Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Babák, akik felszámolták a szegregációt

1863-ban az Amerikai Egyesült Államokban kimondták a rabszolgaság intézményének eltörlését, száz évvel később azonban még javában dúlt a rasszalapú megkülönböztetés. Az úgynevezett „Jim Crow-törvények” nyíltan korlátozták az afroamerikaiak alapvető állampolgári jogait. 1952-ben például a déli államokban a fekete lakosság 80%-a nem rendelkezett szavazati joggal, és sok helyen nem utazhattak ugyanazon a tömegközlekedési eszközön, mint fehér honfitársaik. Ugyanebben az időszakban az iskolai szegregáció is virágzott, az „elkülönítve, de egyenlően” (separate but equal) jogi elv alapján. Ezen faramuci doktrína értelmében, ha az elkülönített etnikai csoportok számára biztosított létesítmények (iskolák, kórházak, nyilvános terek) egyenlők voltak, a szegregáció nem sértette az alkotmány által biztosított jogegyenlőséget. Ez természetesen nem volt igaz; számos kutatás kimutatta, hogy például a feketék számára fenntartott iskolák alulfinanszírozottak voltak a többségi iskolákhoz képest.

Eközben a 20. század közepére a gazdasági helyzet javulása, a második világháború, az iparosodás és az urbanizáció egy hatóképes afroamerikai középosztályt hozott létre, ezzel erőteljes lendületet adott az ekkor már fél évszázada dúló polgári jogi mozgalomnak.1 A status quo megtörésének kedvezett a hidegháború politikai realitása és a fasiszta hatalmak által elkövetett rasszalapú bűncselekmények emléke is. Nem utolsósorban pedig az segítette a mozgalmat, hogy a telekommunikációs eszközök fejlődése ekkorra olyan szintre jutott, hogy képes volt összekapcsolni a különböző véleményeket és embereket országszerte, ezáltal létrehozva egy kontinentális szintű közvéleményt.2

A Legfelsőbb Bíróság ebben a helyzetben hozta meg egyhangúlag 1954-ben mérföldkő jellegű, Brown kontra Oktatási Hivatal ítéletét.3 A bírók döntésükben a tizennegyedik alkotmánykiegészítésre hivatkozva végleg alkotmányellenesnek minősítették az iskolai elkülönítést a fehér és az afroamerikai gyerekek között. Nem véletlen, hogy az első nagy fordulópontnak az oktatásban lehettünk tanúi. Az oktatási egyenlőtlenségek ugyanis nagyon fontosak a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásában és a kisebbségi csoportok hátrányos helyzetének újratermelésében.4 Az ítélet azonban ellentmondásos volt korábban. Nyilvánvalóan ekkorra már elindultak olyan társadalmi folyamatok, amelyek a közvélemény egy jelentős részét szegregációellenessé tették, enélkül a Legfelsőbb Bíróság nem szállt volna hirtelen szembe korábbi gyakorlatával.5 De ez továbbra sem jelentett egyértelmű többséget a szegregáció megszüntetése mögött. A rasszista attitűdök erős pozíciókkal rendelkeztek (és persze rendelkeznek ma is), főleg a déli államokban, az ítélet hatására pedig komoly ellenállás alakult ki a társadalom egyes rétegeiben. Gondoljunk bele abba, hogy még a mai Magyarországon sem sikerült lerázni a szegregáció kérdését. Balog Zoltán miniszter még 2013-ban is a „szeretetteljes szegregáció” mellett érvelt, és hazánkban is gyakori a roma tanulók etnikai alapú elkülönítése.6

Valójában, a bíróság részben az akkori viselkedéstudományok eredményeit használta a jog átalakítására, így a jogpszichológia komoly sikerének is betudható ez a nagy horderejű döntés. Az egyik támpontot ugyanis a bíróságnak Clark és Clark pszichológus házaspár kísérletei adták, akik fejlődéslélektani szempontból vizsgálták, hogy valóban egyenlő feltételeket teremtenek-e az elkülönített iskolák.7 Tehát az „elkülönülten, de egyenlően” elv megállja-e a helyét empirikusan? A híres babatesztek során arra kértek gyerekeket, hogy válasszanak fekete és fehér babák közül, miközben megválaszolnak egy sor kérdést. Olyan kérdéseket, mint például, hogy szerintük melyik baba a jó, és melyik a rossz, melyik babával szeretnének játszani, és melyik hasonlít rájuk a leginkább.

Az afroamerikai gyerekek többsége a fekete babával azonosította magát, hiszen az hasonlított rá. Mégis a fehér babát választották, hogy azzal játsszanak, mert azt látták kedvesnek és szép színűnek. Clarkék arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek internalizálták a társadalom rasszista üzeneteit a szegregált oktatási keretrendszerben, és ezért nagyban sérült az önbecsülésük.8 Az elkülönített oktatás, még ha ugyanolyan jó állapotban lévő iskolákban zajlik is, pszichológiai egyenlőtlenségeket teremt. Az amerikai bíróság szó szerint átveszi az érvelést, és erre a pszichológiai „kárra” fog hivatkozni: „a [gyermekek] elkülönítése a hasonló korú és képzettségű társaiktól kizárólag rasszuk miatt a közösségben betöltött státuszukkal kapcsolatos kisebbrendűségi érzést kelti bennük, amely olyan hatással lehet a szívükre és az elméjükre, amelyet valószínűleg soha nem lehet visszafordítani.”9

1	Klarman, M. J. (2007): Brown Versus Board of Education and the Civil Rights Movement. Oxford University Press. 56.
2	Klarman, M. J. (2007): Brown Versus Board of Education and the Civil Rights Movement. Oxford University Press. 56.
3	Brown v. Board of Education of Topeka, 347 U.S. 483 (1954)
4	Badó, A. (2005): „Mit ér egy bírósági döntés?” Amabilissimus. A legszeretetreméltóbbak egyike. Loss Sándor Emlékkönyv. 167–183.
5	Klarman, M. J. (2007): Brown Versus Board of Education and the Civil Rights Movement. Oxford University Press. 217.
6	Balázs, F. J. – Norbert, S. (2018): Én vétkem. Helyzetkép az oktatási szegregációról. MOEOSI, Szeged.
7	Clark, K. B. – Clark, M. P. (1950): Emotional factors in racial identification and preference in Negro children. Journal of Negro education. 19(3), 341–350.
8	Bergner, G. (2009): Black children, white preference: Brown v. Board, the doll tests, and the politics of self-esteem. American Quarterly. 61(2), 299–332.
9	Brown v. Board of Education of Topeka, 74 Sup. Ct. 686 (1954).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero