Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Az agresszió és a békés konfliktusrendezés ciklusa

Az igazságtalan helyzetekre sokszor az agresszió és a harag a válaszunk. A harag ezért nem is mindig rossz tanácsadó, ugyanis olyan cselekvésre motiválhat, amely végül jobb közösségi egyensúlyhoz vezet.1 Az 1970-es évek amerikai feminista mozgalma például nagymértékben támaszkodott az alulról szerveződő, tudatosságra nevelő csoportokra, amelyek éppen a negatív érzésekre, a dühre és az elégedetlenségre próbálták ráébreszteni a nőket, hogy ezáltal politikai cselekvésre ösztönözzék őket.2 Ahhoz, hogy a harag morális érzés legyen, természetesen fontos, hogy proszociális célok felé mozgasson, a kicsinyes bosszú vagy a büntető fékezés az utakon nem tartozik ide.

Ha az állati viselkedés tanulmányozása során megértjük az állati konfliktusok és konfliktusrendezés természetét, az segíthet megérteni azt is, hogy nálunk, embereknél milyen szerepet tölt be az agresszió vagy éppen a békülés. Az agressziót a korai elméletek valamilyen hidraulikus modellben írták le,3 vagy ösztönös feszültségként, ami felhalmozódik bennünk, majd kitör.4 Ez azonban, ma úgy tűnik, nem igaz. Az agresszió sokkal inkább a konfliktusrendezés biológiai „zárköve”, egy utolsó opció, ha más nem működik.

A természetben megjelenő agresszió sok szempontból ellentmond annak, amit elsőre gondolnánk. Úgy érezhetjük, hogy a tömeg növeli az agressziót, és hogy idegenekkel szemben gyakrabban nyúlunk agresszív megoldásokhoz, mint a hozzánk közel álló emberekkel szemben. Ehhez képest a főemlősök között sokkal gyakoribb a közeli rokonokkal szembeni agresszió, mint az idegenekkel szembeni. Ugyanígy, minél sűrűbb elrendezésben él együtt egy majomcsapat, annál több gondoskodó viselkedés, például kurkászás jelenik meg, ami csökkenti a feszültégeket.5

Ami viszont ezeknél is érdekesebb, hogy az agresszió nem mond el sokat a csoportok működéséről. Ennél sokkal fontosabb, hogy milyen viselkedés követi az agressziót. De Waal emberi példára John Gottman terapeuta megfigyelését hozza fel a párkapcsolatokról: nem a konfliktusok száma jelzi igazából azok stabilitását, hanem az, ami a veszekedések után történik. A konfliktus felfogható a párkapcsolati feltételek újratárgyalásaként, amit ha megbékélés követ, új, biztosabb egyensúly alakul ki a felek között, erősítve ezzel a köteléket. Mindennek mély evolúciós gyökerei vannak.

A főemlősök agressziójának kutatása során például nemcsak a harcra kerül sor, de a megbékélés eszköztára is feltárható. Amikor például a hím csimpánzok veszekednek, általában nem támadnak fizikailag, csak kiabálnak és üvöltöznek egymással. Ez akár halálos agresszióvá is fajulhat, mégis jellemző, hogy 10 perccel a verekedés után az egyik hím hívogatóan kezet nyújt a másiknak, ami öleléshez és csókolózáshoz vezet.6 Úgy látszik, az állatoknál is megjelennek a megbékélés gesztusai, ami a korábbi ellenségeskedések feloldásához vezet, ráadásul nem csak majmoknál, megbékélési viselkedést találtak kutatók a házi kecskéknél, hiénáknál és delfineknél is.7

Emberszabású majmoknál a mediáció, azaz a békés közvetítés intézménye is ismert. Amikor csimpánz hímek a harc során holtpontra jutnak, leülnek egymással szemben, kerülve a szemkontaktust, ami kritikus eleme a megbékélésnek. Ilyenkor, a veszekedés után, gyakran megjelenik a csoport közvetítője, aki mindig egy idősebb nőstény. Az idős nőstény odajön, és néhány percig ápolgatja az egyik hímet, majd a másik hímet, és elsimítja a kettő közötti konfliktust.8

Mi jön a kibékülés után? A tipikus makákó majomtársadalomban a harcoló párok 60%-a a harc után baráti kapcsolatot létesít, míg a nem harcoló majmoknál a barátkozási arány pusztán 20%.9 A megbékélés mechanizmusán keresztül az agresszió főemlősöknél nemhogy roncsolja a közösség szövetét, hanem közelebb hozza egymáshoz a tagokat. Persze ehhez szükség van a megbékélés eszközeire, amelyeket a hagyományos jogi eljárások sajnos csak kivételként használják, mediáció formájában. Ez például egy etológiai és humánetológiai érv lehet a helyreállító igazságszolgáltatás és a békés vitarendezési formák mellett.

Mindez a majmoknál sem azt jelenti, hogy egy teljesen zárt, biológiai viselkedési program lefut, sokkal inkább egy olyan tendenciáról van szó, ami alakítható. Amikor agresszívabb rhesusmajmokat egy békésebb fajta majommal összezárnak hónapokra, azok meg tudják tanulni a békülékeny viselkedést pacifistább társaiktól. A szociális tapasztalataik megváltoztatásával tehát meglepő módon egy új, továbbfejlesztett rhesusmajmot tudtak létrehozni a kutatók, amely háromszor gyakrabban békül ki társaival, mint a kontrollcsoportba tartozó majmok.10 A békülékenység tehát nem csak ösztön kérdése, a tanulás már az állatoknál is szerepet játszik benne. Ez is mutatja, mennyire nem mindegy, mit tanulnak a gyerekek az iskolában.

1	Bányai, É. – Varga, K. (2014): Affektív pszichológia – az emberi késztetések és érzelmek világa. Medicina Könyvkiadó. 480–485.
2	Kravetz, D. – Marecek, J. – Finn, S. E. (1983): Factors Influencing Women's Participation in Consciousness‐Raising Groups. Psychology of Women Quarterly. 7(3), 257–271.
3	Pedder, J. (1992): Psychoanalytic views of aggression: Some theoretical problems. British journal of medical psychology. 65(2), 95–106.
4	Lorenz, K. (2021): On aggression. Routledge.
5	De Waal, F. B. (2004): Evolutionary ethics, aggression, and violence: lessons from primate research. Journal of Law, Medicine & Ethics. 32(1), 18–23., 16.
6	De Waal, F. B. (2004): Evolutionary ethics, aggression, and violence: lessons from primate research. Journal of Law, Medicine & Ethics. 32(1), 18–23., 16.
7	De Waal, F. B. (2000): Primates – a natural heritage of conflict resolution. Science. 289(5479), 586–590., 19.
8	De Waal, F. B. (2000): Primates – a natural heritage of conflict resolution. Science. 289(5479), 586–590., 19.
9	De Waal, F. B. (2000): Primates – a natural heritage of conflict resolution. Science. 289(5479), 586–590., 20.
10	De Waal, F. B. – Johanowicz, D. L. (1993): Modification of reconciliation behavior through social experience: an experiment with two macaque species. Child development. 64(3), 897–908.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero