodalom legfrissebb írásait is, így például Zola, Spielhagen, Sacher-Masoch, Verne műveit. A Pester Lloyd német nyelven írott magyar lap volt, amelyet a németül is olvasó pesti polgárság forgatott. Emellett ablak kívánt lenni a német ajkú külföld felé is: azokhoz az olvasókhoz szólt, akik Magyarországról a nem mindig elfogulatlan, sokszor magyarellenes bécsi lapok híradásaiból tájékozódtak. Falk 1879-ben, a lap 25 éves jubileuma kapcsán írta, hogy a Pester Lloydot az európai vezető sajtóorgánumok önmagukkal egyenrangúnak érzik, a nagyobb európai államok kormányai mind előfizetnek rá, így a magyar vonatkozású kérdésekben már nem csak az ellenfelek hangját hallják meg.5 Noha ezek a mondatok a szerkesztőtől származnak, így nem mentesek a szubjektív ítélettől, a lap története, fennmaradása, szerkesztőjének négy évtizedes munkássága az orgánum élén mindenképp igazolja a vállalt értékrendet és a követett irányelveket.

Bár a vezető német lap a Pester Lloyd maradt, rövid ideig a belőle kivált konzervatívabb, de lényegében azonos szerzőgárdával dolgozó Ungarischer Lloyd (1867–1876),6 valamint a kérészéletű, balközép orientáltságú Neuer Freier Lloyd (1869–1872)7 is életképesnek bizonyult. Az Ungarischer Lloyd története keretes szerkezetet alkot: a Pester Lloydból szakadt ki, majd oda is tért vissza.8 A lapszerkesztők szándékairól, az újságírói célkitűzésekről nem sokat tudunk meg az első számból, viszont gazdag forrásanyagot kínál Pesten, a Robert Boldini9 által jegyzett Die Fackel című humorisztikus néplap. Híradása szerint a Pester Lloyd teljes személyzete egy független, szabadelvű orgánum megjelenése mellett kötelezte el magát. A vál(t)ás okaként a Die Fackel a szerkesztők és a hírlapbizottság között feszülő ellentéteket nevezte meg, amelyek elsősorban a kereskedői szemlélet és a lapszerkesztői elvek összeegyeztethetetlenségéből adódtak.10 Ugyanennek a számnak a hirdetésmellékletében egy másfél oldalas cikk jelent meg An die geehrten Abonnenten des „Pester Lloyd!” címmel, amelyben Weiszkircher részletesen írt a lapszerkesztők szándékairól. A lapkészítők múltbeli érdemeinek – szellemi tőke, szolidaritás, igazságszeretet, társadalmi érdekképviselet, politikai következetesség, európai szintű lapszerkesztés – méltatása után elsőként azt emelte ki, hogy az új sajtótermék olvasói is maradéktalanul számíthatnak a kiterjedt kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági híradásokra, amelyek eddig sem a Pester Lloyd-Társaságnak, hanem sokkal inkább a hírlapírók és a gazdasági élet szereplői között kiépített, régi és bizalmas kapcsolatrendszernek voltak köszönhetőek. A lapszerkesztők korábbi publicisztikai tevékenységére, valamint az olvasókkal kialakított bizalmi viszonyra hivatkozva a felhívás eltekintett a részletes újságírói program ismertetésétől. Weiszkircher legfontosabb elvként egy minden irányban független lap létrehozását tartotta szem előtt, az addigi politikai hagyományok folytatását pedig „szent akaratnak” nevezte. Hírlapírói magatartásuk alappilléreit továbbra is a szabadság, haladás és jog jelentette, erkölcsi iránytűként saját meggyőződésük és lelkiismeretük szolgált.

A Pester Lloyd-Társasággal történt szakítás okait nem kívánták részletezni, de az általuk kiadott lapra, a Pester Lloydra mint saját alkotásukra tekintettek, így annak szellemiségét teljes mértékben át kívánták emelni saját lapjukba. Olvasóik értékítéletében és előítélet-mentességében bíztak, abban, hogy képesek lesznek a már megszokott neveket és a régi-új tartalmat külön kezelni. Álláspontjuk szerint valójában nem új lappal álltak olvasóik elé, a Pester Lloyd csak névváltozáson esett át, és tevékenységét Ungarischer Lloydként folytatja. Az Ungarischer Lloyd tíz évfolyamot ért meg, naponta kétszer jelent meg, reggeli és esti kiadásban. Kiállításában, tagolásában a politikai napilapok hagyományait követte.

A két Lloyd egymáshoz való viszonyát több irányból lehet vizsgálni. Elképzelhető, hogy az Ungarischer Lloyd a Pester Lloydnak valamiféle „lerakata” vagy „lesoványított verziója” volt.11 Míg az előbbit inkább a vidék lapjának szánták, addig az ekkor már több mint egy évtizedes hagyományokra visszatekintő orgánumot főként Buda és Pest lakossága olvasta. Az sem kizárt, hogy annyi anyag állt a szerkesztők rendelkezésére, amit egy újság nem tudott lehozni. A politikai tényezőket számba véve az is elképzelhető, hogy a kiegyezéspárti Falk Miksa vette át a vezető, véleményformáló Pester Lloyd irányítását, míg Weiszkircher az új hírlap élére került.12 A munkatársak és a szerkesztők közül, főleg a tárcarovatot illetően, többen dolgoztak mindkét orgánumnak, valamint kezdetben mindkét Lloydot a Légrády Testvéreknél nyomtatták. Ezeknek a feltételezéseknek ellentmondanak az Ungarischer Lloydban – főleg az indulást követő két évben – olvasható cikkek, melyek a két hírlap közti feszült viszonyról árulkodnak. Az új laptárs küzdött az előfizetőkért, a városi hirdetések megszerzéséért, és ugyancsak versenyben volt a két Lloyd az újságírói presztízst illetően is. A két kiadvány még jogvitába is keveredett egy Verne-regény elsődleges közlési joga miatt.

Az új orgánum hírforrásként is meghatározónak tartotta magát: azt állították, hogy A Hon esti kiadása rendszeresen és forrásmegjelölés nélkül vette át a napi újdonságokkal kapcsolatos híradásaikat. A szerkesztőség elsősorban nem is ezt tette szóvá, hanem inkább annak az elvárásuknak adtak hangot, hogy a kollegialitásra tekintettel, amennyiben mégis megadnák a forrást, úgy lapjukat ne cseréljék össze a Pester Lloyddal.13 Az Ungarischer Lloydnak fennállása folyamán több újsággal is meggyűlt a baja. Legtöbb vitájuk Jókai lapjával, A Honnal támadt. A Hon szerkesztősége ugyanis mindkét Lloydot jogtalan versenyelőnnyel vádolta, azzal, hogy a napi, aktuális hírek szinte ömlenek szerkesztőségeikbe a hivatalos helyekről, míg A Hon információellátása csak mérsékelt. Egy másik írásában az Ungarischer Lloyd A Hont „teljesen viccesen szerkesztett lapnak” nevezte, amely „a szerkesztői nevetségesség olyan próbáját szolgáltatja, amely még A Hon esetében is meglepő”.14 A lap kétségbe vonta ugyanis, hogy egy újságot – más vállalkozáshoz hasonlóan – el lehet adni, miközben megfeledkezni látszott arról, hogy évekkel ezelőtt maga is hasonló úton került egy részvénytársaság tulajdonába, és a Neuer Freier Lloyd is kalapács alá került. Az Ungarischer Lloyd szerkesztői A Hon mellett Jókai német nyelvű lapjának, a Neuer Freier Lloydnak a híradásaiban is találtak kivetnivalót, főleg azt, hogy a két testvérlap anyagai között nem mindig volt összhang, és amit a magyar nyelvű újság pozitív színben tüntetett fel, azt a német kiadvány a „konzervatív Ungarischer Lloyd” írásának nevezte.

Az Ungarischer Lloydnak a tárca és a tárcaregény terén is fel kellett vennie a versenyt a Pester Lloyddal, hiszen utóbbi Falk Miksa főszerkesztői tevékenysége alatt nagy hangsúlyt fektetett ezeknek a részeknek az igényes szerkesztésére. A tárcarovat szerzőit illetően azonban a két újság esetében nincs éles elkülönülés, a nagyobb nevek – többek között Hevesi Lajos, Schlesinger Zsigmond, Silberstein Adolf, Sturm Albert, Deutsch Jakab, Dux Adolf – mindkét lapban feltűntek. Az Ungarischer Lloyd reggeli kiadása főleg a kezdeti időszakban gyakran közölt két tárcát. A tárcarovat egyik legtermékenyebb szerzője Dux Adolf volt. Elsősorban színházzal, színjátszással, irodalommal kapcsolatos írásokat jelentetett meg a vonal alatt, de számtalan rövidebb cikket hozott tőle a lap a „Tagesneuigkeiten” [Napi újdonságok] rovatban is. A lap első éveiben Hevesi Lajos (1843–1910) is sokszor jelentkezett pesti levelekkel („Pester Briefe”). A lap rendszeres bécsi levelezőt is foglalkoztatott, Schlesinger Zsigmond (1832–1918) személyében. Silberstein (Ötvös) Adolf (1845–1899) filozófiai tárgyú leveleket, színikritikákat, az 1848 utáni magyar irodalommal, a magyar népköltészettel kapcsolatos, valamint Budapest életét bemutató tárcákat adott közre. Az újságírókon kívül tudósoktól is megjelentek írások a vonal alatti részben: Keleti Gusztáv, Henszlmann Imre, Vámbéry Ármin, vagy az oktatási kérdéseket tárgyaló Schwicker János Henrik rendszeres szerzői voltak a lapnak. A magyar irodalmi életből a tárcarovatban Toldy István drámaíró és publicista mellett Jókai neve tűnik fel, a Jókai-szövegek azonban egy kivételével fordítások, átvételek. Egy-egy írás erejéig a Wohl nővérek is „vendégszerepeltek” a lap hasábjain. A Pester Lloydhoz hasonlóan az Ungarischer Lloyd is rendszeresen adott közre tárcaregényeket,15 de világirodalmi anyagában sem tudta megközelíteni Falk lapját, amely a vizsgált időszakban egymás után közölte többek között Jókai Mór és Jules Verne regényeit. Az Ungarischer Lloyd 1876-ban vonta be végleg a vitorláit, 1343 előfizetőjét a Pester Lloyd vette át.

A Neuer Freier Lloyd ugyan tiszavirág-életűnek bizonyult, de e lap hasábjain jelent meg az Andere Zeiten, andere Menschen címmel a Politikai divatok, igaz, csak hat évvel a magyar közlés után. Ezt követte a Fekete gyémántok (Schwarze Diamanten), majd a sor a Mire megvénülünk? (Wie wird man grau?) című regénnyel folytatódott. A lap tárcarovatában a Jókai-regényeket leszámítva irodalmi szempontból zömmel jelentéktelen írások jelentek meg, gyakran név nélkül. A balközép irányú Neuer Freier Lloydot a magyar sajtótörténet Jókainak tulajdonítja, szerkesztője Horn Ede16 (Einhorn Ignác, 1825–1875) volt. Az orgánum „elsősorban a német nyelvű városi polgárságra kívánt ellenzéki hatást gyakorolni a kormányt támogató pesti polgárság lapjával, a félhivatalosnak számító Pester Lloyddal szemben.”17 A négy évfolyamot megélő újság történetében azonban több tulajdonos- és szerkesztőváltás állt be, ami a megjelenés periodicitására és a lap arculatára is hatással volt.18 Első száma 1869. június 1-jén jelent meg. Az impresszumadatok szerint Horn a felelős szerkesztő, kiadóként és alapítóként Jókai és társai jegyezték az öt hasábon, nagy fólió formátumban megjelenő, az Athenaeum nyomdájában előállított orgánumot. Felvállaltan baloldali pártlapként kívántak működni, így a közzétett újságírói program is elsősorban pártprogram, a kiegyezés merev elutasítása határozta meg. Az újságírói célkitűzésekről Jókai írt. Gazdasági kérdésekre, a tőzsdei hírekre, a kül- és belföldi történésekre, s nem utolsósorban a feuilletonrovat megtöltésére is kellő gondot kívántak fordítani, mindezt a legjobb újságírók megnyerésével. Utóbbi kapcsán Jókai csak a lap főmunkatársát, Ludvigh Jánost (1812–1870) nevezte meg név szerint. Az első oldalon közölt Unser Program című cikk valójában a lap megjelenése körüli vádakra reagált. Visszautasította a Budapesti Közlöny és a Magyar Állam azon vádját, miszerint nemzetellenes lenne; az osztrák Die Presse pedig a már bevált baloldali politikai hitvallás másolásával, az eredeti programalkotás hiányával vádolta. Ugyancsak cáfolta a szabadkőművesekkel való kapcsolatot, viszont síkra szállt az ország függetlenségének megőrzése, a rend, a szabadság, egyenlőség és haladás mellett. Két héttel az indulás után a Neuer Freier Lloyd már a sikeres fogadtatásról számolt be, ami a lapkészítők értelmezése szerint azt igazolta vissza, hogy van igény egy balközép irányultságú német nyelvű újságra. Levelezői hálózatuk többek között Pozsony, Bécs, Berlin, Párizs, London, Segesvár, Temesvár és Lemberg irányában épült ki. Alig néhány hónappal a megjelenést követően illusztrált, vasárnaponként megjelenő melléklapot ígértek Das illustrirte Ungarn címmel, amely elsődlegesen a magyar irodalom német nyelvű közvetítését kívánta felvállalni, valamint a világirodalom legfrissebb alkotásairól szándékozott beszámolni.19 Emellett a főlap csinosítása szerepelt az ígéretek között: új külsőt, új betűtípust vezettek be, továbbá az előfizetési, illetve terjesztési részleg megújítását.20 Jókai következő regényének (Schwarze Diamanten / Fekete gyémántok) tárcaközlését is beharangozták. A megújulás jele volt a négyhasábos tördelés, a szövegközi kiemelések. Gyakran Az Üstökös egy-egy számából is kaptak a Neuer Freier Lloyd prenumeránsai.

1870 nyarától datálható a lap második korszaka, a Neuer Freier Lloyd ekkor került Horn Ede tulajdonába. Az angol, francia és észak-amerikai lapkiadási gyakorlatra hivatkozva Horn csak napi egy, de annál gondosabban szerkesztett újságot ígért. Egy évig sem maradt azonban az orgánum élén. Képviselői, közéleti elfoglaltságai már nem tették lehetővé, hogy a Neuer Freier Lloyddal az eddig megszokott módon foglalkozzon, illetve fennmaradása érdekében a szükséges anyagi áldozatokat meghozza.21 A németül szerkesztett ellenzéki lap életben tartása azért is volt hálátlan és nehéz feladat, mert a kereskedelemmel és iparral foglalkozó német ajkú lakosság zömmel konzervatív elkötelezettségű volt. A hazai baloldal pedig azt nem értette meg, hogy nem csak magyar nyelven lehet szolgálni a haza ügyét. Horn ezzel akkor is tisztában volt, amikor 1870 májusában átvette a lap teljes körű irányítását, alig egy év múlva mégis úgy döntött, hogy publicisztikai tevékenységét a magyar (nyelvű) hírlapírás szolgálatába állítja, és A Hon állandó munkatársa lett. A Neuer Freier Lloyd napilapként megszűnt, hetilapként azonban mégiscsak fennmaradt. Az új tulajdonos Heckenast Gusztáv, aki legalább heti két ív, nagy kvárt alakban megjelenő újságot ígért. A lap meg is jelent 1871. március 23-án, új számozással, változatlanul háromhasábos tördeléssel, a régi-új felelős szerkesztővel, Horn Edével. Horn azonban november végén végleg elköszönt az olvasóktól, s ezzel tulajdonképpen véget is ért a Neuer Freier Lloyd mint politikai orgánum története.

Falk lapjának az igazi és tartós konkurenciát a kispolgárság által preferált Neues Pester Journal (1872–1925) jelentette, amely a példányszám tízezer fölé emelkedésével egy évtized alatt milliomossá tette alapítóját, Bródy Zsigmondot, a Pesti Napló korábbi munkatársát. Ugyancsak hozzá köthető az olcsó néplap, a Politisches Volksblatt (1875–1920). A német nyelvű lappiac aktív szereplőjének számított a Neues Politisches Volksblatt (1877–1940), valamint a Budapester Tagblatt (1884–1915) is. A két Lloydtól teljesen különbözött a Neues Pester Journal. Szójáték volt Pesten: „Miért nevezik a lapot »Pester Zsornálnak«? Azért, mert aki zsurnált mond, az már a Pester Lloydra fizet elő.”22 Utóbbi a művelt németek és a magyar burzsoázia német nyelvű orgánuma, míg a fiatalabb laptárs, a Neues Pester Journal az egyszerű német ajkú és a jiddisül beszélő kispolgárság lapjának számított. Bródy Lajos udvari tanácsos, Zsigmond öccse, a lapot úgy jellemezte, hogy az már „keletkezése első pillanatától fogva utolsó percéig magyar érzésű, magyar gondolkozású, feltétlen liberális lap volt, s mint ilyen, természetesen a zsidóság érdekeit is mindenkor szem előtt tartotta”.23 A kezdetek 1872-re nyúlnak vissza: 1872. július 11-én Pesten új napilap jelent meg (Constitutionelles) Pester Journal címmel Deutsch Mór nyomdájában. Mivel újságírói zömmel a Pester Journal gárdájából verbuválódtak, a tévedések elkerülése végett két hónap múlva a (Constitutionelles) Neues Pester Journal nevet kapta. Októberben a hírlap gazdája a Gutenberg Újságkiadó Vállalat lett. A régi Pester Journal tulajdonosa – miután a jó nevű bécsi költő, Karl Emil Franzos nem tartotta meg a főszerkesztői állást – Bródy Zsigmondot (1840–1906) hívta meg lapja élére. Bródy a szerkesztőség átvétele után 1872 augusztusában megszerezte a Pester Journal tulajdonjogát. A lap adminisztrációját és expedícióját a főszerkesztő testvére, Bródy József vezette. A lap akkori példányszáma 6000 körül mozgott.

1872-ben, az 1873-as bécsi világkiállítás előestéjén részvénytársaságok és bankok alakultak.24 Létrejött többek között a Franco Bank is, amely lapfelvásárlásokkal akart befolyást gyakorolni egyes érdekcsoportokra. A „közvélemény-csináláshoz” azonban kiterjedt olvasóközönségre volt szükség, a Franco Bank igazgatója ezért igyekezett megnyerni Bródy Zsigmondot, hogy a Pester Journal a Neues Pester Journallal fuzionáljon. Bródy végül 60 000 forint ellenében eladta lapját a banknak, és így létrejöhetett az egyesülés. Az új lap Neues Pester Journal néven jelent meg. Ezzel az akvizícióval egy nagy újságvállalat alapjait rakták le, amely a banknak új bevételi forrást helyezett kilátásba. Az 1873. május 9-én bekövetkezett tőzsdekrach azonban szertefoszlatta ezeket a reményeket. A Franco Bank is felszámolásra kényszerült: az újságvállalatot szerkesztőségi tagjaiknak kellett átengednie. A tranzakciót a szerződéseken alapuló igények arányában úgy bonyolították le, hogy Bródy Zsigmond öt, a színműíró és műfordító Schnitzer Ignác (1839–1921) négy és Zilahy Pál (?–1894) egy részt kapott. Mind a hárman azon voltak, hogy a lap színvonalát erejükhöz képest emeljék. A munkamegosztást illetően abban állapodtak meg, hogy Bródy mint főszerkesztő a politikai, Schnitzer Ignác a lokális és a szépirodalmi reszortot látja el, míg Zilahy a politikai tudósításokról gondoskodik.

Részletes újságírói programmal a lap kiadói nem álltak elő. A szerkesztői intenciókról – tulajdonképpen a konkurencia felségterületén – egy, a Pester Lloydban 1873. december 20-án megjelent egész oldalas hirdetésben lehetett olvasni. A szöveg abból indul ki, hogy egy lapnak, amelynek a példányszáma 10 000 fölött mozog, nem szükséges programot adnia. Az újság minden egyes száma program, és ezt látszott alátámasztani az a tény is, hogy az utolsó negyedévben a lap példányszáma 3000-rel nőtt. Politikailag a pártatlanság mellett szállt síkra, nem akart egy párt szócsöveként sem funkcionálni. Ami számított: az igazság és a közjó. A Deák-pártot bátortalannak, erőtlennek, frakciókra szakadtnak, korrupcióval átitatottnak látta. Legközelebb a Ghyczy vezette centrumhoz állt, mivel „úgy ők, mint mi is, egy erős, de liberális pártot akarnak. A liberalizmussal nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon a gyengeség: ellenkezőleg, számunkra a liberalizmus rendet, jogbiztonságot, takarékosságot, rendezett államháztartást, egy erős és éppen ezért tisztelt kormányt és tiszta kezeket jelent.”25 A lap a kormány működését árgus szemekkel kívánta figyelemmel kísérni: résen lesz a közigazgatási bűnöknél és hibáknál, a bürokratikus önkény és a megyei túlkapások ellen szót emel, és gátat vet a korrupciónak – hangzott a program. A főváros érdekeit és fejlődését is kiemelten kívánta kezelni, s elsődlegesnek tartotta, hogy egy európai nagyvároshoz méltón fejlődjön. A lap gazdasági része a kereskedőknek és iparűzőknek szándékozott széles körű bel- és külföldi hírekkel szolgálni. Az újság szórakoztató része az egész családnak akart tartalmas olvasmányt nyújtani: ezt szolgálták a kisebb hírek, a tárcanovellák, valamint a tárcaregények. Jókai művei majd minden német lapban előfordultak, így Bródy lapja sem maradhatott a népszerű szerző írásai nélkül. Bródy számtalan Jókai-regényt ültetett át németre, amelyek könyv formájában is megjelentek (Novellen, 1864 és Traurige Tage, 1874), szerkesztőtársa, Schnitzer pedig kiváló Petőfi-fordító volt. A magyar irodalmi alkotások közvetítésében azonban a Journal nem tudta felvenni a versenyt a Pester Lloyddal, irodalmi része inkább a világirodalomból szemezgetett, valamint osztrák szerzők műveit közölte. A lapról érdemes még megjegyezni, hogy az már az ún. „berlini formátumban” jelent meg, azaz már nem a régi, nehezen kezelhető, hanem közép-európai méretben.