Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tekintély, fejlődés, női sorsok

A halászleány1 című elbeszélésben egy Petra nevű lány életét követjük végig céljának beteljesedéséig, azaz az első színházi fellépéséig. A mű narrátora kiemelt hangsúlyt helyez a szereplők és a környezet részletes bemutatására, így az olvasó megismerheti a főszereplő családjának történetét is, ami egyszerre idézi meg a saga-irodalom hagyományát és hozza játékba azt az alapkoncepciót, miszerint a szereplők cselekvéseit és döntéseit a szociális normák és körülmények befolyásolják. Mivel az elbeszélés kevésbé ismert, szükségesnek tartom a történet szüzséjének rövid bemutatását. Az elbeszélés Petra szüleinek, a határozatlan jellemű, esetlen Pedrónak és Gunlaugnak a történetével kezdődik. Szerelmük a gyermekkori együttlétek nyomán fejlődik ki, de Gunlaug később csalódik a férfiban, és elhagyja a várost. A szóbeszédtől való félelmében ugyanis Pedro nem gondol arra, hogy feleségül vegye a nála alacsonyabb származású lányt, saját társadalmi és családi helyzetéből adódóan fel sem merül benne ez a lehetőség. A szakítást követően hosszú ideig nem találkoznak, azonban az olvasó sejti, hogy amikor Gunlaug kilenc év múlva visszatér a kisvárosba, a magával hozott gyermeknek Pedro az apja. A férfi ezt csak akkor tudja meg, amikor egy alkalommal a kislánnyal, Petrával, konfliktusba kerül, és észreveszi, hogy az rá, illetve Gunlaug gyerekkori énjére hasonlít. Pedro innentől kezdve szeretne a lánya életének részévé válni, de a sértett Gunlauggal nem mer szembeszállni – így csak titokban keresi meg néha Petrát.

A cselekményt a lány taníttatásának kérdése indítja el. Hans Ödegaard, a helyi lelkész fiatal fia ráveszi az anyát, Gunlaugot, hogy a csínytevésre hajlamos, írástudatlan, de tehetségesnek tűnő Petrát a lány konfirmálásáig taníthassa. Ugyan az anya veszedelmesnek tartja a megfelelő társadalmi és anyagi háttér nélküli tanulást, de a lánya érdekében enged a nyomásnak. Mivel Ödegaard az első férfi, aki ellentmond Gunlaugnak, tekintélye Petra szemében már a felkészülés megkezdése előtt megszilárdul: „a gyermek félt attól, kinek legelsőbben sikerült anyját legyőzni”.2 A lány apahiánya, identitászavara, az identitásának képlékenysége és Ödegaard rá gyakorolt hatása a második fejezet végén érhető tetten, amikor Petra a férfi egyik bókja után elkezdi elfogadni nőiségét:

„De miután tanitója egy napon azt mondta, hogy haja igen szép, és nem ártana ha ápolná, nagyon megszerette haját, és értte [!] föláldozta a hősi nevet. Ez időtől fogva jobban szerette, hogy leány, nyugodtan haladt munkásságában, ábrándos álmodozások aranyfelhőinek árnyékában.”3

Az olvasó számára ugyanakkor Ödegaard fizikai vonzalma is nyilvánvalóvá válik a lány iránt: „Ödegard az egészet nem érté; Petra, ki máskor csak arra figyelt, a mit ő mondott neki, most uralkodott rajta. Életében most érezte először, hogy erős, vad természet ébred föl benne, az élet forrása most áradt szét először valóján, s elpirulva hátrált.”4 Az elfojtott érzelmek miatt a férfi távolságtartó lesz Petrával szemben, majd tehetetlenségében úgy dönt, hogy a lány konfirmációja után elhagyja a várost.

A konfirmációra való készülés megváltoztatja Petrát, keresi életcélját, és miután egyetlen bizalmasa – a tanítója – távozik, lánytársai értékrendjét sajátítja el. Játékból eljegyezteti magát egy fiatal tengerésszel, Gunnarral. Eközben a kikötőváros fiatal és gazdag kereskedője, Yngve Vold is szemet vet rá, és a nonverbális jelek hosszú sorát félreértve ő is eljegyzi a lányt:

„Petra nem vette volt előbb észre, mély gondolatokba merülve haladt; most fölsikoltott, de nem mozdult helyéből, elfödte kezével szemét és sirt. – Látom, hogy szeretsz, – suttogá ekkor az ifju. – Én is szeretlek! Nem lehetsz másé, csak enyém! Nem felelsz? – Nem teheted! Jó! – Bizd magad reám, e pillanattól fogva enyém vagy! – Jó éjt! – mondá, mialatt vállát gyengéden megérinté. Petra egyedül maradt. Ugy érezte magát, mintha megdicsősült [!] volna. Az egészben csodát látott.”5

Petra lelkivilága ismert az olvasó előtt, és a részletes felvezetés által érthetővé válik, miért képtelen a cselekvésre: „Boszuság és szégyen mardosta szivét, és annál inkább, mert Ödegard távozta óta hozzászokott, hogy senkire se bizzon semmit.”6 Ödegaard visszatérésekor Petra neki akarja elmondani a történteket, de a fizikai érintések és a viszontlátás örömének következtében megfeledkezik szándékáról, és ekkor a tanító is feleségül kéri a lányt.

„Ödegard Petrának fejét keblére vonta, mintha védeni és megnyugtatni akarná, mert csak most érezte, mily drága neki e gyermek nyugalma. Ez pedig hozzásimult, mint a kis madár simul anyjának szárnyai alá, mely alól nem örömest rebben ki. Petrának e bizalmas viselete arra buzditá Ödegardot, hogy átkarolja, mintha a keresett védelemben akarná őt részesiteni; de alig hogy Petra ezt észrevevé, fölemelte kisirt szemét; szeme találkozott az ifju tekintetével, s mind az, ami nézéssel kifejezhető – ha a megbánás a szerelemmel, a hála az adományozó örömével, ha az igen igennel találkozik – mind benn volt e tekintetben. Ödegard mindkét kezével átfogta Petra fejét s ajkát ajkára szoritá; kis korában elveszté anyját, életében most csókolt először, valamint Petra is.”7

A férfi vonzalma saját fájdalmából, boldogságkereséséből fakad, miközben Petra inkább hálából, szeretetből és ösztönszerű ragaszkodásból reagál hasonló módon a férfi közeledésére. Amikor Ödegaard tudomást szerez a Vold-féle jegyességről, csalódottságát hangos monológban fejti ki. Lehetőséget sem nyújt arra, hogy a lány megszólaljon, esetleg megvédje magát, Petra pedig elfogadja e vádakat. „Petra az ifju minden szavát mohón szívta magába, mert csak az igazat mondá.”8 Ödegaard arra sem kíváncsi, hogy a lány mit érez őiránta, kizárólag magáról beszél.9 Petra és Gunlaug sorsa révén Bjørnson többféle szerelem- és házasságképet vonultatott fel: Ödegaard-nak olyan társra van szüksége, aki teljesen neki szenteli magát; Yngve ki akarja taníttatni a lányt, mielőtt feleségül venné; Gunnar úgy hiszi, a házassághoz elég a hűség; Pedro pedig, Gunlaug esetében, nem is gondol házasságra. Miután a jegyességek kiderülnek, a kis kikötőváros lakói erkölcsi felháborodásukban megostromolják Gunlaug házát, hogy elkergessék a két bűnösnek bélyegzett nőt. A narrátor általános képet nyújt egy kisközösség működéséről egy konfliktushelyzeten keresztül, és a szabad függő beszéd technikájával leleplezi a tettlegességig fajuló felháborodás valódi indokait: a lány látszólagos bűne miatt az emberek elsődlegesen az anya ellen lázadnak fel.10 Gunlaug ekkor veszi igénybe először Pedro segítségét, hogy lányát Bergenbe menekítse.

Petrának meghatározó élményt jelent az új élethelyzetben és nagyvárosi környezetben megélt első színházi tapasztalat. Az előadás során átélt katarzis, illetve a valóság és a fikció színpadi keveredésének hatására rájön, hogy életcélja csak a színésszé válás lehet.

„Petra még sokáig ott ült helyén, mikor már a függöny rég legördült. Szive a jó, a nemes iránti hitben fölmagasztosult, a fölségesnek nagysága töltötte el egész valóját. Tulemelkedett mindenen, ami kicsinyes, félelmen és fájdalmon, mintha szárnyai lettek volna és röpülne, mosolyogva mindenkire, hisz mindenkiben testvért látott.”11

A dán társulat azonban nem veszi fel Petrát, és mivel múltját is felemlegetik előtte, a szégyenérzet miatt elmenekül a városból. A második tanulási időszak akkor kezdődik számára, amikor egy özvegy lelkész és lánya, Signe befogadják őt házukba. Petra itt három évet tölt el, és sokat tanul házigazdáitól. A színészi pálya iránt érzett vágyát azonban mégsem fedi fel előttük, ugyanis a lelkészcsalád elítéli és erkölcstelennek tekinti ezt a szakmát. Csakhogy egy véletlen tűzeset során a lelkészék tudomást szereznek róla, és elhidegülnek a lánytól. A kényes helyzetet Ödegaard oldja fel, aki a család jó barátja. A művészetet, színészetet és erkölcsi kérdéseket is tematizáló beszélgetéseken keresztül sikerül megváltoztatnia a lelkész véleményét, aki lányával együtt megbocsát Petrának. Ödegaard végül újra megkéri a lány kezét, de már nem birtoklási vágyból, hanem azért, mert ezáltal a művészi pályáját szeretné elősegíteni. A házasság közöttük mégsem valósul meg, mivel időközben Pedro meghal, és vagyonát Petrára hagyja, aki így segítség nélkül is elindulhat a színészi pályán. A narrátor több helyen kitér arra, hogy Ödegaard a lelkész lányának, Signének jóvoltából, levélváltásuknak köszönhetően vált új emberré, így kettejük házassága az utolsó fejezetben úgy értelmezhető, mint a Petra jövőjéért tevékenykedő, egyre szorosabbá váló baráti kapcsolatuk következménye.

Bjørnson egyik magyar méltatója, Farkas Zoltán 1910-ben A halászleány főszereplőjével kapcsolatban azt állította, hogy a novella „egy parasztleányka sorsát mondja el, a ki a faji küzdelem-birásban feláldozza szerelmi boldogságát, csakhogy híres szinésznővé küzdhesse fel magát”.12 Farkas – a 19. századi Bjørnson-recepció nyomán – hangsúlyosan parasztnovellaként közelítette meg az elbeszélést. A novella szövegét tekintve azonban látható, hogy értelmezése nem állja meg a helyét: a főhősnő nem a szerelmét áldozza fel a hírnévért, hanem egyrészt fokozatosan tudatosul benne, hogy a színészet iránt érez hivatást, másrészt a mű végére teremtődik meg az az anyagi háttér és ér véget az a szellemi fejlődés, amelyek együttesen szükségesek a kitűzött cél eléréséhez. Emellett Ödegaard-hoz Petrát nem annyira a szerelem, mint inkább a hála és ragaszkodás érzése fűzi. Ez azért fontos, mert mindezek belátásával együtt érthető meg, hogy miért nem lehet a főhősnő a volt tanítójának a felesége. Saját bevallása szerint Bjørnson önmagáról mintázta13 Petra karakterét, tehát a szerzői szándék alapján a történet elsősorban egy sikeres életút-narratívaként értelmezhető. Az író epikus szövegei máshol is előtérbe állítják a főhősök tanulás általi felemelkedését, emancipációs törekvéseit, ugyanakkor korai alkotásaiban a női szereplők nem kaptak olyan szabadságot, mint A halászleányban, ahol az erős női karakterek (Gunlaug és Petra) egyedülállóként, házasság nélkül is képesek elérni saját életcéljukat. Ez az álláspont a szövegen belül, a viták során is tematizálódik: a művészethez, a művészet műveléséhez és élvezetéhez, illetve a tanuláshoz való hozzáférés általános, nemtől független emberi jogként fogalmazódik meg. Bjørnson későbbi munkáiban pedig, például a Magnhild14 című elbeszélésben, a női emancipáció kérdése még hangsúlyosabbá válik.

1	A továbbiakban a Divat-Nefelejtsben megjelent fordítást idézem az eredeti írásmód szerint; a tulajdonneveken sem változtatok. A főszövegben azonban a tulajdonneveket az 1956-os fordítás alapján használom norvég sorrend szerint (pl. Hans Ödegaard), mert a két hetilapközlés amellett, hogy nem használta egységesen ugyanazt a formát és sorrendet, az eredeti nevekhez képest több esetben is módosításokkal, egyszerűsítésekkel élt (pl. Gunlaug helyett Gunlang, Yngve Vold helyett Ingve Bold, Ödegaard helyett Ödegard).
2	Björnson, „A halászleány”, Divat-Nefelejts…, 27. sz., 211–213, 212. [Kiemelés tőlem – A. V. Ö.]
3	Uo. [Kiemelés tőlem – A. V. Ö.]
4	Uo. [Kiemelés tőlem – A. V. Ö.]
5	Björnson, „A halászleány”, Divat-Nefelejts…, 28. sz., 218–221, 220. [Kiemelés tőlem – A. V. Ö.]
6	Uo. [Kiemelés tőlem – A. V. Ö.]
7	Björnson, „A halászleány”, Divat-Nefelejts…, 29. sz., 226–229, 226. [Kiemelés tőlem – A. V. Ö.]
8	Uo., 227.
9	Uo.
10	„Igy végre Petra ellen átalános erkölcsi zivatar tört ki. Az utcai verekedés szégyenét és a három család szomorúságát neki rótták föl bünül, neki, aki csak alig féléve confirmáltatott. Háromnak is eligérkezni egyszerre, s ezek közül az egyik épen tanitója, jóltevője, égbekiáltó, a méltatlankodás átalános volt. [...] Az anya bizonyára büntársa volt, hisz házánál, hova csak hajós népség járt, mit is tanult volna mást e gyermek, mint könnyelműséget? Most nem akarták tovább viselni az igát, melyet Gunlang a helység nyakába vetett s nem akarták tovább megtűrni maguk között so [!] az anyát, se leányát, és elhatározták, hogy erőszakkal űzik ki őket.” Uo., 228. [Kiemelés tőlem – A. V. Ö.]
11	Björnson, „A halászleány”, Divat-Nefelejts…, 30. sz., 234–237, 236. [Kiemelés tőlem – A. V. Ö.]
12	Farkas Zoltán, „Björnson”, Budapesti Szemle 142. köt., 401. sz. (1910): [282]–287, 284.
13	Bull, „Inledning: Fiskerjenten”, XXXVI.
14	Björnstjerne Björnson, Magnhild, ford. K. J., Athenaeum Olvasótára 3 (Budapest: Athenaeum, 18932).

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero