Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Az érzelmek ügyvédje

Egyetemi éveim alatt egy jogász kollégiumban laktam. A hajnalig tartó közgyűléseken vérre menő viták folytak minden apró módosító szabályról. Biztos vagyok benne, hogy még azon is kidolgozott érvrendszerekkel csatáztunk volna, hogy levendulás vagy natúr szappan legyen a mosdókban. Hiszen a levendulás szappannak egészségügyi előnyei lehetnek a natúrral szemben, a hosszabb élet pedig minden egyén racionális érdeke, így a kollégiumi tagoké is. De mi történik, ha valaki érzékeny a levendulára, például allergiás vagy hiperszenzoros? Ez hátrányos helyzetbe hozná őt, és a többség nem erőltetheti rá az akaratát a kisebbségre – ez a demokrácia tagadása, a diktatúrák védjegye.

Jogászként szinte evidencia, hogy minden mellett és ellen is lehet racionálisan érvelni. A modern pszichológia szerint azonban egy morális döntést nem racionálisan hozunk meg. Ahogy már a szépség és a jóság kapcsolatáról szóló részben említettem, a moralitás szívében egyszerű érzelmi intuíciók rejlenek, amelyek eldöntik, hogy valamit helyesnek vagy helytelennek tartunk. Először egy érzésem van arról, hogy a levendulás szappan a jó, majd arra kezdek el emberi jogokig menő érveket gyártani. A morális érvelés nem oka a morális ítéletnek, hanem a morális ítélet igazolásának az eszköze.1 De ha így van, akkor miért érvelünk mégis ennyire szenvedélyesen?

Platón Az állam című művében van egy erkölcsi tanmese, amit joggal tarthatunk A Gyűrűk Ura ihletőjének. A történet szerint egy lüd pásztor, Gügész, egy különleges gyűrűre bukkan. A gyűrű egyetlen egyszerű varázslatra képes: láthatatlanná teszi viselőjét. Elsőre talán nem tűnik nagy hatalomnak – nem tudja irányítani mások akaratát, és nem teszi viselőjét halhatatlanná. A pásztor azonban gyorsan rájön, hogy ezzel a képességgel bármit megtehet anélkül, hogy felelősségre vonnák. Ölhet, rabolhat, elcsábíthatja bárki feleségét – hiszen senki sem látja, ki a tettes. A tanmese azt a kérdést veti fel, vajon erkölcsös maradna-e bárki, ha eltűnne a felelősségre vonás lehetősége. Természetesen a görög filozófus arra jut, hogy akkor is fontos erényesnek maradni, ha senki sem látja. Az emberek viselkedését és gondolkodását azonban nagyban befolyásolja, hogy elszámoltathatónak érzik-e magukat.2 Ha felhúznánk a gyűrűt, szinte biztos, hogy elkövetnénk néhány erkölcstelen cselekedetet. A társas világ megítélése előtt azonban – szerencsénkre – nagyon nehéz láthatatlanná válni.

A folyamatos elszámoltathatóság érzését az egyik oldalról az segít fenntartani, hogy borzasztó érzékenyek vagyunk mások megítélésére és hírnevünk fenntartása. Ma sokan hangsúlyozzák, hogy fontos saját értékességünk tudatát nem másokból, hanem önmagunkból meríteni („egyedül a te véleményed számít rólad”). Azonban az ilyen öncélú önértékelésnek kevés evolúciós haszna lenne és nem is nagyon találni nyomát kutatásokban. Valójában azok is mások véleményének hatására érzik magukat jól vagy rosszul, akik azt vallják, hogy „a külső megítélés nem számít”.3 Mark Leary, a terület kutatója ezt úgy fogalmazza meg, hogy van bennünk egy kikapcsolhatatlan szociométer. A szociométer lelki apparátusunk monitorozó rendszere, amely azonnal riaszt, ha azt érzékeli, mások rólunk alkotott megítélése negatívvá válik.4 Nem véletlenül jegyzünk meg minden „rossz pillantást”. Evolúciós múltunk során, akit nem igazán érdekelt a közösség véleménye, azt valószínűleg kiközösítették, ami egyenlő volt a halállal.

Az emberek folyamatosan megítélik és monitorozzák egymást, ez pedig a közösségi szabályok betartására ösztönzi az egyéneket. Az sem véletlen, hogy a pletykálkodás ennyire integráns része a csoportlétnek.5 Azért is hasznos mások félrelépéseiről csevegni, mert ez egy olyan morális légkört teremt, amiben botlásaiért mindenki mindig elszámoltathatónak érzi magát (sosincs rajtunk a láthatatlanná tévő gyűrű). Racionális érvelési képességünk pedig szintén ebben a keretben értelmeződik: arra fejlődött, hogy meggyőzzünk másokat – és sokszor önmagunkat – arról, hogy helyesen cselekedtünk.6 A morális érvelés, bármilyen magasztosnak is tűnik, valójában puszta PR, egy közönségkapcsolati eszköz. De ha nem racionális érvek mentén alakulnak ki morális ítéleteink, van-e bármi értelme vitatkozni morális kérdésekről? Részben igen, két okból is. Az egyik, hogy mivel gondolkodásunk társas természetű, mások egyszerűen azzal, hogy felfedik, mit szeretnek vagy nem szeretnek, hatással lehetnek ránk. A másik, hogy egy külső személy érvei új érzelmi intuíciókat aktiválhatnak bennünk, ami végül a döntésünk megváltoztatásához vezethet.7

De honnan jönnek a morális ítéletek alapjául szolgáló érzelmi intuiciók? A morális érzelmeket egyes pszichológusok úgy ragadják meg, mint a Homo sapiens és a Homo oeconomicus közötti különbséget.8 Ezt azonban nem úgy értik, hogy az érzelmek eltérítik az embereket a racionális döntéshozataltól, és irracionálissá teszik őket. Ennek éppen az ellenkezőjét gondolják. Az evolúciós érvekkel felvértezett modern affektív pszichológia szerint a morális intuíciók sokszor gátat szabnak a pillanatnyi önérdekeinknek annak érdekében, hogy önmagunk és közösségünk hosszú távú jólétét segítsék elő. Ennek a morális ösztönnek a gyökere a tág értelemben vett állatvilágba nyúlik vissza, ahova mindmáig tartozunk, még ha ezt sokszor el is felejtjük. A természetünk részét képező megismerési rendszerünkbe kódolt morális megérzések elmélete egészen új helyzetet teremthet a jogi gondolkodásban is. A fejezetben bemutatom, milyen érvek szólnak a morális ösztön mellett, hogyan határozza meg a jog szerkezetét a morális ösztön, és mikor visznek minket tévútra a morális heurisztikák.

1	Haidt, J. (2001): The emotional dog and its rational tail: a social intuitionist approach to moral judgment. Psychological review. 108(4), 814.
2	Lerner, J. S. – Tetlock, P. E. (1999): Accounting for the effects of accountability. Psychological bulletin. 125(2), 255.
3	Leary, M. R. (2000): The nature and function of self-esteem: Sociometer theory. Advances in experimental social psychology. 32.
4	Leary, M. R. – Tambor, E. S., Terdal, S. K. – Downs, D. L. (1995): Self-esteem as an interpersonal monitor: The sociometer hypothesis. Journal of personality and social psychology. 68(3), 518.
5	Zsuzsanna, S. (2011): A pletyka pszichológiája.
6	Mercier, H. – Sperber, D. (2011): Why do humans reason? Arguments for an argumentative theory. Behavioral and brain sciences 34(2), 57–74.
7	Haidt, J. (2012): The righteous mind: Why good people are divided by politics and religion. New York Pantheon.
8	Bányai, É. – Varga, K. (2014): Affektív pszichológia–az emberi késztetések és érzelmek világa. Medicina Könyvkiadó. 477.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero