Bjørnstjerne Bjørnson a 19. század második felének népszerű norvég szerzője, aki drámaíróként, színházigazgatóként és politikusként egyaránt ismert volt. Rövidebb írásai már az 1860-as években megjelentek a magyar lapokban, az első terjedelmesebb fordítást, A halászleány című elbeszélést pedig az évtized végén, 1869-ben a Magyarország és a Nagyvilág című lap2 közölte tizenhárom számon keresztül,3 majd 1876-ban a Divat-Nefelejts hozta tíz részben.4 Az eredeti norvég szöveg 1868 áprilisában5 jelent meg, tehát az 1869-es magyar hetilapközlés gyorsan reagált az elbeszélés nemzetközi sikerére, ami többek között jellemzi a korabeli magyar irodalmi élet friss tájékozódási képességét is. E két magyar fordításra mégis a feledés homálya borult: amikor 1956-ban az elbeszélés bekerült a norvég író szövegeiből készített válogatáskötetbe,6 a 19. századi magyar átültetések ismeretének hiányában a fordító, Kemény Ferenc, az utószóban megjegyezte, hogy a kötet címadó műve – A halászleány – még nem jelent meg magyarul.7 Bjørnson korábbi terjedelmesebb „parasztelbeszélései”, mint a Solbakken Synnöve és az Arne8 magyar fordításban ugyan csak A halászleány első hetilapközlése után váltak elérhetővé,9 ezek tartalmát a szerzővel kapcsolatos első hazai hírek ismertették.10 A halászleány befogadására így már a kezdetektől jellemző volt Bjørnson korábbi szövegeinek értelmező keretként való használata, amivel együtt járt, hogy Bjørnson – mint a norvég népet, paraszti réteget ábrázoló szerző – íróportréja sokáig nem nyitott teret más szövegértelmezési lehetőségnek. Az alábbiakban arra keresem a választ, hogyan formálódott a 19. században a magyar Bjørnson-kép, milyen eltérések vannak a szövegváltozatok között, mit tudhatunk meg mindezek alapján a korabeli hazai irodalmi és fordítói tevékenységről, illetve hogyan jellemezhető Bjørnstjerne Bjørnson elbeszélésének társadalomtörténeti kontextusa.