Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Macskazene

Jókai bécsi pohárköszöntőjében arról is beszélt, hogy ha akár csak húsz évvel korábban eszébe jutott volna a császárvárosba jönni és németül felolvasni, „odahaza bizonyosan egy monstre-hangversenyt kaptam volna a világ valamennyi zenekedvelő macskájától […]. Mai napság mindenki rendén levőnek találja ezt a dolgot; egyetlen léleknek sincs ellene semmi kifogása.”1 Nem tudni, hogyan fogadták volna őt Pesten, ha e mondatokat nem szövi bele a pohárköszöntőjébe. Az azonban bizonyos, hogy már hazaérkezése estéjén „a fiatalság egy csoportja macskazenét akart rendezni a lakása előtt”,2 amelyet csak a rendőrség közbelépése akadályozott meg. Az Egyetértés úgy tudta, hogy két hétig lesz rendőri készültség a Stáció utcában, hogy „Moricz von Jókai bécsi babérjait baj ne érje”.3 A rendzavarások valóban folytatódtak, melyekre Jókai Az én macskazeném című írásával válaszolt A Hon május 6-i (keddi) számában. Válaszát a Bolond Istók következő (vasárnapi) száma azonnal tollhegyre tűzte:

A Hon:

„A lapokból olvasom, hogy én nekem macskazenét akarnak adni.

Ugyan miért?

Azért, mert egy toasztban azt mondtam, hogy az osztrák és magyar monarchia népeinek azt a két országot, a melyeket fegyverrel védelmezni kötelességük, egymás iránti kölcsönös szeretetükkel fenntartani is kötelességük?

Ennél egyebet szavaimból csak a rosszakarat és collegialis torzsalkodás csavarhat ki. Összmonarchiáról nem beszéltem. Magyar hazám iránti szeretetemből egy hajszálnyit le nem alkudtam.

Ez ellen lehet kifogása mind annak, a ki Magyarországot Ausztriától különválva akarja látni, azt kinyilatkoztathatja a legerősebb hangon sajtóban, országgyülésen, fényes nappal. Hisz két nagy párt van, a mely erről folyvást szemtül-szembe, okokkal és érzelmekkel vitázik.

Mit keresnek hát itt az »állati hangok?« Kutya, macska, békahang az argumentumok helyében?

És épen én ellenemben, a ki nem vagyok se fellegvárban lakó generalis, se hozzájárulhatlan kormányzó, se sérthetetlen főpap, a kiket nem lehet más uton elérni; hanem vagyok jámbor ujságíró polgár, a kit ha tetszik valakinek, a sajtó utján megtámadhat; ha személyesen akarja velem tudatni a véleményét, rám találhat; egész délután, s reggel tiz óráig itthon vagyok bogárhátu kis házamban, kinn a város végén, nem strázsál senki, még csak egy férficselédem sincsen; egy ollónál egyéb fegyver nincs az asztalomon, jöhet bátran, akár egyedül, akár huszadmagával, megmondhatja a véleményét őszintén, világosan; s ha tisztességesen beszél, leültetem, meghallgatom, ha gorombáskodni akar, elkérem a névjegyét s végzünk egymással becsületes, lovagias módon.

De hát kik azok, a kikről azt irják a lapok, hogy már tiz nap óta (!) éjről-éjre mindig macskazenét akarnak nekem adni, s ebben a rendőrség által mindig megakadályoztatnak. Azt irják, hogy az egyetemi tanuló fiatalság tagjai? Én ezt tagadom. Én a magyar egyetemi fiatalság tagjait bátor, nyilt arczu férfiaknak ismerem, a kik ha a meggyőződésüket meg akarják mondani, teszik azt fényes nappal, szemtől szembe, ha kell, a szuronyerdővel is szembe: a kik nem keresik a sötétség óráit, s a futásra alkalmas tért, még akkor sem, ha a hazának egy esküdt ellenségét kell megtámadni, nem hogy engem, a kit nem bánthatnak meg anélkül, hogy saját nemzetüket meg ne bántsák. Én a magyar ifjuságot inkább olyannak akarom ismerni, hogy még akkor is büszke legyek rá, a mikor engem bánt és nem olyannak, hogy ő maga is szégyenlje magát, a mikor azt tette.

Különben az egész utczai lármával nem törődöm. Hozzászoktam én már ahoz. A legközelebbi választási mozgalmak alatt a tisztelt ellenpárt tulbuzgó tagjai három éjjel egymás után a városnegyed legaljasabb qualitásu osztályát odacsőditve ablakom alá, ébresztettek fel álmomból macskazenével. – Tovább aludtam csendesen. – Ezt odasorozom negyediknek, ha meg lesz. – S maradok, aki voltam.

Jókai Mór”4

Bolond Istók:

„Rókai nyilatkozata: Mókázat

A lapokból olvasom, hogy nekem macskazenét akarnak adni. Hallom is távolból néha-néha a macskanyávogás stimmelését és száguldó lovas drabantok patkóinak kopogását.

Ugyan miért történik mindez?

Történik egy felolvasásért, történik egy toasztért!

Mit mondtam én?

Miért ittam én?

Én csak azt mondtam, hogy szeressük a németet. Szeressük a németet nagyon.

Én csak azt mondtam, hogy a németet szeretni, hogy Bécsért lelkesedni hazafiui kötelessége a magyarnak; olyan kötelessége, a melyet a magyar szent korona lakosai közzül eddig legjobban a szerezsánok teljesitettek.

Dicsőitettem a szerezsánok magyar hazafiságát.

Mi rosz van ebben?

A ki ellenkezőt hirdet, aki el akar szakadni Ausztriától, az hirdesse ezen nemes szándékát éjjel-nappal, szóval, irásban és tettel. Azt mi nem macskazenézzük meg soha, hanem ellenkezőleg, annak mi a legszebben elhegedülünk, úgy, hogy Szent Dávid se különben.

Látható, hogy mi vagyunk a lovagias párt, az ellenzék pedig sötétben dolgozik.

Az én házamban nincs fegyver, mert én csak irodalmi fegyverekkel szoktam párbajt víni. Ezekben a pisztolyokban nincs puskapor!

Egy olló nem sok, de egyéb az én házamban nem található.

Egy olló elég az »Üstökös« és az »Engeresz Fatterland«5 megszerkesztésére, de nem elég bőszült ifjak elleni védelemre.

Különben tagadom, hogy az ifjak között gutgesinntek6 lettek volna, tehát az csak a fiatalság söpredéke volt. Egyikőjük sem Ritter dritter Klasse!7

Ne zavarjuk a rendet. Ordó est anima rerum.8

Gondolják meg, hogy engemet meg nem sérthetnek anélkül, hogy bennem a Gesammtreichot9 is meg ne sértsék.

Vitatkozzunk, mint két nagy párt teszi nyilvánosan és folytonosan.

Szavazzunk!

Szavazzunk az országház szine előtt.

Ilyen polémiára mindig otthon vagyunk.

Igen.

Igen, én el nem tántorodom holmi macskahangok miatt.

A mi pártunk hangjainak sokkal édesebb a csengése.

És én maradok a mi vagyok.

Rókai10

Jókai nyilatkozatát a Bolond Istók szóban forgó számának egy másik írása is tollhegyre tűzte, Diplomacskiai jegyzékváltás11 címmel. A közreadott gúnyiratok szerzői, amint a lap szerkesztői üzenet rovatából kiderül, az olvasók közül kerültek ki. Hasonló írás több is jött: „Negyediknek érkezett be a versenyzők közt, kik Istók gyepén Held Jókler utolsó nyilatkozatát tüzték ki czélul, s igy bár jó conditióban ért be, de megelőztetett.”12 Mindez arra utal, hogy a bécsi tószt ügye, majd Jókai nyilatkozata komoly érdeklődést váltott ki az újságolvasók körében.

1	N. n., „Jókai pohárköszöntője”, 1–2.
2	N. n., „Jókai és a fiatalság”, Politikai Ujdonságok 25, 18. sz. (1879): 214; Ugyanerről: N. n., „Jókai Mór”, Fővárosi Lapok, 1879. ápr. 30., 483.
3	N. n., „Macskazene Jókainak”, Egyetértés, 1879. ápr. 29., 3.
4	Jókai Mór, „Az én macskazeném”, A Hon, 1879. máj. 6., 1. (Reggeli kiadás)
5	Jókai lapja címének – A Hon – német nyelvű kifordítása.
6	Jóérzésűek (német).
7	Kiskeresztes lovag (német): olyan személy, akit (mint Jókait) az uralkodó a Szent István-rend kiskeresztjével tüntetett ki.
8	Rend a lelke mindennek (latin).
9	Az összbirodalmat (német).
10	N. n., „Rókai nyilatkozata: Mókázat”, Bolond Istók 2, 19. sz. (1879): 5.
11	N. n., „Diplomacskiai jegyzékváltás”, Bolond Istók 2, 19. sz. (1879): 10.
12	N. n., „Szerkesztői telefon: Hetvenöti”, Bolond Istók 2, 19. sz. (1879): 11.

Történetek az irodalom médiatörténetéből

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Irodalom

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hansagi-szajbely-tortenetek-az-irodalom-mediatortenetebol//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero