Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Az Életképek divatrovata (1844–1848)

Az 1840-es évek divatlapjaiban gyakori volt, hogy „a szerkesztők nőkhöz címzett levelekben mondták el fontos közölnivalójukat”.1 De miért volt szükség arra, hogy a divatról és társasági eseményekről szóló szövegeket is fiktív, nők közötti levelezés kontextusába ágyazzák a szerkesztők? Bár a negyvenes évek divatlapjai rendszeresen közöltek ruhákat, öltözékeket megjelenítő grafikákat, ezek a mellékletek általában nem képezték szerves részét az egyes lapszámoknak. A három divatlap felépítése, a megjelenített témák, tartalomfajták természetesen párizsi és bécsi mintákat követtek. A reformkori bécsi sajtópiac legjelentősebb divatlapja a Johann Valentin Schickh által 1816-ban alapított Wiener-Moden-Zeitung (Bécsi Divatlap), későbbi címén Wiener Zeitschrift für Kunst, Literatur, Theater und Mode volt. Schickh szabómester volt Bécsben, a hetilapot osztrák szórakoztató lapok és francia divatlapok mintájára indította.2 Kezdetben a lapkiadás mögött gazdasági érdekek álltak: Schickh felismerte a reklám szerepét, fontosságát. Célja egy olyan orgánum létrehozása volt, amely támogatja a hazai (osztrák) textilipart a francia importárukkal szemben. A hetilap mellékleteként már az első számtól kezdve női- és férfiruhákat, kalapokat, frizurákat, bútorokat és kocsikat bemutató grafikákat közölt – persze a kereskedő megjelölésével. A divatképhez mindig tartozott egy rövid leírás, illetve alkalmanként „Modeberichtet”, tehát divattudósítást is csatoltak egy-egy lapszámhoz,3 amely száraz, értekező stílusban, lényegre törő módon írt az aktuális trendekről. A „Modebericht” 1840-től lesz a hetilap állandó rovata.4

A három magyar divatlap közül elsőként a Honderü vezette be a divattudósítások szövegtípusát. A „Divatcsörgetyü” címet viselő rovat szövegeit Petrichevich Horváth Lázár, a lap szerkesztője írhatta – nem túl nagy lelkesedéssel. Először 1843. január 7-én jelent meg ilyen típusú írás a lapban, név nélkül;5 arra, hogy az író a szerkesztőség egyik férfi tagja lehetett, egyrészt a megszólalásmódból,6 másrészt a Honderü egyik írónőjének, Anda Rózának7 nyílt leveléből következtethetünk: „Ön kér hogy mentsem föl egyszersmind a divatcsörgetyü szerkesztésétől. Isten ments! Hiszen az soha méltóbb kezekbe nem juthata!”8 A szöveget nyomtatásban közvetlenül követi a szerkesztőség válasza: „Istenért mentsen föl kegyed a divatcsörgetyűtől. Mindent – mindent csak csörgetyűt nem!... Legalább az anyagot hozza nagysád’ hófehér kis kezeiből, majd a mártást rá csörgi a szerkesztőség.”9 Ebből a rövid és humoros eszmecseréből alapvetően két dologra következtethetünk: egyrészt a Honderü szerkesztősége kényszerű kötelességének tekintette divattudósítások közlését, másrészt szakértelem vagy motiváció hiányában egy nőt szerettek volna megbízni ezzel a feladattal. Anda Róza azonban – ahogy az a nyílt levélből is kiderül – nem vállalta el a tudósító szerepét, és a Honderü „Divatcsörgetyü” rovata is lassan elmaradt a lapszámokból.10 A lap hiába ismerte fel az olvasói igényt erre a szövegtípusra, autentikus hang és megfelelő forma nélkül kudarcba fulladt a divatrovat vállalkozása. A „Divatcsörgetyü” szövegei (hasonlóan a Wiener-Moden-Zeitungéhoz) szárazabb, objektív, értekező stílusban igyekeztek hozzászólni az öltözködés témaköréhez,11 még nem használták a levélformát.

A negyvenes évek divatlapjai közül igazán sikeresen az Életképek tudta meghonosítani a „Modebericht” szövegtípusát azáltal, hogy a műfajt elmozdította a „Modebrief”, a divatlevél irányába. Frankenburg lapjának első kihívásként a nyilvánosságnak azt a terét is meg kellett teremtenie, amelyen belül elfogadhatónak – vagy legalábbis indokoltnak tűnt a divatról beszélni. Legitimálni kellett a divatot mint irodalmi témát; majd megkeresni azt a beszédszituációt, amely társadalmilag is elfogadottá teheti az öltözködésről, divatról való beszédet. A nyilvánosságnak ezt a terét Frankenburgék a női levelezés keretein belül találták meg. Első divatlevelének kezdő soraiban pedig az írónő, Szlávy Sarolta átgondoltan érvel a divattudósítások létjogosultsága mellett – a nemzeti nyelv ápolásával legitimálja a témát:

„Nem vártad, hogy az ’Életképek’ hasábjain vedd levelemet; de mit tegyek? Ugyis annyit zsémbeskednek azok a’ férfiak ellenünk, hogy olly keveset teszünk nyelvünk körül; azért elszántam magamat, mikor időm engedné, legalább divat dolgában, segitni az irodalmat. Kettős öröm lesz az rám nézve: egy az, hogy veled fecseghetek női dolgainkról; ’s a’másik, hogy teszek annyit, a’ mennyit szerettem hazám szép nyelve körül.”12

1	T. Erdélyi, „Az irodalmi divatlapok”, 435–436.
2	Schöpf, Die „Wiener-Moden-Zeitung…, 37–40.
3	Uo., 38.
4	Először a Wiener Zeitschrift 1840. január 9-i lapszámában jelent meg Modebericht. N. n., „Modebericht”, Wiener Zeitschrift, 1840. jan. 9., 40.
5	N. n., „Pesti Salon’ heti szemléje”, Honderü 1, 1:21. sz. (1843. máj. 27.): 38–40.
6	„Ki szépeink közől fiatal kellemű arcának bájait […] hódítóbbá akarja tenni.” N. n., „Divatcsörgetyü”, Honderü 1, 1:1. sz. (1843. jan. 7.): 38–40, 38.
7	Írói álnév; polgári nevén gróf Bethlen Jánosné, született Wimpffen Beatrix bárónő. Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, 1. köt. (Budapest: Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése, 1891), 157.
8	Anda Róza, „Anda Róza üdvözli a Honderüt”, Honderü 1, 1:3. sz. (1843. jan. 21.): 100.
9	N. n., „Viszonüdvözlet Anda Rózához”, Honderü 1, 1:3. sz. (1843. jan. 21.): 100.
10	Anda Róza és a szerkesztőség januári levelezése után először az 1843. augusztus 26-i lapszámban jelent meg divattudósítás „Linda” név alatt. Linda, „Divatcsörgetyü”, Honderü 1, 2:3. sz. (1843. aug. 26.): 255–256. 1843–44 között több hónapos kihagyásokkal írt egy-egy tudósítást először „Linda”, majd „Gizela” a „Divatcsörgetyübe”; 1845-től kezdve a rovat megjelenése esetlegessé válik.
11	Fazekas, „Olvasó honleányok…”, 85.
12	S** barátnéd [Szlávy Sarolta], „Divat”, Életképek 1, 1:1. sz. (1844. d. n.): 60–62, 60.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero