Válts MeRSZ+ -ra!

MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Jókai és a Bolond Istók

 
A Bolond Istók című, erősen kormánykritikus élclapot, melynek első száma 1878. január 6-án jelent meg, Don Pedrő álnéven Bartók Lajos alapította.1 Bartók az élclapírás terén nem számított kezdőnek. A szakmát éppen Jókai Az Üstökösének hasábjain tanulta, később a lap belső munkatársa, majd szerkesztője lett.2 Politikai nézeteik ebben az időben megegyeztek: mindketten 48-as alapokon álló függetlenségpártiak, és Deákkal szemben Tisza Kálmánt támogatták. 1873-ban Bartók egy másik élclap, a Bolond Miska szerkesztője lett,3 Jókaival való viszonya azonban csak akkor romlott meg, amikor a Tisza-féle Balközép Párt egyesült a Deák Párttal, és Jókai az így létrejött Szabadelvű Párt támogatója lett, míg Bartók a 48-as alapok mellett kitartó Függetlenségi Párt szolgálatába állította tollát.
A Bolond Istók megjelenésével kiegyenlítettebbé vált az élclapok piaca, hiszen a Jókai tulajdonában álló Az Üstökös a kormánypárttal szimpatizált, s ugyanez jellemezte a Borsszem Jankót is. A pártosodásnak azonban nem mindenki örült. A Fővárosi Lapok, miközben hírt adott Bartók Lajos Mameluk-album című karikatúragyűjteményének megjelenéséről, így fogalmazott:
 
„Részünkről szeretnők, ha az élclapok nem állottak volna soha a pártszenvedélyek szolgálatába […]. De erről […] rég lemondtak […], s azóta osztoznak a politikai pártlapok szenvedélyeiben, túlzásaiban, s igy tartalmukban és irányukban a magasb életnézlet [sic!] humora háttérbe szorúlt a személyek kiméletlen szatirizálása előtt. Amabból több haszna lett volna irodalomnak és közéletnek, míg igy tán kapósabbak lettek az élclapok egy-egy párt körében.”4
 
A függetlenségi elveihez hűtlenné vált, kormánypárti képviselőként politizáló Jókai gyakran került a Bolond Istók célkeresztjébe.5 1878. július 7-i számának egyenesen a címoldalán nézett félprofilból, kaméleont mintázva, ami azért is meglepő, mert az élclap egyébként állandó, a Bolond Istók figuráját ábrázoló címlappal jelent meg.
 
 
Még arra sem sajnálták a pénzt, hogy a fekete-fehér kiállítású lapban most színes rajzot közöljenek. A hosszú farokban végződő, patkányszerű testet harlekinfigurára emlékeztető módon,6 ötféle színben játszó rombuszok borítják, a nyakon a mindenki számára ismert Jókai-arc, szakálla alól félig takartan a stilizált magyar és az osztrák (birodalmi) címer tűnik elő, mindkettő sárga alapon. Köcsögkalapján swarzgelb tolldísz, a tolldísz mellett a Szent István-rend kiskeresztjével. Utóbbival Ferenc József 1876-ban tüntette ki Jókait, „a magyar szépirodalom fejlesztése s emelése körül szerzett kitűnő érdemei elismeréseül”.7 Arany Jánosnak nem egészen egy évtizeddel korábban még súlyos lelkiismereti dilemmát okozott az érdemrend elfogadása, Jókai viszont felhőtlen örömmel nyugtázta a kitüntetést. Úgy találta, az uralkodó elismerése által „a magyar költészet, a magyar szépirodalom lett már ismételten mindazon hazafias erények, katonai és polgári érdemek sorába felemelve, amikért e legmagasabb elismerés osztogattatik. E kitüntetés nemcsak nekem, de az egész magyar irodalomnak szolgálhat önérzete emelésére.”8
Sokan persze nem fogadták el ezt az értelmezést, úgy látták, a kitüntetés átvételével Jókai hűtlenné vált saját múltjához. S hogy az eset milyen tartósan foglalkoztatta a közvéleményt, jelzi, hogy a Bolond Istók még évekkel később is vissza-visszatért hozzá. A Jókai regénye című karikatúra például a fiatal Jókait zsinóros magyar mentében, kipedert bajusszal, kezében tolldíszes magyar kalappal ábrázolja 1848-ban, mellette az öreg Jókai 1880-ban, fején köcsögkalap, kezében (de kalapján, nyakában, frakkján is) érdemrend, a karikatúra alatt pedig a „Mire megvénülünk” felirat.9 Vagy egy másik rajz 1882-ből, a Csillagászat című, melynek alcíme (Magyar Flammarionok) a kor jól ismert francia csillagászára, Nicolas Camille Flammarionra utal, s három jól ismert közéleti személyiséget ábrázol. Az ellenzéki Függetlenségi Párt képviselője, Hoitsy Pál, aki civil foglalkozására nézve nem csupán szemorvos és hírlapíró, hanem csillagász volt, valóban a csillagokat vizsgálja, a főrendiházi tag Gajdó gróf, azaz gróf Karácsonyi Guidó „az égi testekben gyönyörködik”, a színházi látcsöve előtt lenge ruhában ellebbenő hölgyalak képében, míg Jókai „csak egy csillagra tekint”, a hosszú csillagászati távcsöve előtt fénylő érdemrendre.10
 
 
Visszatérve az 1878. július 7-i szám címoldalára, a korabeli olvasó nyilván értette, hogy Jókait miért ábrázolják kaméleonként. De hogy miért mutatják ketrecbe zártan, amint kíváncsi arcok bámulnak rá a rács mások oldaláról, az csak a lap következő oldalán, a gúnyrajzhoz tartozó egész oldalas kommentárból11 vált világossá: a furcsa, körmei szerint oroszlán, bőrszíne szerint kaméleon alakot, mint különleges núbiai mamelukot, a pesti állatkertben mutogatja a közönségnek Serák Károly igazgató. A kommentár egyébként a Mamelukok albuma sorozat Jókait bemutató darabja. Azt, hogy az ártatlan tekintet mögött miként húzódhat meg kaméleonlét, színképelemzéssel teszi érthetővé. Az ártatlanság színe a fehér, de ha a fehér fényt prizmával felbontjuk, akkor a szivárvány valamennyi színe láthatóvá válik. Pontosan ilyen Jókai: ártatlannak mutatja magát, miközben saját hasznára figyelve mindenkinek a kedvében igyekszik járni.
 
„Qui multam probat, nihil probat. A ki sokat próbált, semmit sem próbált. A ki próbált lenni veres republikánus és dynasztikus, forradalmár és pecsovics, baloldali és jobboldali, demokrata és rendjelhajhász, törökbarát és muszkapolitikus, pathetikus és stricikus, [sic!] keresztény és zsidó, költő és tehenész,12 ellenzéki és kormánypárti, idealista és sápista, Kossuthista és Tiszista, magyar hazafi és osztrák patrióta, ha kell egyszerre, ha kell felváltva, de mindezt mindig egyforma meggyőződéssel és kitartással: oh kérem! az nálunk nem elnyütt politikai saltinbank,13 hanem szűz kharakter!”14
 
E tömör és kifejezetten barátságtalan jellemzést a szöveg tovább részletezi. Az a történet persze, hogy hogyan és mi okból változott az évtizedek során Jókai politikai álláspontja, egyáltalán: miért lett politikussá, a képviselőház, majd a főrendiház tagjává, nagy vonalakban elolvasható a Jókai-életrajzokban. Érdekesebbek a részletek, a konkrét ügyek, amelyekre a további bekezdések utalnak, s amelyek kapcsán – egyéb ügyek társaságában – kaméleon volta a Bolond Istók más számaiban is kifigurázásra került.
 
1 Buzinkay Géza, Borsszem Jankó és társai: Magyar élclapok és karikatúrák a XIX. század második felében (Budapest: Corvina Kiadó, 1983), 76–82.
2 Buzinkay, Borsszem Jankó és…, 23–25.
3 Buzinkay, Borsszem Jankó és…, 28.
4 N. n., „»Mameluk-album«”, Fővárosi Lapok, 1878. júl. 24., 821.
5 A róla szóló írások és karikatúrák közül néhányat ismertet: Dersi Tamás, „A Borsszem Jankótól a Herkó Páterig”, in Dersi Tamás, Századvégi üzenet: Sajtótörténeti tanulmányok, 5–76 (Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1973), 65–66; Tamás Ágnes, „Talpra magyar, hí az urna!”: Választások és választási kampányeszközök az élclapokban (1867–1875) (Szeged: Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, 2020), 58–62.
6 A harlekinfigurával való hasonlóságra Asztalos Veronka Örsike hívta fel a figyelmemet.
7 Ferencz József sk, „C. n.”, Budapesti Közlöny: Hivatalos lap, 1876. február 20., 1122.
8 N. n., „Mi ujság? »Jókai Mór«”, Politikai Újdonságok 12, 8. sz. (1876): 84.
9 N. n., „Jókai regénye”, Bolond Istók 3, 38. sz. (1880): 5.
10 N. n., „Csillagaszat [sic!]: Magyar Flammarionok” Bolond Istók 5, 24. sz. (1882): 7.
11 N. n., „Mamelukok albuma: Jókai Mór”, Bolond Istók 1, 27. sz. (1878): 2.
12 A politikát és az irodalmat is fejőstehénnek nézi, ld. N. n., „Classificatio: az iskolai év végeztével”, Borsszem Jankó 2, 81. sz. (1869. júl. 18.): 283.
13 Saltimbanque (francia): bohóc.
14 N. n., „Mamelukok albuma…”, 2.
Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave