Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Mulasztási torzítás a jogrendszerben: vakcinagyártás, eutanázia és ítéleti bizonyosság

Elen eldöntötte, hogy megszegi a jogszabályokat, és egy barátja érdekében hazudik a rendőröknek. Innen az olvasók két külön történetet értékeltek morális szempontból. Az egyik történet úgy végződött, hogy hazudott is a barátja védelmében a rendőröknek. A másik pedig úgy, hogy mielőtt hamis információt közölt volna, a rendőrök véletlenül már hibás információk birtokában voltak, amire alapozva később ártatlannak ítélték a barátját. Itt tehát Elen nem hazudott, hanem egyszerűen nem javította ki a rendőröket. Mindkét esetben Elen szándéka és a végkimenetel is ugyanaz. Melyiket értékeli az olvasó súlyosabbnak? Az emberek a kísérletek alapján morálisan helytelenebbnek tartják az első történetet, amikor tevéssel, nem pedig mulasztással jön létre ugyanaz az eredmény, azaz a rendőrség félrevezetése.1 Vajon miért és milyen következménye van e morális megérzésünknek a hétköznapokra?

Az oltások felvétele megvéd a fertőző betegségektől, az emberiség ezért nagyon sokat köszönhet nekik. A himlő elleni oltással például világszerte felszámoltak egy halálos betegséget, így megalapozott becslések szerint csak ennek a vakcinának az elterjedése 1980 és 2018 között körülbelül 150–200 millió életet mentett meg.2 Ha az oltás nem terjedt volna el, a himlő áldozatainak száma messze meghaladná még a legbrutálisabb háborúk összesített halálos áldozatainak számát is. Az oltások nagyon kis számú embernél azonban hasonlóan súlyos mellékhatásokat is okozhatnak. Ennek ellenére az oltás elmulasztása sokkal nagyobb kockázatot jelent, mivel jelentősen több ember betegedne meg súlyos fertőző betegségekben, ha nem alakulna ki a közösségi immunitás. Beoltassuk tehát a gyermekünket a legújabb fertőzés elleni vakcinával?

Valójában az a szülő, aki nem oltatja be a gyerekét, és úgy okoz neki kárt, mivel az mulasztással keletkezik, kevésbé tűnik morálisan felelősnek az emberek szemében, mint az, aki ugyanazt a kárt azzal okozza, hogy beoltatja gyerekét.3 A káros cselekedeteket tehát itt is súlyosabbnak tartjuk, mint az ugyanolyan káros mulasztásokat.4 Összetévesztünk ugyanis kétféle okozatiságot: a fizikai okozatiságot, amikor leverjük a virágcserepet, a sine qua non okozatisággal, amikor ha fizikailag nem is teszünk meg valamit, de viselkedésünk szükségszerűen okozója egy eredménynek. Ez részben logikus, hiszen ha egy mulasztás ugyanolyan súlyos lenne a szemünkben, mint a tevékenységgel való elkövetés, abszolút értékeink mellett folyamatosan ki kellene állnunk. Ha az abortusz végrehajtása és megakadályozása számomra ugyanolyan morális minőséget képvisel, akkor ellenzőjeként folyamatosan azon kellene dolgoznom, hogy megakadályozzam mások esetében a magzatelhajtást.5 Ha viszont tömegesen nem oltjuk be gyerekeinket a torzítás miatt, azzal közegészségügyi katasztrófát okozunk.

A mulasztás és a tevékenység közötti aszimmetria olykor egészen abszurd helyzeteket hoz létre. Kutatók szerint ugyanez a kognitív torzítás van annak a gyakorlatnak a hátterében is, amely néhány katolikus kórházra volt jellemző a 20. század során. Az anya életét fenyegető magzat esetén, mivel az abortuszt vallási okokból nem tartották elfogadhatónak, méheltávolítást alkalmaztak.6 Ez egy sokkal súlyosabb beavatkozás, mert a magzat meghal, és ezen felül az anya sem tud többé szülni. Így viszont a magzat elhajtása csak a műtét melléktermékének (mulasztásnak) tűnik, míg abortusz esetén a terhességmegszakítás közvetlenül az anya megmentésének az eszköze.

Jonathan Baron amerikai pszichológus kiemeli, hogy a kártérítési rendszert nagyon finoman kell huzalozni, különben komoly károkat tud okozni benne a mulasztási torzítás. Elemzése szerint a 90-es évek Amerikájában a kártérítési rendszer ezen torzítás miatt lett „túlhasználva”, ami így megbénította az oltóanyagipart. Több vakcinagyártó céget ugyanis azért pereltek be, mert az általuk gyártott és beadott oltások létrehozták azokat a mellékhatásokat, amelyeket egyébként transzparensen felvállaltak. Mivel a gyártókat sikeresen beperelték az ismert mellékhatások miatt keletkezett károkért, egyre kevesebben vállalkoztak oltóanyagok gyártására. A Covid–19-válság után mind érezhetjük, milyen súlyos tétek forognak kockán.

Egy másik példája a mulasztási torzítás jogrendszerbeli megjelenésének, hogy míg a passzív eutanáziát sok ország elfogadja, az aktív eutanáziát asszisztált öngyilkosságnak tekintik és büntetik. Magyarországon az Eütv. 20. § (3) bekezdése kimondja, hogy lehetőség van az ellátások „megszüntetésére vagy mellőzésére”, tehát a passzív eutanázia engedélyezett. Ezzel szemben az aktív eutanázia – amikor az orvos beadja a halálos injekciót a terminális betegnek – egyszerű gyilkosságnak számít. Ahogy Filó Mihály jogtudós kiemeli, a kauzalitás törvényszerűségeit szem előtt tartó világban azonban a passzív eutanázia sem történhet máshogy, minthogy az orvos odalép a létfenntartást végző készülékhez, például a lélegeztetőgéphez, és lekapcsolja azt.7 Valójában ugyanúgy az orvos cselekedete okozza a beteg halálát, de mivel van benne egy közvetítő mozzanat, ezt inkább mulasztásos okozásnak érzékeljük, és kevésbé tartjuk súlyosnak.

Eyal Zamir izraeli jogtudós a mulasztási torzításból vonja le azt a következtetést is, hogy valójában a bizonyítási teher a felperes számára mindig egy magasabb valószínűségi szintet hoz létre.8 Az emberi megismerés korlátozottsága és a bizonyítás közvetett jellege miatt (nem magából az eseményből, hanem az esemény okozataiból vonunk le következtetéseket) a teljes matematikai bizonyosság szinte sosem elérhető a jogi eljárások során. Nem tudhatjuk 100%-os biztossággal megállapítani, hogy az alperes rosszhiszemű volt-e a szerződés teljesítése során, melyik szülő kezdte a tettlegességig fajuló házassági veszekedést, vagy mi történt pontosan hajnali 8 órakor, amikor megtámadták az áldozatot. Ezért különböző jogrendszerek jogáganként, de akár ügytípusonként is eltérő mércéket adnak a megfelelő bizonyossághoz, amelyek mellett az ítéletet mégis meghozhatjuk.

Ez a magyar büntetőjogban a valószínűség nagyon magas fokát jelenti, míg a polgári jog engedékenyebb. Ahhoz, hogy a megfelelő szintű bizonyosság létrejöjjön, a polgári perekben az alpereseknek elegendő számú és értékű bizonyítékot kell szolgáltatniuk és „elfogadtatniuk” a bírósággal. Az elméleti mércéhez képest azonban a mulasztási torzítás miatt a pszichés rendszerünkön átszűrődve magasabb mércét kell megugrania a felperesnek a bizonyítás során. Egy téves bizonyíték elfogadása ugyanis cselekvés, míg egy helyes bizonyíték elutasítása „csak” mulasztás. Mivel a mulasztással szemben elnézőbbek vagyunk, a bíróság gyakran óvatosabb lehet a kelleténél.

Érdekesség, hogy az ítéleti bizonyosság mércéje a büntetőjogban minden esetben sokkal szigorúbb, mint a polgári jogban. Mivel a büntetőjogi szankciók súlyosabb következményekkel járnak, mint a polgári jogi szankciók – például a szabadságvesztés vagy egyes országokban a halálbüntetés –, logikus, hogy nagyobb fokú bizonyosságot várunk el a bíróságtól. Ebből viszont néha nagyon kirívó helyzetek alakulnak ki a joggyakorlatban. A legismertebb példa erre az O. J. Simpson-ügy, ahol bár számos jel utalt a férfi bűnösségére, az esküdtszék végül arra a következtetésre jutott, hogy nem állapítható meg minden kétséget kizáróan a bűnössége, így ártatlannak nyilvánították. Ugyanakkor az ellene indított polgári perben az esküdtszék egyhangúlag felelősnek találta őt Goldman és Brown haláláért, és 33,5 millió dollár kártérítést ítélt meg neki. Így míg a büntetőjogi mércéhez képest O. J. ártatlan maradt, a polgári jogi mércéhez képest pénzügyileg felelnie kellett az emberölésért. Hasonló helyzetek gyakran előfordulnak szexuális erőszakkal kapcsolatos ügyekben is, ahol a nehéz bizonyíthatóság miatt a büntetőperek gyakran kifulladnak, míg a kártérítési perek sikerrel zárulnak.

1	Spranca, M. – Minsk, E. – Baron, J. (1991): Omission and commission in judgment and choice. Journal of experimental social psychology. 27(1), 76–105.
2	Vanderslott, S. – Dattani, S. – Spooner, F. – Roser, M. (2023): Vaccination. Our World in Data.
3	Ritov, I. – Baron, J. (1990): Reluctance to vaccinate: Omission bias and ambiguity. Journal of behavioral decision making. 3(4), 263–277.
4	Baron, J. – Ritov, I. (1994): Reference points and omission bias. Organizational behavior and human decision processes. 59(3), 475–498.
5	Baron, J. (2014): Moral judgment. The Oxford handbook of behavioral economics and the law. 61–89.
6	Kuhse, H. (1987): The sanctity-of-life doctrine in medicine: A critique.
7	Filó, M. (2016): Asszisztált öngyilkosság és az életvégi döntések Európában–tettesség, részesség, önrendelkezés. Állam- és Jogtudomány. 57(4), 120–134.
8	Zamir, E. – Ritov, I. (2012): Loss aversion, omission bias, and the burden of proof in civil litigation. The Journal of Legal Studies. 41(1), 165–207.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero